10p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A MagNet Bank néhány hónapja új megtakarítási termékekkel jött ki, amelyekkel rögtön be is zsebelték a magyar bankszektor legnívósabb díját. Nem csak a szakmai közönség, de az ügyfelek is nagyon szeretik az új termékeket, amelyekkel szinte játék a megtakarítás. Ez talán nem is meglepő, hiszen a fejlesztők éppen az ügyfél igényekből indultak ki, amikor megálmodták ezt az új terméket. Az év megtakarítási termékéről Szolnoki Lindát, a MagNet integrált ügyféltapasztalat területének vezetőjét és Gács Linda, IT fejlesztőt kérdeztük.

A Mastercard minden évben nyolc kategóriában értékeli a magyar bankszektor szereplőit. A MagNet Bank idén négy kategóriában ért el második helyezést és Az év lakossági megtakarítási terméke kategóriában első helyezést. Azzal kapcsolatban, hogy a díj meglepetést okozott-e, Gács Linda elmondta, hogy „bár nem akartunk előre inni a medve bőrére, de már menet közben azt éreztük, hogy mivel lehet nyerni, ha nem ezzel.” Szolnoki Linda is bizakodó volt: „amikor ezeket a termékeket kitaláltuk, az ügyfelet láttuk magunk előtt és nem azt, hogy létre kell hozni valamit, amit majd az értékesítőnek a bankfiókban el kell adnia. Az újszerű szemlélet miatt számítottunk a sikerre és éreztük, hogy jó úton haladunk. Ami engem sokkal inkább meglepett az az, hogy a MagNet Bank jelenléte milyen meghatározó volt a díjátadón, annak ellenére, hogy kisebb szereplőnek számítunk a magyar bankpiacon. Ha figyelembe vesszük azokat az erőforrásokat, amik a rendelkezésünkre állnak a nagybankokkal összehasonlítva, akkor ez nagyon nagy elismerés.”

A díj

Aprógyűjtés bankkártyával és Fix összegű

A két megtakarítási termék abból a szempontból hasonló, hogy azt az ügyféligényt használják ki, hogy ne kelljen a megtakarítás miatt bankfiókba járni, azzal foglalkozni, hogy mikor kell félretenni, lekötni, újra foglalkozni vele. Az ember egyszer beállítja, amit szeretne és onnantól tulajdonképpen automatikusan tesz félre. Az egyik megoldás az Aprógyűjtés bankkártyával takarékoskodás, amely egy bankkártyához kötött megtakarítási forma. A rendszer a kártyás vásárlások után teszi el a virtuális aprót, vagy ha úgy tetszik, visszajárót egy online befőttes üvegbe. Az ügyfél maga állíthatja be, hogy 10-re, 100-ra vagy 1000-re kerekítsen a rendszer, így ha a vásárlás összege például 1125 forint volt, akkor a tízes kerekítés esetében 5, a százas kerekítés esetében 75, az ezres kerekítés esetén 875 forint kerül a virtuális befőttes üvegbe.

A megtakarítási program felülete

A másik megoldás a Fix összegű megtakarítás, ahol az ügyfél valami konkrét célra, álomra gyűjt. Három dolgot tud megadni az ügyfél: vagy azt, hogy mekkora összeget szeretne a végén összehozni, vagy azt hogy havonta mennyit tud megtakarítani, vagy azt hogy menyi ideig szeretné folytatni. Ebből kettőt kell megadni és a harmadikat kiszámítja a rendszer. „Ezután képpel és névvel lehet beállítani a megtakarítási célt, amely ugyan egyszerű ötlet, de a visszajelzések alapján nagyon szeretik az ügyfelek, hogy így tárgyiasítva látják az álmukat”- mondta Szolnoki Linda.

„Szerettük volna megkönnyíteni és játékossá tenni az ügyfeleink számára a megtakarítást, hiszen a tapasztalataink azt mutatják, hogy sok esetben nem az anyagi lehetőségek szabnak ennek határt, hanem inkább az ismeretek és a kitartás hiánya. Így arra gondoltunk, hogy ha létrehozunk erre egy automatizmust, az sokak számára jelenthet fordulatot a személyes pénzügyeikben.” – vallja Szolnoki Linda.

Életből lopott ötlet

„Eredetileg is abból a gondolatból indultunk ki, hogy olyan megoldást kínáljunk, ami arra reagál, ahogy emberek valójában megtakarítanak. A legfontosabb az volt, hogy az emberek a megtakarításokkal az álmaikat szeretnék megvalósítani, legyen az egy utazás, egy autó, vagy a gyermekük jövője. Így született meg a Fix összegű megtakarítás. Ehhez tettük még hozzá a bankkártyás opciót, ami a valódi újdonság. Ez is egy életből ellopott ötlet: sokan ugyanis úgy spórolnak, hogy este a zsebükben összegyűlt aprót bedobják egy befőttes üvegbe, az ott gyűlik, és időnként beváltják. Ennek egy újragondolt verziója az, amit megcsináltunk.” – mondta Szolnoki Linda.

Árral szemben

„Az persze nem nagy újdonság, hogy valaki rendszeresen fix összeget félretesz, de mi próbáljuk az ügyfelek kitartását támogatni. Egyrészt kamatprémiumot adunk, ha megvalósul a megtakarítási cél, másrészt be lehet állítani egy automatikus értesítést, ami jelzi, ha veszélybe került az ügyfél célja, mert például nem volt fedezet a számlán a havi megtakarításra. Ezzel tulajdonképpen a MagNet Bank maga ellen dolgozik, hiszen segítjük, hogy az ügyfél elérje a célját és a végén megkapja a kamatprémiumot. A rendszeres megtakarítás jutalmazásával edukációs célunk is volt és ezt össztársadalmi szinten sokkal fontosabbnak tartjuk, mint azt, hogy a banknak mekkora összegű kamatkiadása keletkezik” – mondta Szolnoki Linda, pénzügyi szakértő. „Merőben más ez a szemlélet, hogy tegyél félre és úgy vedd meg, amire vágysz, mint amit a bankok általában ösztönöznek: hogy vegyél fel személyi kölcsönt, persze azzal jobban jár a bank, de a mi üzenetünk nagyon fontos” – tette hozzá Gács Linda, IT fejlesztő.

Gács Linda, IT fejlesztő

„Ezek a termékek abból a szempontból is szembe mennek más banki ajánlatokkal, hogy azok sokszor egyszeri nagyobb összeget félretenni kívánó, prémium ügyfeleknek kedvező és gyakran bonyolult termékek. Mi nagyon fontosnak tartottuk, hogy ezzel mindenki megtakaríthasson, itt van, akinek a célja a tűzifa és van, akinek egy japán körút. A másik, hogy érthető és kézzel fogható. Nem kell bonyolult termékeket elmagyarázni. Tulajdonképpen annyira egyszerű az egész, hogy a netbankos felületünkön magyarázzuk el, hogyan működik, mindenki online állíthatja be a saját célját. Persze, ha valaki igényli, segítenek a bankfiókban, de kevés a panasz, a visszajelzésekből úgy látjuk érthető, működik” – mondta a pénzügyi szakértő.

Már nem a kamat a mérvadó

A termék elsősorban nem a kimagasló kamattal szeretne versenyezni. A kondíciós lista alapján a kamat 0,40%, a kamatprémium, amit a bank a cél sikeres elérése esetén fizet 0,20%. Meg kell azonban jegyezni, hogy a kamatszínvonal az elmúlt években olyan alacsony lett Magyarországon, hogy az embereknek már nem is a kamat a mérvadó. „Azt tapasztaljuk, hogy az ügyfelek már nem azt nézik, hogy mekkora hozamot tudnak realizálni, mert nincsenek lényeges különbségek. Sokkal fontosabb, hogy azért szeretnének félretenni, hogy az álmok valóra váljanak és az így félrerakott pénzt ne költsék el fölöslegesen. És ezért akartunk egy olyan megoldást, ahol a megtakarítás automatikusan megtörténik. Le szerettük volna venni az emberek válláról azt a terhet, hogy a lekötésekre, kamatfordulókra kelljen figyelni, felírni, hogy mikor kell a bankba menni. A megtakarítási célt elég egyszer a Netbankon félbeállítani, és onnantól automatikusan megy, mint a karikacsapás – mondta Szolnoki Linda.

Szolnoki Linda

„Azért kezdtünk ebbe bele, mert azt láttuk, hogy akik nem spórolnak, azok azért nem tudnak félretenni, mert nem válik a havi tervezés részévé az, hogy egy bizonyos összeget minden hónapban érdemes megtakarítani. Sokan abba hibába csúsznak, hogy hó végére hagyják ezt, hogy ami pénzem marad, azt majd megtakarítom, de sajnos úgy tűnik, nem ez a legmegfelelőbb módszer. Éppen ezért az egyik termék, amit kigondoltunk, arról szól, hogy az ügyfél előre megmondja, hogy melyik napon tud megtakarítani, ez általában a jövedelem beérkezéshez igazodik és ő határozza meg, hogy mennyit tud félretenni. A másik módszernél pedig minden bankkártyás vásárlánál egyszerűen félretesszük az aprót. Mindkét megtakarítási lehetőségnél az a közös, hogy minden hónapban rendszeres megtakarításra ösztönöz. Az ügyfelek, akik már használják az Apránként Megtakarítási Programot, azt mondták, hogy ez azért nagyon jó, mert automatikus, egy idő után már észre sem veszik, hogy megtakarítanak” – mesélte a banki szakértő a Privátbankárnak.

Az eddigi tapasztalatok

Az Apránként megtakarítási lehetőséget a Magnet ügyfeleinek körülbelül 5%-a beállította. A Fix összegű megtakarítás nyáron, az Aprógyűjtés bankkártyával ősszel indult el, az utóbbi most kezdi utolérni a Fix összegűt, körülbelül fele-fele arányban használják ezeket. Van, aki több megtakarítási célt is beállított.

A Fix összegű megtakarításokkal átlagosan 45 000 forintot tesznek félre havonta. „Ez várakozáson felüli” - mondta Szolnoki Linda. Az Aprógyűjtés bankkártyával programban az ügyfelek három százaléka állított be tízes, 42 százaléka százas és 55 százaléka ezres kerekítés. „Azt látjuk, hogy abszolút célhoz kötötten használják a megtakarításokat, olyan nevek vannak, mint a saját jógastúdió, jegygyűrű, diákhitel végtörlesztés, hegy és tenger. Az első megvalósult cél pedig egy fényképezőgép alkatrész volt – mesélte a pénzügyi szakértő.

Hogy készül el egy díjnyertes termék 3 hónap alatt?

„Korábban probléma volt, hogy a várakozásnál lassabban történtek meg a termék implementációk. Emiatt hoztuk be az agilis fejlesztési módszertant, ami itthon már nem újdonság, de mi most alkalmaztuk először” – mondta Szolnoki Linda. Korábban az üzleti terület kitalálta és leírta, hogy mit szeretne, az IT fejlesztők pedig, amikor az adott fejlesztésre sor került, valahogy értelmezték és elkészítették a megrendelést, vagy valami hasonlót. Előfordult, hogy csak a végén derült ki, hogy a megrendelők nem pontosan arra gondoltak, ami megvalósult. Az új módszer arról szól, hogy van egy dedikált csapat, amelynek részese az üzleti megrendelő és a fejlesztői csapat is. Ők napi szinten megbeszélik, hogy milyen legyen a fejlesztés, hogyan tovább. Nagyon fontos, hogy így a fejlesztők is bele tudnak szólni a megvalósításba, a termék egy közös munka eredményeként áll elő.

„Ennek a módszernek az is a lényege, hogy egy termék egyes részeit, önálló funkcióit is piacra dobjuk, mintegy tesztelve, hogy valóban ez-e az ügyféligény, sikeres-e, és a visszajelzések alapján lépünk tovább. Ha összevártunk volna minden ötletet, lehetőséget, ami ebben benne van, akkor valószínűleg még ma is ülnénk rajta. Ehelyett kihoztunk két olyan terméket, aminek láthatóan sikere van. És már megvan a terv arra, hogy hogyan akarjuk tovább fejleszteni ezeket” – mondta a pénzügyi szakember.

