6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tőzsdéken tanácstalanság uralkodik, a BUX index viszont alaposan alulteljesít. A forint is nagyot esik, ami leginkább a jegybankelnök kritikájának hatása lehet, az infláció ugyanis megfelelt a várakozásoknak. Jön az OTP-jelentés, a ChatGPT már beszélni is tud.

Az európai tőzsdeindexek ma is kisebb, általában 2-3 ezrelékes mínuszban állnak, de a német DAX index szerény pluszt tud elérni. Tegnap megvolt a hét legfontosabb eseménye a tőkepiacokon, a Federal Reserve elnöke, Jerome Powell beszélt az amerikai kongresszus előtt.

Ám nem sok biztatót mondott az inflációval és a kamatokkal kapcsolatban, így szavai nyomán alaposan megnőttek a kamatemelési várakozások. Most márciusra már inkább fél százalékot várnak a korábbi negyed helyett, és magasabb kamatcsúcsot a későbbiekben.

A BUX megint alulteljesítő

Így általános, több kontinensre kiterjedő tőzsdei áresés kezdődött, aminek a végén az S&P 500 amerikai index másfél, a Nasdaq 100-as mutató 1,2, a Dow Jones ipari átlag 1,7 százalékkal esett le. Az európai tőzsdék is jelentősebb mínuszban végeztek, a hazai BUX pedig különösen.

Ma a tőzsdeindexünk megint alulteljesítő, 1,2 százalékkal esik, 1,4 százalék az OTP vesztesége, a Mol 2,4 százalékkal megy le. A Richter egy százalékkal emelkedni tud, talán mert egy miniszteri nyilatkozatban felmerült a különadók fokozatos csökkentésének lehetősége. A 4iG 0,9 százalékkal drágul, a Telekom csak minimálisan süllyed.

Árfolyam

Tetőzött az infláció Magyarországon

Az infláció februárban 25,4 százalék volt Magyarországon, annyi, mint amennyit az elemzők vártak. Az élelmiszerek 43,3 százalékkal mentek fel. Januárban tetőzhetett tehát a pénzromlás 25,7 százalékkal és 44 százalékos élelmiszerár-drágulással.

Nagyot gyengült a forint

Ma 381 forint körül van az euró, 2,5 forinttal a tegnap esti és 3-4 forinttal a tegnap déli szint felett. Annak ellenére, hogy a hazai inflációs adat is megfelelt a várakozásoknak, és – a tegnap esti kisebb turbulenciák után – a dollár és a kőolaj is szinte változatlan. A hollandiai gázár két százalékkal emelkedik ugyan, de ezzel együtt is alacsony szinten van.

Az euró/forint csekély mozgása mögött inkább a tegnapi Fed-elnöki beszéd állhat. Illetve az, hogy Matolcsy György jegybankelnök a Parlament előtt bírálta a kormány költségvetési politikáját. Arra kérte a kormányt, hogy segítse az MNB-t az infláció elleni harcban.

Lassulást mutathat az OTP-jelentés

Pénteken érkezik az OTP gyorsjelentése. A régiós hitelezési trendekben lassulás látható, és ez várhatóan a bank eredményeire is kihathat – írja a KBC Equitas.

Így az előző negyedévekhez képest már csak mérsékelt növekedésre számítanak.

A hitelállományok növekedése csak kisebb mértékű lehetett, valamint a marzsok is csak stabil szinten maradhattak. Ráadásul a negyedévet jelentősebb korrekciós tételek is terhelhetik. Ezzel együtt is azért stabilan teljesíthetett az OTP a negyedik negyedévben – teszik hozzá.

Ma is beszélni fog egy jegybankelnök

A vártnál erősebb német ipari termelési adatok az európai tőzsdékre valamelyest pozitívan hatottak ma. Januárban 3,5 százalékkal emelkedett a termelés, ami az előző havi felülvizsgált 2,4 százalékos csökkenéshez képest jelentős javulás. Az adatok arra utalnak, hogy az euróövezet legnagyobb gazdasága a vártnál jobban átvészelte az emelkedő energiaárak hatását.

A német fogyasztók viszont továbbra is nyomás alatt vannak, a kiskereskedelmi forgalom januárban 0,3 százalékkal csökkent. Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde a nap folyamán Genfben tart beszédet. A negyedik negyedéves felülvizsgált euróövezeti GDP-adat is esedékes ma.

A ChatGPT hanggal és arccal. Chat.d-id.com
A ChatGPT hanggal és arccal. Chat.d-id.com

A ChatGPT női arcot és hangot kapott

Lehet, hogy a mesterségesintelligencia-üzletág (AI), vagy az erre alapozó befektetési láz még csak most kap új erőre? A D-ID szintetikus média startup cég voicechat-rendszert épített a tavaly nagy feltűnést keltő ChatGPT köré, amely lehetővé teszi, hogy diktáljunk az AI-nak és az hanggal válaszoljon a szöveges kommunikáció helyett. (Egyelőre csak angolul, míg a szöveges verzió jól kommunikál magyarul.) Egy fiatal női arcot is mellékeltek hozzá, akit Alice-nek neveznek.

A ChatGPT válaszait beszéddé alakítja át, új lehetőségeket nyitva az interakcióra.

A bitcoin leginkább a turizmust fűti Salvadorban

Salvador elnöke, Nayib Bukkele azt mondta, hogy amióta a bitcoint hivatalos fizetőeszközzé tették az országban, azóta az ország turisztikai szektora 95 százalékkal bővült. Ezt tette az első helyre a 2021 szeptemberi lépés előnyei között. Sok bitcoin-tulajdonos szeretné meglátogatni az országot és számos bitcoinhoz kapcsolódó konferenciát rendeznek.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az elnök azt is említette, hogy országa számos tőkebefektetéshez jutott, amióta felszállt a bitcoin-vonatra. Harmadszor pedig sikerült az országot új megvilágításba helyezni (újra “brandelni”) a világ előtt, hiszen korábban inkább úgy vált ismertté, mint a világ egyik legveszélyesebb helye. (Százezer lakosra pár éve 103 gyilkosság jutott.)

Korábban sok kritika érte a bitcoin bevezetését Salvadorban, többek között amiért a lakosság alig akarja használni.

A biztosra vett tőzsdekrach, amely sohasem érkezett meg

Az Investing.com egyik szerzője szerint nagyon nem érdemes az általános hangulatra, a szakértőkre hallgatni. Leírja, hogy 2009 tavaszán, a Lehman Brothers összeomlása után néhány hónappal mennyire pesszimisták voltak a tőkepiacok. Nagyon sokan úgy vélték a profik közül is, hogy a kibontakozó tőzsdei emelkedés pusztán medvepiaci rali. Csak átmeneti, és egy még nagyobb összeomlásnak kell utána következnie.

Erre mégis öt hónapon keresztül folyamatosan emelkedtek az árfolyamok, majd pedig hosszabb távra tekintve tulajdonképpen több mint tíz évig tartott a bikapiac.

Több hedge fund, mint Burger King

Egy másik tanulságos része az említett cikknek egy táblázat, amely szerint tíz éven keresztül, 2011-től 2020-ig az átlagos hedge fund (fedezeti alap) hozama minden évben elmaradt az S&P 500 index emelkedésétől. Nem kicsit, nagyon. Egyes években 10-20 százalékponttal is.

A Financial Times ábrája szerint több hedge fund – “spekuláló, nagy tőkeáttétellel működő, piaci likviditást kereső és kihasználó, profitéhes fedezeti alap” – működik a világon, mint Burger King étterem – írja a Concorde Értékpapír blogja. Összesen 30 077 hedge fund van, 65 százalékuk az USA-ban, 18 százalék Európában, míg Ázsia hét százalékkal szerepel a listán.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG