6p
A CIG Pannóniánál az alternatív megtakarítási lehetőségek, köztük a tervezett nyugdíjcélú államkötvények miatt óvatosabb azt elemző a kilátások megítélésében, de a Konzum-részvények is kockázatot jelentenek. A legtöbb elemzett közepes nagyságú hazai céget vételre ajánlják, csak a BIF és a Zwack célára van a tőzsdei ár alatt. Körképet készítettünk 11 társaságról.

Megemelte az Alteo részvényeire vonatkozó célárát január végén az MKB elemzője. A BÉT honlapján olvasható “modellfrissítés” szerint az energetikai társaságnál végzett tavalyi beruházások értéke elérte a 11-12 milliárd forintot, és az idén további 3-4 milliárdnyit hajthatnak végre.

Az elemző megemlíti, hogy az Alteo eredményessége nagyban függ a beruházásoktól, de mivel azok jól haladnak, ezért a keletkező szabad cash flow emelkedése várható. A 2023-as évben ennek értéke már elérheti a kétmilliárd forintot. Ezért Debreczeni Csaba a célárat megemelte 1011 forintra, az ajánlása vétel.

Az energetikai részvény legutóbb 745 forinton cserélt gazdát a tőzsdén, az új célár ennél 36 százalékkal magasabb. Az augusztus végén megállapított célár 970 forint volt.

Stabil célárak az ingatlancégeknél

Az Appenninnél is nemrég jött új elemzői kommentár, Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír Zrt. Elemzője azonban 743 forinton hagyta a papír célárát, “akkumuláció” (felhalmozás) ajánlással. Ennyi volt a célár augusztusban is. A kommentár főleg a balatoni Pro-Mot Hungaria akvizícióval foglalkozik, de az nem változtatott a cégről alkotott véleményükön.

A BIF-nél december végén volt utoljára elemzés, 2290 forinton hagyták az átlagárat. A SZIT-té (szabályozott ingatlanbefektetési társasággá) való alakulás hírei megfeleltek az elemző várakozásainak. Szeptemberben még célár sem volt a részvényre (erről itt írtunk).

Konkurencia lesz a nyugdíjkötvény?

A CIG Pannóniáról Vágó Attila , a Concorde Értékpapír vezető elemzője írt februrár közepén, a gyorsjelentés után. A célár most nem változott, 484 forint, de korábban igen, augusztusban ugyanis még csak 423 forint volt.

Az elemzés szerint a CIG Pannónia tavalyi adózás utáni eredménye meghaladta a várakozásokat. Az új életbiztosítások idei értékesítésével kapcsolatban viszont az elemző óvatos, inkább stagnálást vár. Az “új megtakarítási eszközök, például a nyugdíjcélú államkötvények” hatása ugyanis egyelőre kiszámíthatatlan.

Előjönnek a Konzum-részvények

A Konzum-részvények többféle összefüggésben is előkerülnek az elemzésben, az egyik szerint a céggel való együttműködésnek lehetnek pozitív hatásai. Másutt viszont a “bukdácsoló Konzum-részvények” és az emelkedő kamatszint eredményt terhelő hatásáról írnak. Vagy arról, hogy eltűnőben van a korábban remélt Konzum-tőkeinjekció reményének hatása az árfolyamra.

Ennek ellenére 23 forintos részvényenkénti eredményt várnak erre az évre, ami szerény, öt százalékos csökkenés lehet. Az osztalék 18,4 forint lehet részvényenként, a piac által várt 20 forintnál alacsonyabb, de ez is 4,7 százalékos osztalékhozamnak felel meg.

Nem nő már a GS Park?

A Duna House is jelentett már, Gaál Gellért közzétett róla egy elemzést, de a célárat még a “felülvizsgálat alatt” megjegyzés helyettesíti. (A korábbi célár 4751 forint volt.) A vételi ajánlás azonban változatlan.

A Graphisoft Parkkal kapcsolatban a Wood & Company eléggé visszafogott, innét már nem lát túl sok növekedési lehetőséget az ingatlancég előtt. Céláruk csak minimálisan haladja meg a tőzsdei árat (lásd a táblázatot).

Kisebb és közepes tőkeértékű részvénytársaságokra adott elemzések
Részvénytársaság Elemző cég Elemzés Célár/fair érték Ajánlás Tőzsdei ár Árkülönbség
neve neve dátuma (forint) (2019. 03. 05., Ft) (százalék)
Alteo MKB 2019.01.29 1011 Vétel 745 36
ANY WOOD & Company 2018.11.21 1406 Semleges 1355 4
Appeninn Concorde Értékpapír Zrt. 2019.01.31 743 Felhalmozás 507 47
BIF MKB Bank Zrt. 2018.12.28 2290 ? 2440 -6
CIG Pannónia Concorde Értékpapír Zrt. 2019.02.21 484 Felhalmozás 421 15
Duna House Concorde Értékpapír Zrt. 2019.02.27 ? Vétel 4200 ?
Graphisoft Park WOOD & Company 2019.02.21 3734 Tartás 3630 3
Masterplast MKB Bank Zrt. 2019.02.28 805 Vétel 700 15
Pannergy OTP Bank 2019.01.16 1090 Vétel 728 50
Rába OTP Bank 2019.02.21 1502 Vétel 1180 27
Zwack OTP Bank 2019.02.06 16 271 Tartás 17 250 -6
Átlag 18
(Forrás: Bet.hu)

Célárat emeltek ezeknél a cégeknél

A Masterplastról múlt héten készült új elemzés, Rácz Balázs (MKB) vételre ajánlja, 805 forintos célárral. Ez magasabb, mint az őszi 789 forint. Szerinte a következő negyedévekben is kitartanak majd a pozitív folyamatok a társaság fő piacának nevezett magyar építőiparban.

A Pannergyről Módos Dániel (OTP Bank) január közepén írt utoljára, akkor kissé megemelte a célárat, 1072 forintról 1090 forintra frissített modelljének megfelelően. Az indoklás szerint csökkent ugyanis a cég eladósodottsága és pozitív hatásai voltak a részvény-visszavásárlási programnak.

50 százalékos emelkedés előtt?

Az ajánlás rá továbbra is vétel. A célár 50 százalékkal van a mai tőzsdei ár felett, ezzel táblázatunkban ez lenne az elemzői ajánlások közül a legnagyobb nyereséggel kecsegtető értékpapír.

A Rába február 21-i elemzésében Rátkai Orsolya (OTP) alaposan megemelte a célárat, 1412 forintról 1502 forintra, 6,3 százalékkal, az ajánlás vétel. A cégnél felfelé módosították az eladások növekedésére vonatkozó becsléseket, ám a nyersanyagárak (acél, energia), a költségek növekedése veszélyeket is hordoznak.

A Zwack félig üres pohara

A magyar kormány jármű-fejlesztési programjai viszont lehetőségeket jelentenek a vállalatnak, még ha ezekről nem is ismert elég részlet. A részvényenkénti eredmény év végén elérheti a 118 forintot.

Az egyetlen cég, ahol lefelé módosították a célárat, a Zwack Unicum volt. Rátkai Orsolya csak tartásra javasolja, az árat pedig 16 806-ról 16 271-re csökkentette. Ez egyébként szeptemberben még magasabb, 17 046 forint volt.

Szerinte a Zwack kilátásai a következő években rosszabbodni fognak. “Magasabb adók, lassuló fogyasztás és emelkedő működési költségek” jellemezhetik a 2019-2024-es öt évet. Ez az új célár egyébként hat százalékkal van a mostani tőzsdei ár alatt, ez a Zwack mellett csak a BIF-nél fordul elő.

18 százalék a potenciál?

Az ANY Biztonsági Nyomda utolsó elemzése novemberi, a Wood & Company kissé óvatos a kockázatok miatt és csak tartásra javasolja a részvényt.

Az egész mezőnyt, mind a 10, célárral rendelkező céget tekintve a célárak átlagosan 18 százalékkal haladják meg a tőzsdei árat. Ez szeptemberben még 21 százalék volt. Szépséghibája az elemzéseknek, hogy kivétel nélkül angolul vannak. Némelyik pénzügyi-számviteli szöveg megértése kifejezetten nehéz lenne még magyarul is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG