6p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Még olcsóbb lett az euró, délelőtt már 357 forintért is hozzá lehetett jutni. Ma ismét optimista üzemmódban vannak a tőzsdék, de több jegybanki vezető is beszélni fog, és holnap fontos makroadat érkezik. A kínai autóeladások tavaly jól alakultak, de az év végén leromlottak, a VW-csoportra pedig kisebb darab jutott a tortából.

Ma ismét az optimizmus az uralkodó Európában, a német index 1,2, a francia 1,4, a brit pedig 0,5 százalékkal emelkedik. Ebben szerepel lehet annak, hogy az EKB vezető közgazdásza, Philip Lane megerősítette, nagyon valószínűtlen, hogy idén kamatot emeljen  a szervezet.

Kedd délben, a cikkünk megjelenése körüli percekben Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke beszél. Majd hazai idő szerint délután 16 órakor kezdődik Jerome Powell Fed-elnök bizottsági meghallgatása  az USA-ban. Szerdán fontos amerikai inflációs adat jön, csütörtökön egy másik Fed-vezető beszéde esedékes.

Nagy fordulat következett tegnap

Tegnap nagyon rossz hangulatban indult az amerikai kereskedés, sokáig két százalékos mínuszban is voltak egyes indexek. Azután azonban lassan emelkedtek a mutatók, és a végére lényeges javulás történt. A Nasdaq 100 technológiai index 0,1 százalékos pluszban zárt. (Az S&P 500 ugyanekkora mínuszban.) Ma az amerikai határidős indexek szintén kellemes, fél százalék körüli emelkedést mutatnak.

Árfolyam

Itthon a BUX index 0,7 százalékkal megy fel, főleg az OTP 1,5 százalékos emelkedése húzza. A Mol csak 0,5, a Richter és a Telekom 0,4 százalékkal drágul. A 4iG és az Opus kissé süllyednek.

Forintkorrekció jöhet?

A forint erősödése, az euró gyengülése folytatódik, ma rövid időre a 357 forintot is elérte az euró ára. Most 357,10, egy forinttal van a tegnapi szint alatt. Kisebb korrekciót vár viszont az Equilor Befektetési Zrt. az euró (valamint a dollár) árfolyamában:

A 200 napos mozgóátlagot teszteli az euró-forint, amely rendkívül fontos támasz, innen valószínűsíthető egy korrekciós hullám felfelé. Az RSI indikátor a túladott tartományba ért, de még nem adott vételi jelzést. A korrekció elsőként a 362-es szintig viheti vissza az árfolyamot, de előtte 359 alatt is húzódik egy gyengébb ellenállás.

Az euró/forint árfolyam (Tradingview.com)
Az euró/forint árfolyam (Tradingview.com)

Gyorsabb kamatemelést várnak a nagykutyák

A tegnapi rossz amerikai kezdésben komoly szerepe lehetett a kamatemelési várakozások erősödésének.

Így a Goldman Sachs kutatója, Jan Hatzius már négy Fed-kamatemelésre számít, az eddiginél gyorsabbnak látja a folyamatot. A Federal Reserve valószínűleg legkésőbb júliusban, de talán korábban megkezdi mérlegének szűkítését. Ezt eddig decemberre várták.

Az elmúlt évtizedek legjobb gazdasági növekedését várja erre az évre a JPMorgan Chase vezérigazgatói posztját régóta betöltő Jamie Dimon – írja az Equilor Befektetési Zrt.

Magabiztossága az amerikai fogyasztók robusztus költési kedvéből fakad, akik 25 százalékkal többet vásárolnak, mint a koronavírus-járvány előtti időszakban. A tőzsdék viszont viharos évet élhetnek át, mivel a Fed az infláció letörésére törekszik. Várakozása szerint több, mint négy kamatemelés jöhet idén.

Azért te csak vedd a részvényt

Ennek ellenére a JPMorgan Chase elemzői részvényvásárlásra buzdítanak a Marketwatch szerint. A befektetőknek érdemes vásárolniuk a tőzsdei esésben, mivel a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvében előkerült „héja meglepetés” után indult eladási hullám “vitathatatlanul túlzó”.

A monetáris politikai szigorítás valószínűleg fokozatos ütemben fog haladni – írták a Marko Kolanovic vezette elemzők. A piacok pedig képesek lesznek kezelni a magasabb hozamokat is.

A Fed decemberi ülésének múlt héten közzétett jegyzőkönyve megrázta a piacokat, mivel azt mutatta, hogy a jegybank az infláció emelkedése miatt gyorsíthatja a kamatemelést. A tíz éves amerikai államkötvények hozama hétfő délután 1,78 százalék körül volt a december végi 1,5 százalék körüli értékekhez képest. Ez kifejezetten rossz a részvénypiacnak, különösen a növekedési részvényeknek.

Feszült befektetők – a FED-től tart most mindenki
Feszült befektetők – a FED-től tart most mindenki

Jó hír jött a kínai autóiparból

A kínai autópiac felfutást élt át 2021-ben, de az utolsó negyedév szörnyű volt – derül ki egy jelentésből. Három év csökkenés után 2021-ben 2020-hoz képest 4,4 százalékkal 20,15 millió darabra nőttek az eladások a Kínai Autógyártók Szövetsége szerint, a globális chiphiány és a Covid-19 járványok ellenére is.

Több mint kétszeresére, 2,99 millió darabra nőtt az újfajta meghajtású járművek eladása, beleértve az elektromos és a plug-in hibrideket is.

Az utolsó negyedévben viszont 11,4 százalékkal esett vissza a forgalom az előző év azonos időszakához képest.

A Volkswagen a rövidebbet húzta

A német Volkswagen (VW) elsőbbségi részvénye kissé esik ma a pozitív tőzsdei környezetben, mivel a globális chipválság miatt tavaly visszaestek eladásai Kínában, a világ legnagyobb autópiacán – írta az N-Tv.de. A 3,3 millió eladott jármű körülbelül 14 százalékos zsugorodást jelent.

Ám Stephan Wöllenstein, a VW China főnöke szerint a csoport idén ismét érezhetően szeretné növelni eladásait Kínában, a legfontosabb piacán. A menedzser 15 százalék körüli árbevétel-növekedésre számít, amennyiben javul az alkatrészellátás.

A Volkswagenhez tartozó Skoda Auto pedig tavaly 12.6 százalékkal kevesebb autót szállított globálisan, 878 200 járművet – jelentette a Reuters.

Volkswagen
Volkswagen

Rivian le, Tesla fel

A vártnál kevesebb autót gyártott tavaly a Rivian, ráadásul újabb menedzser távozott a cégtől. A papír öt százalékkal esett tegnap.

Hétfőn a Tesla egyes modelljeinek várható drágulásáról szóltak a hírek, ezen kívül a cég egy Talon Metals nevű céggel nikkelszállításokra kötött szerződést. Az amerikai autógyártó három százalékkal drágult estig.

Mitől esett ekkorát a bitcoin?

Az említett Fed-jegyzőkönyv óta a kriptodevizák a részvényekhez hasonlóan esni kezdtek, szokás szerint jócskán alul is múlva azokat. Ezt a piaci jelentések a következőkkel indokolják:

  1. A január 5-én közzétett Fed-jegyzőkönyv, amelyből a kamatemelési ciklus gyorsítására lehetett következtetni, világszerte eladási hullámot indított a kockázatos eszközökben.
  2. A kazahsztáni tüntetéssorozat, az ottani internet lekapcsolása fennakadást okozott a bitcoin-bányászok működésében. (A kínai tiltások miatt korábban sok bányász a közeli Kazahsztánba költözött, az ország így a második legfontosabb “bányászközpont” lett a világon.)
  3. Az amerikai tőzsdefelügyelet, a Fed múlt héten ismét elhalasztotta egy spot (azonnali piaci) bitcoinvásárlásra készülő bitcoin-ETF (tőzsdén kereskedett alap) elindításáról szóló döntést. (Néhány hónapja pár, határidős ügyleteken keresztül befektető konstrukciót már engedélyeztek.)
  4. Adózási okokból sok amerikai most adja el kriptodevizáját.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44650 44500 45650 -1,30% 0 0 15 084 642 110 HUF 2026-09-01 17:14:23
MOL 5085 5040 5125 +0,59% 0 0 2 501 965 420 HUF 2026-09-01 17:13:39
MTELEKOM 2578 2522 2578 +1,90% 0 0 558 965 484 HUF 2026-09-01 17:05:25
RICHTER 13110 13030 13230 -0,15% 0 0 2 099 373 440 HUF 2026-09-01 17:05:17
OPUS 320 309 320 +0,31% 0 0 11 530 483 HUF 2026-09-01 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 16:28
A Brent olaj hordónkénti ára közel 5 százalékkal emelkedett, mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex gyengüléssel nyitotta a keddi kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 14:57
Több mint másfél százalékkal emelkedett délutánig az OTP-árfolyam, a BUX-index is zölden világít.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta ma a rövidebbet, de nem meggyőző az összkép sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 12:49
Félidőhöz közelít a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedése.
Részvény / Deviza / Áru Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:51
Komoly zuhanással indított sokak kedvenc olcsó shopja.
Részvény / Deviza / Áru Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:38
Nem annyira díjazták, hogy elkezdődött az ősz a naptár szerint.
Részvény / Deviza / Áru Kipukkadt: elérhetetlen luxussá válhat a partikellékek királya
Czwick Dávid | 2026. szeptember 1. 10:23
Könnyedén elillanhat az egyik legnépszerűbb szórakozás: a  tengerentúli geopolitikai feszültségek miatt olyan mértékű a héliumhiány, hogy a zsúrok és fesztiválok elmaradhatatlan partikelléke hamarosan méregdrága luxuscikké válhat. Donald Trump legújabb lépései és a kereskedelmi ütésváltások újabb csapást mértek a globális ellátási láncokra – ráadásul a hélium drágulása a szórakoztatóiparon túl a high-tech szektornak és az egészségügynek is kőkemény fejtörést okoz. 
Részvény / Deviza / Áru Nem tágít, miután begyulladt a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:34
Ezzel indított kedden a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Bezárt a bazár: unja a piac az iráni csatákat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:07
Szabadultak a kereskedők a legtöbb papíról a részvénypiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig mocorgott valamit a forint a hónap utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 20:02
Minimális pluszban fejezte be a napot a magyar deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG