4p
A magyar vásárlók pénzügyi tudatosságának fejlesztésére fogott össze a Magyar Nemzeti Bank és öt áruházlánc. A jegybank együttműködése a kereskedelmi láncokkal nemcsak a pénzügyi kultúra fejlesztésére, de a felelős hitelfelvételre is irányul. A 800 hazai üzletben elérhető tájékoztató anyagokkal mintegy 4-5 millió vásárlót próbálnak megszólítani. A 4 részes kampány az év végéig tart.
Vásárló a budaörsi Auchan áruházban. MTI Fotó: Kollányi Péter

Miközben Magyarországon a legnagyobb áruházláncoknál átlag 12 ezer fogyasztási hitelszerződést kötnek havonta, eközben beszédes adat, hogy az OECD 30 országot vizsgáló kutatásából kiderült, Magyarország a pénzügyi kompetenciák, pénzügyekhez való hozzáállás tekintetében meglehetősen rosszul szerepel, a 23. helyen végeztünk. Most ezen próbál változtatni a jegybank és több áruházlánc.

Húsvéttól karácsonyig

Hogy miért fontos a pénzügyi tudatosság fejlesztése Magyarországon? Szeniczey Gergő, az MNB Fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója az együttműködést bemutató sajtótájékoztatón elmondta, több forrásból érzékelik, hogy a magyar háztartások pénzügyi tervezésében” van még mit javítani”.

Ezért öt magyarországi kereskedelmi lánccal (az Aldival, a CBA-val, a Media Markttal, a Sparral és a Tescóval) kötött most megállapodást az MNB a felelős hitelfelvétel és a pénzügyi kultúra fejlesztésére.

Az MNB-vel és az áruházláncok az együttműködés során egész évben, illetve egy-egy időszaki fogyasztóvédelmi kampányhoz kötődően pénzügyi tájékoztatókat tesznek közel 800 üzletbe. Ezekben a füzetekben röviden, tömören, közértetően megfogalmazott információk szerepelnek. Emellett plakátokon, az áruházak honlapján, a közösségi oldalaikon, a saját, akciós újságaikban hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelmi, pénzügyi tudatosság fontosságára.

A 4 részes projekt első része a húsvéti kampány. Itt a jegybank célja, hogy a láncok segítségével hívja fel a figyelmet:

  • a háztartások pénzügyi tervezésének fontosságára,
  • a felelős hitelfelvételre,
  • a tudatos hitelkártya-használatra,
  • valamint a fogyasztói hitelekre
  • és a gyorskölcsönökre.
A jegybank pénzügyi navigátor tájékoztatófüzetei megtalálhatók lesznek az együttműködő áruházak üzleteiben, emellett könnyen fogyasztható kisfilmekben hívják fel a figyelmet egyes termékek ismérveire. (Ezek a filmek az MNB honapján és a Youtube-on is megtalálhatók.)

Ezt követi egy nyárindító kampány a biztosítási és utazási szolgáltatások ismérveiről (pl. utasbiztosítások, bankkártya, pénzváltási tudnivalók), és a hitelfelvételkor figyelembe vevő dolgokról. Ősszel az iskolakezdéssel felmerülő kiadás lesz a fogyasztóvédelmi kampány fő témája, ezt követi az MNB év végi, karácsonyi kampánya, ahol a hitelek és (gépjármű)biztosítások jellemzőire hívja fel a figyelmet szintén az áruházláncok bevonásával.

Az MNB-vel együttműködő partnerek a kampányért nem kapnak pénzt, társadalmi felelősségvállalás jegyében végzik a kampányt. Az MNB a kampánnyal 4-5 millió fogyasztót próbál elérni.

Mindenkinek érdeke a vásárlók tudatosságának javítása

A Spar 345 szupermarkettel és 32 Intersparral vesz részt a kampányban. Maczelka Márk, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője  elmondta, tavaly 180 millió vásárló fordult meg az áruházaikban.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója szerint a vásárlók tudatottságának további fokozása minden magyarországi gazdasági társaság elemi érdeke.

A CBA 200 bolttal támogatja az MNB kezeményezését. Fodor Attila úgy látja, "jó, javuló tendencia" mutatkozik a magyarok vásárlásaiban. Erre példaként hozta, hogy míg korábban a vásárlók az ár alapján hozták meg a döntéseiket, most már inkább az ár-érték a döntő tényező. "Ez a kampány alkalmas arra, hogy a vásárlók tudatosságát meg tudják erősíteni" – tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG