2p

Meddig húzza még ilyen lapos pénztárcával Budapest?
Politikai csatározások közepette vagy stabil háttérrel működik majd a főváros?
Online Klasszis Klub élőben Kiss Ambrussal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Fővárosi Önkormányzat főigazgatójától!

2024. október 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ezt állítja az eszközöket a márkaneve alatt forgalmazó tajvani cég. A támadáshoz valószínűleg hozzá kellett férni a csipogókhoz azok leszállítása előtt.

Úgy tűnik, magyar szála is van a tegnapi libanoni „csipogós támadásnak”. Mint ismeretes tegnap több ezer, a Hezbollah terrorszervezethez köthető személy által titkos kommunikációra használt személyhívó, azaz "csipogó" robbant fel nagyjából egyidőben. A támadásnak az első hírek szerint nagyjából 3 ezer sérültje és legalább kilenc halottja van.

A német Deutsche Presse Agentur megkérdezte a tajvani Gold Apollo céget, amelynek az első hírek szerint a márkaneve alatt futottak a felrobbant személyhívók. A cég vezetője egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eszközöket egy, a márkanevük használatára jogosult európai cég gyártotta.

A német hírügynökség telefonos érdeklődésére aztán hozzátette azt is, hogy a kérdéses eszközöket (a sajtóhírek az AR-924-es Gold Apollo modellről szólnak) egy magyarországi székhelyű vállalat tervezte és gyártotta.

A cég egy közleményt is kiadott, amely szerint a magyar cég a BAC Consulting Kft., amelynek székhelye Budapest 14. kerületében van. Az Opten szerint a cég tulajdonosa Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria, honlapjuk szerint tanácsadói tevékenységet kínálnak ügyfeleiknek.

A Gold Apollo közleménye, benne a libanoni csipogók magyar gyártójának adataival
A Gold Apollo közleménye, benne a libanoni csipogók magyar gyártójának adataival
Fotó: Gold Apollo

Ez azért különösen érdekes kérdés, mert a feltételezések szerint a személyhívókhoz a támadást elkövetők (feltehetően az izraeli titkosszolgálat) hozzáférhetett azok Libanonba szállítása előtt, és módosíthatta azok szoftverét vagy hardverét, esetleg robbanóanyagot is elhelyezhetett bennük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb határt lépett át Izrael Libanonban, nagyon súlyos bombázások Gázában
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 20:02
Ez történt a libanoni és a gázai háborúban.
Nemzetközi Két orosz roncs, rengeteg kérdés – váratlan fordulatok az orosz-ukrán légiháborúban
Litván Dániel | 2024. október 14. 18:46
Saját új generációs drónjukat lőtték le az oroszok Ukrajna felett – de miért? Leszedték a védőfóliát az ukránok az F-16-osaikról? A két eset között a látszat ellenére van összefüggés, és akár komoly befolyással is lehetnek a háború menetére.
Nemzetközi Az asztalra csapott Szijjártó Péter Luxemburgban
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 18:16
Magyarország továbbra is határozottan ellenzi az európai uniós katonai tanácsadók Ukrajnába küldésére vonatkozó rendkívül veszélyes javaslatot, ez túl van a vörös vonalakon, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
Nemzetközi Orbán Viktor nemrég fejmosást kapott Berlintől, ma már mosolyogva fog kezet a kancellárral
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 15:34
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben megbeszélést folytatott Milos Vucevic szerb kormányfővel – tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Nemzetközi Áll a bál a lengyeleknél az új migrációs stratégia miatt
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 14:16
A Donald Tusk lengyel kormányfő által a hét végén ismertetett migrációs stratégia nem képviseli az egész kormánykoalíció álláspontját, a menedékjog "szent", csak szélsőséges helyzetben lehetne azt felfüggeszteni – nyilatkozott hétfőn Szymon Holownia, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) elnöke.
Nemzetközi Eddigi legkeményebb támadását vitte be a Hezbollah Izrael ellen
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 08:36
A szárazföldi invázió megkezdése óta.
Nemzetközi Megint meg akarták támadni Donald Trumpot?
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 08:20
Fegyverest tartóztattak le gyűlésének közelében.
Nemzetközi Ursula von der Leyen túl engedékeny? Csúnyán beszóltak Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 07:36
Az EU éves jogállamisági jelentése nem elég szigorú.
Nemzetközi Orbán Viktor megint jól felborzolta az idegeket, de Donald Trump örülhet
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 07:11
A magyar miniszterelnök a volt elnök malmára hajtja a vizet.
Nemzetközi Zelenszkij újabb megdöbbentő váddal állt elő
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 06:42
Az ukrán elnök konkrét katonai beavatkozással is vádolt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG