1. A Tisza Párt berobbanása
Magyar Péter megosztó személyiség. Sokan a kezdetek óta szeretik, sokan a kezdetek óta viszolyognak tőle. Középút általában nincs. Nyers, őszinte stílusa, impulzív, lobbanékony természete szintén megosztó – hosszan lehetne vitatkozni például azon, hogy mennyiben voltak helyénvalók a közelmúltbeli nagy port kavart megszólalásai.
Az mindenesetre tény, hogy hónapok óta a közbeszéd tárgya. Róla szólnak a hírek, vele van tele a sajtó. Akár szándékos, akár véletlen mindez, egy kormányzati szerepre törő politikus ennél többet aligha kívánhat.
Tény az is, hogy nulla állami pénzből, nulla infrastruktúrával a háta mögött, a semmiből indulva néhány hónap alatt tömegeket tudott maga mögé állítani, és olyan eredményt ért el az európai parlamenti (EP) választásokon, aminek egyetlen ellenzéki párt még a közelébe sem ért 2006 óta.
Fotó: EPA/Hegedűs Róbert
Ezzel hihetővé tette a kormányváltás lehetőségét, amire a hagyományos ellenzék szintén nem volt képes. És ez amúgy nem Magyar Péter hibája.
Objektíven nézve a vasárnap begyűjtött 30 százalék óriási eredmény még akkor is, ha ebben benne van a kormányfüggetlen média hátszele is.
A sajtó biztosította nyilvánosság nélkül nem tudott volna folyamatosan széles tömegekhez eljutni, és anélkül aligha tudná ezt a lendületet továbbvinni – lobbanékony természet ide vagy oda, ezt érdemes lenne észben tartania.
2. Kovács Gergely várfoglalása
Az MKKP ugyan nem tudta átlépni az öt százalékos EP-bejutási küszöböt (részben talán épp a Tiszához átpártolt szavazók miatt), de bevett egy bevehetetlennek hitt fellegvárat, ami más szinten persze, de szintúgy hatalmas teljesítmény.
Ha valaki öt évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy egy „viccpárti” politikus (aki egyébként járt nálunk a Klasszis Klubban) polgármester lesz egy ősfideszes budai kerületben, alighanem mindenki hülyének nézi.
Most mégis ez történt: több mint 16 ezer jól szituált, az Audi-BMW-Mercedes szentháromságban mozgó polgár szavazott az alteros, outsider, fűpárti véleményvezérre. A fideszes jelöltre, Fonti Krisztinára még 12 ezer se.
A 18 fős képviselőtestületbe 10 főt delegálhat a Kutya Párt, a Fidesz mindössze 4-et. Brutális.
A „viccpárt”persze ma már nem csak viccpárt, Kovács Gergely pedig, szerencsére, egy életszagú politikus.
Ars poeticájából megtudhatjuk: 1990-től „a II. kerületben lakott, mert úgy érezte, hogy az ott levő domboldalból jobban ráláthat a XII. kerületre és így jobban megismerheti azt”, valamint „szociológia szakon behatóan tanulmányozta a XII. kerület társadalmi változásait, biológia hallgatóként pedig a XII. kerület élővilágát kutatta”.
De megtudhatjuk azt is, hogy „amúgy” új lakóparkok helyett növelni kívánja a zöldfelületeket, valódi versenyt hozna létre a közbeszerzéseken és az ingatlaneladásoknál, szociális segítséget ígér a kerületi rászorulóknak, és érdemi kommunikációt kezdene a kerületben élőkkel. Meg azt is, hogy konkrétan mit csinált a párt eddig a kerületben. (További mélyelemzés itt olvasható.)
Semmi sincs tehát kőbe vésve, a hatalom bástyáit igenis meg lehet ingatni.
3. A Fidesz megroggyanása
Az EP-választást gólra játsszák: az nyer, aki több képviselői helyet szerez. A Fidesz-KDNP ugyan ezúttal is nyert, de két képviselői helyet vesztett 2019-hez képest.
Százalékosan az eddigi leggyengébb EP-választási szereplését produkálta, öt évvel ezelőtthöz képest pedig majdnem 8 százalékpontot zuhant. Nehéz lenne erre mást mondani, mint hogy jelentős gyengülés.
Az orwelli 1984-et idéző, végletekig lebutított, hazug alapállításra épülő kampány – csak a Fidesz békepárti, mindenki más háborút akar – megtette hatását, csak épp az ellenkező irányba. Soha ennyi protesztszavazat nem volt még ilyen választáson, mint most, a trend pedig egyértelmű.
És mindennél beszédesebb volt az a döbbenettel vegyes zavarodottság, amely kiült a pénzünkből fenntartott „köztévé” és a Hír TV választási műsorai résztvevőinek arcára, amikor befutott az EP-eredmény. A feszültséget tapintani lehetett – a valóság berúgta az ajtót.
4. Az apátia feloldása
A politika nem egy szűk, zárt hatalmi elit játszótere, a politika a mienk. A mi pénzünkből fizetett és a mi megbízásunkból ténykedő politikusok azért vannak, hogy minket, az országunkat szolgálják. Közhely, de ez mintha feledésbe merült volna az elmúlt években.
A mostani választások egyik legnagyobb eredménye, hogy széles rétegek tértek vissza a politikához. Soha olyan sokan nem szavaztak még EP-választáson, mint most. Magyar Péter megjelenése – és ez független attól, hogy ki mit gondol róla – felrázta a társadalmat, és elveszettnek hitt rétegeket hozott vissza a közéletbe.
Hann Endre, a Medián ügyvezetője Klasszis Klubunkban előzetesen azt mondta, hogy negyedmillió olyan szavazója lehet a Tisza Pártnak, aki a 2022-es országgyűlési választásokra el se ment.
A többi párt – megérezve a versenyhelyzetet – szintén rátett egy lapáttal, így mindennek köszönhetően néhány hónapig már majdnem úgy működött a közélet, ahogy működnie kellene. A politika téma lett, erről beszéltek az emberek utcán, kávézóban, munkahelyen.
A fél éve még dögunalmasnak kinéző választásból pedig egy szuperizgalmas verseny lett.
5. A jövő elkezdődött
A választási eredmények túl beszédesek ahhoz, hogy ignorálni lehessen őket. A százmilliókból tolt lejárató kampányok pedig egyre kevésbé működnek, mert szembemennek az emberek természetes igazságérzetével.
Tökéletes politikusok persze nincsenek – egyelőre azzal is megelégszünk, ha nem néznek minket hülyének, és segítenek tisztább, élhetőbb, valódibb hellyé tenni ezt az országot.
A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.
Bod Péter Ákos szerint a 2025-ös visszaesés nem meglepő, a „150 gyár” program pedig nem oldja meg a gazdaság strukturális gondjait. 
