2p
A tőzsdék zöme zárva van ugyan, de azért van történés. A forint kissé tovább gyengült, a török lírát viszont nagyon veszik, és gyengült a dollár. Az olaj lefelé, a nemesfémek felfelé mennek. Az amerikai részvények határidős ára süllyedésre utal.

Hétfőn a legtöbb európai tőzsde zárva van, az amerikai kontinensen viszont nem ünneplik Húsvét hétfőjét. Az USA részvénypiacának határidős indexei (S&P 500, Nasdaq, Dow Jones ipari átlag) 0,1 százalékos csökkenést mutatnak. Az újabb koreai rakétakísérlet vélhetően nem tett jót a piacok hangulatának még akkor sem, ha sikertelen volt.

Így nem meglepő, hogy kínai Shanghai Composite index ma 0,8 százalékos esést mutat, annak ellenére, hogy GDP- és ipari termelési adatot tettek közzé, amik meghaladták a várakozásokat. A japán index stagnál, a koreai KOSPI viszont fél százalékkal emelkedik, az indiai tőzsdék lefelé csorognak. Hong Kong zárva.

A forint ma 312,80 eurónként, ez elvileg 30 fillérrel több, mint legutóbb az Investin.com szerint. Valójában azonban már csütörtökön délután is elérte ezt a szintet. Az ilyen gyér, vélhetően üzletek nélküli ünnepi kereskedésből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, de az biztos, hogy a forint gyengülő szériája már vagy két hete tart.

További árfolyamok itt>>>>>>

Az olaj részben a koreai feszültségek, részben a rendületlenül emelkedő amerikai fúrótorony-szám miatt esik, már 0,9 százalékkal, 52,70, illetve 55,40 dollárra (WTI és Brent). Így nem csoda, hogy kissé a moszkvai tőzsde is lefelé mozdult el.

A török líra a népszavazás után 1,2 százalékkal erősödik az euróval és 1,7 százalékkal a dollárral szemben. A török részvények BIST-100 0,7 százalékos, az ISE Istanbul 30 index 0,3 százalékos pluszban van.

A dollár 0,3 százalékkal gyengül, ez és a világpolitikai feszültségek vezethettek oda, hogy a nemesfémek ismét szerény pluszban vannak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42950 42970 8 004 818 190 HUF 2026-11-05 15:08:47
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2892 810 781 576 HUF 2026-11-05 15:05:45
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 24 627 085 HUF 2026-11-05 15:06:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG