5p
Viszonylag magasan áll az arany árfolyama, ami a vírusválság és a tőzsdei ijedelmek közepette nem meglepő. Az ezüst azonban, amely jelentős ipari fém is, messze van szeptemberi csúcsától. Egy uncia aranyért most majdnem száz uncia ezüstöt kapni, ami 105 év alatt csak kétszer fordult elő. A platina is extrém szinten jár.

Hét éves csúcsa, 1704 dollár közelében mozgott a napokban az arany, kedden 1665 dollár körül, enyhe mínuszban. A koronavírussal kapcsolatos félelmek, részvényár-esések közepette ez logikus is. A sárga fém ugyanis hagyományosan menedékeszköznek számít. Az ezüst viszont messze nem áll ilyen jól, a szürke fém 17 dollár körül stagnál. Mélyen 19,75 dolláros szeptember eleji, 12 havi csúcsa alatt.

Ez azt eredményezi, hogy az arany/ezüst hányados, amelyet a nemesfém-befektetők előszeretettel figyelnek, 97 fölé emelkedett. (Egyes számítások szerint a napokban elérte a százat is – a különbség a határidős és az azonnali árak közötti differencia miatt lehet.) Erre a kilencvenes évek eleje, közel 30 év óta nem volt példa.

A mutató akkor szokott csúcsra érni, amikor a piacon extrém árszintek alakulnak ki – írja az Investing.com. Hasonló volt a helyzet például 2008-ban is, a Lehman-válság után, amikor nagyon rövid idő alatt óriásit ugrott az indikátor, igaz, akkor csak 88-ig jutott. Hogy azután 2011-ben nagyon alacsonyra, 30 közelébe zuhanjon.

Az arany/ezüst árfolyamok hányadosa (Tradingview.com)

Hosszú távon, pontosabban 1915-től lényegében csak háromszor alakult ki a mostanihoz hasonló magas szint. Egyszer a Második Világháború alatt, egyszer 1991-ben, egyszer pedig most. Emellett volt két kisebb, 80-90-es csúcs 2003-ban és 2008 végén-2009 elején. Ezt mutatja a következő ábra:

Az arany/ezüst árfolyamok hányadosa 1915-től. A szürke oszlopok az amerikai gazdaság recessziós időszakai (forrás: Macrotrends.net)

Az erről szóló írások szerint a hányados hajlamos magasra ugrani recessziós időszakokban. Ez az ábrán is megfigyelhető, ahol ezeket a periódusokat szürke oszlopokkal jelölték. Az előző kiemelkedő, 1991 eleji arany/ezüst csúcs is egy rövidebb recessziós időszak végén és után következett be. Ekkor főleg az ezüst ára zuhant mélyre. (A Fed pedig agresszív kamatcsökkentési sorozatba kezdett.)

Van benne logika

A jelenség egyébként logikus. Recesszió, pénzügyi válságok idején az értékálló, inflációkövetőnek tartott nemesfémeket keresik a befektetők. A jegybankok kamatot csökkentenek, ami szintén a nemesfémeknek kedvez. De az arany sokkal inkább etalonnak, kincsképző eszköznek számít, mint az ezüst, és az ipar éppen ilyenkor kevesebb ezüstöt használ fel.

Közben az arany/platina hányados is történelmi, de legalábbis közel 50 éves csúcson van. Vagyis nagyon olcsó a platina az aranyhoz képest. Amint a grafikonon látható, az arany egy unciára vetítve már 2015 elejétől drágább, mint a platina. Holott korábban, 1985-től ez jellemzően fordítva volt. Sőt, a Devergold hosszabb idősora azt mutatja, hogy 1971 óta is többnyire ez volt a helyzet. (Az amerikai dollár aranyra válthatóságát 1971-ben oldották fel.)

Az arany/platina árfolyamok hányadosa (Tradingview.com)

Másutt inkább a fordítottját, a platina/arany hányadost használják, bár a lényeg ugyanaz. Voltak, akik szerint “hüvelykujjszabály”, hogy ha a platina olcsóbb az aranynál – a platina/arany 1:1 alatti –, akkor venni kell. Majd eladni, ha a platina/arany arány lényegesen 1:1 fölé emelkedik (mint eszerint a 2016-os cikk szerint.)

Autóipari fémek

De ez még akkor alakulhatott ki, amikor évtizedekig 0,9-2,5 között ingadozott a hányados. A szabály 2015-től hosszú távon teljesen felborulni látszik. A platina/arany mélyen egy alatt mozog és egyre csak süllyed.

A platina/arany árfolyamok hányadosa. Egyre olcsóbb a platina. (Tradingview.com)

A két fém közötti lényeges különbség hasonló az ezüstnél megfigyelhetőhöz. A platina csak sokkal kisebb részben használatos ékszerként és befektetési eszközként, mint az arany. Nagyobb részét az autóipar használja fel, a járművek – főleg a dízelesek – katalizátoraiban. (A palládium egyébként még inkább “katalizátor-fém”, és a benzines járművekbe kell belőle több. Ezért annak árfolyama megkétszereződött néhány év alatt, nagyjából a dízelbotrány óta, lásd itt.)

Három tanulság

A platina esete egyrészt megmutatja, hogy több évtizedes szabályok vagy megfigyelések sincsenek kőbe vésve, képesek felborulni, átalakulni. Így az arany/ezüst mutató sem biztos, hogy fordulatot jelez. Egy másik tanulság, hogy ezek a hányadosok úgy is változhatnak, hogy mindegyik elemük esik. Vagyis lehet, hogy mind az arany, mind az ezüst, mind a platina lefelé indul, csak az egyik jobban, a másik kevésbé.

Egy harmadik tanulság: A nemesfémek egyáltalán nem biztos, hogy biztos menedéket jelentenek. Árfolyamuk a részvényekhez hasonlóan rendkívül hektikus tud lenni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG