6p

Az euró/forint a 400 forintos szintet ostromolja, már alá is süllyedt, akárcsak a dollár. Egy elemző szerint az MNB már határozottan kiáll a forint stabilitása mellett, így nem fenyeget minket a török út. Szusszanhatunk kicsit, megint esik a gáz és az olaj ára. Közel kétmilliárd dollárt költöttek augusztusban blokklánc-projektekre.

A tegnapi borongós nap után ma még inkább csúnya mínuszban vannak az európai tőzsdék, a német, francia, brit indexek 1,2-1,5 százalékkal esnek. Az amerikai határidős indexek közül a technológiai Nasdaq különösen csúnyán néz ki 1,1 százalékos eséssel, a Dow Jones futures csak 0,5, az S&P 500 pedig 0,7 százalékkal megy le. Sokféle makroadat jött, jó is, rossz is, de a legfontosabb holnap érkezik az amerikai munkaerőpiacról.

A magyar tőzsdén a BUX 0,7 százalékkal esik, az OTP inkább tartja, hiszen csak 0,1 százalékkal lett olcsóbb. A Mol húzza le elsősorban 1,4 százalékos esésével, miközben a Richter 0,6, a Telekom 1,2 százalékkal süllyed. Az érkező hírek és a gyorsjelentés ellenére 2,4 százalékkal esik a 4iG. Jelentett a Duna House és a Pannergy is, az előbbi két százalékkal felfelé, az utóbbi 4,4 százalékkal lefelé mozdult.

Árfolyam

Itt az újabb MNB-kamatemelés

Az euró/forint ma rövid időre pár fillérrel 400 alá is lesüllyedt, majd kissé gyengült fizetőeszközünk. Most 400,30 az euró ára, a dollár pedig már “csak” 399,30. Frissítés: Az euró/forint egy órakor már csak 398,40. A forint a keddi kamatdöntő ülés, a kamatemelést kísérő további intézkedések óta erősödik, amiket jól fogadtak a piacon.

A mai szokásos csütörtöki egyhetes jegybanki betétaukción az MNB megemelte a kamatot, az alapkamattal megegyező 11,75 százalékra. A jegybank azonban korábban már “összezárta az ollót” az egyhetes kamat és az alapkamat között, így a lépésre teljes mértékben számítottak a piaci szereplők.

Az euró/forint árfolyam. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A forint azonban az utóbbi időben az energiaárak, a dollár, az EU-s forrásokról szóló tárgyalások függvényében is mozgott. Ebből az energiaár és a dollár az utóbbi napokban lefelé korrigált, ez is sokat segíthetett devizánknak.

Energiaválság: leheletnyi szusszanás

Az amerikai nyersolajkészletek 3,3 millió hordóval csökkentek a múlt héten, az előrejelzés csak 1,5 millió hordós mérséklődésről szólt. Ez erőteljes amerikai üzemanyag-keresletre utal. Emellett az OPEC is növekvő kitermelésről szóló prognózist tett közzé. Ugyanakkor a világpiacot a kínai gazdaság lassulása és a közelgő OPEC+-ülés, valamint egy új iráni atomalku lehetősége is nyomasztja.

Az olaj ára ma 1,7 százalékos mínuszban van, a Brent pontosan 94 dollár jelenleg. Az európai (holland, brit) szállítású földgáz ára pedig hat százalékkal csökken. Történelmi távlatokban ezzel együtt is még nagyon magasan áll.

Török líra. Forrás: Pixabay.com
Török líra. Forrás: Pixabay.com

Magyarország nem Törökország

A sok hasonlóság ellenére, legalábbis a jegybanki szerepvállalást illetően kijelenthetjük: Magyarország tényleg nem Törökország – írja Zsiday Viktor a Hold Alapkezelő blogján. A Magyar Nemzeti Bank korán kezdte a kamatemelési ciklust, de utána többször elbizonytalanodott, habozott, belassult, és engedte veszélyes szintekre gyengülni a forintot, ami hozzájárult az infláció felgyorsulásához.

De egy ideje már “igen erélyesen és teljesen ortodox módon teszi a dolgát”, ellentétben az unortodox török úttal, amely folyamatos deviza-összeomláshoz és három számjegyű inflációhoz vezetett. Tegnap is meglepetést tudott okozni.

Egy olyan jegybank képét látjuk, ami valóban komoly, bár fájdalmas lépéseket tesz az infláció ellen – írta Zsiday.

Csak egy kis medvepiaci rali volt?

Erősödnek a vélemények, hogy a nyári emelkedés csak egy tipikus “medvepiaci rali” volt, egy átmeneti emelkedés a hosszabb távú eső trendben. A fő téma továbbra is a félelem, félelem az inflációtól, a jegybanki szigorításoktól és a recessziótól.

A várnál valamivel jobban emelkedett az árszínvonal a tegnapi adat szerint az Eurózónában, a mai német kiskereskedelmi eladások viszont pozitív meglepetést okoztak. A kínai Caixin feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index is elmaradt a prognózisoktól, miközben újabb Covid-korlátozásokat vezettek be a nyugat-kínai Csengtu városában.

4iG, Duna House, Pannergy

Három gyorsjelentés is érkezett a magyar tőzsdén.

  • A 4iG-csoport jelentése szerint az IFRS szerinti konszolidált féléves nettó árbevétel 121,85 milliárd forint volt, az adózott eredmény 1,6 milliárd forint, az EBITDA  pedig 30,7 milliárd. A telekommunikációs szektorban történt expanzió miatt azonban “az I. féléves eredményeket nem érdemes összevetni az egy évvel korábbival” – írják. (Lásd a kapcsolódó cikket is.)

  • A Duna House Csoport eddigi legerősebb negyedévét jelentette. “A 2022. első negyedévi triplázást követően 9,1 milliárd forintra növelte árbevételét, tisztított core EBITDA-ja év/év alapon duplázva 1,2 milliárd forintra ugrott. Tisztított core adózott eredménye év/év alapon 111 százalékkal növekedve 947 millió forintra bővült.”
  • A Pannergy fél évre adózás után 732 millió forint konszolidált nyereséget ért el, ami tíz százalékkal múlja felül az előző év első félévét. Az EBITDA 11, a konszolidált árbevétel hét százalékkal nőtt.

Lehetett volna rosszabb is a medvepiac

Ma mintegy két százalékkal süllyed a bitcoin és az ether árfolyama, az első számú kriptodeviza ismét beesett húszezer alá. A kriptovaluta-medvepiac lehetett volna sokkal rosszabb is – mondta az egyik legbefolyásosabb kriptopiaci személyiség, az FTX tőzsde vezére, Sam Bankman-Fried.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A milliárdos befektető szerint a szektornak hozzáértő szabályozásra lenne szüksége, nem akármilyenre, ennek érdekében aktívan lobbizik Washingtonban. Kitért arra is, hogy cégei számos befektetést eszközöltek kriptopénzzel kapcsolatos cégekbe. (Kimentettek, mások szerint olcsón felvásároltak bajba jutott vállalkozásokat.) Egyes “mentőbefektetéseik” sikeresek voltak, mások elmaradtak a várakozásoktól.

Dollármilliárdos befektetések a blokkláncba

Az augusztus a hagyományos internet (web2) és a blokklánc-internet (web3) frigyeinek hónapja volt a Milk Road szerint.

  • A Coinbase kriptotőzsde a BlackRock vagyonkezelő óriással,
  • A Mastercard a Binance kriptotőzsdével,
  • Az FTX kriptotőzsde a Reddit fórummal szövetkezett.

Valamint a Tiffany luxuscikk-gyártó a Cryptopunk-NFT-ket zenésítette meg fizikai aranyban, nemesfémekben és drágakövekben. A szeptember nagy eseménye pedig nemcsak az Ethereum “Merge” nevű reformja lesz, hanem a Starbucks web3 hűségprogramja is.

Ezen kívül hiába volt az augusztus is rossz hónap az árfolyamokat tekintve, ömlött a pénz a web3– vagy blokklánc-fejlesztésekbe. Egy hónap alatt 90 vállalkozásba 1,83 milliárd dollárnyi tőke ment az adatok szerint.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41610 40660 41760 +0,34% 41640 41690 2 996 923 240 HUF 2026-10-15 09:42:35
MOL 4984 4856 4984 +0,20% 4970 4984 478 249 232 HUF 2026-10-15 09:42:01
MTELEKOM 2660 2646 2660 +0,15% 2658 2660 124 396 076 HUF 2026-10-15 09:42:27
RICHTER 12710 12600 12720 +0,95% 12680 12710 171 253 670 HUF 2026-10-15 09:41:58
OPUS 206 206 209 -0,96% 206 206 7 523 895 HUF 2026-10-15 09:39:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A forint káprázatos reggeli formája elillant, és gyengülésnek indult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG