Valaki bekiabálta, hogy az OTP bajban van, erre mindent adni kezdtek

Barlai Róbert, az OTP Bank Regionális Treasury ügyvezető igazgatója

Viharos évben érkeztem az OTP-hez. 2008 nyarán kaptam feladatul a bankcsoport Treasury tevékenységének az egységesítését és fejlesztését.

Ahogy Spéder Zoltán - talán 2007-ben -  fogalmazott (nem szó szerint): az OTP szerencséje az volt, hogy a Treasury működése és tőkepiaci jelenléte nem volt fejlett. Ezért a strukturált termékek és kockázatosabb eszközök, mint befektetési formák a hitelezés (kihelyezés) valós alternatíváiként nem voltak jelen érdemben a Bank ALM könyveiben. Spéder úr kijelentése nem első sorban elismerés volt, és noha a 2008 előtti időszakra vonatkozik, a tény mégis igaz volt: az OTP Bank a konkurenseihez képest elenyésző strukturált termékkel vagy kockázatos tőkepiaci eszközzel rendelkezett a könyveiben.

Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a nyugat-európai bankok alapvetően egy alacsony kamatkörnyezetben működtek már akkor is, szemben a magyar bankrendszerrel, mely relatív magasabb jegybanki alapkamaton tudta fölös likviditását kihelyezni, duration kockázat nélkül. Továbbá a bankrendszernek (a gazdasági szereplők felé) így nem alacsony kamatokon kellett/lehetett hiteleznie a magasabb, általános kamat/hozam-szint miatt. Azokban az országokban, ahol az OTP jelen volt, adottak voltak a magas kihelyezési-, hitelezési lehetőségek. Ezek együttesen nem engedtek teret a tőkeáttételes "black box" és kevésbé "black box" típusú befektetési termékeknek.

Az Erste csoport emlékeim szerint például 300 millió euró izlandi kitettséggel futott bele a válságba. Amikor ez nyilvánosságra került, 20%-ot esett a részvény árfolyama. Ilyen tételek és tőkepiaci befektetések az OTP könyveiben nem voltak.

Egy olyan swap ügylete volt a banknak, amiről a Figyelő is elég sokat írt, és csak sok vitával tudtuk álláspontunkat megvédeni egy londoni bankkal szemben. A vicces az volt, hogy ez a bank egy olyan beértékelési modellel lépett fel nálunk, hogy az előző napokban 270-re ugró euró/forint árfolyam 350-ig meg se áll és 20 vagy 25%-ra ugrik a magyar kamatszint, majd 5 évig ott is marad. Állítólag nekik a "független" beértékelési modell ezt dobta....

De hogy jutottunk el ide?

2008 október elején egy délutánra emlékszem, ahogy az OTP záróárát a budapesti tőzsdei kereskedésben valószínűtlenül alacsonyra leverték. Ezzel szinte egy időben a forint árfolyama az euróval szemben ugrott kb. 15 forintot. Ott ültem a monitor előtt és gyomorgörcsöm lett. Ilyet még nem láttam. Rögtön tudtuk a Treasuryben, hogy egy új időszámítás kezdődik Magyarországon is.

Másnap egy menedzsment-meetingen - amire én is meghívást kaptam - nem volt túl jó hangulat. Arra emlékszem, hogy a fő kérdés az volt, átmeneti piaci turbulenciáról van-e szó, vagy új világ kezdődött. Hamar konszenzus lett abban, hogy új világ kezdődött. Több hasonló megbeszélésen is részt vettem. Csak arra emlékszem, hogy a borús hangulatban Csányi úrnak mindig volt egy-két olyan, a komor és rossz hangulatot oldani igyekvő sztorija, megjegyzése, ami segített más perspektívába helyezni a válság akkori napjait. Azt hiszem, ezeket a humoros pillanatokat sosem fogom elfelejteni.

Nehéz időszak elé néztünk és nem lehetett tudni, hogy meddig tart. Pár évvel később vettem fel egy kollégát egy külföldi bankból, aki ebben az időszakban aktívan kereskedte ezt a régiót. Elmondása szerint azon a bizonyos napon valaki bekiabálta a trading flooron, hogy az OTP bajban van. Erre beleadtak mindenbe, ami még nem volt zárva. Deviza, kötvények, satöbbi...

Nem első sorban az OTP miatt volt számunkra bizonytalan a helyzet. A magyar makrogazdaság volt nagyon rossz állapotban és alapvetően azt támadták a befektetők - ezen keresztül támadták az OTP részvényét is a tőzsdén. Mindenhol hatalmas nyomás alá kerültek a bankrészvények, az addig korlátlan bankok közötti bizalom és limitek eltűntek egyik napról a másikra. Sok londoni ház a megszűnt bizalom helyett a tőzsdei árakat vette elő és használta iránytűnek. Az eltitkolt banki pozíciók és veszteségek miatt sok banki részvény meglepő eséseket produkált. A kockázatkezelők lesték a nagy részvényár-eséseket és abból következtettek arra, hogy lehet-e valami baj az adott bankkal.

Ebben a környezetben tanulta meg a magyar bankrendszer, hogy mit jelent a "wrong way" risk. Erre a szóra hivatkozva vagy nem kötöttek swap ügyelteket tovább a külföldi bankok a magyar partnereikkel, vagy csak nagyon magas felárak mellett. Nagyon érdekes volt látni, hogy az addig nagyon erős branddel rendelkező amerikai befektetési bankok a saját problémáik miatt hogyan tűnnek el a régióból egyik napról a másikra, vagy szüntetik be egyik napról a másikra a kereskedést a régióban. Csak a kontinentális bankok legnagyobbjai és néhány tengeren túli bank maradtak megbízhatóak. Kialakult egy új margin követelmény rendszer (ISDA/CSA), ami a bankok közötti nyitott pozíciókra is bevezette a letéti követelményt. Ma már ez a standard az OTC derivatívák esetében.

Pörgős és bizonytalan időszak volt az sok szempontból. Brutális volatilitás jellemezte akkor a core piacokat is, és nem lehetett biztosan tudni, hogy az amerikai bankrendszer nem esik-e össze. Ma már több film is feldolgozta ezt az időszakot és tudjuk, hogy voltak válságos órák. Szerencsére ezt már csak utólag tudjuk.

Ami számomra visszatekintve is felemelő, ahogy az OTP kollégái, vezetői összedolgoztak. Minden rezdülést figyeltünk, mindenki minden információt megosztott a másikkal. Jártuk a világot, tárgyaltunk, mutattuk be a bank számait, és pár negyedév elteltével világos volt mind befektetői, mind hitelezői oldalon, hogy a bank erős és stabil lábakon áll.