6p

Az európai tőzsdéket, főleg Frankfurtot jó kedvre derítette, hogy az orosz gázszállítások szombaton újraindulhatnak. A hatás itthon is érezhető, de a forint erősödése megállni látszik, a 400-as határt újra és újra átlépi az euró. Az amerikai gáztárolók szintje alacsony. Kihátrált a Crypto.com a Bajnokok Ligájával kötött szerződésből.

Emelkednek ma az európai részvénypiacok, a német index 1,2, a francia 0,5, a brit 0,6 százalékkal. Vélhetően főleg annak a hírnek a hatására, hogy az orosz gázszállítások újraindulhatnak szombaton az Északi Áramlat 1 vezetéken. De már tegnap este az amerikai kereskedésben is volt javulás, egy mínuszos nap végén az S&P 500 és a Nasdaq nullába, a Dow Jones fél százalékos pluszba küzdötte fel magát.

A befektetők izgatottan várják a ma publikálandó augusztusi amerikai foglalkoztatási jelentést. Itt a munkahelyek számáról (“nem mezőgazdasági foglalkoztatottak”, NFP), a munkanélküliségi rátáról és a bérekről érkeznek lényeges adatok, amik a szeptemberi kamatdöntést is befolyásolhatják. Az USA-ban egyébként háromnapos ünnepi hétvége következik (Labor Day).

Euró és forint.
Euró és forint.

A 400-as határral küzd az euró/forint

Itthon a BUX index fél százalék körüli mértékben emelkedik, az OTP 0,7, a Mol 0,4, a Richter 0,8, a Telekom 0,6 százalékos javulást ért el. A Waberer’s 1,9 százalékkal megy fel.

Árfolyam

A forint egy mozgalmas hét, egy kiadós erősödés után elveszítette az irányt. Délelőtt volt 402 is az euró, majd 399-re esett. A hetet azonban még 408-409 között kezdte, így az irány azért alapvetően erősödő. Az MNB keddi intézkedéscsomagját a piac kedvezően fogadta, de a 400 forintos határt egyelőre nem tudta tartósan áttörni az árfolyam. Lásd még:

Árplafon az olajra? EU-s energiaügyi intézkedések?

Az olajárak pénteken két százalékkal emelkednek, a Brent újra közelít a 95 dollárhoz. Az utóbbi időben jelentős veszteségeket mutatott az árfolyam a kínai Covid-korlátozások és a globális növekedés lassulása miatt. Emellett a “Hetek” csoportjának pénzügyminiszterei várhatóan pénteken véglegesítik az orosz olajra vonatkozó árplafon terveit. Az OPEC+csoport pedig a jövő hét elején fog összeülni, a kereskedők kíváncsian várják, hogy milyen kitermelési szintekben állapodnak meg.

Jövő hét pénteken az EU energiaügyi miniszterei is találkozót tartanak, ahol az energiapiac szabályozásáról, rendkívüli intézkedésekről tárgyalnak majd. Az Európai Központi Bank pedig várhatóan a jövő héten emeli kamatlábait. Mivel a rekordmagas infláció közelít a két számjegyű értékekhez, a kérdés, hogy 50 bázispontos emelésre készül-e, mint júliusban, vagy még nagyobbra.

Kérdőjelek az iráni megállapodás körül

Az USA továbbra is szigorú álláspontot képvisel az iráni atomenergetikai együttműködés kérdésében, ami egyelőre gátolja az iráni olaj és földgáz piacra kerülését.

Ezzel közvetetten Európának tart be, hiszen az EU szerint már elfogadható az alku írja az Erste Befektetési Zrt.

Ez azért is fontos, mert ez kihatással van a fűtőolaj árára is, amely, ha földgáz-egyenértékesben számoljuk, akkor körülbelül ötödannyiba kerül, mint a földgáz. Azaz ahol lehet, már fut a földgáz helyettesítése a folyékony üzemanyaggal.

Szállíthatnak az oroszok, esik a gázár

Nagy ingadozásokkal, de jelentősen, 15-18 százalék körüli mértékben esik ma is az európai gázár (243 euróról 205-ra), miután úgy tűnik, Oroszország újraindítja a gázszállításokat a kulcsfontosságú Északi Áramlat 1 vezetéken keresztül Európába. A vezeték üzemeltetője által közzétett  foglalások szerint a gázszállítások várhatóan szombaton indulnak újra a munkálatok előtti (korábban már erősen redukált) szinten. Ez a hír nagy megkönnyebbülést jelentett, mivel sokan attól tartottak, hogy Moszkva egyáltalán nem indítja újra a vezetéket.

A hollandiai földgáz árfolyama, csütörtök estig. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A hollandiai földgáz árfolyama, csütörtök estig. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az amerikaiak is további gázdrágulástól tartanak

Nemrég súrolta a tíz dollárt is az amerikai földgáz árutőzsdei ára, és bár most csak 9,2 dollár körül van, további drágulástól tartanak. A brit földgázárak szeptember elején még mindig messze a korábbi, 2005-ös történelmi csúcs felett vannak – írja a SeekingAlpha. A téli csúcsszezon közeledtével, az orosz szállítások visszaesésével a már most is rekordmagasságot elért európai árak az egekbe szökhetnek.

A földgáz amerikai árupiaci árfolyama. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A földgáz amerikai árupiaci árfolyama. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az óceánjárók pedig ma már földgázt szállítanak Ázsiába és Európába, ahol az árak jóval magasabbak, mint az USA-ban. A közelgő fűtési szezonban az amerikai készletek is rendszeresen csökkennek. Az árak általában az év utolsó hónapjaiban tetőznek, mivel a téli kereslet bizonytalansága erősíti a földgázárak emelkedését, a földgáz erősen szezonális árucikk.

Az Európába irányuló orosz földgázszállítások pótlása Amerikában is kihívást jelent. Az Egyesült Államokban a földgáztárolókban tárolt földgáz mennyisége augusztus 26-án 7,9 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi szintnél és 11,3 százalékkal az ötéves átlagnál. Az amerikai földgáz határidős ára korábban másfél évtizedes medvepiacot élt meg a 2005-ös rekordtól a 2020 júniusi mélypontig.

Mennyit ér a renegát Ethereum-verzió?

A részvénypiaci hangulat jvalutásával a kriptovaluta-árfolyamok is javultak tegnaphoz képest.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az Ethereum-rendszer, ha minden igaz, két hét múlva nagy reformot hajt végre , a Merge-öt (amelyben áttér a proof-of-work rendszerről a proof-of-stake rendszerre). De a “bányászok” egy része a régi rendszert is továbbviszi, így létrejön egy elágazás, egy új érmével, amit ETHPOW jelzéssel láttak el.

Az ETH-tulajdonosok lényegében ingyenesen kapják majd az ETHPOW-t. A főbb tőzsdék határidős árai arra utalnak, hogy a token legalább 18 dolláros áron fog forogni a bevezetéskor – ez azonban a “normál” ether árának csak nagyjából 1,1 százaléka.

A Crypto.com hátat fordít a Bajnokok Ligájának

Visszalépett a Crypto.com kriptovaluta-tőzsde az UEFA Bajnokok Ligájával kötött, 495 millió dolláros, öt évre szóló szponzori szerződéstől. Az üzletet az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Olaszországban felmerült szabályozási aggályok miatt vetették el. A Crypto.com az elmúlt évben több sportreklám-szerződést is kötött, köztük egy 20 évre szóló, 700 millió dolláros névhasználata szerződést a Los Angeles-i Staples Centerrel.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46400 45360 46440 +0,65% 0 0 12 060 933 980 HUF 2026-07-22 17:10:21
MOL 4400 4298 4400 +1,66% 0 0 3 214 582 948 HUF 2026-07-22 17:08:38
MTELEKOM 2652 2640 2678 -0,45% 0 0 675 373 242 HUF 2026-07-22 17:11:31
RICHTER 11740 11650 11870 -0,34% 0 0 2 123 529 820 HUF 2026-07-22 17:06:01
OPUS 361 358 367 +0,70% 0 0 7 251 421 HUF 2026-07-22 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:13
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírta tartani magát a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:34
Újra gyengült a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:29
Új történelmi rekordot állított fel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott az olaj, drágul a gáz és az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:02
Miközben vegyesen nyitottak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Elromlott a hangulat a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:43
Leginkább az OTP húzza vissza az indexet.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG