Léteznek pillanatok, amelyek megélésekor az ember érzi, hogy mindig emlékezni fog rájuk. A „létező szocializmus” korában táncolni egy külföldi, szecessziós nagyszálló kristálycsilláros termében, fekete santung, csipkebetétekkel díszített, nagyitól örökölt, bokáig érő, art deco estélyi ruhában, hozzá orosz pezsgőt kortyolni – mindmáig maradandó élmény. Ma is tündököl ez a szálloda, de Tatranská Lomnica, azaz Tátralomnic ma már nem csak a Grand Hotelről híres: korszerű síközpont és turisztikai sláger úti cél lett.
A városka ma is őrzi azt az eleganciát, amely csak Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható, csak itt éppen nem a gyógyvíz az attrakció, hanem a hegyek, a sípályák.
Nem véletlenül hívjuk magyarul is, hiszen komoly magyar kötődései vannak: 1892-ben, még az Osztrák-Magyar Monarchia idején alapították fürdő- és üdülőtelep céljára, gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter kezdeményezésére. Az üdülők közelében hamarosan építési telkeket alakítottak ki, ahol a magánvillák mellett 1895-ben felépült az első turistaszálló. Praktikusan a vasútállomáshoz közel építették a legtöbb szálláshelyet.
A terület a trianoni diktátumig Szepes vármegye késmárki járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták, ma már pedig Szlovákia egyik legkedveltebb turistacélpontja.
Fotó: tmrhotels.com
Az 1905-ben nyílt Grand Hotelen – vagy ahogy ma hívják, Grand Hotel Prahán – kívül más nagyszállók és panziók sora épült fel itt. Szintén érdekes magyar vonatkozás, hogy a Széchenyi nyaralóban, amelyet 1913-ban emeltek, 1959-1968 között működött a Tátrai Nemzeti Park múzeum. A később a Lomnici-csúcsig vezető drótkötélpálya első szakasza 1937-ben létesült; azóta többször teljesen felújították, bővítették.
Lomnici sétánk közben ne hagyjuk ki a közelmúltban nyílt símúzeumot, melyet a tátrai téli sportok kialakulásának és fejlődésének szentelnek, a kezdetektől 1945-ig. Az épületben a tárlat mellett szállásokat, sportszerboltot valamint egy hangulatos kávézót is nyitottak. A látogatókat 300 négyzetméter alapterületű kiállítótér várja, ahol sok érdekes tényt megismerhetünk a tátrai síelés, korcsolyázás, curling, hegymászás, szánkózás és bobversenyzés kezdeteiről.
A símúzeum egyik érdekes színfoltja az az eredeti, 1909-es magyar nyelvű tervrajz, amely alapján megépült – kizárólag fából – Európa akkori leghosszabb, négy kilométernyi bobpályája. A bobok és szánkók felvontatásához gépesített felvonót is létrehoztak.
Magyar gyógyszerészek hozták az első síléceket
Milyen volt a síelés hőskora a Magas-Tátrában? A kezdetben ritkaságnak számító síléc fokozatosan terjedt el az országban, míg végül 1911-ben Tátraszéplak klimatikus gyógyfürdőjének alapítója, Guhr Mihály orvos, a Magyar Sí Klubbal együttműködve megszervezte az I. magyar síbajnokságot.
Guhr több síugrósáncot is építtetett, ennek hatására kezdett fejlődni hazánkban a síugrás.
Ő volt az egyik kezdeményezője az 1913-ban megalakult Tátrai Önkéntes Mentő Bizottságnak is.
A másik úttörő 1865-ben Cornides Károly ótátrafüredi gyógyszerész volt, ő hozta ide az első síléceket az Észak-Európában töltött emigráció emlékeként. Valószínű, hogy soha nem használta ezeket, csupán gyógyszertára díszítésére szolgáltak – tudtuk meg Vladimír Hubačtól, az egykori biatlonversenyzőtől, aki immár 20 éve gyűjti a történelmi sporteszközöket. A sílécekből 300 pár tekinthető meg a magántulajdonban lévő múzeumban.
Az itteni téli sportok elterjesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Újtátrafüred alapítója, idősebb dr. Szontagh Miklós. Az Alsókubinból származó orvos vezette be a tátrai szanatóriumokban az egész éves üzemet. Télen a tüdőbetegek éghajlati tényezőkön alapuló kezelési programja és a szükséges gyógyszerek mellé túrázást, korcsolyázást, szánkózást és síelést írt elő.
A történelmi források szerint a sílécet kezdetben többnyire a téli vadászatokon használta. És nemcsak kitűnő szakorvos volt, hanem kiváló síoktató is.
Kristálycsillár és kandalló
De suhanjunk le a hegyekből a völgybe: a több mint 120 éves hotel ma is olyan, akár egy mesebeli kastély! Azonban ha belépünk a hallba, a korhű bútorok ötvöződnek a modern kor kényelmével és eleganciájával. Télen a társalgóban, a kandalló melegénél, halk zene kíséretében, nyáron pedig a teraszon ülve, gyönyörű kilátás mellett kortyolhatjuk a hotel saját gyógynövényeiből készült teakülönlegességeit. A luxushoz ma hozzátartozik a tenisz és a minigolfpálya, a billiárd, a pingpongasztalok, a gyermek-játszószoba, valamint a kozmetikai központ is.
Amikor először jártam ott, még természetesen nem létezett a mai értelemben vett wellness részleg – azt sem tudtuk, mi az –, ma viszont eme kedvelt, újkori műfaj legmodernebb kellékeit vetik be.
Örömmel konstatáltam, hogy a kristálycsillárok – gyönyörűen restaurálva – megmaradtak, amelyek fényét ma a természetes fehér, illetve bézs színvilág emeli ki.
A Grand Hotel a település központjától 700 méterre, míg a síliftektől egy kilométerre található. A liftekig a szálloda ingyenes mikrobusz transzferjével is el lehet jutni. Természetesen lehet sífelszerelést és kerékpárt bérelni, valamint síoktatót igénybe venni. A felvonókkal pedig nyáron is feljuthatunk a 2634 méter magas Lomnici-csúcsra.
Száguldás havon, jégen
A városka környéke ma Szlovákia leghosszabb lesiklópályájával büszkélkedhet. Ha nem esik a hó, akkor segítenek a modern hóágyúk. A 60 méter széles lesiklópályán a Čučoriedka (Fekete áfonya) csúcsról eljuthatunk egészen Tátralomnicig.
A tapasztaltabbaknak ajánlják Lomnické Sedlot, Szlovákia legmeredekebb pályáját, ahol egészen májusig kiválóak a feltételek a síeléshez.
A szlovák turisztikai szervezetek óriási pénzeket fordítottak és fordítanak a téli turizmus fejlesztésére. A Čučoriedka és Skalnaté Pleso közötti szakaszon pár éve terepfelújítást hajtottak végre, félmillió eurós beruházással. Különösen népszerű az 5,5 kilométer hosszú, első osztályú carving pálya, amely a Lomnici-nyeregtől indul, és egészen Táralomnicig tart.
A többnapos síbérlet nemcsak ebben a városban érvényes, hanem más síközpontokban is, például a patinás, gyönyörű, hat kilométerre lévő Ó-Tátrafüreden (Starý Smokovec), valamint Jakubkova Lúkában és Liptovská Tepličkában.
Ami a Grand Hotel konyháját illeti, az évek óta fine dining szintű. És ma már lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy Szlovákiában mindenütt része az élményeknek a gasztronómia.
Visszatérve a bevezetőben említett régmúltba: a fekete csipkeruha még megvan. Ahányszor rápillantok a szekrényben, eszembe jut a szalonzene, az ablakból látható, hóval fedett tekintélyes hegycsúcsok és az akkori Tátralomnic varázsa.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. 
