5p

A hétfő veszteséből lett a kedd nyertese, megint az OTP húzza a BUX-ot. A piacok lefelé csorognak a fontos amerikai inflációs adat előtt, a forint rezzenetlenül állja a vihart. Történelmi csúcson van a zloty/forint árfolyam, azaz gödörben a hazai fizetőeszköz. A bitcoin 50 ezer dollár felett jár, de még jobban húz az ether.

Szomorkás a hangulat kedden a tőzséken, az európai indexek közül a német 0,5, a francia 0,2, a brit 0,1 százalékkal megy le. Az amerikai határidős mutatók is hasonló, pár ezrelékes mínuszban vannak. A piac a délutáni fontos amerikai inflációs adatra és a gyorsjelentésekre vár.

Az S&P 500 és a Nasdaq amerikai vezető részvényindexek hétfőn napközben újabb történelmi csúcsokra jutottak, de azután szerény eséssel fejezték be a kereskedést. A német DAX index is megközelítette a korábbi rekordját, de nem érte el, igaz, legalább 17 ezer pont felett végzett.

Itthon a BUX index hétfőn az OTP miatt volt alulteljesítő, kedden viszont szintén miatta megy jól, több mint fél százalékkal javítva, 65 ezer pont felett jár. A bankpapír 1,5 százalékkal megy fel, a Mol 0,6-tal. A Richter viszont 0,9, a Telekom 0,1 százalékkal süllyed.

Árfolyam

Az euró/forint továbbra is szűk sávban mozog, a 387,0 forintos árfolyam nem jelent változást a hétfő estihez képest. A tegnap nagyot eső földgáz ma 2,5 százalékkal drágul kontinensünkön, a kőolaj is egy százalék körüli emelkedésnél tart.

Újra jöhet a túlzottdeficit-eljárás?

Tegnap az Európai Parlament elfogadta a tagállamok költségvetésére vonatkozó új szabályozást, ennek nyomán már az idei évben újraindulhat a túlzottdeficit-eljárás a renitens gazdaságokkal szemben – írja az Erste Befektetési Zrt.

Ami kimondottan rossz hír a szebb napokat is látott hazai büdzsének.

Részvény-visszavásárlás, bankvétel az OTP-nél

Az OTP részvény-visszavásárlási programot hirdetett, a bejelentés értelmében december 31-ig összesen 60 milliárd forintnak megfelelő összegben vehet a saját részvényeiből. Emellett hétfőn híresztelések merültek fel egy ukrán hírlapban, amely szerint az OTP érdeklődhet az Ukrajnában privatizálandó Sense Bank iránt – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Az OTP egyik moszkvai fiókja. Fotó: Depositphotos
Az OTP egyik moszkvai fiókja. Fotó: Depositphotos

A Sense Bank vételára 57-115 milliárd forint lehet, azonban a végső számot egy jogi eljárás is bonyolíthatja. Az OTP a sajtó megkeresésére azt válaszolta, hogy „sajtóhíreket nem kommentálunk”.

Borzasztó fontos adat jön

Magyar idő szerint délután fél háromkor jelenik meg a januári amerikai inflációs adat, az elemzők 2,9 százalékot várnak éves szinten. Ez előtt kivárnak a piacok. Az adat kulcsfontosságú lehet a kamatvárakozások alakulása szempontjából – írja az Equilor Befektetési Zrt.

A kamatszintre vonatkozó várakozások pedig érdemben emelkedtek az elmúlt hetekben, a piac év végéig most már mindössze négy kamatcsökkentésre számít. Néhány héttel ezelőtt még inkább hat csökkentés volt beárazva.

Ez várható még a héten

Itthon szerdán jön GDP-adat, és 2023-as egész éves építőipari adat is. Kínában, Hong Kongban a holdújév miatt a tőzsdék zárva tartanak.

Folytatódik a gyorsjelentési szezon is, a Coca-Cola, a Shopify, a Kraft Heinz az amerikai fogyasztók viselkedéséről is fontos információkat árulhatnak el. A Cisco Systems az AI mánia, a Coinbase kriptotőzsde a kriptós folyamatok szempontjából lehet lényeges.

Lengyelország jobban teljesít

Történelmi csúcson áll a napokban a lengyel zloty a forinttal szemben, pénteken az árfolyam átszelte a 90-es határt is, most 89,50. A lengyel részvények és deviza árfolyama tavaly év végén újabb lendületet kapott, amikor a választások az Európa-párti ellenzék győzelmét hozták. A zloty erősödése a forinttal szemben, avagy a forint leértékelődése már történelmi trendnek látszik.

A lengyel zloty árfolyama forintban. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A lengyel zloty árfolyama forintban. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

50 ezer dollár a bitcoin

Több, mint két éve nem látott szintre, 50 ezer dollárra emelkedett a bitcoin árfolyama hétfő este, amit a sajtó azzal magyaráz, hogy gyorsult a januárban engedélyezett amerikai bitcoin-ETF-ekbe (tőzsdén kereskedett alapokba) irányuló tőkebeáramlás. Nem egészen egy hónap alatt tízmilliárd dollárt sikerült összegyűjteniük, igaz, más tőzsdei termékekből (befektetési társaságokból) időközben milliárdok távoztak.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A bitcoin 24 óra alatt 4,4 százalékkal, 50 100 dollárra drágult. Az ether még jobban teljesített, 7,7 százalékkal, 2670 dollárra ment fel. Az ethernek segíthet, hogy a Franklin Templeton megtette az első lépéseket egy ether-ETF elindítására. Az Ethereum-hálózat (mainnet) Dencun frissítése pedig március 13-án fog élesedni.

Visszatér a Volmageddon?

A Volmageddon néven ismert piaci krízis megismétlődésétől óv a Bloomberg.com. Az új volatilitás shortolási spekuláció, a “diszperziós kereskedés” szerintük túlzott mértékeket öltött. Ennek során a befektetők részvényopciókat használnak arra, hogy az egyes részvények és a részvényindexek relatív volatilitására (volatilitás-különségére) fogadjanak.

Kapcsolódó cikkeink:

Hat évvel ezelőtt ugyanis a hírhedt 2018 eleji volatilitási krach, a Volmageddon alaposan beborította az S&P 500 részvényindexet és nagy piaci turbulenciát okozott. Túl sokan álltak egy irányba, azaz shortolták a volatilitást, majd pánikszerűen próbálták a pozícióikat egyszerre lezárni. Egyes erre szakosodott alapok megszűntek, a befektetők egy része összesen sokmilliárd dolláros veszteséget szenvedett el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG