A devizahitelek körül dúló valóságos háborúban, miközben az állam, a bankok és az ügyfelek leginkább egymásra mutogatnak, sokan szándékosan vagy szándékoltan, de elfelejtkeznek néhány lényeges körülményről. Itt van mindjárt az, ki is, mikor és miért engedélyezte ezeket? Miért is terjedtek el valójában? Miért nem olvassák az önkormányzatok a PSZÁF honlapját?
1. Ki engedhette ezt meg?
Meglepő? A devizahiteleket 2001. nyarán az I. Orbán-kormány engedélyezte, a „2001. évi XCIII. törvény a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról” című jogszabállyal.
Más kérdés, hogy erre külföldi kapcsolataink miatt valószínűleg mindenképp szükség volt – harmonizálni kellett a jogszabályokat az EU-val, az OECD-vel. Erről elég a törvény első mondatát elolvasni: „Az Országgyűlés a piacgazdaság kiépítésének következményeként, a forint konvertibilitását teljessé téve, az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülés érdekében törvényt alkot a devizakorlátozások megszüntetéséről, a tőke szabad áramlásának elősegítéséről.”
Ám valószínűleg már akkor lehetett volna szabályozni, korlátozni a devizahitel-felvételt, ahogy azóta meg is tették. Például megakadályozni, hogy elegendő fedezet, önerő nélkül vagy minimális önerővel is hitelt lehessen felvenni. Vagy legalább sokkal jobb tájékoztatásra, felvilágosításra kötelezni a bankokat. Nem így történt.
2. Ki tűrte el?
Lényegében mindegyik bal- és jobboldali kormány, amely 2001 óta hivatalban volt. Valamint, amennyiben a jegybankot is felelőssé tesszük, Járai Zsigmond fideszesnek nevezett jegybankelnök (2001-2007) és utódja, az állítólag inkább az ellenzékhez közelebb álló Simor András (2007-2013). A PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete), mint a pénzügyi szektor őre felelőssége nyilván szintén vitathatatlan.
A politikusok a válság kitöréséig, 2008-2009-ig szinte egyáltalán nem is foglalkoztak a problémával. Nem véletlenül, mert a devizahitelesek addig folyamatosan sokkal jobban jártak, mint a forinthitelesek. (A forint például 2008 nyarán, a pénzügyi válság kitörése előtt csupán pár héttel volt a legeslegerősebb.) Csak a válság következtében drágult meg annyira a svájci frank és a japán jen, hogy annak durva következményei legyenek.
3. Ki szólt?
A PSZÁF mentségére legyen mondva, hogy ők tényleg szóltak. Elmagyarázták a devizahitelek működését például a 2006 szeptemberi dátumú tájékoztató füzetükben (amely itt olvasható). De az Origo.hu is már 2004 szeptember 15-én ezzel a címmel írt cikket: „PSZÁF: kockázatosak a devizahitelek”.
A folytatásból kiderül többek között, hogy „a PSZÁF részletes tájékoztatást közöl honlapján a devizahitelek ismérveiről is, amelyben külön felhívja a figyelmet a vételi és az eladási árfolyam különbségére, a konverziós díjra, s arra, hogy a devizahitelek havi törlesztő részletei a forinthiteleknél gyakrabban és nagyobb mértékben ingadozhatnak (természetesen pozitív és negatív irányba egyaránt)”.---- Kamattámogatástól spekulációig ----
De nem csak a PSZÁF szólt, a jegybank sem volt teljesen néma. Még 2011-ben ezt írtuk: az MNB... „2003 óta folyamatosan felhívta jelentéseiben az adott kormány figyelmét arra, hogy a devizahitelezés, milyen kockázatokat rejt magában”. Csak hát, ez akkoriban, mint már említettük, szinte senkit sem érdekelt. A devizahitelesek örültek az alacsony törlesztőnek, a forint még erősödött is, politikusokat meg nem foglalkoztatta az egész. Még nem volt kit nagy hanggal megmenteni.
4. A forinthitel nyomában
A devizahiteleknek volt egy előzménye: a támogatott forinthitelek. Ezeket is az I. Orbán-kormány vezette be, de túlzott terhet jelentettek a költségvetésnek, ezért utódai korlátozták, később meg is szüntették. Amint a Kiszámoló blog szerzője írja, évi 20 ezer használt szociális lakást lehetett volna finanszírozni a lakáshitel-támogatásból. Sokan viszont második, harmadik lakás vételét finanszírozták belőle. A támogatott forinthitelek háttérbe szorulásával az emberek természetes módon választották a devizahitelt, mert jóval olcsóbb volt a piaci kamatozású forinthitelnél (mellesleg most is az lenne).
5. Ió, ció, spekuláció
Még 2011-ben Csányi Sándor OTP-elnököt idézve írtuk: „A devizaadósok jelentős része szabad felhasználású devizahitelt vett fel, ami azt jelentette, hogy felvette a hitelt, fedezetül adta az ingatlanát, a hitelt pedig betétekbe fektette, kihasználva a kamatok közti különbséget, magyarul, ezek a hitelesek kifejezetten spekulatív céllal vették fel a kölcsönt.”
„Ez nagyjából a fele a devizahiteleseknek, ők valószínűleg sejtették, hogy mi a különbség a forint- és a devizahitel között, hiszen ebből akartak megélni" – állította Csányi Sándor. Ő bankár, nyilván haza (is) beszél, de más források is említenek olyan befektetőt, aki korábban spekulációs célzattal 4-5 lakást is vett hitelbe, majd a végtörlesztésnél boldogan zsebre vágta a megspórolt milliókat.
Olyan, egyébként szorgalmas adóelkerülő vállalkozókat is ismerünk, akik csak azért vettek fel hitelt, hogy az adóhivatal ne firtassa, miből is tellett neki házra. A végtörlesztés nekik is nagy ajándék volt. Az állami mentőcsomagok sok esetben az ilyen ingatlantulajdonosoknak segítettek leginkább.
6. Sprechen Sie magyarul?
"A szerződések nyelvét az aláírók egyszerűen nem értik meg" – írja a Kapitalizmus blog szerzője. Még egyetemet végzett értelmiségieknek is sokszor problémát okoz a jogi, pénzügyi szaknyelv megértése. Mit várhatunk el akkor egy szakmunkástól?
A szerződések többségét az ügyfelek egyszerűen csak aláírják, esély sincs rá, hogy valóban megértsék és felfogják a következményeit. Sokan pedig addigra már annyi energiát fektettek az ügybe, hogy ha kétségeik is támadnának (például: micsoda, a bank bármikor megveheti a lakásomat?), már nem táncolnak vissza.---- Analfabéták és önkormányzatok ----
7. Analfabéta vagy-e?
„...úgy érettségiznek le a gyerekek, hogy csomó mindent tudnak, de arról fogalmuk nincs, hogy mit kell figyelembe venni egy bankszámla megnyitásakor, egyáltalán, mi az, hogy kamat, hitel, piac, vállalkozás meg verseny stb. Simán le lehet érettségizni pénzügyi-gazdasági analfabétaként, a kommunizmusban még érthető volt, de egy piacgazdaságban?” – írta pár nappal ezelőtt a Vakmajom nevű blogger, azaz Faragó Ferenc, sikeres befektetésialap-kezelő. (Aki majdnem minden nap új írásra cseréli a régit.)
Ezen sem a válság, sem a devizahitel-mizéria nem változtatott, a kormányzat oktatási reformjai erre most sem terjednek ki. Ha annyira meg akarnák védeni az embereket a bankoktól, akkor ezzel kéne kezdeni – csak hát ennek hatása csak sok év múlva jelentkezne, nem a választások előtt...
8. Euróra akartunk áttérni
Sokan ma már elfelejtik, hogy a 2000-es években még nagyban az euró bevezetésére készültünk. Először 2008-ra, majd 2009-re, később 2010-2011-re, majd 2014-re becsülték ennek bekövetkeztét, most már valahol 2020 körül tartanak. (A jelenlegi kormányzatnak valószínűleg esze ágában sincsen ezt megtenni.) Ha ez idejében sikerült volna – bár egyes kritériumok, mint a magas költségvetési hiány miatt ez akkor lehetetlen volt –, akkor sok szenvedéstől megmenekültek volna a devizaadósok.
9. Inkompetens önkormányzatok?
De nemcsak egyszerűen nem foglalkoztatták a politikusokat a devizahitelek. Az önkormányzatok, többségükben narancsszínekben, még 2006-2008-ban is vígan vették fel a devizahiteleket. Pedig műveltebbnek kellett volna lenniük, mint az átlagemberek, és szakembereket is alkalmazhattak. Nehéz elhinni, hogy megtévesztették őket, különösen, ahol a polgármester közgazdasági egyetemet végzett. Sokuk mégis ugyanúgy beleesett a devizahiteles-csapdába. Nem csoda: sokkal olcsóbb volt, mint a forinthitel.---- A hitel a hibás, vagy a válság? ----
10. A hitel a hibás, vagy a válság?
Senki, még a szakemberek zöme sem számított korábban világgazdasági válságra, a munkanélküliség megduplázódására, az ingatlanárak - reálértéken történő - 20-30 százalékos esésére. Magyarországon a kilencvenes évek végétől 2006-ig folyamatos gazdasági növekedés – és lakosságifogyasztás-növekedés – volt. Ha ez fennmaradt volna, most valószínűleg nem is lenne miről beszélnünk. Sokan hihették azt, hogy a növekvő fizetésüknek egyre kisebb részét fogja majd kiadni a hiteltörlesztés, terheik idővel csak csökkennek.
11. Fent leszünk a kamatplafonon?
Ha tehát a kormányzatnak tényleg ilyen szándékai vannak, valamit kezdenie kell a forinthitel-kamatokkal is. Amint Zsiday Viktor ismert alapkezelő és blogger írja: „Erre is van több megoldás. Az egyik, hogy diktátumként megszabják mondjuk a bankoknak, hogy a devizából átalakított forinthitelek kamata nem lehet magasabb mondjuk az alapkamat+1 százalékpontnál. A másik, hogy az MNB külön forrást biztosít ezekhez az átalakított hitelekhez, hasonlóan a vállalkozóknak már juttatott hitelekhez, például 2,5 százalékon nyújtva forrást a bankoknak.”
"A második Orbán-kormány visszaért oda, ahol az első Orbán-kormány idején az egész kezdődött: az állam gondoskodik a mesterségesen olcsó forinthitelről" – írja a Kapitalizmus blog. Kérdés, ki fogja fizetni a számlát. (A legutóbbi, MNB-s tervekről itt írtunk.)
+1: Egyáltalán, tényleg a devizahitelekkel van a baj?
„Ha a devizaárfolyam változása okozta volna a hitelek tömeges bedőlését, akkor a forintban felvett hitelek bedőlése elenyésző mértékű lenne a devizahitelekhez képest” – írja a Kiszámoló blog említett írása. Ám a szabad felhasználású devizahitelek nemfizetési aránya 26 százalék. „Ugyanezen hitelek forint alapon már majdnem 29 százalékos nemfizetési arányt mutatnak. Hoppácska! Sokkal több a bedőlt forinthitel, mint a devizás?! De hát az hogy lehet, ha a deviza a hibás, meg a devizahitel?” – kérdezi a szerző. Aki szintén utal arra, hogy az igazi problémát inkább a válság, a munkanélküliség, a gazdasági növekedés hiánya jelenti, nem a devizahitelek.
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
