2p

Mivel Magyarország nyitva tartotta a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, a béke és további emberéletek megóvása érdekében készen áll a közvetítésre Oroszország felé - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a svájci békekonferencián.

A tárcavezető az ukrajnai háború megoldásáról rendezett tanácskozáson felszólalásában a minisztérium tájékoztatása szerint arról beszélt, Magyarország legnagyobb humanitárius segítségnyújtási akciója folyik az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és ezt addig folytatják, ameddig szükséges.

Azt mondta: Magyarország gyakorlatilag az utolsó európai ország, amely nem szakította meg a kommunikációt Oroszországgal. Nyitva tartja a kommunikációs csatornákat, tárgyalhat Oroszországgal - mutatott rá. Hozzátette: ezért a szerepünk ebben a tekintetben meghatározó lehet. Kiemelte: annak érdekében, hogy "gyermekeket mentsenek meg, hogy családokat óvjanak meg a szétszakadástól", Magyarország készen áll a szerepvállalásra. "Kérem, ne tekintsék rossz dolognak, hogy nyitva állnak a kommunikációs csatornák" - mondta. A tárcavezető hangsúlyozta:

"készen állunk, rendelkezésre állunk, és ha bármilyen üzenetük van e tekintetben, azt szívesen kézbesítjük Moszkvának vagy Szentpétervárnak, vagy ahova csak szeretnék."

A békecsúcs eddigi fejleményeiről és vasárnapi programjáról korábbi összefoglalónkban írtunk. Kiszivárgott a konferencia tervezett zárónyilatkozata is, viszonylag kevés konkrétummal:

Szijjártó Péter nyilatkozatát a Facebookon is közzétették:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Moszkva álhírnek nevezte a Rheinmetall vezérigazgatója elleni merénylettervet
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 19:34
Ezek történtek az orosz–ukrán háborúban péntek estig.
Nemzetközi Kormánypárti javaslatra mondott nemet a lengyel parlament
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 16:22
215 igen és 218 nem szavazat mellett a lengyel parlament alsóháza elutasította a kormánypárti koalícióhoz tartozó Baloldal abortusztörvény-javaslatát. A szintén a kormánykoalícióhoz tartozó Lengyel Parasztpárt képviselőinek zöme is nemmel voksolt.
Nemzetközi Mennyit tehet hozzá az olimpia a gyengélkedő francia gazdaság növekedéséhez?
Bózsó Péter | 2024. július 12. 15:01
A francia nemzeti bank 0,2 százalékos növekedést valószínűsít a második negyedévre, az olimpia és a politikai bizonytalanság hatása a harmadik negyedévben jelentkezik.
Nemzetközi Fico nem lesz Patrióta
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 13:44
A Robert Fico vezette Smer–SD nem tér vissza a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségébe, de nem csatlakozik a Patrióták Európáért pártcsaládhoz, illetve annak frakciójához sem. A szlovák miniszterelnök viszont védelmébe vette Orbán Viktor diplomáciai road show-ját.
Nemzetközi Albániában tüntetők miatt forró a hangulat – a Molotov-koktélok is előkerültek
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 11:03
Albán kormányellenes tüntetők vezetőjük szabadon bocsátását követelték, benzines bombákat dobáltak és összetűztek a rendőrökkel
Nemzetközi Kína dühöng a NATO súlyos figyelmeztetése miatt
Káncz Csaba | 2024. július 12. 09:31
A NATO-csúcs záróközleménye példátlanul éles szóhasználattal figyelmeztet arra, hogy Kína "rendszerszintű kihívást jelent az euroatlanti biztonságra", többek között az Oroszországgal való közeledés, a növekvő nukleáris fegyverkészlet és a mindent átható kiberbiztonsági fenyegetések miatt. Peking azzal vádolja a szövetséget, hogy megpróbálja megkettőzni önmagát az Indo-csendes-óceáni térségben. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Az ukrán hatóságok egy azeri hajót foglaltak le a Dunán, az oroszok szabotőröket toboroznak
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 07:09
A Rheinmetall vezérigazgatója elleni orosz merényletet hiúsítottak meg. Az orosz-ukrán háború hírei a harcok 770. napján.
Nemzetközi Joe Biden átadta a szót „Putyin elnök úrnak” a NATO-csúcson
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 06:48
Joe Biden véletlenül az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt „Putyin elnöknek” nevezte egy bakiban, ami további aggodalmakat kelthet mentális képességei kapcsán, veszélyeztetve elnöki kampányát.
Nemzetközi Valerij Zaluzsnij ukrán tábornok megkezdi új szerepét
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 06:21
A volt ukrán főparancsnok ezt csütörtökön jelentette be.
Nemzetközi Kiverte a biztosítékot Izrael legújabb húzása
Privátbankár.hu | 2024. július 11. 19:47
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a világ hét legfejlettebb iparú országának (G7) külügyminiszerei elítélték, hogy Izrael újabb telepek létesítését jelentette be, valamint jelentős területeket nyilvánított "állami földdé" Ciszjordániában - közölte az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG