6p

Kevés jobb dolog van a világon, mint egy nápolyi sikátor kávézójában üldögélni egy álmos, nyári hétköznap reggel. Délolasz életérzés, káosz és nyüzsgés, büszkeség és életöröm. Ráadásul mindig tanulhatunk valamit. A Világjáró e heti állomása Olaszország egyik leghírhedtebb és egyben legizgalmasabb városa.

Mi tagadás, egy kis rossz érzéssel érkeztem meg Nápolyba. Túl sokat, túl sok rosszat olvastam róla. „Szép meg minden, de veszélyes. Kosz, drog, szegénység, bandák. Ne tévedj rossz környékre, mert kirabolnak! Na meg a Camorra (a nápolyi maffia) – a turistákat nem bántják, de hát akkor is,” olvastam fórumokon.

Aztán, ahogy azt már sokszor tapasztaltam, a rossz hírből szinte semmi sem igazolódott be. Ottjártunkkor Nápoly semmivel sem tűnt veszélyesebb helynek, mint bármely más olasz vagy spanyol nagyváros – pedig a centrum kellős közepén, a kaotikus, itt-ott erősen lepukkant, de mégis varázslatos Centro Storicóba béreltünk szállást. Talán egy utca volt a régebben rossz hírű Quartieri Spagnoliban, ahova jobbnak láttam ott és akkor nem bemenni, de lehet, hogy csak túlóvatoskodtam a dolgot (ami egyébként nem szokásom).

Bár a város egyes részei harmadik világbeli helynek tűntek, bármennyire is nyújtogattam az "antennáimat", nem sok veszélyt éreztem a levegőben.

Isten hozott Dél-Olaszországban!
Isten hozott Dél-Olaszországban!
Fotó: repubblica.it

Nyári reggel egy sikátorban

A halvány narancssárgára festett Caffé Ciorfitóban ülünk a Via San Biagio de Librin, a legendás Spaccanapoli vonalán.

Szűk, sikátorszerű utca – a szemközti árusnak beljebb kell húznia a kilógatott ruhákat, hogy elférjen mellette a kisteherautó. Kell egy kis ide-oda tolatás, de megoldják, nincs semmi feszkó. Itt a mindennapok része a káosz.

Az épületek toronyként magasodnak fölém, így a nap szerencsére nem süt be – a házakat állítólag épp azért építették ilyen közel egymáshoz, hogy megóvják a lakókat a nyári forróságtól.

Így csak kellemesen meleg van, és a tenger közelsége miatt nem olyan száraz a levegő, mint otthon.

Míg várom az eszpresszót, hallgatódzom, körbenézek. Nincs tömeg, nemrég ébredt fel a város. Turisták téblábolnak; a helyiek „sietnek” dolgukra, miközben hangos kiáltásokkal köszöngetnek egymásnak. Félpercenként kismotorok húznak el mellettünk néhány centivel, és lazán szlalomoznak a járókelők között.

A kismotor itt a folklór része, a felnőtté válás kötelező eleme, gondolom. Akinek nincs, az nem is férfi, bár lehet, hogy csak „az olasz macsó” sztereotípia dolgozik bennem.

Az utca hangos, a falak koszosak, a vakolat sok helyütt omladozik, ha van egyáltalán – de valahogy mégis kellemes, izgalmas, élettel teli az egész. Nápoly, megérkeztünk. Ha egy kép megmarad bennem, akkor ez lesz az.

Lecke a pincértől

A pincér alacsony termetű, zömök, bajuszos, helyi figura, a kávézó színéhez passzoló narancssárga-fekete mellényt visel. Udvarias, mosolyog, de szerencsére nem viszi túlzásba. Elsőre megnyerő, de azért elgondolkozom, hogy vennék-e tőle használtautót.

Néhány perccel azután, hogy felvette a rendelést, visszatér a számlával. Kissé meglepődök – itt vagy az a szokás, hogy fogyasztás előtt fizetünk, vagy a méregetés kétirányú. Az ár amúgy rendben van, még olcsóbb is valamivel a budapesti belvárosnál.

Nagyobb címlettel fizetek, és elfelejtek szólni a borravalóról. A pincér mosolya elhalványul, tekintete enyhén borúsra vált. Aztán eltűnik a pénzzel.

Várom a visszajárót – eltelik öt perc, tíz perc, tizenöt perc. Semmi. Felötlik bennem, hogy már az első nap sikerült lehúzniuk, de próbálom nem túlparázni a dolgot.

Barátunk körülbelül húsz perc múlva visszatér. Mosolya továbbra is halvány, de még mindig udvarias. Leszámolja a visszajárót, egy részét aprópénzben borítja rám nagyobb címletek helyett. Kapcsolok, és kezébe nyomok egy kéteuróst.

Rám néz, és szélesen elmosolyodik. Oké, már értjük egymást. Túl vagyok az első nápolyi leckén.

Bár a környéken egymást érik a kávézók, a következő reggeleken is a Caffé Ciorfióban kötünk ki. Valahogy mindig úgy alakul, hogy ő szolgál ki. Mosolygósan üdvözöl, felveszi a rendelést, de amúgy nem mond, nem kérdez semmit. Kellemesen udvarias, de semmi jófejkedés. Emberközeli, de kifürkészhetetlen.

Van benne valami távolságtartó büszkeség, hiszen ő mégiscsak egy nápolyi pincér! Számos más nápolyinál érzem ugyanezt a következő napokban – hiába erőlködöm, az olasz köszönésemre sok helyen csak egy „Hello” vagy „Good evening” a válasz. Néha elhangzik egy "buona sera", de nem ez a jellemző.  

Még tanulok tőle egy-két dolgot: apró jelek, viszonzott szívességek, szavak nélkül. Az ilyesmi persze nem csak itteni sajátosság, de az biztos, hogy a nápolyiak ebben vérprofik.

Templomok, tenger, Maradona

Bármennyire kaotikus, már-már a Balkánra hajaz a város, azért meglepően jól működik. És persze nem csak színes-szagos sikátorokból áll, még ha én azokat is szeretem benne a legjobban. Tele van például gyönyörű templomokkal – a hófehér, 13.-14. században épült nápolyi dóm méretével ugyan nem veheti fel a versenyt milánói párjával, szépségében viszont igen. Léleknyugtató élmény bent üldögélni, mintha megállna az idő.

És nagy élmény a nápolyi öböl háttérben a Vezúvval, meg a kikötő, ahonnan egy óra alatt eljuthatunk a mesebeli Capri szigetére. Karnyújtásnyi távolságra fekszik a legendás Pompeii is.

A Szentlélek Templom kupolája, háttérben a Nápolyi-öböl
A Szentlélek Templom kupolája, háttérben a Nápolyi-öböl
Fotó: Depositphotos

Érdemes felkeresni a helyi operaházat, a Teatro di San Carlót is, amely igazi ékszerdoboz, bennem például felidézte a milánói Scalát. A szomszédságában álló, pompázatos freskókkal díszített passzázs, a Galleria Umberto pedig mintha a milánói Galleria Vittorio Emanuele II másolata lenne (bő 10 évvel később épült, a XIX. század végén) – így jelenik meg az észak ebben a velejéig délolasz városban. Aztán ott van még a királyi palota, az antik római-görög művészet kincsestára, a Nemzeti Régészeti Múzeum, és a sort még hosszan folytathatnánk.

És persze – korántsem utolsósorban – mindenütt ott van a városban Maradona, aki a ’80-as évek végén két olasz bajnoki címre vezette az SSC Napolit, legyőzve a dúsgazdag északi sztárcsapatokat.

Dios, azaz Isten – született: 1960, él: mindörökké
Dios, azaz Isten – született: 1960, él: mindörökké
Fotó: Wéber Balázs

Az a benyomásom, hogy az isteni Diegót Nápolyban minden botránya ellenére is minimum félistenként tisztelik: nem csak stadiont neveztek el róla, hanem az ő arcképe díszíti a házfalakat, vele adják el a szuveníreket. Hogy miért van ez így? Erről majd máskor.       

Szóval, visszamennék-e Nápolyba, ha tehetném? Certamente!

A Világjáró többi cikkét itt érhetik el. Egy másik szerzőnk nápolyi naplóját pedig itt olvashatják:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Hadházy Ákos már Hatvanpuszta kapujáig vezette a tüntetőket – Ez Viszont Privát
Bozsó Péter - Csabai Károly - Havas Gábor- Izsó Márton- Vég Márton | 2025. augusztus 8. 19:24
Hadházy Ákos az Orbán család hatvanpusztai birtoka elé vezette a kitartó tüntetőit. Minek a szimbóluma Hatvanpuszta és hol állnak meg a tüntetők? Most akkor ki áll jobban az egyéni választókerületekbenm a Fidesz vagy a Tisza? Kinek segít és kinek nem az Otthon Start? Lesz Trump-Putyin találkozó?
Szubjektív Orbán Viktor lehetséges utódjairól beszélt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 19:35
Válogatott fiatal közönsége kérdéseire válaszolt a miniszterelnök az esztergomi MCC Feszt rendezvényen, ahol felmerült az utódlás kérdése is.
Szubjektív A tettlegesség és a fikció két teljesen különböző dolog – az utca embere Bindzsisztánról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. augusztus 2. 16:59
Majka debreceni koncertjén a fiktív Bindzsisztán diktátorát mikrofonnal fejbelőtték, amely jelenet kormányközeli kritikusai szerint Orbán Viktor miniszterelnök megölésére szólított fel, míg mások szerint ez belefér a szólásszabadságba. A kormány kitiltotta az országból az északír Kneecap együttes tagjait, mondván, hogy palesztinbarát megszólalásaik túllépnek egy határt, és már a terrorizmust támogatják. Egy fiatalembert bombatámadást kilátásba helyező kommentje miatt letartóztattak. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy szerintük ezekben az esetekben, és általában hol van a színpadi vagy kommentekben való megnyilvánulások határa?
Szubjektív Egy gyémánt, amely nem adja olcsón a csillogást – látogatás Mozart városában
Elek Lenke | 2025. augusztus 2. 06:01
Salzburg egy szabadtéri múzeum, amely nyáron hatalmas zenei színpaddá változik. A Mirabell-kastély és kertjei életre szóló élményt jelentenek. A Világjáró ezúttal az osztrák zenezseni városában tett látogatását idézi fel.
Szubjektív Orbán Viktor ingyenpénzt oszt, Magyar Péter kimaxolja a vidéket – Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Vég Márton – Wéber Balázs | 2025. augusztus 1. 19:01
Egymás után jelenti be az otthonteremtést szolgáló támogatási és hitelprogramok indítását a kormány, amelyet bukás fenyeget a jövő tavaszi választáson. A közszolgák például évi egymillió forint támogatást kapnak lakáshitel-törlesztésre vagy kifizetésre. De mi a hátulütője gazdaságilag az új intézkedéseknek? Miért maradt el a nagy repülőrajt? Mit üzent Orbán Viktor Tusványosról, és mit Magyar Péter Székesfehérvárról? Miért tartozik alvállalkozóinak az éppen a Riviérán lazító Mészáros Lőrinc egyik nagy cége?
Szubjektív Orbán Viktor nekem olyan mint egy fiútestvér – az utca embere a fapados politikusról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. július 26. 12:16
Orbán Viktor nemrég fapados repülőjáraton utazott, így akár az utca embere is találkozhatott vele. Magyar Péter az országot járja, így vele is találkozhatnak. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy vajon mit mondanának e két politikusnak, és mit kérdeznének tőlük. Vajon van-e az utca embere számára ideális, vagy legalább elég jó politikus? Mindezt megtudható a kérdésekre adott válaszokból.
Szubjektív Az adriai falucska, ahol a legjobb dolog, hogy nincs semmi
Dobos Zoltán | 2025. július 26. 06:01
Klenovica halászfaluból lett üdülőfalu, egyik végéből negyed óra alatt át lehet menni a másikba. Minden csendes és nyugodt, de ottjártunkkor épp belecsöppentünk egy templombúcsúba és falunapba. Nem bántuk meg. A Világjáró e heti állomása egy falucska a Kvarner-öbölben.
Szubjektív Orbán Viktor már Mészáros Lőrincnek sem parancsol? Helyzet van – Ez Viszont Privát
Bozsó Péter – Kovács-Angel Marianna – Litván Dániel | 2025. július 25. 18:31
Már a miniszterelnök is arról beszélt, hogy a jövő évi választásokon a Fidesz győzelme nem garantált. Mit tesz ebben a helyzetben a kormány? Mire jó, hogy kastélyokat ad át magáncégeknek? Miért nem fogják vissza magukat a kormánybarát szupergazdagok? Mit lehet a színpadon eljátszani? Miért lépett Volodimir Zelenszkij olyat, ami tiltakozáshullámot váltott ki? Erről is beszélgetett, vitatkozott az Ez Viszont Privát e heti adásában Kovács-Angel Marianna felelős szerkesztő, valamint Bózsó Péter és Litván Dániel újságíró.  
Szubjektív Szardínia: homokos tengerpart tömegturizmus nélkül
Vég Márton | 2025. július 19. 06:01
A Világjáró ezúttal Szardínián járt. Nem véletlenül tartotta itt híres unga-bunga bulijait Silvio Berlusconi.
Szubjektív 106 rendszerváltót keres Magyar Péter, devizahitelből osztogat Orbán Viktor – Ez Viszont Privát
Csabai Károly – Havas Gábor – Izsó Márton – Vég Márton – Wéber Balázs | 2025. július 18. 18:35
Egy korábbi kormánypárti fellegvárban, Nagykanizsán tartott a Tisza Párt múlt hétvégén kampányindítónak is beillő kongresszust, amelyen a jelöltállítási procedúráról is lerántotta a leplet. Az eseményen egyik munkatársunk is részt vett. Mit tudtunk meg, és mit nem? Kik azok a szavazók, akik eldönthetik a jövő évi választást? Milyen tartalékai vannak a Fidesznek, és miért váltott hirtelen fapadosra?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG