Justin Trudeau kanadai miniszterelnök január 6-án bejelentette, hogy lemond, amint a liberális párt megválasztja következő vezetőjét. Közvetlenül a bejelentés előtt találkozott a főkormányzóval, és kérte a parlament március 24-ig történő feloszlatását. Ez a lépés visszaállítja a kormány napirendjét, és előkészíti a választásokat.
Hogyan jutottunk idáig?
2015-ben Trudeau a választási reformmal és a pénzügyi egyensúlyozással kapcsolatos nagyszabású ígéretekkel a harmadik helyről elképesztő módon többségi kormányra juttatta a Liberális Pártot.
Ám ezek a magasztos ígéretek hamarosan csalódásnak adták át a helyüket. A választási reformra tett kísérletek Trudeau mandátumának első évében elmaradtak, az államháztartási hiány pedig történelmi méretűre, 61,9 milliárd dollárra duzzadt. Eközben kormánya botrányokba keveredett, a miniszterelnöki hivatal pedig egyre zárkózottabbá és titkolózóbbá vált.
Fotó: Depositphotos
Trudeau lemondására közel egy hónapos hallgatás után került sor, miután az egyik legmegbízhatóbb és legközelebbi kollégája, Chrystia Freeland pénzügyminiszter lemondott azon a napon, amikor a várva várt „Őszi Gazdasági Nyilatkozatot” kellett volna benyújtania. Távozásának bejelentésekor Freeland a „költséges politikai trükkök” miatti csalódottságára hivatkozott.
Mindez akkor történik, amikor Donald Trump, az Egyesült Államok hivatalba lépő elnöke azzal fenyegeti Kanadát, hogy 25 százalékos vámot vet ki a Kanadából és Mexikóból érkező összes árura, ami megnyomoríthatja az ország gazdaságát.
Mi történt tehát Trudeau egykor ígéretes vezetésével, és mi vár Kanadára, amikor szembe kell néznie ezekkel a növekvő kihívásokkal?
Mi a következő lépés?
A liberális kormány és az ország számára is sürget az idő. Donald Trump nem tántorodott el a vámokkal való fenyegetésétől, és nyíltan spekulál arról, hogy gazdasági eszközökkel veszi át az ország irányítását.
A tartományi vezetők betöltötték a szövetségi kormány által hagyott űrt. Doug Ford, Ontario miniszterelnöke például amerikai hírcsatornákon jelent meg, Kanada mellett érvelve.
Danielle Smith, Alberta miniszterelnöke pedig nemrégiben Floridába utazott, hogy emlékeztesse Trumpot a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatokra és arra, hogy a Közel-Kelet helyett Kanadából vásárolnak kőolajat és földgázt.
A liberális párt felgyorsította a vezetői versenyt azzal, hogy január 24-i határidőt szabott a jelölteknek a jelölési papírok benyújtására. A miniszterelnöki verseny szabályai között szerepel a magas, 350 ezer dolláros belépési díj, amelyet egyéni adományokból gyűjtenek össze, a vezetőt pedig március 9-én választja meg a párt összes tagja.
Az új vezető lesz Kanada miniszterelnöke, de ez a személy kaphatja a legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöki címet, mivel két héttel később vissza kell térnie az alsóházba a „Trónbeszéddel”.
A Trónbeszéd a kormány jogalkotási programját határozza meg, és a hagyomány szerint egyben bizalmi szavazást jelent. Az összes ellenzéki párt ígéretet tett arra, hogy az első adandó alkalommal leszavazza a kormányt, ami minden valószínűség szerint a május eleji választások időpontját jelenti.
Sok ismeretlen tényező van még, amikor azt latolgatjuk, hogy mit hoz a jövő Kanada számára. Ha a közvélemény-kutatások továbbra is a Konzervatívok támogatottságát mutatják, akkor Pierre Pollievre kormánya a Liberálisoktól való gyors eltávolodást jelentené.
Poilievre ígéretet tett a költségvetési felelősségvállalás bevezetésére. Ennek biztosítása érdekében ígéretet tett a nemzeti műsorszolgáltató finanszírozásának csökkentésére, a Liberálisok egészségügyi politikájának visszafordítására, valamint a bevándorlás szigorítására.
Az USA árnya
A nemzetközi fronton várhatóan Poilievre konzervatív kormánya több közös pontot találhat a Trump-adminisztrációval. Valószínűleg Kanada figyelmét is el fogja terelni az éghajlati kötelezettségvállalásokról, amelyeket Trudeau előnyben részesített, cserébe a kanadai olaj- és gázipar erősebb szerepéért.
De ha az USA tüsszent, Kanada megfázik.
Kanadában idén október 20-án vagy azelőtt esedékesek a választások, így Trump nagy szerepet fog játszani a kampányban. A kanadaiakat már régóta aggasztja, hogy mi történik a határtól délre, és bár az ország túlélte az első Trump-kormányzat megrendülését, a második kormányzás átvészeléséhez politikai stabilitásra lesz szüksége.
Úgy tűnik, hogy Kanada képes önállóan megválasztani vezetőjét és jövőjét, Washington pedig remélhetőleg tiszteletben tartja a két nemzet régóta fennálló és független kapcsolatát, ami jelenleg az ország legalapvetőbb szükséglete, és amit sok kanadai úgy érzi, hogy országuk legközelebbi szövetségese nem kérdőjelezhet meg.
Ebben a bizonytalan helyzetben Trudeau lemondása a kanadai politika egy viharos fejezetének végét jelenti. Egykor a remény és a progresszív eszmék szimbóluma volt, de vezetése megingott a megszegett ígéretek, botrányok és a gazdasági nyomás súlya alatt.
Miközben Kanada az új vezetésre és az előttük álló kihívásokra készül, Trudeau öröksége egyszerre szolgál figyelmeztető példaként és emlékeztetőként a modern politika változékonyságára.
