2p

Nagy volt az egyetértés a brüsszeli megbeszélésen.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szoros együttműködés fontosságát hangoztatta Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes és Stefano Sannino, az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) főtitkára szerdán Brüsszelben.

Sannino közleménye szerint megbeszélésükön kiemelték, hogy minél intenzívebb közös munkára van szükség a közös célkitűzések megvalósításának, valamint a demokratikus értékek előmozdításának érdekében.

Kína volt a megbeszélés fő témája
Kína volt a megbeszélés fő témája
Fotó: Depositphotos

Az egyeztetés fő témája Kína, illetve az indiai-csendes óceáni térség helyzete volt. Ezzel kapcsolatban a külügyi illetékesek leszögezték: fontos nyitva hagyni a párbeszéd csatornáit Kínával a kereskedelmi versengés közepette is. Mindazonáltal aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Peking továbbra is több - tehát akár hadi - célra is felhasználható árut ad el Oroszországnak, és figyelmeztettek, hogy még mindig több kínai vállalat kerüli meg a Moszkvára kivetett szankciókat.

Az orosz hadiipar Kína általi támogatása hozzájárul ahhoz, hogy Oroszország folytathassa Ukrajna elleni törvénytelen háborúját, amely az egész világ stabilitását fenyegeti - szögezték le. A felek egyúttal az emberi jogok tiszteletben tartására szólították fel a pekingi kormányt.

A közlemény szerint szót emeltek a Tajvani-szoros status quója és az indiai-csendes óceáni térség szabad hajózhatósága mellett is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kijöttek az ukrán inflációs adatok: méregdrága az energia
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 19:40
Az élemiszerek esetében is pénzromlást mértek.
Nemzetközi Rémisztő veszteségekbe kerül az orosz előretörés Kelet-Ukrajnában
Wéber Balázs | 2024. október 10. 18:51
Bár Oroszország sorra jelenti be újabb települések elfoglalását a donyecki térségben, ez óriási áldozatokkal jár egy friss amerikai jelentés szerint. Az orosz erők gyakorlatilag létszámfölényüket érvényesítik az ukrán védelemmel szemben, amelyek veszteségei szintén nagyok.
Nemzetközi Ez sem nálunk történik: a minimálbért az inflációhoz igazítják
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 18:26
Már csak meg kell szavazni. 
Nemzetközi Robbanás volt az Európai Parlament vonatán
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 17:48
Evakuálták a képviselőket.
Nemzetközi Meghalt az ukrán újságírónő, akit az oroszok tartottak fogva
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 17:25
2023 nyarán tűnt el Ukrajna oroszok által megszállt területén.
Nemzetközi Vérfürdő: iskolát talált el Izrael Gázában
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 16:14
Legalább 28-an életüket vesztették, köztük nők és gyerekek.
Nemzetközi „Többször megvertek, órákon át lógattak a bilincseimnél fogva, és megerőszakolással fenyegettek”
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 15:16
Bár az erőszakmentes ellenállás híve volt, végül csatlakozott az ukrán sereghez.
Nemzetközi Remeghet Donald Trump térde, itt vannak a számok
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 14:01
Komoly előrelépést tett Kamala Harris.
Nemzetközi Magyar gondokat emlegettek az Európai Parlamentben
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 13:17
Ezt nem tesszük ki az ablakba.
Nemzetközi A pénz mellett tojást és tyúkot is elfogadott a korrupcióval vádolt volt egészségügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 12:57
Romániában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG