Kockázatosabb lett az életünk a svájci bombától?

A 2008-as válság óta hosszú idő telt el, a piacok szárnyaltak, a nagy kockázatok, nagy piaci vérengzések emléke lassan a múlt ködébe veszett. Így aztán egyre több és több, újabb és újabb termékkel lehetett kereskedni, sokszor nem csak a befektetett pénz értékén, hanem ezt jóval meghaladóan, tőkeáttétellel is. Miután kevés extrém esemény volt, kevéssé fenyegettek kockázatok, egyre nagyobb tőkeáttételre nyílt lehetőség. Ez leginkább talán a devizapiacon volt jellemző, előfordult, hogy egy ügyletet pénzünk százszorosának értékén köthettünk.

Mostantól más

Ez nyilvánvalóan extrém kockázatvállalás, de amíg a devizák mozgása nem haladta meg azt a szintet, hogy nap, mint nap kiigazítva a letéti követelményeket, gördülékenyen menjen a dolog, addig ez nem okozott különösebb gondot. A frank piacának negyedórás megszűnése, majd utána a korábbi árfolyamhoz képest 15-20 százalékkal arrébb történő stabilizálódása után egész másképp látszanak most a dolgok. Logikus, hogy ha hirtelen ilyen elmozdulás lehetséges, akkor a letéti követelményeknek és a vállalt kockázatnak is ehhez kell igazodni. Ugyanakkor az is igaz, hogy ilyen extrém esemény ritkán fordul elő, és ha többé nem hallgatunk jegybankári ígéretekre, akkor talán nem is találkozunk hasonlóval.

Mindazonáltal érdemes végiggondolni a befektetőknek, hogy mely esetben milyen kockázatot szabad és érdemes vállalniuk. Roppant széles a skála a kockázatmentes és a végtelen kockázatú befektetés között, ráadásul igen nehéz őket besorolni ezen a skálán.

Kockázatmentes?

Kezdjük a kockázatmentes befektetés fogalmával. Régebben az állt a közgazdasági tankönyvekben, hogy ezek az állampapírok. Csakhogy van egy bökkenő. Időnként némelyik állam csődbe megy, és megtagadja a kamat-, esetleg tőkefizetést a kötvényekre. Ekkor a termék máris az igen magas kockázatú kategóriába ugrik. Hogy lehet ezt a problémát kezelni?

Sajnos, a befektető nem kerülheti meg azt a feladatot, hogy figyelmet kell fordítania arra az államra, amely kibocsátja a papírokat. Rendben van-e a gazdaság, mi történt az adott ország állampapírjaival az elmúlt 20-50-100 évben?

Vannak országok, ahol nagyjából eleve kizárhatjuk ezt a problémát. Ilyen Amerika, ami sosem ment csődbe, vagy 1948 óta Németország, ami az egyik legfegyelmezettebb pénzpolitikájú állam. De ide sorolható még rengeteg stabil ország (felsorolásuk meghaladja e cikk kereteit). Felírhatjuk a biztonságos listára hazánkat is, ugyanis az elmúlt évtizedekben többször volt csőd közeli helyzet, azonban a mindenkori kormány, ideológiájára való tekintet nélkül mindent megtett azért, hogy ezt elhárítsa, és az ország minden külső és belső fizetési kötelezettségének eleget tegyen.

Kis-közepes kockázat

A következő kategória, a vállalati kötvények már egy összetettebb helyzet. Szinte minden az adott vállalaton múlik. Kis kockázatúnak csak a nagy múltú, kiváló állapotban lévő cégek kötvényei tekinthetők. Ha egy cégnél, különösen banknál a legkisebb nehézségek jelentkeznek, legjobb azonnal kiszállni a kötvényből. Ismeretlen, új cégek papírjait pedig csak a nagy adrenalin hiánnyal bírók vásárolják, őrült nagyot lehet bukni velük (pl. BTel, E-Star vagy a cseh szénbánya, a New World).

A következő kategória a részvény. Itt van olyan tévhit, hogy hosszútávon az ár úgyis emelkedik, és ha esik, majdcsak visszakapaszkodik. Sajnos ez nem így van. Rengeteg papír árfolyama hull a mélybe, és ott is marad örökre. Horribile dictu, egyes cégek még csődbe is mennek, és akkor nem marad a részvényesnek semmi. Nem szabad elfelejteni, hogy a részvénytársaság egy vállalkozás, aminek mi részvényesként tagjai vagyunk. Hosszútávon minden azon múlik, hogy fut a vállalkozás szekere. Ráadásul a piac néha túlzottan optimistán vagy túlzottan pesszimistán is megítélheti az adott vállalkozást.

Vannak persze kiváló beszállási pontok, amikor egy jó cég részvénye átlép egy kritikus pontot (ellenállást), és így kiváló hozam/kockázat aránnyal lehet vásárolni. Egy dolog ilyenkor nagyon lényeges: limitáljuk a veszteséget, ha mégsem jönne össze a kitörés, szigorúan alkalmazzunk stopot.

A szinte felmérhetetlen kockázat

Most jön az utolsó kategória, a tőkeáttételes termékek. Ezek jellemzője, hogy viszonylag kis árelmozdulással nagyot változhat a befektető egyenlege, a tőkeáttétel mértékétől függően. Általában azt mondhatjuk, hogy a befektető készüljön fel arra, hogy szélsőséges esetben igenis bekövetkezhetnek gyors, 20-30 százalékos elmozdulások is, és ennek figyelembe vételével nyisson pozíciót. És most már látjuk, hogy a devizapiacon is lehetnek hasonló meglepetések. Olyat, hogy a veszteség a befektetett tőke 10-szerese, vagy még ennél is nagyobb lehessen, nyilván senki nem engedhet meg magának (sem ügyfeleinek). Valószínűleg igen ritka lesz a svájci frankéhoz hasonló eset, de jobb félni, mint megijedni.