Tracey Chevalier Leány gyöngy fülbevalóval című könyvének világsikerét követően ezrek kezdtek el Delftbe zarándokolni, hogy saját szemükkel lássák, hol is van az Oude Kerk, a régi templom, amely előtt annak idején Griet, a szolgálólány oly sokszor elhaladt.
Griet és Vermeer arca
Ha valaki Hollandiában jár, ne hagyja ki ezt a városkát, amely alig fél órára található a kicsiny alapterületű, de annál tekintélyesebb múltú birodalom nagyvárosaitól.
Delft egyfajta időutazást nyújt. Ahogy leszállunk a vonatról, mintha rögtön magunk előtt látnánk Scarlett Johansson (Griet) és Colin Firth (a festő, Johannes Vermeer) arcát.
Az amerikai írónő számos díjjal kitüntetett könyve, valamint a húsz éve forgatott, több Oscarra jelölt film azokkal is megismertette az életében korántsem annyira népszerű festő életének történetét, akik egyébként nem fogékonyak a művészetek iránt.
A turistáknak nem kell csalódniuk – akad bőven látnivaló. Ehhez persze az is kellett, hogy a városka épületei, utcái, terei ne legyenek földig lebombázva az elmúlt évszázadok folyamán. Főleg tűzvészek, lőpor-robbanás, áradások nehezítették évszázadokon keresztül az itt lakók életét. Azaz jórészt fennmaradtak – persze gondosan restaurálva – a könyvben szereplő helyszínek, egyfajta guide-ként a XXI. század turistái számára.
Humor, irónia és zsenialitás
A könyv fikció – és mégsem az. Johannes Vermeer, akinek alkotásai az egész világon megtalálhatók, igazán népszerű, furcsa módon, az elmúlt 100 évben lett.
Majd fél évezred kellett ahhoz, hogy felfedezzék zsenialitását, és azt a tényt, hogy milyen tökéletesen ábrázolta az akkori tisztes – és tiszta! – kézműves városkát, és mennyire zseniálisan, olykor humorral, iróniával festette meg lakóit.
A 17. századi németalföldi festészet Rembrandt mellett legnagyobb alakja 1632. október 31-én született Delftben. Életéről addig szinte semmit nem tudtunk, amíg Tracey Chevalier bele nem szeretett a festménybe, és el nem kezdett kutatni a regényéhez adalékot szolgáltató iratok után, levéltárakban és múzeumokban.
Ha inkább a történelmi valóságot akarjuk megismerni, akkor Anthony Bailey magyarul is megjelent, Delft látképe című könyvét vegyük a kezünkbe, és azzal sétáljunk a régi (Oude Kerk) és az új (Nieuwe Kerk) templom között. Persze az utóbbi is majd fél évezreddel ezelőtt kezdett épülni.
Csatornák, templomok, ódon épületek
Annyit biztosan tudunk, hogy Vermeer egy műkereskedő fia volt, aki 1653-ban vette feleségül Catharina Bolnest, s ugyanebben az évben a delfti Szent Lukács céh festőmesterként a tagjai közé fogadta. 1662-ben a céh vezetőségébe választották.
Az 1650-es évek végén két remekművel adózott szülővárosának: az Utca Delftben és a Delft látképe című festményekkel, mely utóbbi egyik fő műve. Egyes kutatók szerint egy gazdag delfti polgár, az 1674-ben elhunyt Pieter Claes van Rujiven volt a festő mecénása.
Legszebb képeit az 1660-1670 közötti években festette. A turisták ma megcsodálhatják műveit az itteni Vermeer Központban, és felfedezhetik a régmúltat a csatornák, templomok, udvarok, utcák, ódon épületek mentén tett séta során.
Reneszánszát, világsikerét talán 1995-től számíthatjuk, amikor több mint 300 ezer ember állt sorba Washingtonban a Nemzeti Galéria előtt, hogy megnézhessen huszonkettőt alkotásaiból, és megismerkedjen a XVII. századi Hollandia életével.
További százezrek tekinthették meg a kiállítást 1996 elején Hágában. A kiállításra pontosan három évszázaddal azután került sor, hogy egy amszterdami aukción Vermeer képeit utoljára együtt láthatta a nagyközönség. Minden kiállításra, ahol felbukkan akárcsak egy-két képe is, tódulnak a művészetimádók. A festmény, amelynek egyébként a Turbános nő a „hivatalos” címe, nem Delftben, hanem Hágában van kiállítva, a Mauritshuisban.
A kínai porcelán pótlására szánták
A városka azonban nemcsak Vermeerről, hanem a híres kék kerámiáról, a fajanszról is ismert, amelyet 1602 óta gyártanak itt, máig kézműves technikával. Nem véletlen, hogy a könyv főszereplőjének apja is csempefestő.
A helytelenül porcelánnak is nevezett fajanszot a XVII. században fejlesztették ki a kínai porcelán pótlására. A XVI.-XVII. századi Hollandiában státuszszimbólumnak számítottak a festett porcelántárgyak. Kína azonban féltve őrizte a gyártás titkát, a tetemes szállítási költségek miatt pedig a porcelán drága volt.
Az import kiváltására megkezdett németalföldi fajanszgyártás központja Delft lett, a Holland Kelet-indiai Társaság hajói innen indultak Kína felé.
Az eredeti kerámiaüzemet a csődbe ment sörgyár épületében rendezték be. A krónikák szerint az itteni technológiát 1653-ban, a város egyik kolostorában fejlesztették ki. A fehér agyagból formázott, fémmázas (eredetileg ónmázas), különleges eljárással festett és égetett kerámia gyorsan híressé vált. Az alkalmazott technológia máig nem sokat változott, a művészi megoldások, formaelemek viszont többször is. A gyár védjegyével ellátott egyedi edényeket ma is hagyományos módon korongozzák és kézzel festik.
Nincs, aki ne vásárolna itt valamilyen kék-fehér fajansztárgyat. Az ügyes szuvenírkereskedők ötvözik a két hírességet: ma már olyan csempe is kapható, amely a festményt koppintja le, és amely vásárlóját örökre a kellemes hollandiai kirándulásra emlékezteti. Nehéz neki ellenállni, és nem is érdemes…
Itt minden kék
Hogy miért nem porcelán, hanem fajansz? Nos, az ónmáz használatát holland fazekasok vezették be Angliában „delfti” elnevezéssel. Ezzel a kifejezéssel ma is csak a Hollandiában és Angliában gyártott termékeket jelölik, míg a Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és Skandináviában gyártott fajanszok megnevezése „faience”, az Olaszországban készítetteké pedig „maiolica” (majolika). A 17. század második felében a habán kerámia is átvette ezt a jellegzetes kék színvilágot.
A fajanszmúzeum megtekintése természetesen kihagyhatatlan, a tárlókban vázák, tálak, gyertyatartók, kávéskészletek tucatjait állítottak ki.
Körben a falakat fajansz mozaikképek díszítik, a sarkokban hatalmas padlóvázák, cserépkályhák állnak, a szobrok állványokon magasodnak.
Karamellillat a levegőben
Delft látogatottságát növeli kedvező fekvése is: Hágától mindössze 2, Rotterdamtól 13 kilométerre található, Amszterdamtól is csupán 60 kilométerre van, és jó a vonatközlekedés. Hangulatos kis csatornák és hidak sokaságát találjuk itt, mint a többi holland városban.
Természetesen számos szálloda és étterem kínálja itt szolgáltatásait, jóllehet a település a nagyvárosoktól maximum egy órányi távolságra található. Ha stílusosak akarunk lenni, akkor nyilvánvalóan a Vermeer hotelt választjuk.
A kis bisztrókból és éttermekből – ahogyan szerte Hollandiában – cukros, karamelles sütemények és a sültkrumpli illata árad.
A vastagra vágott burgonyaszeleteket sokféle feltéttel kínálják, köztük egzotikusokkal is, ami őrzi a hajdani holland gyarmatbirodalom emlékét. Általában „patat”-nak hívják, de a friet, frieten és patatje kifejezések is többnyire e speciális, papírtölcsérben árusított sültkrumplit takarják.
Ugyancsak kihagyhatatlan a stroopwafel (a stroop hollandul szirupot jelent), amelynél két vékony ostyaréteg közé karamellszirupot töltenek.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
Például a velünk szomszédos Szlovákiában és Szlovéniában – derül ki a legfrissebb Mfor Üzemanyagár-figyelőből. 
