4p
Kedden délben hirtelen megindult az euró/svájci frank árfolyama felfelé, azaz erősen gyengülni kezdett a frank. A súlyosan negatív kamatszint mellett az a hír járta, hogy a svájci jegybanknak már elfogytak az eszközei az árfolyam gyengítésére, de most az a hír járja, hogy interveniál. Kérdés, hogy ami már egyszer nem jött be 1,2 eurón, az miért jönne be most.
(Fotó: Wikipedia)

Február végétől folyamatosan lefelé tartott az euró/svájci frank árfolyam, azaz egy euróért egyre kevesebb frankot kellett adni, erősödött az árfolyam. Ez után volt egy kis ugrás felfelé, amit akkor a svájci jegybank, az SNB már-már kétségbeesettnek, de legalábbis minimális hatásúnak tartott lépésével magyaráztak. Kibővítette ugyanis azoknak a betéteknek a körét, amelyekre negatív kamatot számolt el. Az akkori ugrás felét nemsokára vissza is adta az árfolyam.

Intervenció lenne?

Ma délben újabb felpattanásnak lehettünk tanúi, az árfolyam 0,6 százalékkal, 1,04 közeléből 1,047-re emelkedett, április 8-a óta nem látott szintre. Ez nem kiugróan nagy, de azért jelentős változás pár óra leforgása alatt. Az SNB honlapján semmilyen közlemény nincsen, a híradásokban sem szerepelnek bejelentések vagy nyilatkozatok.

 

A The Economic Times és az Investing.com oldalakon megjelent rövid Reuters-hír szerint a piacon elterjedt egy pletyka, amely szerint lehet, hogy az SNB euró-vásárlással interveniál a frank gyengítése érdekében. (Az erős frank ugyanis egyre inkább kínos az országnak, rontja az exportképességet.)

 

A beavatkozásra van hajlam

„A kereskedelmi bankok által az SNB-nél tartott készpénz összege rekordszintre nőtt a múlt héten, amikor két hónapja nem látott mértékben gyengült a frank az euróhoz képest, ami arra enged következtetni, hogy a központi bank beavatkozhatott a piacon” – írják.

Megemlítik még, hogy az SNB elnöke, Thomas Jordan a múlt héten is megerősítette, a bank bármikor hajlandó beavatkozni a devizapiacokon, ha a frankot túl erősnek látja.

Hihetünk-e az SNB-nek?

A kérdés most az, ha egyáltalán intervencióról van vagy lesz szó, hogy a piac mennyire hisz még az SNB-nek. Az árfolyamküszöb január közepi megszüntetése, amely óriási felfordulást okozott, és a hazai brókercégcsőd-hullámban is szerepet játszott, ugyanis éppen arról szólt, hogy az SNB már nem akart még több eurót vásárolni 1,2 euró körüli árfolyamon. Ha pedig akkor nem akart korlátlanul vásárolni, akkor most miért akarna korlátlanul venni? Mert 10-15 százalékkal olcsóbban teheti meg?

És ha már nem hisznek neki, mert az előző szintet sem tartotta meg? Akkor majd sokan a frank erősödésére fognak spekulálni, tovább nehezítve ezzel a frank gyengítését? Akkor egy idő után ezt a jelenlegi szintet is fel fogja adni?

A pletyka is elmozdíthatja az árat

Logikus lenne az intervenció, ha az utóbbi időben sokan spekuláltak a frank erősödésére, komoly pozíciók épültek ki, és most ezt akarják, ha csak szóbeli intervencióval, pletykával is, fékezni. A nagy tőkeáttétellel játszó, sokat kockáztató spekulációknak ugyanis biztosan nem tesz jót az, ha az árfolyamot bármikor arrébb lökhetik 1-2 százalékkal a nem kívánt irányba.

Egy jobb magyarázat szerint a frank erősödése az utóbbi időben még mindig azoknak volt köszönhető, akik korábban shortolták, azaz a gyengülésére játszottak, de szép apránként a frankot erősítő vételekkel ki kellett szálljanak. Most, hogy már szinte senki sem játszik frankgyengülésre, már itt az ideje, hogy gyengüljön.

Az euróerő van a háttérben?

A Seekingalpha kommentátora azt várja, hogy az idén még valami nagy meglepetést okozhatnak a svájciak a piacoknak. Például azt, hogy a tavalyi, kudarcos népszavazás ellenére, amikor az aranytartalékok növelését bocsátották szavazásra, esetleg aranyat vásárolnak majd svájci frank ellenében. Ennek a svájci frankra gyengítő, az aranyra erősítő hatása lenne.

Érdemes még megjegyezni, hogy a dollár is körülbelül három hetes mélyponton van, akárcsak a frank, így lehet, hogy mindkettőben szerepet játszik valami más is. Például az euró ereje, amely azért lehet viszonylag nagy, mert sokan a görögök megmenekülésére számítanak. Dollárból legalábbis szintén megy az euróba tőke, mivel a Fed-től a kamatemelés elhalasztását várják.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG