Japán geopolitikai helyzetének józan értékelésében a kormány megállapítja, hogy „Japán a második világháború vége óta a legsúlyosabb és legösszetettebb biztonsági kihívások közepén találja magát”. Ennek hátterében részben a Kínából érkező új fenyegetések állnak.
Kína-Oroszország szövetség
Ma a Japán és az Egyesült Államok közötti, egykor robusztus biztonsági együttműködés töredezetté vált. A Trump elnök első hivatali ideje alatt kialakított erős kapcsolatok nem maradtak fenn.
Japán most ugyanazokkal a bizonytalanságokkal és kihívásokkal néz szembe, mint az Egyesült Államok más szövetségesei, például Dél-Korea, Ausztrália és a Fülöp-szigetek a Csendes-óceánon, valamint az EU az Atlanti-óceán mentén. Eközben Peking és Moszkva „határok nélküli” szövetséget kötött. Hszi Csin-ping kínai elnök és Vlagyimir Putyin elnök szoros kapcsolatot ápolnak, és a két ország szilárdabb szövetséget épített ki, mint bármikor a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulása óta.
Hűvösen fújnak a szelek
A növekvő kínai-orosz együttműködés komoly aggodalmakat kelt Tokióban. Az ukrajnai invázióig Tokió geopolitikai megfontolásainak katonai aspektusa nagyrészt a stratégiai tervezésre, a meglévő, vagy kialakulóban lévő biztonsági fórumokra, például a négyoldalú biztonsági párbeszédre (Quad), a két- vagy többoldalú hadgyakorlatokra és a hírszerzési információcserére összpontosított.
Most Oroszország igazi háborút folytat, ami hátteret ad egy új japán értékelésnek a kínai-orosz szövetség lehetőségeiről. Tokió olyan biztonsági környezettel szembesül, amely több katonai felszerelést és személyzetet követel, ami jelentősen magasabb védelmi kiadásokat tesz szükségessé. Ráadásul a Trump 2.0 korszakban Washington biztonságpolitikájának ingadozása miatt Japánnak – az európai országokhoz hasonlóan – sürgősen bővítenie kell a hazai védelmi termelését.
Tokió sok éven át a kínai hadsereg akkori elmaradottságával vigasztalódott, és a két ország közötti mély történelmi bizalmatlanságra támaszkodott. Henry Kissinger amerikai külügyminiszter és Richard Nixon elnök ezt a bizalmatlanságot használta ki azzal, hogy Mao Ce-tung Kínát a Szovjetunió megfékezésére irányuló stratégiájuk részeként kihasználta. Ma azonban a „határok nélküli” kínai-orosz szövetség megszünteti ezt a stratégiai előnyt, és arra kényszeríti Japánt, hogy szembenézzen egy olyan egységes fenyegetéssel, amely nagyobb katonai felkészültséget és pacifista alkotmányának esetleges átértékelését követeli meg.
Kína kóstolgatja a szigetországot
Valóban, Északkelet-Ázsiában az utóbbi hetekben szokatlan feszültség van kialakulóban. Kína két hete első ízben telepítette a Liaoning és a Sandong repülőgép-hordozóit a Csendes-óceánra, ami újabb súrlódásokat okozott Japánnal. A kínai repülőgép-hordozók Iwo Jima szigetének közelében hajóztak, amely a Japán Önvédelmi Erők (JSDF) stratégiai fontosságú bázisa, és amely Tokiótól mintegy 1200 kilométerre, a Guamon található amerikai létesítményektől pedig 1300 kilométerre található.
Bár a Kelet-kínai-tenger a múltban is tanúja volt hasonló tevékenységeknek, Kína első kitörése a Ryukyu-szigetlánctól keletre fekvő vizeken túlra szimbolikus jelentőségű. Jelzi a kínai néphadsereg (PLA) haditengerészet képességét a „második szigetlánc” lefedésére – amely magában foglalja Guamot és a Tajvan közelében fekvő déli Rjúkjú-szigeteket.
A feszültség tovább fokozódott, amikor egy kínai és egy japán repülőgép légi csetepatéjára került sor Japán kizárólagos gazdasági övezete felett. Ez a legutóbbi fellángolás az ezen a színtéren előttünk álló veszélyek jele lehet.
Az új feszültségek Japán katonai erejének jelentős demonstrációját követték. Június 8-án, a Fuji Firepower hadgyakorlat során Japán először mutatta be ellencsapás-elhárító képességének elemeit, amikor is a 12-es típusú (12SSM) partvédelmi rakétarendszert próbalövésre bocsátotta. Japán azt tervezi, hogy ezeket a nagy hatótávolságú partvédelmi rakétavetőket Hokkaidón és a legdélebbi szigetén, Kjúsun telepíti. Kína ugyanezt úgy érzékelte, hogy Japán egyértelműen szakít a pacifizmussal, hogy az ellencsapás-képesség nevében első csapásmérő képességeket szerezzen.
A közelmúltban Japán bejelentette a 2022-es nemzeti biztonsági stratégiát (NSS), amely új réteggel bővítette a kínai-japán kapcsolatokat. Az NSS lefekteti az alapokat, hogy Tokió 2027-ig ötéves katonai fejlesztést hajtson végre, és meghatározza az ellencsapás-doktrínát.
Fotó: Depositphotos
A kizárólag önvédelemre összpontosító politikától való eltérést jelezve, a csapáselhárítási doktrína jogalapot teremt a JSDF számára, hogy a közvetlen fenyegetések elhárítása érdekében ellenséges bázisokra irányuló csapásokat mérjen. Ezzel egyidejűleg Japán bejelentette azt a szándékát is, hogy katonai kiadásait a GDP 2 százalékára emeli.
Az ezt követő időszakban Japán felbátorodott, és katonai erejét Kína elrettentése érdekében igyekezett bevetni. A japán „JS Sazanami” romboló 2024 szeptemberében egy első ilyen jellegű incidens során áthajózott a Tajvani-szoroson, szigorú válaszként a Kelet-kínai-tengeren és a Dél-kínai-tengeren tapasztalható kínai agresszióra. 2025 februárjában pedig a „JS Akizuki” romboló haladt át ezeken a vizeken, amikor Japán ismét megerősítette a hajózás szabadságát. Mindkét eset Peking részéről heves tiltakozást váltott ki.
Örvényben vergődve
A két ázsiai hatalom egyre mélyebbre sodródik egy összetett biztonsági dilemmában, a nem hagyományos amerikai vezetés körüli kiszámíthatatlanság közepette. A kettőjük közötti növekvő súrlódások azt mutatják, hogy felkészülnek az Egyesült Államok külpolitikájában esetlegesen bekövetkező hirtelen váltás következményeire. Miközben Japán arra törekszik, hogy megerősítse a saját katonai erejét és bebizonyítsa, hogy az Egyesült Államok nélkülözhetetlen szövetségese, a kényes kelet-ázsiai erőegyensúly recseg-ropog.
Ötmilliárd forintról van szó. 
