|
| Veres János pénzügyminiszterként, 2008-ban - MTI Fotó: Illyés Tibor |
A történtekhez közel álló szereplőként - akkor pénzügyminisztere voltam az országnak - osztom meg emlékeimet a 10 évvel ezelőtt kitört pénzügyi-gazdasági világválságról. Utólag többen – köztük magyar véleményvezérek is – úgy tekintenek vissza az akkor válságra, mint amit ők előre láttak.
Ennyi év távlatából azonban nyugodtan kijelenthető, hogy az európai pénzügyi elit nem érzékelte a válság közeledtét. Az úgynevezett informális ECOFIN-ülésen, amelyet 2008 szeptember 12-13-án az EU soros elnökségét adó Franciaországban rendeztek meg, s amelyen a tagországok pénzügyminiszterei mellett a bankelnökök és az Európai Központi Bank vezetői is részt vettek, fel sem merült valamiféle válság lehetősége.
Jól emlékszem arra, hogy mind az Európai Bizottság, mind az ECB képviselői szokás szerint értékelték az aktuális gazdasági helyzetet, de a pénzügyi rendszer megszokottnak tekinthető problémáin túl egyetlen szereplő sem említette a napokon belül bekövetkező súlyos fizetési válság esélyét és veszélyét.
Aztán mindössze két nappal később az amerikai pénzügyminiszter bejelentette a Lehman Brothers csődjét, ami végül elindította az utóbbi évtizedek legsúlyosabb pénzügyi válságát.
Ezzel csak azt kívánom érzékeltetni, hogy a válság kitörésének időpontja az európai pénzügyi vezetők számára még szeptember közepén sem volt nyilvánvaló. Pedig bizonyos eszközök túlértékeltsége már évek óta felmerült a pénzügyi rendszer szereplőinek mérlegeivel kapcsolatban, de ezeket sem az auditorok, sem a hitelminősítők nem kifogásolták - azaz nem figyelmeztettek a veszélyre. Ki tudja, hogy még hány évig tarthatott volna mindez, ha nem születik meg - részben szubjektív okból – az amerikai pénzügyminiszter döntése arról, hogy hagyják bedőlni a Lehman Brothers-t?
2008-ban hazánk makrogazdasági mutatói az első féléves EU-jelentés szerint reménykeltőek voltak: mind a költségvetési hiány csökkentése, mind a GDP növekedése, mind az infláció számai az egyébként is ambiciózus konvergenciaprogram szerint alakultak. Magyarországra a pénzügyi válság október 9-én délután robbant be. Délig normál mederben zajlott a kereskedés a magyar állampapírokkal, majd délutánra hirtelen megszűnt a kereslet. Aznap még további két esemény jelezte, hogy valami nagyon nincs rendben: egyrészt jelentős spekulációt tapasztaltunk a forint árfolyama ellen, másrészt az OTP ellen is komoly összehangolt támadás indult a tőzsdén, jelentősen lenyomva a bankpapír záró árfolyamát.
Természetesen mi tudatában voltunk annak, hogy Magyarország - gazdaságának mérete miatt - bármikor spekulációs támadás célpontja lehet. A délután során folytatott néhány egyeztetés során e három eseményt összekapcsoltuk, és együttes hatásukat különösen veszélyesnek ítéltük Magyarországra nézve. Aznap délutántól a pénzügyminiszteri szobában tanácskoztunk a jegybank elnökével (Simor Andrással), a miniszterelnökkel (Gyurcsány Ferenccel), az OTP elnök-vezérigazgatójával (Csányi Sándorral), valamint a pénzügyi államtitkárral és az Államadósság Kezelő Központ vezetőjével.
Még este döntöttünk arról, hogy a kialakult helyzetről soron kívül értesítjük az Európai Bizottságot valamint az IMF-et, és a segítségüket kérjük. Sajnos szinte minden európai uniós vezető úton volt éppen Washington felé, ahol másnap kezdődött az IMF éves közgyűlése, így csak jelentős késedelemmel tudtunk kapcsolatba lépni legfontosabb partnereinkkel.
Az egyeztetések második körében végül tisztázódtak a lehetséges segítségnyújtás keretei mind az EU mind az IMF illetékesei részéről. A tényleges írásos megállapodások azonban csak több napig tartó előkészítő munka után születtek meg, de a nemzetközi szervezetek segítségének bejelentése önmagában is fontos volt a spekuláció mielőbbi megállítása miatt.
A válság kirobbanását követő napon, még tőzsdenyitás előtt a Pénzügyminisztériumban rendkívüli sajtótájékoztatót tartottam, ahol lehetőségem volt megüzenni a piaci szereplőknek, hogy Magyarország mellett támaszként három nagy nemzetközi szervezet is áll, amelyek készek segítséget nyújtani. Ez egyértelműen azt jelentette, hogy a spekulánsok ellen nemcsak néhány napig tudunk fellépni, hanem sokkal tovább, nagyobb tőkeerővel.
Összességében elmondható, hogy az első jelzésektől számított 20 órán belül sikerült felmérnünk a helyzetet, mérlegelni a megoldási lehetőségeket, meghozni a legfontosabb döntéseket és a nyilvánosság elé állva hiteles, megnyugtató üzenetet küldeni a pénzpiacoknak. Életem legnehezebb 24 órája volt ez, semmiféle iskolában nem lehet erre felkészülni. Ennyi idő távlatából úgy gondolom, hogy 2008 októberének közepén az akkor rendelkezésre álló információk alapján szakmailag helyes, Magyarország érdekeit szolgáló, megalapozott döntéseket hoztunk.
A következő napokban kiderült, hogy a megelőző években bizonyos pénzintézetek speciális ügyleteket kötöttek részben hazai részvényekkel, részben a forint árfolyamával spekulálva, melyek egymást erősítve különösen kedvezőtlen helyzetet idézhettek volna elő. Ebben az ügyben tett feljelentéseinek eredményeként hónapok múlva a brit tőzsdefelügyelet több személyt (köztük a Deutsche Bank munkatársait) elmarasztalta, súlyos büntetéseket is kiszabott, valamint az érintett bankokkal szemben jelentős összegű bírságot is megállapított.
Ez a vizsgálat igazolta, hogy 2008 őszén országunk ellen tudatos, összehangolt, a hatályos szabályokat megsértő spekuláció zajlott. A 2010 után kormányra került rezsim aztán többször vizionált ilyen spekulációt, hivatkoztak is ilyenre, de ők tényszerűen ezt soha nem tudták bizonyítani.
A pénzügyiként indult krízis gazdasági, majd társadalmi válságba torkolt. Az akkori kormány a válság hatásainak tompítása érdekében valóságos konzultációt kezdeményezett a tudományos, az üzleti és a politikai élet szereplőivel. Célunk az volt, hogy a legcélszerűbb válságkezelési eljárásokat alkalmazzuk, és a kényszerű intézkedések mögé a lehető legszélesebb társadalmi támogatást szerezzük meg. Érdemes ma is visszaidézni, hogy a politikai ellenfeleink - noha meghívást kaptak a Magyar Tudományos Akadémián tartott nyilvános konzultációra - semmiféle érdemi javaslattal nem járultak hozzá a helyzet megoldásához. Az üzleti szereplők reformelkötelezettségét viszont megerősítette a válság.
Mint ismert, a pénzügyi válság következtében a forint jelentősen leértékelődött, ami különösen hátrányos volt a devizahiteleket felvevő banki ügyfelek számára. Kormányunk a devizahiteles lakossági ügyfelek védelmében különleges megállapodást kötött 9 kereskedelmi bankkal. 2008. november 7-én a sajtó előtt jelentettük be, hogy a pénzintézetek lehetővé teszik devizahiteles ügyfeleiknek az előtörlesztést, a törlesztési idő meghosszabbítását, a devizaalapú kölcsön forint alapúvá tételét és a munkahelyüket elvesztőknek a törlesztés átmeneti könnyítését is. Az utánunk működő jobboldali kormány utóbb részben hasonló intézkedéseket jelentett be, de mélyen elhallgatta azt, hogy előtte mi már hoztunk ilyen intézkedéseket.
Novemberben az IMF és az EU jóváhagyta az összesen 20 milliárd euró értékű hitelkeretet, melynek kétharmadát használta fel az ország. Méghozzá alacsony kamatteher mellett: a kamat a gyorsított ütemű visszafizetéséig mindössze egyharmada volt a piaci kamatnak! (Ennek ellenére utódaink mindenáron meg akartak szabadulni az IMF hitelétől, és világraszóló győzelemként hirdették meg, hogy sikerült azokat drágább kamatozású piaci hitelekre váltani...:). Az általunk felvett hitel biztonságot üzent a piac szereplőinek, és tartalékot teremtett a hazai tulajdonú bankok esetleges likviditási nehézségeire is.
2008 őszén a magyar kormány sikeresen mérsékelte a nemzetközi pénzügyi válság romboló hatását a magyar gazdaságra. Ennek eredményeképpen folyamatos finanszírozást tudtunk biztosítani egy olyan helyzetben a hazánknak, amikor például Németország sem tudta eladni állampapírjait. S bár a világban több hónapra megszűnt a bizalom a pénzpiaci szereplők között, a magyar kormánynak óriási erőfeszítésekkel - ebben kétségtelenül kényszerű megszorításokkal is - sikerült helyreállítania és megszilárdítania a pénzügyi világ bizalmát. A történtekből legalább annyi tanulságot le kellene vonni, hogy a gazdaságban a partner iránti bizalomnak a tőkeerővel összemérhető fontossága van. Az elveszett bizalmat pedig csak lassan és drágán lehet újraépíteni.
(mfor.hu)
|
Történetek a gazdasági összeomlás frontvonalából - eddig megjelent részek Olyan érzés volt, mint az abszolút armageddon - Nick Bayley, Londoni Értéktőzsde A nap, amikor bekövetkezett az elképzelhetetlen - Király Júlia, az MNB korábbi alelnöke Mi lesz egy 13 évesből, ha letarolja országát a válság? - Joanna Ntoukaki, egyetemi hallgató Apa eltűnt a pénzzel, a válság meg elvitte a házat - Julia, amerikai kisvállalkozó A férfi, aki majdnem belehalt a válságba - Karim Ullah, brit vállalkozó A fizetése kevesebb lett, mint valaha, de megérte - Kaori Shigiya, a Lehmann akkori alelnöke |
Valerij Zaluzsnij, aki most Ukrajna brit nagykövete, kijelentette, hogy az észak-koreaiak közvetlen részvételével az ukrajnai háborúban tulajdonképp már megkezdődött a harmadik világháború. 