„Ez így háromszor-négyszer gyorsabb volt, mint máskor. A Fix összegű megtakarítás első verziója 2,5 hónap alatt készült el” – mondta az IT fejlesztő. „Régen ezzel egy évet is eltöltöttünk volna” – tette hozzá Szolnoki Linda. Azért tud gyorsabb lenni a munkafolyamat, mert a módszer bizonyos megalkuvásokkal ugyan, de kikényszeríti azt, hogy bizonyos emberek csak erre a feladatra koncentráljanak. Tehát néhány dedikált ember sokkal intenzívebben dolgozik a feladaton, mint korábban. „Az IT csapat tulajdonképpen csak ezzel a feladattal foglalkozott, és nálam is ebben az időszakban ez volt az elsődleges prioritás. Ha a fejlesztőktől érkezett kérdés vagy feladat azt mindig előre vettem. Persze, ez a szerencsén is múlott, hogy elsőre egy ilyen szuper csapat jött össze, így nagyon megszerettük ezt a módszert” – mondta a banki szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Több mint 650 ezer hitel szerepel a bankok fekelistáján
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 11:15
Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél.
Személyes pénzügyek Sokkal több, mint pénzkérdés: eljött több ezer diák nagy napja
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 11:31
Jelentős érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért.
Személyes pénzügyek Forradalmi újdonsággal állt elő az OTP, vége a meg nem adott baráti tartozásoknak
Herman Bernadett | 2025. október 21. 12:22
Ciki figyelmeztetni az ismerősöket, hogy adják már meg a tartozásukat – vallják a magyarok. Mostantól egyszerűbb és kényelmesebb lesz a pénz visszakérése, csak össze kell érinteni a mobilokat, és pár másodperc alatt végbe is megy a tranzakció. Ami ráadásul ingyenes.
Személyes pénzügyek Van egy jó hírünk azoknak, akik kiszorultak az Otthon Start Programból
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 07:32
Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon.
Személyes pénzügyek A 3 százalékos lakáshitel a SZÉP kártyáknak is gellert adhat
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:42
A szeptember 1-től igényelhető első lakás megszerzését támogató Otthon Start hitelprogram várhatóan jelentősen megemeli majd a SZÉP kártyák forgalmát is. Az év elejétől lakásfelújításra is fordítható juttatási forma eddig is népszerű volt, egyrészt dinamikusan bővült az év során az újonnan regisztrált elfogadóhelyek száma, zömmel felújításhoz lehetőséget adó barkács- és bútoráruházakkal, másrészt akár a 30-50 ezer forintos átlagos kosárméretet is elérte a vásárlások összege. Az új lakáshitel újabb lendületet adhat a lakásfelújítási rohamnak, hiszen a frissen vásárolt lakásokat be is kell rendezni ahhoz, hogy otthonná változzanak.
Személyes pénzügyek Ebben az országban a legjobb nyugdíjasnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 08:28
Portugália a világ legjobb helye most a boldog nyugdíjas évek eltöltéséhez. Igaz, a 44 országot felölelő kutatásból kimaradtak a skandináv államok, amelyek hagyományosan az élen szerepelnek kimagasló szolgáltatásaik miatt.
Személyes pénzügyek Mekkora személyi kölcsönre elég az új átlagkereset?
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 14:12
Idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt  közölte a KSH péntek reggel. Ekkora jövedelemmel akár 15 millió forint személyi kölcsönt is felvehetnek az igénylők.
Személyes pénzügyek Magyarországon landolnak a nyugat-európai bankszámlás csalásokból származó piszkos pénzek
Herman Bernadett | 2025. október 15. 12:58
Az elmúlt egy évben 7,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste azzal, hogy az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadások, csalárd tranzakciók 90 százalékát ki tudta szűrni. A bűnözők azonban rendre új módszerekkel próbálkoznak, legújabban befektetési tanácsadónak, rendőrnek, sőt, a KiberPajzs munkatársának adják ki magukat – hangzott el az Erste Bank sajtótájékoztatóján.
Személyes pénzügyek Erős érv az adómentesség, félmillió közelében jár a TBSZ-ek száma
Barát Mihály Tamás | 2025. október 15. 10:22
Látványosan megugrott a június végéig tartó egy év alatt a tartós befektetési számlák (TBSZ) száma. Az év derekán már közel félmillió ilyen számlát vezettek a pénzügyi – illetve befektetési – szolgáltatók, közel kétötödével többet, mint 2024. derekán. A TBSZ-számlákon lévő vagyon is szép ütemben nő, június végén meghaladta a 7100 milliárd forintot. A TBSZ-ek nyitását maguk a szolgáltatók is erősen ösztönzik, több helyen futnak akciók. A BiztosDöntés.hu összegyűjtötte ezeket.
Személyes pénzügyek Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés?
PR | 2025. október 14. 16:21
Kár lenne pusztán adóoptimalizációs eszközként tekinteni a bizalmi vagyonkezelésre (bvk), hiszen sokkal több ennél: tulajdonosi jogegységet, üzleti kontinuitást és konfliktuskezelési eszközt is jelenthet. A hosszú évek munkájával összegyűjtött vagyon több generáción átívelő stabilitást, értékmegőrzést és – érintett vállalkozás esetén akár – kiszámítható működést nyerhet vele, még az annyira bizonytalan gazdasági környezetben is, amilyen a jelenlegi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG