India növekvő frusztrációval figyeli, ahogyan Kína az elmúlt években szisztematikusan építi ki a dominanciáját déli szomszédságában. Újdelhi számára Peking úgynevezett „Tengeri Selyemút” projektje kimondottan irritáló, amelynek keretében a kínaiak kikötőkbe, ipari létesítményekbe és olajvezetékekekbe invesztálnak olyan – Indiával szemben többnyire ellenséges – szomszéd országokba, mint Mianmar, Srí Lanka, Banglades és Pakisztán.
Nyugati és indiai geostratégák már jó ideje figyelmeztetnek arra a ’gyöngysorra’ – vagyis kínai kikötők egész sorára, amellyel Peking a teljes Indiai-óceánt az ellenőrzése alatt tarthatja. Amikor 2019 nyarán az újraválasztott indiai miniszterelnök, Narendra Modi első külföldi útja a Maldív-szigetekre vezetett, az már rámutatott a térség jelentőségére Újdelhi külpolitikájában.
Srí Lanka ledarálása
Kína most meg akarja erősíteni a hírszerzését is az Indiai-óceáni régióban. Ennek érdekében Peking javaslatot tett egy kínai radarbázis felállítására Srí Lanka déli csúcsán, a Dondra-öbölben.
Az indiai The Economic Times friss jelentése szerint ez a javasolt radarbázis az Indiai Haditengerészet Indiai-óceáni tevékenységének megfigyelésére fog összpontosítani. Emellett a régió egyéb kulcsfontosságú stratégiai eszközeit is figyelemmel kíséri.
Ami még ennél is fontosabb, a bázis várhatóan kulcsfontosságú haderő-sokszorozó lesz a Diego Garcia szigetén folyó amerikai katonai tevékenységek megfigyelésében, amely 1700 kilométerre délnyugatra található a Dondra-öböltől. A Kínában javasolt radartelep állítólag lehetővé teszi az amerikai katonai mozgások nyomon követését a Diego Garcia-i bázison.
A jelentések szerint a Kínai Tudományos Akadémia Repülési Információs Kutatóintézete irányította ezt a projektet a Dondra-öböl erdeibe. Hogy a helyszínt perspektivikusan nézzük, körülbelül 155 kilométerre délkeletre van a fővárostól, Colombótól.
Miért jelent problémát a radar?
A radarrendszer sikeres felállítása létfontosságú kihívás elé állítja az indiai, a japán és az amerikai haditengerészetet az Indiai-óceán térségében és környékén. Sőt, ez a radarbázis olyan időszakban jön létre, amikor Újdelhi és Tokió számára óriási a lehetőség arra, hogy erősebb kollektív befolyást alakítsanak ki Dél-Ázsiában és Afrikában.
A terület összhangban van a szabad és nyitott indo-csendes-óceáni régió létrehozásáról szóló elképzeléssel. Tengeri folyosókon keresztül összekötné az afrikai kontinenst Indiával és Dél-, Délkelet-Ázsia és Óceánia országaival.
Kínai adósságba merülve
Srí Lanka a szabad és nyitott indo-csendes-óceáni térség egyik központi országa. A kínai pénzügyi összefonódások nyomán azonban példátlan instabilitással néz szembe.
Kína kihasználja Srí Lanka példátlan gazdasági válságát, amely egy ponton csődbe sodorta a szigetországot. A javasolt kínai radarbázis Colombo gazdasági válságának újabb stratégiai következménye.
A Srí Lanka-i kikötők kínai katonai használata nem újdonság
Az évek során kínai haditengerészeti hajók rendszeresen kikötöttek Srí Lanka Hambantota kikötőjében. Mindeközben Kína finanszírozza ennek az 1,5 milliárd dolláros mélytengeri tengeri kikötőnek a közel 85 százalékát – miközben mindössze 10 tengeri mérföldre található a világ egyik legforgalmasabb hajóútjától.
Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően a Hambantota kikötő fontosnak bizonyult abban, hogy Peking nagyobb hozzáférést nyert és biztosította tengeri kommunikációs útvonalait az Indiai-óceán északi részén és a Malacca-szoroson keresztül.
Köztudott, hogy Colombo, mivel nem tudta visszafizetni adósságát, 2017-ben átadta az irányító részvénycsomagot, amellett, hogy 99 évre kiadta bérbe Kínának a Hambantota kikötőt.
Peking mianmari játszmája
Kína Mianmar-politikáját messzire tekintő geostratégiai számítások határozzák meg. Ezek értelmében Peking egyrészt megkísérli megakadályozni, hogy kis szomszédjának területét idegen hatalmak használják fel bázisul egy olyan politika kibontakoztatása érdekében, amely veszélyeztetheti az ország hatalmi érdekeit. Ebben a tekintetben India vagy az Egyesült Államok térnyerése nem kívánatos.
Kína számára emellett az Indiai-óceán vizeire való kijutás, illetve az itt vezető tengeri útvonalak ellenőrzése szempontjából is kitüntetett szerepe van a mianmari katonai juntával ápolt bizalmi kapcsolatoknak. Csin Kang kínai külügyminiszter kedden tett látogatást a 2021 februárjában puccsal hatalomra került junta által uralt Mianmarban, kijelentve: támogatják az ország saját fejlődési útját, és felszólítva a nemzetközi közvéleményt, hogy tartsák tiszteletben az ország szuverenitását.
A távol-keleti nagyhatalom 21. századi hatalmi építkezésének egyik kulcskérdése az energiabiztonság problémájához kötődik. A kínai energiahordozó-import egyre növekvő hányada a Közel-Keletről az Indiai-óceán északi vizein keresztül érkezik az ország területére, éppen azon a térségen át, melyben a leglátványosabb az indiai hatalmi politika expanziója. Kína kőolajigényének mintegy 80 százalékát, földgázfelhasználásának pedig nagyjából 40 százalékát fedezi importból, amelynek nagy része az említett útvonalakon keresztül biztosított.
Mivel azonban Kínának nincs közvetlen kijárata az Indiai-óceánra, itteni stratégiai érdekeinek biztosítása csak helyi szövetségeseinek bevonásával lehetséges. Ennek a szituációnak lett az egyik nyertese Mianmar, amely a Bengáli-öböl és az Andamán-tenger partvidékének hosszú sávján rendelkezik olyan infrastrukturális lehetőségekkel, melyek a pekingi ambíciók szempontjából is értékkel bírnak.
A kínai hírszerzés bázisa
Az 1990-es évtized derekától már működik a kínai megfigyelő és kommunikációs állomás a Kókusz-szigeteken, mindössze 30 mérföldre az Indiához tartozó Andamán-szigetektől, mellyel a Malakka-szoros tengeri forgalmát és az indiai Nicobar flotta mozgását igyekeznek szemmel tartani.
Mianmar közelmúltbeli építkezései a Kókusz-szigeteken is nagy kihívást jelentenek India politikai tervezői számára. A londoni székhelyű Chatham House agytröszt újonnan közzétett jelentése "két új hangárt, egy új mellékutat és egy lakótömböt, valamint egy frissen meghosszabbított, 2300 méteres kifutópályát és radarállomást" mutat be a szigeten.
A Kínába irányuló szállítmányok tengeri útjának lerövidítése és a helyi támaszpontok biztosítása napjainkban a pekingi Mianmar politika egyik sikeres fejezetének tekinthető, melyet a folyami és szárazföldi áruszállítást kombináló Irrawaddy-korridor vagy a Tenasserim-partra, Kawthaungba tervezett kikötői beruházások jeleznek. Ezekkel összefüggésben Kína az utóbbi években jelentős közúti és vasúti fejlesztésekbe invesztált.
Mindennek persze előfeltétele a junta fogadókészsége, mely a pragmatisták háttérbe szorulása ellenére is kitart a kínai partnerség mellett. Az okokat nem kell sokáig keresnünk. Elég, ha felidézzük, hogy Kína máig a délkelet-ázsiai ország első számú kereskedelmi partnere és külföldi befektetője, amelytől ráadásul a mianmari haderő („Tatmadaw”) haditechnikai eszközeinek és felszerelésének oroszlánrésze is származik.
3,5-3,75 százalék között maradt az amerikai alapkamat. 
