Drakula nyomában: utazás Európa legromantikusabb tájaira

Kicsit szégyellem magam, de soha nem jártam még korábban Erdélyben annak ellenére, hogy mindig vágytam oda, szerettem volna túrázni a Kárpátok bércei között, bebarangolni a romantikus tájakat, amelyekhez annyi magyar történelmi esemény fűződik. Az élet azonban mindig mást hozott, sokfelé utaztam másokkal, Erdély pedig kimaradt.

A fő kifogások között volt, hogy hosszú az út autóval, rosszak az utak, ez év elejéig, Románia schengeni csatlakozásáig pedig még egy határellenőrzés is lassította a haladást. Ezek persze csak kifogások, aki valóban menni akar, az könnyen túllendül az ilyen apróságokon, de mi folyton halogattuk ezt az utat.

Most azonban eldöntöttük: nincs több halogatás, az októberre csúszott vakációt Erdélyben töltjük el. 

Két út van: az érdekes és az autópálya

Szovátán foglaltunk szállást egy pazar wellnesshotelben, a Pacsirtában. Szováta Budapestről két úton közelíthető meg, az egyik az M3-as autópályán át Debrecen és Nagyvárad felé megy, a másik az M5-ös Szeged, Arad és Temesvár irányába. Időben hasonló távolságot ír a navigáció mindkét irányba, nagyjából hét óra érhető el a meseszép Maros megyei település. Debrecen felé indulva viszont a román határ után nem sokkal, Nagyvárad környékén elfogy az autópálya, és onnan egyszerű országúton visz az út tovább. Szeged felé ezzel szemben az utolsó néhány tíz kilométert leszámítva autópályán lehet csapatni. 

Mi odafelé a debreceni irányt választottuk, amit egyáltalán nem bántunk meg. Voltak ugyan izgalmak, Nagyváradon például egyszer csak elfogyott az út egy felüljáró előtt, és nem aprócska útról volt szó, hanem az 1-es számú országútról Nagyváradról Kolozsvár felé. Igazi Vadkelet – gondoltuk. A navigáció is teljesen tanácstalan volt, végül egy murvás ipari magánterületre vezetett bennünket, azon keresztül lehetett valahogy visszatérni az országútra néhány vargabetűvel. Kitáblázás, terelés, hogy merre kellene menni, persze nem volt sehol.

Szóval az autós készüljön arra, hogy ha Erdélyben jár, még a legforgalmasabb főutakon is előfordulhat, hogy egy random felújítás miatt egyszer csak improvizálnia kell, hogyan tovább.

Ráadásul a vezetési morál finoman szólva sem nyugat-európai, az autósok elvétve sem tartanak be semmilyen szabályt. A településeken ott is 50 kilométer per óra a megengedett, de minimum 70-nel mennek, sokan, köztük a kamionok is, az „ideális íven” fordulnak a kanyarban, emiatt előfordulnak meleg helyzetek. 

A táj azonban meseszép, és ez kárpótol mindenért, emellett olyan érdekes településeken visz keresztül az út, mint Bánffyhunyad (Huedin), amit ha nem a saját szemével lát az ember, nem hiszi el, hogy létezik.

Ez a városka Kolozsvár felé esik útba, a legfőbb látványosságai pedig az úgynevezett cigánypaloták. A düledező házak között 5-6 emeletes, színes, tornyos hatalmas épületek állnak, színes, kék, piros, ezüst bádogtetővel, aranyozott kovácsoltvas kerítésekkel. Mindegyik olyan, mintha egy hercegnőnek készülő óvodás tervezte volna egy arra alkalmas applikációban. Az út mellett jobbra és balra is számtalan kastély áll egymás hegyén-hátán, amelyek folyamatosan épülnek. Az udvaraikon pedig általában több luxusautó is parkol. 

Az erdélyi Bled

Délután értünk Szovátára, és a település minden értelemben kellemes meglepetés volt a számunkra. Magyarul jóformán mindenki tud, a magyar lakosság aránya 83 százalék, így nyelvi nehézségei annak sincsenek, aki semmilyen idegen nyelven nem beszél. A városka patyolattiszta, a levegőt harapni lehet, a táj káprázatosan szép. A szlovéniai Bledre emlékeztetett leginkább, és a várostól egy lépésre van csupán a gyönyörű természet, amely egész évben hívja a kirándulókat.

A legnevezetesebb természeti látnivaló a Medve-tó, egy sós vizű tavacska a város mellett, a szállodasor fölött egy gyönyörű erdőben. A tó arról kapta a nevét, hogy a formája egy kiterített medvebőrre hasonlít, de a terület maga is tele van medvékkel, erre számos tábla figyelmezteti a túrázókat. Érdemes bejárni a Szováta melletti erdőt, ahol számos tanösvény, jól kiépített túraútvonal található, a tó körül pedig rekortán is van azoknak, akik pályán szeretnek futni.

Az erdőben számtalan kisebb sós vizű tó található, az egyik mellett kalandparkot is kialakítottak az extrémebb próbatételre vágyóknak. Néhány percnyi sétával fel lehet jutni a szovátai kilátótoronyhoz is, ahonnan pazar panoráma nyílik a tájra. 

A medvékkel azonban nem árt vigyázni: alkonyat után senkinek sem tanácsolják, hogy kimenjen az erdőbe, ugyanis könnyen összetalálkozhat eggyel. Mi például az ott tartózkodásunk második estéjén kaptunk egy riasztást a telefonunkra, amely arra figyelmeztetett, hogy az utcánkban az egyik étteremnél ólálkodik egy mackó.

Amikor kinéztünk az erkélyünkről, láttuk is a medvét a járdán cammogni. Voltak emberek is az utcán, a mackó viszont nem foglalkozott velük, vélhetően megpróbált visszatalálni az erdőbe. 

Szovátán a természeti látnivalók mellett kulturális és egyéb programok is elérhetők. Ottjártunkkor például egy háromnapos Tökfesztivál volt a városban kirakodóvásárral, kifőzdékkel. Bár az időjárás esős volt, népszerű volt a közösségi futóverseny és a koncertekre is sokan elmentek. Mivel román lejt nem váltottunk, kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy bankkártyával mindenhol tudtunk fizetni, akár a forralt boros sátorban vásároltunk, akár a kürtőskalácsosnál. 

Segesvár: a magyaroknak Petőfi, mindenki másnak Dracula

Szováta környékén a legnevezetesebb látnivaló a parajdi sóbánya volt egészen ez év tavaszáig, az ott történt természeti katasztrófa miatt azonban a bányába nem jutottunk el. Helyette úgy döntöttünk, hogy a kissé távolabbi Segesvárra látogatunk el, amelyről minden magyarnak Petőfi Sándor hősi halála jut az eszébe. Ez az egyik legromantikusabb középkori város, ahol valaha jártunk, belvárosa a Világörökség része, igazi kis ékszerdoboz. 

A parkolás a belvárosban fizetős. Aki autóval megy, annak érdemes letölteni a TPark applikációt, amelyen keresztül bankkártyával is el lehet indítani a parkolást bármelyik zónában. (Magyar telefonszámról telefonos parkolást nem tudtunk elindítani, román aprópénzünk pedig nem volt az automatához, de néhány perc alatt sikerült az applikációval parkolni, és a lejárt parkolást is könnyen meg tudtuk hosszabbítani a városnézés közben.)

A várban meredek macskaköves utcákon lehet közlekedni, a várfalról pedig csodálatos kilátás nyílik a városra és a környékre is.

Természetesen Segesvár leghíresebb halottja, Petőfi Sándor is kapott emlékhelyet a várban, szépen gondozott parkban áll a szobra. De a világszenzáció  itt nem a magyar költő, hanem III. Vlad vagy Vlad Tepes, más néven Karóbahúzó Vlad, aki 1431-ben itt született. 

A különösen kegyetlen havasalföldi fejedelemről számtalan legenda kering, róla mintázták a modern irodalom és filmművészet egyik legismertebb horrorfigurája, Drakula gróf karakterét is. A valódi Vlad Tepes is szerepelt persze több alkotásban, például a Hunyadiak sorozatban. 

Drakulás szuvenírből mindenesetre nincs hiány Segesváron, a belváros boltocskái tele vannak ilyen pólókkal, jelmezekkel, hűtőmágnesekkel, és persze helyi kézműves termékekkel is. Séta közben nagyon sok jó éttermet, kávézót találhat a turista a városban, amelyekbe érdemes beülni, a fogások finomak, az árak barátiak, és mi például meglepően tökéletes szuflét kaptunk az egyik helyen. 

Erdély legfestőibb látnivalója: a Gyilkos-tó

Mivel egész héten esős időnk volt, csak kevés időnk maradt kirándulni, ezért igyekeztünk az időjárás szempontjából a legszebbnek ígérkező napra egy igazán emlékezetes túrát keresni. A Gyilkos-tóra esett a választásunk, amely a Kárpátok egyik legnépszerűbb pontja. Az 1500-1800 méter magas hegyek között elterülő festői tó körül általában hatalmas a tömeg, de a szemerkélő eső miatt nekünk szerencsénk volt, viszonylag kevés turistával találkoztunk.

A Gyilkos-tó 1837-ben keletkezett úgy, hogy az egyik hegyről leomló törmelék eltorlaszolta a völgyben futó patakokat, amelyek vize elárasztotta a területet, egy tavacskát képezve.

A legenda szerint persze más történt: egy szépséges, elrabolt leány kétségbeesett sírása hatotta meg a hegyeket, ez indította el a kőomlást és hozta létre a tavat.

A tó neve egyébként csak magyarul félelmetes, románul Lacul Rosu, vagyis Vörös-tó a neve, és az angol nyelvű leírásokban is Red Lake-ként szerepel. 

A tó körbejárható turistaösvényen, az útvonal nagyobbik része kifejezetten könnyű, szintkülönbség alig van benne. Aki sportosabb kihívásra vágyik, annak érdemes megmásznia a környező hegyeket is, amelyekről csodálatos kilátás nyílik a völgyre és a Gyilkos-tóra.

Mi a Kis-Cohárd csúcsára másztunk fel: ez egy nagyjából három kilométeres túra a tó partjáról a kék háromszög turistajelzésen. Bár az út nem hosszú, folyamatosan emelkedik, és elég meredek is, több helyen kiépített drótkötél segíti a kapaszkodást. A biztonságos fel- és lejutás miatt érdemes jó túrabakancsban vagy terepfutó cipőben megmászni a hegyet. A csúcsról páratlan panoráma nyílik a környező hegyekre és a tóra is, és még egy ingyenes távcső is van ott, amivel még jobban szemügyre lehet venni a látnivalókat.

A csúcsról lejutva, a tó melletti vendéglátóhelyeken pedig megérdemelten fogyaszthatja el a túrázó a finom csorbalevest vagy micset. 

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.