Donald Trump tavaly novemberi választási győzelme óta három fő aggodalom tartja éjjelente ébren az európai vezetőket.

Az első az, hogy Trump megpróbál majd olyan megállapodást kötni Oroszország ukrajnai háborújának befejezésére, amely Vlagyimir Putyin feltételei szerint és az ő részvételük nélkül zajlik. A második az, hogy Trump széles körű vámokkal sújtja majd Európát, és ezzel teljes körű transzatlanti kereskedelmi háborút robbant ki.  A harmadik pedig az, hogy a Trump-csapat egy lépéssel továbbmegy, és aktívan beavatkozik az európai politikába, támogatva a szélsőjobboldali pártokat és aláásva a politikai középen megválasztott vezetőket, akik nem illeszkednek a MAGA (a Make America Great Again, magyarul, tegyük Amerikát újra naggyá rövidítése – a szerk.) világképükbe.

E kockázatok bármelyike képes lett volna mélyrehatóan megzavarni a transzatlanti kapcsolatokat. Az elmúlt héten mindhárom, gyors egymásutánban hipotetikus fenyegetés pusztító, tagadhatatlan valósággá vált. A tökéletes vihar, amely november 5. óta a transzatlanti kapcsolatok felett lebegett, Münchenben és Brüsszelben ért partot, amikor JD Vance és Pete Hegseth végigsöpört a kontinensünkön, pusztítást hagyva maga után.

Újra München

Az idei Müncheni Biztonsági Konferencia egy vízválasztó volt, hasonlóan 2007-hez, amikor Putyin egy hírhedt, Nyugat-ellenes beszédet mondott. Minden jel szerint egy új geopolitikai korszakba léptünk – hatalmas tétekkel és alacsony kiszámíthatósággal. Az európai szövetségnek hátat fordító USA nyomását látva az európai vezetők hétfőn, a párizsi rendkívüli találkozójukon eldöntötték, hogy felgyorsítják az európai egység megerősítő mechanizmusait.

Az egyetlen ország, amelynek az elmúlt három évtizedben sikerült csatlakoznia ehhez az exkluzív nyugat-európai klubhoz, Lengyelország. Lehetséges, hogy ez nem történt volna meg, ha nincs orosz agresszió Ukrajna ellen, és ha Lengyelország nem állt volna a Kijevnek nyújtott nyugati támogatás szorgalmazásának élére, amit a hadseregébe történő beruházások gyors növekedése kísért.

Régi és új Európa

Keir Starmer brit miniszterelnök gyorsan reagált Macron felhívására, drasztikusan növelve az Egyesült Királyság és az EU közötti új, Brexit utáni közeledés esélyeit. Ráadásul a brit katonáknak egy esetleges konfliktus utáni ukrajnai európai misszióban való részvételéről szóló bejelentése London azon törekvését jelzi, hogy nemcsak részt venne egy közös európai válaszban, hanem vezető szerepet is hajlandó vállalni benne.

Nem mintha a londoni megfigyelőket ez osztatlanul elragadtatta volna. A brit miniszterelnök talán túl sokat ígért azzal az ígéretével, hogy csapatokat küld Ukrajnába – írja az Independent:  

„Starmer azt reméli, hogy megenyhíti Trump elutasító hozzáállását az alulteljesítő NATO-szövetségesekkel szemben, és Nagy-Britanniát a szövetségesek bármilyen békemissziójának középpontjába helyezi. A nagy kérdés számunkra az, hogy fegyveres erőink elég nagy létszámúak és jól felszereltek-e ahhoz, hogy komoly kontingenst biztosítsanak bármilyen békefenntartó erő számára a tűzszüneti vonal mentén. ... Ha „nagyot” mondunk Nagy-Britannia vezető szerepéről, miközben erőink nem tudnak egy apró kontingensnél többet küldeni Ukrajnába, és nincs erősítés, ha a dolgok rosszul mennek, az a katasztrófa receptje. A békefenntartásnak egy hatékony politika folytatásának kell lennie, nem pedig annak helyettesítőjének.”

