Kiderítettük, hogy mi lett a Jeremie-pénzekkel - 1. rész

A magyarországi kockázatitőke-befektetések átlagos mérete 2001–2006 között 3,55 millió euró, azaz akkori értéken majdnem 900 millió forint körüli volt. Ezt azért érdemes rögzítenünk, hogy el tudjuk helyezni azt a potenciális pénztömeget, amellyel a 2007-ben indult hétéves uniós nemzeti fejlesztési tervbe beépítendő program, a Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises kecsegtetett. A rövidítése után hamar szállóigévé vált Jeremie-alapokból Magyarországon három-öt év alatt kihelyezhető kockázatitőke-rész közel 45 milliárd forint – az előző ötévi ötvenszerese – lett.

A Jeremie-program lényege, hogy azzal csak pénzügyi közvetítők, például kockázatitőke-befektetők szerződhetnek, a kisvállalkozások közvetlenül nem. Ez azt jelenti, hogy az uniós források teljes egészében nem helyettesítik, csak kiegészítik a kockázatitőke-társaság vagy -alap azon tőkéjét, amelyet az általuk kiszemelt vállalkozásba fektetnek.

A Jeremie-pénzekhez való hozzáférés ígérete izgalmas hívószó volt azoknak, akik kockázatitőkealap-kezelő céget akartak alapítani. A hazai kockázatitőke-szcéna 2008 elején, az az év szeptemberében kirobbant pénzügyi világválság előtt – kezdett felállni.

2008-ban 15 magyarországi kockázatitőke-alapkezelő jött létre, amelyek a meglévő néhány ilyen céggel egyetemben ugrásra készen várták, hogy az uniós zöld jelzést követően pályázhassanak a Jeremie-keretösszeg kkv-kba való befektetésére. Paradox módon e tekintetben a válság is kapóra jött: az elzárult banki hitelcsapok helyettesítésére megfelelőnek tűnt a kockázati és magántőke, amely az akkori előzetes felmérések szerint elsősorban az egészségügyben, a gyógyszeriparban és a távközlésben tevékenykedő társaságokat kecsegtette finanszírozási megoldással.

Botrányos pályázat

Az indulás azonban magyarosra sikeredett. A 2009 júniusában meghirdetett tender botrányba fulladt, mindenekelőtt azért, mert a feltételeket a pályázat kiírását követően is változtatgatták az állami illetékesek – jelesül az akkori Nemzeti Fejlesztési Ügynökség –, hogy aztán végül erősen vitatható döntés szülessen. A kiválasztottak egy részének egyáltalán nem volt kockázatitőke-befektetési tapasztalata, s csak az uniós pénz megszerzésének reményében indultak, míg a kikosarazandók között akadt olyan is, amely hosszú évek óta sikeresen űzte e mesterséget. Újabb négy hónapnak kellett eltelnie, amíg sikerült kiegyengetni az anomáliákat, s inkább többé, mint kevésbé megnyugodtak a kedélyek. Végül a mintegy 24 potenciális alapkezelő közül nyolcan kaptak bebocsáttatást az első „Jeremie-paradicsomba”. Ennyien nyertek tehát a pályázaton.

Az alapokba került tőke 70 százalékát adta az Európai Unió, 30 százalékát pedig magánbefektetőktől kellett összegyűjteni. Az alapkezelők közül az Etalon egyedüliként „co-investment”, a másik hét „közös alap” struktúrájú alap volt.

– A közös alapoknál a kötelező 30 százalékos arányú magánbefektetés az alapokban jelent meg, és az összes befektetést már azok hajtották végre, így a magánbefektetők közvetetten, az alapokon keresztül fektettek be a portfóliócégekbe. Az Etalon-Euroventures co-investment alapjában viszont közvetlenül, az egyes portfóliócégek szintjén valósult meg a 30 százalékos magánbefektetés, úgy, hogy az alap mellett kötelezően társbefektetőként szerepeltek a magánbefektetők, legalább 30 százalékos mértékben – idézte fel lapunk megkeresésére Tánczos Péter, a 2010 májusában Etalonról Euroventures-re keresztelt alapkezelő igazgatója. Ugyancsak fontos különbség volt, hogy az Euroventures a közép-magyarországi régióban invesztálhatott, a többiek viszont ezt nem tehették meg. Azt vélhetően nem kell különösebben ecsetelni, hogy az olyan fővároscentrikus gazdaságban, mint amilyen a magyar, milyen nehézségekkel néztek szembe a központi régióból kiűzött befektetők.

Kapós volt a kockázati tőke

A befektetési periódus kétszeri hosszabbítására mindenkinek volt lehetősége. Ezzel többen is éltek, aminek következtében például a DBH-nak 2015 végéig, az Etalon-Euroventuresnek 2016 május végéig kellett kihelyeznie a rájuk bízott kockázati tőkéket. A befektetési periódus kétszeri hosszabbítására mindenkinek volt lehetősége. Ezzel többen is éltek, aminek következtében például a DBH-nak 2015 végéig, az Etalon-Euroventuresnek 2016 május végéig kellett kihelyeznie a rájuk bízott kockázati tőkéket. A befektetési periódus kétszeri hosszabbítására mindenkinek volt lehetősége. Ezzel többen is éltek, aminek következtében például a DBH-nak 2015 végéig, az Etalon-Euroventuresnek 2016 május végéig kellett kihelyeznie a rájuk bízott kockázati tőkéket.