Ciguñuela - Castromonte 24 kilométer.
A reggel hűvös volt, de a leheletem nem látszott. A reggeli súrolófény és a felhők árnyék játéka lenyűgözött. Kissé szeles lett az idő. Mindenütt szélmotorok jelentek meg. Bogáncsot, távvezeték-póznát, szélkereket és különféle árny-fény csíkokat fényképeztem.
Fotó: Bózsó Péter
Ekkor jött a csodahely: Wamba! Már eleve különleges, hiszen melyik spanyol szóban van duplavé? A falu egy mély teknőben van. A laza talajba könnyen belemossa magát a víz, ezért olyan kanyon-félék alakulnak ki. A települések persze a víz mellett vannak. Így gyakran nagyon közel kell hozzájuk érni, hogy lent megpillantsuk őket. Az „asztalon” nem látszik semmi, vagy csak a templom torony csúcsa!
Fotó: Bózsó Péter
No, Wamba vizigót király volt, és itt van eltemetve a monostorban. A vízi itt nem vizet jelent, kellett még iskolás koromban rájönnöm. Tehát nincsenek hegyigótok vagy földigótok. A faluban arra számítottam, hogy semmi érdekes nincs, ellenben még bár is volt, ahol ettem egy tortillát.
A monostor hatalmas meglepetés volt. Ajtaján kiírva: vezetett túra úgy 40 perc múlva. No ezt megvárom! Még egy középkorú pár jött, és várakozott. Az idegenvezető egy negyvenes szemüveges pasas volt. Pecsétet is kaptam!
Fotó: Bózsó Péter
A templom római alapokra épült, tartalmaz román, mozarab (az itt is uralkodó kalifátus idejéből való) és gótikus elemeket. A templomos lovagok üzemeltették. Kórház is volt. A jeruzsálemi eredetű rend szimbolikáját is szépen bemutatta a vezetőnk.
Kimentünk a már leomlott kerengőbe és ekkor benyitott a csontok termébe. A falakat körbe koponyák, és ilyen-olyan emberi csontok borították! Megdöbbentő volt.
Fotó: Bózsó Péter
Úgy éreztem nagyon más világ ez a titkos, feloszlatott renddel, ősi szimbólumokkal, melyek egyszerűek voltak. Nagyon nagy hatással volt rám. Megint úgy éreztem, hogy szerencsés vagyok.
Innen hosszú egyenes szakaszokkal vezetett az út Peñaflor de Hornijába.
Fotó: Bózsó Péter
Itt a falu két mély völgy találkozásánál épült, de fenn a tetőn, a vízfolyások által kijelölt háromszögben. A háromszög csúcsán kilátó is volt. A házak között omladozók is akadtak, elég gyakran. Két nagy templom is volt, de mindkettő rom. Talán így nem biztosítottak pozitív erőt. Valami nem stimmelt - éreztem. Sokkal több lehetőség lenne itt, amit nem tudnak kihasználni. Itt akartam, két óra körül lévén, enni.
A főtér étterme zárva, bolt a térkép szerint nincs, de egy bár nyitva volt. Rengetegen voltak bent és kint is. A pultnál lévő, gondolom, tulajt kérdeztem, tudnék-e valamit enni. Teljességgel lehetetlen - mondta. Szendvics, ez-az - próbálkoztam. Nem sikerült. Már eleve nem volt szimpatikus, gondoltam. Álldogáltam még, ismételt szemkontaktusra várva, hogy rendelek mondjuk egy kólát. Semmi. Bejött az idősödő pincérnő. Ő sem nézett rám. No, erre bepipultam, és eljöttem.
A következő helyen, ahol a nem foglalható szállásom lesz, állítólag se bolt, se kocsma. Sőt a következő napon is úgy 15 kilométerig. Hogy miért nem vásároltam: hát boltot azt még kevésbé találtam. Felkészültem egy egész napos koplalásra.
Büszkeségből büntetem magam? Ha várok, biztos lemegy a tömeg, és kiszolgálnak engem is. Miért dolgozom fel ilyen nehezen a visszautasítást? Hülye vagyok, hogy nem tervezett koplalással töltöm a szabadságom? Hát nem jobb lenne a tengerparton? Vagy: böjt nélkül a zarándokút sem az igazi.
Így morfondírozva, szinte pillanatok alatt megérkeztem a nem is olyan közel lévő Castromontéba. Keveset fényképeztem. Az út mellett akácfák tűntek fel. Ez olyan hazai hangulatot nyújtott.
Fotó: Bózsó Péter
Castromonte, ellenben teljesen rendben lévő hely. A zarándokszállás egy 1930-ban épült iskolaépület, átalakítva. Tágas, tiszta, jól felszerelt. Az ajtón telefonszám, és öt perc múlva jött is a kulcsos néni.
Fotó: Bózsó Péter
Van bár. Úgy néz ki mint a hatvanas-hetvenes években. Kis kályha a fűtés, csempék, elaggott tájképek és a mezőgazdasági munkát dicsérő feliratok. És persze lottózó. Feltűnt, hogy a kiskocsmák itt ezzel egészítik ki bevételüket. Beszedik a szegények adóját. Akinek annyi jövedelme van, mint a nyeremény, valószínűleg nem játszik, úgyis nyerésben van.
Kaptam tojásosrántottás szendvicset, ami frissen készült. Szép felújított templom, rendezett főtér, renovált házak. És! Egy a környezetbe jól illő szintén kőből épült modern épület. Felirat nincs, lehet, hogy nagyon új. Micsoda ellentét az előző hellyel!
A mai nap a meglepetéseké volt. Tanulom háborgásom kezelését is. Jó tanulni!
(Folytatjuk.)
Az El Camino-cikksorozat (Világjáró Extra) többi részét itt lehet elérni.
A Világjáró cikkeit itt olvashatják.
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”. 
Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