A szokásos európai megosztottság

Macron rendkívüli találkozója egyben intézményesíti a megosztottságot a Párizsban összegyűlő „régi” Európa és az „új”, elsősorban a keleti Európa között, amely próbára lesz téve, hogy követi-e a befolyásosabb európai barátai útját, vagy Trump új európai politikájában keres-e lehetőséget magának.

Magyarország e tekintetben már a második lehetőség mellett foglalt állást. A párizsi találkozót megelőzően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter élesen azzal vádolta Macront és vendégeit, hogy „háborút támogatók”.

„Ma Párizsban háborúpárti, Trump-ellenes és frusztrált európai vezetők gyűlnek össze azzal az egyértelmű szándékkal, hogy akadályozzák az ukrajnai békemegállapodást” – mondta hétfőn Szijjártó.

Végső válasz a németországi választások után

Trump Európára zúduló lavinája után szinte lehetetlen elvárni, hogy az EU működőképesen hozza meg a fontos döntéseket, főleg, hogy Magyarországtól sem lehet elvárni, hogy bármilyen konszenzus része legyen. Márpedig nem Magyarország lesz az egyetlen ország, amely megakadályozza az EU-n belül a konszenzusos döntéshozatalt. Szlovákia kormánya és elnöke, Robert Fico sokkal közelebb áll Orbán Viktor álláspontjához, mint a „régi” Európáéhoz, különösen, ha Oroszországról és Ukrajnáról van szó.

De még a legerősebbek blokkján belül is komoly megosztottsághoz vezethet Trump kihívása. Sok európai várakozásával ellentétben Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az elmúlt három évben az egyik legbefolyásosabb szószólója volt annak, hogy katonai és egyéb támogatást nyújtson Kijevnek az orosz agresszió elleni védekezésben.

Tekintettel azonban az Egyesült Államok Európával szembeni politikájának eltolódására, Meloni hajlamos arra, hogy országa politikáját jobban igazítsa az amerikai elvárásokhoz, és így Trump legfontosabb támogatójává váljon Európában.

Olasz jelentések szerint Meloni hétfőn bírálta az európai vezetők párizsi rendkívüli csúcstalálkozóját, és „Trump-ellenesnek” nevezte azt. „Az Egyesült Államok a békéért dolgozik, és nekünk is ki kell vennünk a részünket” – mondta Meloni, hozzátéve, hogy bármilyen béketárgyalás valószínűleg kudarcot vallana az Egyesült Államok részvétele és megfelelő biztonsági garanciák nélkül Ukrajna számára.

A legbefolyásosabb európaiak által Párizsban megfogalmazott válasz Amerika címére csak a vasárnapi német parlamenti választások eredménye után fog végleges formát ölteni. A konzervatív miniszterelnökkel felálló berlini kormányt megelőlegezve ez lesz a válasz az EU-n belüli kapcsolatok újrarendezésére is.

Tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyság erőteljesen részt vesz a közös európai biztonsági kurzusban, az Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos európai egység a választások után is prioritás marad Németország számára a transzatlanti kapcsolatok minősége szempontjából.

Piszkos pénzügyek

Más vezetők attól tartanak, hogy a védelmi kiadások nagymértékű növelése hatással lesz az amúgy is feszült belpolitikára.  Portugália, Olaszország, Spanyolország, Belgium, Horvátország, Luxemburg és Szlovénia jelenleg a GDP-jük 2 százalékánál kevesebbet költ a védelemre.

Az EU-tagállamok átlagosan 2,2 százalékot költenek védelemre, amelynek 0,8 százalékpontos megemelése erősen valószínű, de a Bloomberg számításai szerint 10 év alatt akár 3,1 ezermilliárd eurónyi extraköltés is jöhet. Fontos kérdés, hogy ennek mekkora része kerül európai cégekhez, egyes vélemények szerint az amerikai politika kiszámíthatatlansága miatt fontos, hogy Európa legyen a meghatározó védelmi szállító, ugyanakkor az amerikai külkereskedelmi deficit csökkentésével kapcsolatos követeléseknek is engedni kell.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)

Káncz Csaba lesz a vendége a ma 15:30-kor kezdődő Klasszis Klub Live adásnak, amelyet lapcsoportunk Klasszis nevű YouTube-csatornáján, valamint a Facebook-oldalainkon követhetnek élőben és tehetnek fel kérdéseket lapunk állandó szerzőjének.