Október hetedikén újabb véres konfliktus robbant ki – pontosabban érkezett újabb fejezetéhez – a világban: a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több ezer rakétát lőtt ki Izraelre a Gázai övezetből, terroristái pedig a határon áttörve öldöklésbe kezdtek egy zenei fesztiválon, valamint a közeli zsidó településeken. Az erőszaknak több mint 1400 ember esett áldozatul, 200 embert túszul ejtettek.
Az erőszak spirálja
Válaszul a szélsőjobboldali Netanjahu-kormány megtorlást indított, és bombák ezreit dobta le a Gázai övezetre és azon belül Gázavárosra. Bár az akció célja hivatalosan a Hamász kiiktatása, a gyakorlatban lakóépületek is célponttá váltak – helyszíni beszámolók szerint a városokban egyetlen biztonságos hely sem maradt mára. A légicsapásokban több mint 2800-an vesztették életüket, mintegy harmaduk gyerek.
Ezzel egyidőben az izraeli kormány teljes blokádot hirdetett az övezetre, elvágva azt a víztől, az élelemtől, az áramtól és az üzemanyagtól. Ezt ígérete szerint csak akkor oldja fel, ha a Hamász elengedi a túszokat. A terrorszervezet erre nem hajlandó.
Izrael egyúttal 1,1 millió embert szólított fel arra, hogy „saját biztonsága érdekében” távozzon az övezet északi részéből délre.
A bombázások és a blokád összességében példátlan méretű humanitárius krízist okoznak. Az ENSZ és nemzetközi segélyszervezetek napok óta folyamatosan figyelmeztetnek, hogy emberek tömegei – a Gázai övezetben 2,3 millióan élnek – maradhatnak élelem és víz nélkül. Az ENSZ mai közlése szerint a gázai kórházak többsége már nem működik, víz hiányában pedig az emberek hamarosan elkezdenek meghalni.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a napokban közölte, hogy mindkét fél elkövetett háborús bűnöket október 7-e óta.
Ennyi a történet dióhéjban – valójában persze ennél sokkal több, hiszen a konfliktus gyökerei ennél jóval messzebbre nyúlnak vissza.
Korszakos traumák
Szintén csak címszavakban: az egyik oldalon ott van Izrael, amelynek joga van az önvédelemhez, és amelynek nyilván nehéz olyan szomszéd mellett élni, amelynek egyes szervezetei az elpusztítására törnek, és többek között évtizedek óta lövik rakétákkal.
Ráadásul a zsidó állam az egyetlen európai értelemben vett demokratikus ország a térségben, amelynek demokráciára csak nyomokban emlékeztető arab országok gyűrűjében kell garanciát találnia a túlélésre. Ezt a garanciát pedig alapvetően úgy hívják, hogy Egyesült Államok. Gondoljunk csak bele, őrült helyzet.
A másik oldalon pedig ott vannak a palesztinok, akik szerint mindennek az oka az izraeli megszállás és elnyomás. Tény, hogy Izrael 1948 óta egymás után foglalt el területeket háborúval a még meg sem született Palesztina kárára, valamint az ENSZ-határozatokat figyelmen kívül hagyva, évtizedek óta folytatja a zsidó telepek bővítését a megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben.
A Hamász hatalomra kerülése, 2007 óta pedig blokád alatt tartja a Gázai övezetet – aki oda született, az nem vagy csak kivételes esetben hagyhatja el a 41 kilométer hosszú, 6-12 kilométer széles földsávot. Gondoljunk csak bele, hogy milyen lenne, ha életünket egy Budapestnél kisebb területen kellene leélnünk! Szintén őrület.
És akkor most, kedves olvasó, tegye fel magának a kérdést: tudta-e Ön mindezt a konfliktusról? Megkapta-e a hazai vagy külföldi sajtótól azt a sokrétű, az okokra és az előzményekre is kitérő, mindkét oldal szenvedéseit és szempontjait bemutató tájékoztatást, amely ilyenkor elvárható lenne? Vagy csak szűrt információk jutottak el Önhöz, amelyek az egyik vagy másik oldal érveire és sérelmeire koncentrálnak, a másikét pedig bagatellizálják?
Kollektív büntetés
Az természetes, hogy a Hamász terrorját követően a nemzetközi politika és a nyugati média teljes mellszélességgel Izrael mellé állt. Azt hangoztatták – nyilván jogosan –, hogy a terror semmivel sem indokolható, a zsidó államnak pedig joga van az önvédelemhez.
Az izraeli ellencsapás és blokád nyomán kibontakozó humanitárius krízis miatt azonban egyre több nyugati és nem nyugati vezető emelte fel szavát a Gázai övezetben élő civilek védelmében, burkoltan vagy nyíltan utalva arra, hogy háborúban is tiszteletben kell tartani az emberi jogokat, és Izraelnek sincs joga a kollektív bűnösség elvét alkalmazni – különösen egy olyan övezetben, amely lakosságának mintegy fele 18 év alatti.
Izrael „túl messzire megy” Gázában, az ártatlan civileket nem lehet „járulékos kárnak” tekinteni, mondta például Humza Yousaf, Skócia miniszterelnöke. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tegnap már arról beszélt, hogy a gázai palesztinoknak most humanitárius segítségre van szükségük, és „nem szabad, hogy ők fizessék meg a Hamász barbarizmusának az árát”. Egyúttal bejelentette a Gázai övezetben élőknek szánt segélyek megtriplázását. Antony Blinken amerikai külügyminiszter pedig önuralomra kérte az izraeli vezetést – és a sort még hosszan lehetne folytatni.
A felsorolásból sajnos hiányzik a magyar kormány: miközben Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Izraelt ért terrortámadást azonnal és határozottan elítélte, addig a gázai civilek védelme érdekében már „elfelejtett” szót emelni.
Keresztény értékrendjüket a jelek szerint nem zavarja palesztin nők és gyerekek tömeges, erőszakos halála.
És a magyar ellenzék vezetői is csak hallgatnak, ha utóbbiakról van szó, szemben például a brit Munkáspárt egykori vezérével, Jeremy Corbynnel, aki a hétvégén Londonban egy tüntetésen kiállt a gázai civilek mellett (ott, ellentétben Budapesttel, nem tiltották be a palesztinok melletti megmozdulásokat). Hát itt tart ma a hazai közélet.
Katasztrófa szélén
Persze ne legyünk naivak: a politika sokszor mocskos dolog, a humanitárius és morális szempontokat pedig számtalan alkalommal felülírja a reálpolitika és a nagyhatalmi érdekek.
Most viszont egy 21. században példátlan méretű humanitárius katasztrófa szélén állunk, amire nem lehet indok semmi – még a Hamász elképesztő brutalitása sem. Nem szabad visszabombázni a kőkorszakba egy olyan térséget, ahol a lakosság fele gyerek.
Civilek tömeges legyilkolásánál nem hallgathatunk, akár izraeliekről, akár palesztinokról van szó – az élethez való jog mindenek feletti és mindenkit megillet.
Nagyító rovatunk többi cikkét itt olvashatják. Arról, hogyan élik meg mindezt az izraeliek, pedig itt írtunk:
Antonio Costa, az Európai Unió Tanácsának elnöke jelentette be. 
