Andalúziában andalogva – spanyol mének, tüzes borok, fehér városok

Ha a Spanyolország déli részén elterülő, az Afrikához legközelebb eső tartományba, Andalúziába jut el az utazó, érdemes rászánni jónéhány napot és ráérősen végiglátogatni ezt a régiót, nem pedig átrobogni rajta, mert hiba kihagyni az élményt, amit nyújt.

A fehér házak varázsa

Történelme gazdag, tájai varázslatosak, kultúrája izgalmas és hatása a spanyol hódítók okán mindenütt beleszövődik az európai és a tengerentúli világba.

Napfény és tenger, bikaviadal és flamenco, büszke, rátarti spanyolok és fenséges mór pompa az építészetben – minderről azt hisszük, ezek Spanyolország jellemzői, pedig igazából mindnek Andalúzia a szülőhazája.

Ahol majd’ nyolcszáz évig volt jelen az arab kultúra, és ahol ennek nyoma ma is mindenütt fellelhető.

Ebből nyilván az következhetne, hogy Granadában az Alhambra palota, Córdobában meg a Mezquita-keresztény mecset a kihagyhatatlan kötelező elem, de most inkább olyan úti célokat említenénk, amik szintén errefelé találhatók, azonban korántsem olyan ismert turistamágnesek, mint a katolikus hódítás és a mór kultúra egy-egy impozáns ékköve.

Andalúziában a Fehér Városok Útja (La Ruta de los Pueblos Blancos) nevű útvonal azért kapta ezt a nevet, mert az annak mentén elhelyezkedő városok és falvak épületei mind, egytől egyig fehérre meszelve sorakoznak.

A fehér szín ezúttal nem a tisztaság jelképe – bár tény, a spanyol városok mind tiszták, jól ápoltak, még az Európa más tájairól érkező legfinnyásabb utazó sem találhat rajtuk kivetnivalót –, hanem valami egészen más az ok.

Egyrészt, amikor épültek, még híre-hamva sem volt a légkondicionálás technikájának, így a városlakók a napfényt visszaverő fehér homlokzattal védekeztek a forróság ellen. Másrészt a rovarok, különféle élősködők nem szeretik a meszet, ezért messze elkerülik ezeket az építményeket.

Ronda lélegzetelállítóan gyönyörű

A magasban található, romantikus hangulatú Ronda városát egy lélegzetelállító sziklahasadék választja ketté. Van egy régi és egy új része, egy jó állapotban megmaradt arabfürdője a település bejáratánál, valamint egy festő ecsetjére kívánkozó főtemploma – a városban szerteszét, számtalan helyen megbúvó kisebb templomok mellett – a főtéren.

Aki déli 12 és délután 5 között látogat ide – ahogy mi tettük –,  síri csendet talál. Persze, nem azért, mert elköltöztek a városlakók, hanem mert mindenki a Szent Szieszta istenének hódol. Még a legtöbb templom is bezárja kapuit ilyentájt, nyilván a Jóisten is hűsöl valahol.

Mi, úton Malaga felé egy ennél jóval kisebb településen, Osunában álltunk még meg, egy alig 20 ezer lélekszámú kis városkában, amely egyetemeknek adott otthont korábban. Naná, hogy itt is van a főtéren reneszánsz stílusban épült, szelfire hívogató templom, főutcájában pedig jobbnál jobb tapasbárok váltják egymást.

A ház vörösborával, amit mindenütt a legolcsóbb borként kínálnak, senki nem jár rosszul, mert kivétel nélkül isteni.

Az új trenden felbuzdulva fehérborokat is kínálnak Andalúzia-tájt, így itt is, de ezt inkább hárítsa a magyar utazó, mert számunkra jellegtelen italt tesznek mindenütt elénk. Mintha vizet innánk, pedig bort prédikál a házigazda.

Szemet szemért

Ha már szó esett a spanyol borokról, mi ennek tudatában a gazdag hagyományokkal rendelkező, 1729-ben (!) alapított Alvear Borászatot kerestük fel Sevilla közelében. Ahol azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy milyen impozáns méretű történelmi borászatba csöppentünk, hiszen az Alvear tényleg a spanyol pincészetek minden szépségét magában foglalja, plusz országszerte az egyik legnagyobb ilyen jellegű családi vállalkozás.

Kissé árnyalta a képet, hogy a turistacsoportok egymásnak adták a kilincset a hatalmas, nem a föld alatt megbúvó, hanem azzal egy szinten lévő borospincében és a mellette lévő kóstolóhelyiségben, ezért a ránk szánt két óra letelte után úgy kipenderítettek onnét, mint a sicc. De az addig átélt látvány és élmény magával ragadó volt.

Miközben a zászlóshajójuknak tekinthető Pedro Jimenez szőlőből készült édes borukat kortyoltuk, megtudtuk, hogy a borászat közel 300 hektáron terül el, többsége Montilla-Moriles régióban található. A Montilla-Moriles száraz és meleg klímája tökéletes környezet különböző szőlőfajták éréséhez, elsősorban a vörösborok készítésére alkalmas kékszőlőknek álomterep.

Boraik különleges eljárással készülnek: a szőlőszemeket külön-külön, szinte egyenként, napokon át szárítják a napon, majd a koncentrált mustot évszázados hordókban érlelik. Az eredmény olyan sűrű, édes bor, amelyben a szőlő természetes cukortartalma és ízjegyei kivételesen hangsúlyosak.

Az Alvear borok nemzetközi hírűek, rengeteg díjat nyertek szerte a világban. A kóstolás koronájaként pedig legújabb tételeiket, fehérboraikat hozzánk elénk – a profik ekkor inkább gyorsan visszakóstolást kérnek egy Alvear vörösből.

Lovas tenyészfarm, a tuti befutó

Közel Malagához, Sevilla felé úgy 50 kilométernyi távolságra felkerestünk egy „echte” spanyol lovasfarmot, az Evernhorse birodalmát, a Yeguada Torreluna spanyol lófarmot. Örömmel szálltunk le a buszról, mert akkor még nem sejtettük, hogy mit szán turistamágnesként meghívónk, az Andalúziai Turisztikai Hivatal.

Kiderült, hogy itt minden, de tényleg minden a tökéletes spanyol lovak tenyésztéséről szól, ebből kaptunk is egy érzékletes bemutatót.

Előadása közepén a fiatal lovász lány felhúzott a karjára egy vállig érő nejlonkesztyűt, és elkezdett matatni a mellette békésen álló „béranya” lovak egyikének hátsójában.

Először kiszedett onnan egy nagy adag bélsárt, aztán még egyet, majd rámutatott a mellette lévő ultrahang készülék monitorjára, elégedetten jelezve, hogy az ott már a kis spanyol lóembrió. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a rögtönzött kancagyógyászati vizsgálat vonzza majd a magyar turistákat, de minket arról meggyőzött, hogy itt valóban figyelnek arra, melyik lóból mi terem.

A spanyol lovashagyomány töretlen, immár évszázadok óta. A látogatók számára számos lehetőség kínálkozik arra, hogy erről meggyőződhessen. Lehetőség van vezetett túrákra a farm területén, ahol megismerkedhet az idegen a gyönyörű PRE (Pura Raza Española) lovakkal, amelyek a spanyol lótenyésztés büszkeségei, a világ toplovai.

A farm szakértői bepillantást nyújtanak a lovak gondozásába, tréningjébe és a hagyományos spanyol lovas művészetekbe is, mint például a díjlovaglás és a magas iskola. Ennek szép példáját láttuk az egyórás, kimondottan turisták számára ajánlott bemutatójukon.

A lovak gyönyörűek, okosak, lovasukkal tökéletes összhangban hajtották végre a nem mindennapi ügyességet kívánó díjlovagló feladatokat, teljes rejtély, hogy miért nem botlottak el a bonyolult keresztlépésekben.

Nálunk azonban mégis az vitte el a pálmát, amikor egy vonal mögé tereltek mindannyiunkat a szabadban, onnan nézhettük, ahogy végigvágtatott az orrunk előtt több száz nemes paripa – az áhított szabadság felé. Hogy miképp kerültek vissza ismét a karámokba, az örök rejtély marad.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében

Andalúziai andalgásunk utolsó állomásaként egy szent kegyhelyet, a helyiek által nagy becsben tartott Monasterio del Loretót kerestük fel, ahol Sevilla védőszentjeit őrzik. Meg sok egyebet, de erre később derült fény.

Ez egy mesés szépségű, festői környezetben elhelyezkedő, ma is működő kolostor, ahol mélyen gyökerező hagyományokat és vallási kultúrát őriznek a rend lakói. Itt mobilozni illetlenség, hangosan beszélni úgyszintén. Patiójában (belső udvarában) csendben ámultunk a természet gazdag szépségén, miközben hallgattuk az atyát, aki körbevezetett minket birodalmukban. A látogatás ingyenes.

A kegyhely története több száz évre nyúlik vissza, és szorosan kapcsolódik a védőszentekhez, akik mind itt nyugszanak a kolostor alatt. Legnevezetesebb közülük Szent Loreto, a tengerészek és pilóták védőszentje. A hagyomány szerint ő hozta el az angyalok segítségét, hogy megtalálja és elhelyezze Szűz Mária házát Loreto városában. Ezért választották ezt a nevet a kolostornak.

Az évszázadok során a hívők számtalan csodás eseményt és gyógyulást tulajdonítottak már a védőszent közbenjárásának.

Hálájukat aranyban, drágakövekben rótták le, annyi aranypalástot, színarany oltárt, jogart és mindenféle szent eszközt színaranyból, drágakövekkel kirakva sehol másutt nem látni az országban, mint ezen az amúgy egyszerűen nemes és csendes, elmélkedésre és magába fordulásra tökéletes helyen.

A Monasterio del Loreto nem csupán vallási értékei miatt vonzza a turistákat, hanem lenyűgöző építészeti megoldásai miatt is. A kolostor épületei művészi gazdagságot sugároznak, és az Andalúzia sajátos stílusát tükrözik. Az ódon falak és gótikus ablakok mögött a látogatók visszarepülhetnek az időben, láthatják a több évszázados múltat.

A kolostor ma is népes, lakói a kolostorrend tagjai, akik elkötelezettek az értékőrzés mellett, a szentek védelmének megóvására, miközben, magyarázta a körbevezető atya, nyitottak az új irányokra, a modern élet vívmányaira is. Ők ápolják a hagyományokat, szolgálják a közösséget és fogadják a látogatókat, hogy megoszthassák velük a kegyhely spirituális gazdagságát.

Körútunk végén, a kolostor bejáratánál – ami egyben a kijárat is – az atya személyesen nyújtotta felénk azt a perselyt, amibe azok adakozását várják, akik meglátogatták ezt a szent helyet.

Csak komótosan!

Végül pedig öt tipp az Andalúziában kalandozóknak!

Ne próbálkozzunk ezen a vidéken spanyol nyelvtudásunk fitogtatásával, ha csupán néhány szót tudunk, mert a helyiek, ahogy meghallják, hogy az idegen spanyolul szól hozzájuk, felderül az arcuk, és olyan pergő spanyolra váltanak, amit élő emberfia nem érthet.

Nem illik siettetni egy spanyol atyafit, főképp nem vásárlás vagy bármilyen ügyintézés során. Itt lassan, ráérősen mennek a dolgok.

Ha találunk az utcán dohányboltot vagy lottózót, ne legyünk restek, vegyünk Eurojackpotot, mert gyakorlatilag garantált a nyeremény, annyira sok számot húznak ki. Mi 2 eurót fektettünk be egy ilyen bizniszbe és 140-et nyertünk rajta, ami nem olyan rossz eredmény!

Ha tele egy tapas bár, de még látunk egy asztalt, ahol valaki egymagában ül, eszünkbe se jusson mellé ülni! Arrafelé senki nem szereti, ha idegenek telepednek mellé.

Eszünkbe ne jusson flamenco előadás közben tapsolni! Ezt csak az teheti, aki valóban ért hozzá, palmas a neve – ez az előadás szerves része. A turista csak elrontja az élményt.

Világjáró rovatunk többi cikkét itt olvashatják.