5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Rengeteg gyorsjelentés, bizonytalan és néha egymásnak is ellentmondó politikai hír, nyersanyagpiaci adat mozgatja a tőzsdéket, amelyek nemrég látott jelentős emelkedés után inkább lefelé tartanak. A BUX index kissé javít, a forint valamelyest gyengül. Nagy pofont kaptak az olajárak, ugrott a Coinbase részvénye.

Az európai tőzsdeindexek vegyesen teljesítenek ugyan, de azért inkább az esések dominálnak. Az amerikai határidős mutatók fél százalék körüli mínuszban állnak. A szerdai kereskedést vegyesen zárták az amerikai indexek, de a technológiai szektor erős volt, a Nasdaq Composite 0,7 százalékkal ment fel.

A tech-piacot főleg a gyorsjelentések mozgatták, mint a Cisco és az AMD. A gyorsjelentési szezon Európában és az Egyesült Államokban is fontos tényező, de a befektetők persze eközben a világpolitikára figyelnek erősen – főleg az orosz-ukrán tárgyalásokra és a vámháború fejleményeire.

Új és új csúcson a BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Új és új csúcson a BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index az újabb rekordok után sem állt le, csütörtökön délben is 0,1 százalékkal emelkedik. Az OTP és a Richter fél százalék körüli emelkedését a Mol és a Telekom hasonló mértékű esése ellensúlyozza. Jó gyorsjelentése után hat százalékkal szárnyal a Nyomda.

Az euró 403,40, mintegy 40 fillérrel van a szerda esti felett. Az arany ismét lefelé tart, az olaj pedig egyenesen szakad, amikre még visszatérünk.

Saját részvényt vesz a Telekom

Miután a vártnál erősebb negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Magyar Telekom, bejelentette a részvény-visszavásárlási programjának részleteit is. A tranzakciók május 19-e és június 25-e között zajlanak majd le, legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben vásárolhat részvényt. A vásárlásokat a napi kereskedés keretében, valamint fix ügyletek révén tervezi végrehajtani a cég – foglalta össze a K&H Értékpapír.

Jól teljesített az anyavállalat, a német Deutsche Telekom is az első negyedévben, mind a bevétel, mind a profit terén érdemi növekedést tudott realizálni. Az EBITDA összességében 7,9 százalékkal tudott emelkedni, az EBITDA marzs 38 százalékra nőtt. A vezetőség óvatosan megemelte előrejelzéseit.

Csúnyán néz ki az olaj

A West Texas Intermediate (WTI) ára több mint négy százalékos mínuszban is volt a csütörtöki kereskedés során, miután a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felfelé módosította ugyan a 2025-re és 2026-ra vonatkozó globális olajfogyasztási előrejelzését, de így is közelgő lassulás jeleit vélte felfedezni. Az árfolyamokon levő nyomást fokozta, hogy a szervezet az amerikai nyersolajkészletek múlt heti váratlan, 3,4 millió hordós emelkedéséről számolt be.

Árfolyam

A Reuters szerint viszont az olaj elsősorban az amerikai-iráni remények miatt esik, a készletek emelkedése inkább már lelassult. A közel-keleti körúton tartózkodó Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy nagyon közel került az Iránnal kötendő megállapodáshoz. Az iráni vezetés egyik képviselője pedig azt mondta egy interjúban, hogy az ország vállalja, soha nem készít atomfegyvert, és megszabadul a magas dúsítási fokú urániumkészleteitől.

Irán az OPEC harmadik legnagyobb termelője, naponta mintegy hárommillió hordó olajat hoz fel, ami a világ teljes termelésének mintegy három százaléka. A BNP Paribas szerint az olaj árfolyamának csökkenése erősíti a deflációs nyomást is az Egyesült Államokban.

Miért esik az arany?

Az arany árfolyama tovább esett, mert a piaci várakozások szerint a Fed politikája nem lesz annyira enyhe, mint azt korábban várták. Az elemzők szerint legfeljebb kétszer vághat a jegybank kamatot idén, de az is lehet, hogy ennél kevesebbszer csökkent majd. Ez kedvezőtlen az arany számára.

A kereskedelmi háború és a geopolitikai helyzet is enyhülést mutat, ami szintén nem az arany malmára hajtja a vizet írta az Erste Befektetési Zrt.

Hasít az ANY Nyomda

Ismét hatalmas növekedésen van túl az ANY Nyomda, 32 százalékkal nőttek a bevételei, miközben az exportarány is jócskán megugrott. A negyedévet 3,9 milliárd profittal zárta, ami tavalyhoz képest duplázódást jelent. Ez pedig a jövőbeli osztalék szempontjából is igencsak kecsegtető hír a befektetők számára – írta a K&H Értékpapír.

Részvényenként 450 forintos osztalék kifizetéséről döntött a társaság, az osztalékszelvény július 7-én fog leesni a részvényről. (Az ANY Nyomda papírját a kisbefektetők főleg az osztalékért vásárolják – a szerk.)

Visszatért a halálból az ether?

Ma mínuszban vannak a főbb kriptók, de a hosszú ideig súlyosan alulteljesítő ether egy hónap alatt 55 százalékkal emelkedett, míg a bitcoin „csak” 19 százalékkal. A piacon most sok befektető azt találgatja, hogy az ether visszatérése átmeneti-e, vagy tartós.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Valamilyen trendfordulót jelez-e a piacon – például az altcoinok küszöbön álló szárnyalását, azaz „alt-szezont” –, vagy csak technikai okoknak köszönhető, mint a short pozíciók zárása. Az ether vajon ma már csak egy a rengeteg altcoin közül – netán a mémérmékhez hasonlóan viselkedik –, vagy változatlanul, stabilan a második legfontosabb kriptó lesz. Ezekre a kérdésekre senki sem tud biztos választ adni.

A Coinbase az S&P 500 indexben

A Coinbase Global amerikai kriptotőzsde részvényei május 19-én bekerülnek az S&P 500 indexbe, a kieső Discover Financial Services helyett. A döntés tükrözi a Coinbase és a kriptovaluta-ágazat növekvő befolyását a pénzügyi szektorban. A bejelentést követően a COIN kódú részvények több mint tíz százalékkal emelkedtek New Yorkban.

A kriptovaluta-befektetők közül sokan viszont azon élcelődnek, hogy a Coinbase bejelentette, rendszerében már négy órás gyertyákat is lehet használni a grafikonokon. Ez ugyanis másutt már réges-rég természetes, a hír így inkább arra utal, hogy a Coinbase-fejlesztések feltűnően lassúak. A decentralizált, blokkláncon működő (onchain) kriptotőzsdék (a DEX-ek) egyre nagyobb szeletet hasíthatnak ki a piacból a centralizáltakkal szemben (CEX-ek).

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36080 35890 36400 -1,04% 36060 36080 3 582 594 030 HUF 2026-03-19 10:28:42
MOL 3804 3780 3834 +1,12% 3800 3802 686 528 730 HUF 2026-03-19 10:27:43
MTELEKOM 2005 1988 2040 -0,99% 2000 2005 613 378 004 HUF 2026-03-19 10:27:33
RICHTER 11650 11540 11810 -1,94% 11630 11650 544 011 860 HUF 2026-03-19 10:27:33
OPUS 500 498 500 0,00% 500 504 3 672 296 HUF 2026-03-19 10:02:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megint a gödör alját tesztelik a nagy tőzsdék, így kezdett a magyar piac
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,75 pontos emelkedéssel, 122 259,48 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Így váltják ma reggel a dollárt és az eurót
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:45
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is közrejátszott abban, hogy gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megszólalt az amerikai jegybank az iráni háború és Trump vámjainak gazdasági hatásairól
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:26
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta az irányadó dollárkamatot.
Részvény / Deviza / Áru Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ez az oka, hogy az OTP húzórészvény volt szerdán
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 122 255,73 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli börzék
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:27
Csökkenéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek. 
Részvény / Deviza / Áru Vészjósló időket idéz az amerikaiak bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:29
Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol részvényei nem erősödtek eddig
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,99 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
Czwick Dávid | 2026. március 18. 10:21
Újabb meghatározó hír borzolhatja a pénzpiaci kedélyeket néhány óra múlva, kivált a nemesfémek vonatkozásában. A korábbi nagyarányú várakozás helyett most már szinte 0 százalékot áraz a piac a közelgő nagy bejelentéssel összefüggésben. Nem elég az olajárrobbanás és az iráni válság? Úgy tűnik nem: most már az inflációs félelemmel és az új monetáris fejleményekkel is foglalkozniuk kell a befektetőknek. 
Részvény / Deviza / Áru Mi történik ma az OTP és a Mol részvényeivel?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:58
A javuló nemzetközi környezet miatt pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG