12p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nem ez volt az első kísérlet Haszan Naszrallah kiiktatására, de a Hezbollah korábban meg tudta védeni vezetőjét. Most miért nem sikerült? Úgy tűnik, korábban elképzelhetetlennek számító mélységig tudta feltérképezni Izrael a terrorszervezet működését.

Pénteken végzett az izraeli légierő Haszan Naszrallahhal, a Hezbollah vezetőjével, illetve a szervezet több katonai parancsnokával, valamint az Iráni Forradalmi Gárda egyik tábornokával, Abbász Nilforúsannal. A kérdés az, hogy hogyan.

Naszrallah természetesen nem most került Izrael célkeresztjébe, már 2006-ban is kétszer próbálták hasonló légicsapással megölni – akkor azonban az egyik alkalommal már elhagyta a helyet, ahová csapást mértek, a másik alkalommal pedig az izraeli bombák nem érték el a mélyen a föld alá épített bunkert, ahol tartózkodott. Ráadásul az elmúlt hetekben, legalább a „csipogós” támadás óta Naszrallah és a Hezbollah is pontosan tudhatta, hogy Izrael most döntésre akarja vinni a dolgot. Naszrallah pedig már korábban is nagyon ügyelt a biztonságára. Pénteken mégis tudta az izraeli hírszerzés, hogy hol tartózkodik, és végre is tudták hajtani a halálos csapást.

Pusztító csapás

Utóbbi a könnyebben megmagyarázható. Az izraeli légierő tanult a 2006-os esetből, és egészen elképesztő erőt vetett be a Hezbollah a hírek szerint 50 méterrel Bejrút déli külvárosának lakóházai alá épített föld alatti komplexumának megsemmisítésésre. A csapást végrehajtó F-15-ös harci gépek a kikerült információk szerint több mint 80 darab precíziós bombát dobtak le a küldetés során, köztük BLU-109-es „bunkerromboló” robbanófejekkel ellátott GBU-31-es JDAM bombákat.

Önmagukban azonban még ezek sem lettek volna elegendőek a sok tízméternyi föld, a rajta álló lakóházak, valamint több méter vastag vasbetonnal védett bunker elpusztítására. Mostani tudásunk szerint ehhez egy tökéletesen megtervezett és a támadás néhány perce alatt tökéletesen végrehajtott csapássorozatra volt szükség: a bombák első sorozata „eltakarította” a lakóházakat, illetve a földréteget a bunker fölül, majd a következő sorozat találta el valójában a bunkert, és végzett a célpontként kijelölt személyekkel.

A feladat nehézségét jól jelzi, hogy a hírek szerint Naszrallah még így sem „közvetlen találat” következtében vesztette életét, hanem a bomba/bombák közeli robbanása keltette lökéshullámok végeztek vele. A helyszínen készült, állítólag Naszrallah holttestének a romok alól történő kiemelését mutató felvételeken egy viszonylagos épségben megmaradt emberi test látható.

Minden bizonnyal éppen az évek hosszú munkájával felépített bunkerkomplexum hatalmas méretei és a biztonságosságába vetett hit volt az egyik ok, amely Naszrallah vesztét okozta. A Hamász gázai vezetőivel ellentétben a Hezbollah vezetői a hírek szerint nem váltogatták találkozóik helyszínét, hanem - korábbi tapasztalatok alapján némi joggal – bíztak abban, hogy ez, a Hezbollah főparancsnokságának is tekinthető helyszín a levegőből érkező csapások ellen védettnek tekinthető, annak ellenére, hogy biztosan legalábbis sejtették, az izraeli hírszerzés ismeri a komplexum helyét és rendeltetését.

Izrael egyik nagy fegyverténye tehát az volt, hogy kiötlöttek egy sikeresnek bizonyuló módot arra, hogy mégiscsak átüssék a tökéletesnek hitt védelmet. Ez viszont azt is jelenti, hogy Izraelnek igazából egy dobása volt: ha ez a csapás elhibázta volna Naszrallahot és a többieket, akkor szinte biztos, hogy még egy ilyen esély nem adódott volna.

Nagyon mélyre jutottak

Itt jön a képbe az izraeli hírszerzés szerepe. Azé az izraeli hírszerzésé, amely a jelek szerint az egész világot, de ami ennél fontosabb, a Hezbollahot, sőt az iráni hírszerzést is meg tudta lepni azzal, milyen mélységekig „fúrta be” magát a Hezbollah működésébe. A leglátványosabb bizonyítéka ennek a csipogós, walkie-talkie-s támadássorozat volt, azonban fontos felismerni, hogy ez sem az eleje, sem a vége nem volt egy folyamatnak.

A szakértők, illetve az újságíróknak általában név nélkül információkat csepegtető izraeli források szerint a mostani eseményekben is kulcsszerepet játszó izraeli hírszerzési szervezetek (a Moszad mellett a katonai hírszerzéssel foglalkozó Amant, illetve az elektronikus hírszerzésben élen járó „8200-as egységet) szokták kiemelni, 2006 – tehát az izraeli szempontból kudarcnak tekinthető eredményt hozó – izraeli-libanoni háború után összpontosítottak nagy figyelmet a Hezbollahra.

A libanoni terrorszervezet azonban kemény diónak bizonyult. A Hezbollah ugyanis a helyi közösségekbe beágyazódott, valódi segítséget nyújtó szervezetek alapjain épült fel, így például jóval nehezebb volt helyi informátorokat találni, ügynököket beépíteni a soraiba. Az iráni támogatás jelentős katonai erő felépítését tette lehetővé a Hezbollah számára, a szervezet pedig a kezdetektől nagyon ügyelt az operatív biztonságra, tehát például a biztonságos kommunikációra, vezetőik, parancsnokaik állandó védelmére.

Azonban a 2006 óta eltelt közel két évtized sok változást hozott. Egyrészt Izrael elképesztő, valószínűleg teljességében csak nagyon kevés ember által ismert előrelépéseket tett az elektronikus hírszerzés, illetve a hírszerzési adatok feldolgozása területén. Biztosan nem tudjuk, de sejthetjük, hogy az izraeli hírszerzés előtt nem nagyon maradhat titokban semmilyen digitális formában, hálózati hozzáféréssel rendelkező eszközökön tárolt adat. Az is szinte biztosra vehető, hogy Izrael képes lehallgatni vagy elfogni, illetve dekódolni nagyjából minden elektronikus kommunikációt a mobiltelefonoktól az emaileken át a titkosított rendszereken történő szöveges üzenetküldésig. (Egyesek szerint például az izraeliek nemhogy mobiltelefonokat tudnak kikapcsolt állapotban is működő „poloskákká” alakítani – lásd a Magyarországon is hullámokat vetett Pegasus-botrány –, de például okostévék a gazdájuk hangutasításaira váró távirányítóin keresztül is bele tudnak hallgatni egy nappaliban zajló beszélgetésbe.)

Sőt, azt sem túlzás feltételezni, hogy az izraeli hírszerzés - ha erre okot lát – bármelyik libanoni élelmiszerbolt vagy mondjuk fodrászat biztonsági kameráinak felvételeibe bele tud nézni, ahogy az sem okozhat gondot, hogy mondjuk egy modern elektronikus rendszerekkel szerelt személyautó fedélzeti számítógépének adatait „lekérjék”.

Az igazi nehézséget inkább ennek a rengeteg adatnak az értelmezése jelentheti. Ehhez mindenképpen használnak az izraeli hírszerzők fejlett, mesterséges intelligencia-funkciókat is használó szoftvereket, amelyek elemzik a begyűjtött adatokat. A szöveges formában megszerezhető adatok szűrése mellett olyasmikre is gondolhatunk például, mint a vizuális adatok figyelése, visszatérő mintázatok – mondjuk egy bizonyos személy vagy jármű bizonyos helyeken és időpontokban történő rendszeres feltűnése –, vagy éppen változások kiszűrése, mondjuk egy műholdképen felfedezhető új szellőzőnyílás egy új bunker vagy alagút helyét árulhatja el.

Felhígult a Hezbollah

Ahhoz azonban, hogy a rengeteg adatból valódi, felhasználható információk legyenek, szükség van klasszikusabb, emberek által szállított, vagy emberektől beszerezhető információkra is. Nem kérdés, hogy Libanonban tevékenykedtek és tevékenykednek izraeli ügynökök is, azonban a fenti okok miatt sokáig nehezen ment a beépülés a Hezbollah nagyon zárt, a helyi közösségbe beépült szervezetébe.

Emberek a Hezbollah néhai vezetője, Haszan Naszralláh sejk elleni izraeli légicsapás helyszínén - mindenkit megleptek az izraeliek
Emberek a Hezbollah néhai vezetője, Haszan Naszralláh sejk elleni izraeli légicsapás helyszínén - mindenkit megleptek az izraeliek
Fotó: MTI/AP/Haszan Ammar

Ebben két dolog hozott változást. A szíriai polgárháború idején a Hezbollah – iráni utasításra vagy kérésre – aktív szerepet vállalt Asszad szír elnök oldalán a harcokban, és hogy képes legyen megfelelő mennyiségű fegyverest kiállítani, komoly toborzást is folytatott mind Libanonban, mind Szíriában. Ez tökéletes alkalmat biztosított az izraeli hírszerzésnek, hogy saját embereit, előre beszervezett téglákat építsen be a szervezetbe, de a „felhígulás” a már Hezbollah-tagok utólagos beszervezésére, megzsarolására, „átfordítására” is több alkalmat kínált. Tovább nőtt a mozgástere az izraelieknek a libanoni gazdasági helyzet az elmúlt években történt romlásával is, sok kétségbeesett, nehéz körülmények között élő ember között mindig könnyebb találni olyanokat, akik pénzért vagy más előnyökért hajlandók információkat szolgáltatni személyes biztonságukat is kockáztatva.

A szíriai polgárháború a digitális hírszerzésnek is újabb adatokat biztosított, például az elesett harcosok gyászjelentései, a temetésekről készült felvételek, az ezeket megosztó, megemlékező közösségi médiás bejegyzések mind-mind hozzájárultak a Hezbollah belső szervezetének, működési módjának egyre jobb feltérképezésének.

A kirakós utolsó darabjai

Mindez tehát már megalapozta azt a valóban példátlan és látványos akciót, amelyet a szervezet által – pont az izraeli elektronikus hírszerzéstől való félelem miatt – használt kommunikációs eszközök robbanóanyaggal történt „kipreparálása”, illetve felrobbantása jelentett. Azonban abban is biztosak lehetünk, hogy ezután nem ünnepeltek az izraeli hírszerzők, hanem kettőzött koncentrációval figyeltek. A támadás ugyanis egyrészt jókora káoszt okozott a Hezbollah soraiban, másrészt bizonyosan rengeteg újabb információt is szolgáltatott.

Biztosan voltak olyan személyek, akiknél felrobbant egy csipogó vagy rádió, és akikről korábban nem tudták az izraeliek, hogy része a Hezbollah szervezetének vagy fontos kapcsolatnak számít más irányokba. Az izraeli hírszerzés minden bizonnyal az összes lehetséges módon figyelte, kik kerültek kórházba ezekben a napokban bizonyos típusú sérülésekkel, de azt is, kik látogatják meg őket, vagy hogy hova mennek a kórház után.

Könnyen lehet, hogy pontosan az e támadás nyomán begyűjtött újabb információk jelentették a kirakós utolsó darabjait, amelyek segítségével az izraeliek rá tudták tenni a célkeresztet Naszrallah, a vele együtt, illetve a múlt péntek előtti és az azt követő napokban kiiktatott Hezbollah és más vezetőkre.

A Le Parisien egyelőre megerősítetlen értesülései szerint viszont arról, hogy Naszrallah a végzetes támadás helyszínévé vált bunkerbe tart, egy iráni „tégla” adta le a drótot az izraeli hírszerzésnek. Akárhogy is, az tény, a Hezbollah-vezető minden bizonnyal azért vállalta a kockázatot, hogy személyesen ül le megmaradt fontos alvezéreivel, illetve az Iráni Forradalmi Gárda helyi parancsnokával egyeztetni, mert semmilyen más kommunikációs eszközt nem láttak biztonságosnak, a szervezetben pedig káosz uralkodott az izraeli csapások, illetve a várható, azóta már talán meg is indított szárazföldi támadás miatt.

Vissza nem térő alkalom?

Érdekes részlet, és az izraeliek minden részletre kiterjedő előkészítő munkájára utalhat az is, hogy a „kilövési parancsot” Benjamin Netanjahu New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén tartott beszéde előtti percekben adhatta ki. Elképzelhető, hogy egyszerűen ekkor adódott alkalom a Naszrallah elleni csapásra, de egyes feltételezések szerint éppen Netanjahu New York-i útja miatt gondolták úgy a Hezbollahnál, hogy meg lehet kockáztatni ezt a találkozót. Egyes hírek szerint Naszrallah éppen Netanjahu a libanoni és gázai helyzetről szóló beszédét nézte, amikor a bombák becsapódtak.

Ha azt nézzük, hogy Izrael néhány nap alatt kiiktatta gyakorlatilag a Hezbollah teljes felső vezetését, illetve feltehetően a következő szintű vezetők egy jó részét is, miközben a szervezet katonai képességére is komoly csapásokat mért – az IDF közlése szerint az elmúlt napokban 3 ezer Hezbollahhoz köthető célpontra mértek csapást –, a hosszú évek előkészítő munkájának gyümölcseit mindenképpen le tudta aratni most az izraeli hírszerzés.

Csakhogy a tapasztalatok azt is mutatják, hogy a Hezbollah és a hasonló szervezetek ilyen módon nem igazán elpusztíthatók, cserébe viszont gyorsan tanulnak és alkalmazkodnak az új fenyegetésekhez. Izraelnek tehát nincs olyan sok ideje arra, hogy kihasználja a Hezbollah mostani bénultságát. Nagyon úgy tűnik, hogy még a terrorszervezet mostani lefejezése is csak egy lépés lehet egy még messzebb – és még további eszkalációhoz vezető úton.

(Financial Times, The Guardian, The War Zone, Tom Cooper)

Frissítés: Kedd este Irán az első becslések szerint 180 ballisztikus rakétával indított megtorló támadást Izrael ellen. Részletek az alábbi ajánlóra kattintva olvashatók:

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Őrületes esélyek az amerikai elnökválasztáson - itt vannak a legfrissebb számok
Privátbankár.hu | 2024. október 5. 13:32
Elképesztően szoros a verseny, csak a legbátrabb hazárdjátékosok mernének nagy összegben fogadni a végeredményre - bár az amerikaiknak van egy egész erős tippjük arra, ki fog nyerni.
Nemzetközi Félelmetes fegyverrel pusztíthattak el az ukránok egy orosz tankot - videó
Privátbankár.hu | 2024. október 5. 12:13
Egy videó tanúsága szerint "tűzokádó" drónnal csaptak le egy tankra.
Nemzetközi Amerika üzent Izraelnek: el a kezekkel az olajlétesítményektől!
Privátbankár.hu | 2024. október 5. 09:37
Joe Biden szerint az izraeliek még nem jutottak döntésre egy Irán elleni katonai csapásról, de az amerikai elnök a Fehér Ház sajtótájékoztatóján azt mondta, Izraelnek nem az iráni olajlétesítményeket kellene célpontnak választania.
Nemzetközi Amerika is légicsapást indított - elítélt egy izraeli támadást az ENSZ
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 19:57
Pénteken is zajlottak az események a közel-keleti konfliktusban. Összefoglaló.
Nemzetközi Ukrajna gyilkolhatott meg egy kollaboránst
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 17:41
Az orosz és az ukrán hatóságok is megerősítették, hogy pénteken autóbomba-támadásban meghalt az Oroszország által ellenőrzött dél-ukrajnai, zaporizzsjai atomerőmű biztonsági főnöke.
Nemzetközi A Hamász vezér nem bánta meg, az október 7-i támadást
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 16:51
Közel egy évvel az Izrael ellen indított, rendkívül brutális támadás után sem bán semmit.
Nemzetközi Szijjártó Péter fontos bejelentést tett: magyarokat hoznak haza Libanonból
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 15:25
Szlovákia segít a hazahozatalukban.
Nemzetközi Donald Trump megint nem fogta vissza magát
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 14:34
A volt elnök nagyon csúnyát migránsozott.
Nemzetközi Egészen furcsa szálat találtak a Hezbollah robbanó csipogóinak ügyében
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 13:53
A hongkongi cég tulajdonosa mintha nem is létezne.  
Nemzetközi A Hezbollah újabb fontos emberével végezhettek
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 13:24
Egy bejrúti támadásban veszthette életét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG