Amikor egy itthon is jelen lévő dél-koreai vállalat váratlanul meghívott Edinburgh-ba, ottani üzemének avatására, még kevéssé került szóba Skócia önállóvá válása, amely gondolat ma sokkal gyakrabban felröppen – és úgy látszik, eme óhaj lebegtetése jót tesz a turizmusnak.

Soha ennyien nem voltak kíváncsiak a zordon csúcsokra, ősi palotákra, zöld hegyoldalakra és patakokra, mint mostanság. Néhol már túlturizmusról is beszélhetünk. Sőt, a skótok újabban látványosan tiltakoznak az ellen, hogy a turisták köveket cipeljenek haza a patakpartokról és a tengeri partvidékekről, aminek nincs semmi értelme, viszont rombolja a környezetet és megváltoztatja az élővilágot.

A Boszorkányok kútja

Követ valóban nem érdemes hazavinni, különleges élményeket annál inkább. Edinburgh-t a világ egyik legrejtélyesebb városának tartják – legendái, kísértethistóriái hozzátartoznak több ezer éves történelméhez csakúgy, mint mai szellemiségéhez.

A Végzet köve például a koronázási ceremónia alatt ülőhelyként szolgált a skót uralkodók számára. A jókora kődarab eredetileg a IX. században került skót földre, majd 1292-ben, az utolsó skóciai koronázást követően I. Eduárd angol király eltulajdonította és  a Westminster apátságba vitte. Bár a követ 1950-ben „visszalopták”, hamarosan átadták Angliának. Alapos eredetvizsgálat után, 1996-ban hivatalosan is visszakerült Skóciába, ahol az edinburgh-i várban helyezték el.

A Boszorkányok kútja az egyik fő utca, a Royal Mile végén található, szemben a várral.

A XVI. századi skóciai boszorkányüldözésnek és inkvizíciónak több mint 3000 nő esett áldozatul az országban.

Csak Edinburgh-ban mintegy háromszázan égtek el máglyán. A kút az áldozatoknak állít emléket, a kivégzésük helyszínén.

Bolyongó lelkek nyomában

Sir George Mackenzie a XVII. század 80-as éveiben Skócia főügyésze volt, és nem véletlenül kapta a Véres Mackenzie gúnynevet. 1691-es halálakor a Greyfriars templom sírkertjében temették el, amely annak a börtönnek a tőszomszédságában található, ahol az általa megvádolt politikai foglyokat tartották. Síremléke, a Fekete Mauzóleum is ott áll.

Az évszázadok során a sírkertben számos kísértetet véltek látni, míg a XX. század végén Mackanzie szelleme (Mackenzie Poltergeist) is felbukkant.

Nehogy azt higgyük, hogy mindez csupán középkori mese! 1998-ban állítólag egy részeg hajléktalan megszentségtelenítette a sírt, és Mackenzie lelke ma is ott bolyong. Több száz látogató számolt be furcsa érzetekről, egy láthatatlan jelenlétéről, sőt, még fizikai támadásokról is. Idővel a városi önkormányzat bezárta a mauzóleumot és a börtönt, de szervezetten felkeresheti, aki nem fél a kísértetektől.

Edinburgh-ot, a későbbi fővárost 626-ban alapította Northumbriai Edvin. Híres egyetemének köszönhetően a felvilágosodás korának egyik központjává vált. Hogy miként fért ez össze a véres tömeggyilkosságokba torkolló boszorkányüldözéssel, azt ne kérdezze senki!

Virágzik a kulturális turizmus

Ma az itt lakók minden követ dédelgetnek, és kiemelt figyelmet fordítanak hagyományaik, hagyatékuk megőrzésére, környezetük ápolására. Olyannyira, hogy 1995-ben a város történelmi magját az UNESCO a világörökség részévé választotta.

Edinburgh ma egy gyönyörű, élhető és gazdag város – állítják a helyiek mellett az oda kivándorolt magyarok is, és bizonyára igazuk van.

A különleges természeti adottságoknak, a történelmi nevezetességeknek és a látnivalóknak köszönhetően a bevétel főleg a turizmusból és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatóiparból eredeztethető, de nem elhanyagolható a whiskygyártás profitja sem – no meg, a kettő összefügg.

A virágzó kultúra is turisztikai vonzerő: szerencsém volt, mert ottjártamkor zajlott a The Fringe, a világ legnagyobb nemzetközi művészeti fesztiválja, ami akkortájt még nagyon undergroundnak hatott – épp a hagyományok városában.

Újabban évről-évre bővül a műfajok palettája, haladva a technikával. Míg régen meglepetésként hatottak a performance-ok vagy a videóalkotások, ma már a mesterséges intelligencia is belép az alkotók közé.

A könyvfesztivál szintén világhírű. Az UNESCO 2004-ben, a világon elsőként Edinburgh-nak adományozta Az Irodalom Városa nevű díjat. A fesztiválok idején nehéz megfizethető szállást találni, erre is figyeljünk, ha felszállunk egy odatartó fapadosra.

Haggis, csak erős gyomrúaknak

Amikor megérkezik az ember, el kell döntenie, hogy kötelességszerűen végigjárja a hét dombra épült város nevezetességeit, vagy sétálgat a Princess Streeten, az itteni (hajdani) Váci utcán, beül egy whiskyre meg egy sörre valamelyik ódon pubba, és csak bámulja a helybélieket. A skót kockás szuvenírek vásárlása könnyen függővé teszi az embert.

Ha már leültünk, mit együnk?

Nos, a haggis csak erős idegzetűeknek és erős gyomrúaknak ajánlható, jóllehet, bizonyos tekintetben hasonlít egyes magyar ételekre: a belsőségek felhasználása és a töltött birkagyomor gondolata nem áll messze a pacaltól, külsőre meg kicsit úgy néz ki, mint egy pufi májas hurka.

Tölteléke darált belsőség, zabliszttel és fűszerekkel keverve, körete a clapshot, ami répa és burgonyapüré.

Elsősorban ünnepi alkalmakkor kínálják: szilveszterkor, valamint a leghíresebb skót költő, Robert Burns születésnapján, január 25-én. A tálalás autentikus ceremóniája rendkívül látványos:  ezüsttálon hozzák be, utána következnek a dudások, a vendégsereg pedig Burns-ódát énekel. Utóbbiba aligha tudunk beszállni, még dúdolás szintjén sem.

Ágyúlövés egy órakor

A szállodai reggelik kihagyhatatlan fogása – a hagyományos brit paradicsomos bab mellett – a véres hurkára emlékeztető fekete puding, a  burgonyalepény (hash brown), a vajas, melegen feltálalt kerek zsemle (morning roll) és a  darálthúsos szelet (lorne sausage). A sütemények nagyon kellemesek, a scone-t például lépten-nyomon megkóstolhatjuk.

Ha kipihentük magunkat, irány a városnézés! A Füvespiac kihagyhatatlan: a középkor óta Edinburgh egyik legfontosabb piactere át van itatva történelemmel.

Bár a Mons Meget, a híres ostromágyú története talán nem mindenkit érdekel, de ha kora délután érünk oda, hallhatjuk a híres egy órai ágyúlövést (One O’clock Gun).

A Royal Mile Edinburgh óvárosának turisták által leginkább látogatott utcája. A végén található Holyroodhouse-palota a  brit uralkodók hivatalos  rezidenciája, amelyet I. Dávid skót király kolostornak alapított 1128-ban, de a XV. századtól Skócia uralkodóinak legfontosabb lakóhelye volt. II. Erzsébet évtizedekig, minden nyár elején egy hetet töltött el itt.

A katedrális meg az illúziók világa

A kastély 14 gyönyörű lakosztálya bárki által látogatható, közte I. Mária skót királynő hajdani otthona is. 2002-ben az aranyjubileumi ünnepségek alkalmából nyitották meg a Királynő Galériáját, mely a királyi gyűjtemény darabjait mutatja be.

Ezzel nem ért véget a kihagyhatatlan látnivalók listája: a Királyi Botanikuskert, a monumentális St. Giles katedrális, a Leith öblében ringatózó Royal Yacht Britannia, egy különös létesítmény, a Camera Obscura, meg a World of Illusions.

Ebben az elvarázsolt kastélyban, amelyet 1853-ban alapítottak, lencsék és tükrök garmadája teremt különös világot.

Emlékeznek a Lány, gyöngy fülbevalóval című filmre? (A történet helyszínéről, Delftről írtunk is nemrég.) Johannes Vermeer, a híres holland festő már a XVII. században használta ezeket az eszközöket művei elkészítéséhez. Mindehhez mára a legmodernebb 3D-s hologramok is csatlakoznak.

Aki ott él, annak persze nem ez Edinburgh, talán soha nem járta végig alaposan ezeket a különleges látnivalókat, és lehet, hogy a legendákat sem ismeri töviről-hegyire. De ez így van szerte a világon: a budaiak se szoktak audio guide-dal sétálgatni a Buzogánytorony tövében vagy a Mátyás templomnál.

Utoljára hagytuk, ami kihagyhatatlan, a whiskyt. A világ egyik leghíresebb szeszes italának megkóstolása nélkül aligha lehet hazatérni. A vásárlást viszont inkább a duty free-ben ejtsük meg, mert olcsóbb és nem növeli a bőrönd súlyát.

A whiskyhez a tiszta víz a legfontosabb

Ha nemcsak a fővárost látogatjuk meg, hanem van időnk barangolni Skóciában, akkor érdemes felfedezni az egyik legismertebb whiskytermelő vidéket, Speyside-ot, amely a legfontosabbat adja a híres italhoz: a kitűnő minőségű vizet. A Spey folyó vizét a lazacokon és a pisztrángokon kívül már csak a whiskygyártók kedvelik jobban.

Ezen a vidéken található a legtöbb világhírű lepárló is, amelyeknek az ital után szintén a turizmus a legfontosabb bevétele.

A Glenfiddich birodalom látogatóközpontja, étterme és ajándékboltja annyira népszerű, hogy jóval előbb be kell jelentkezni a kóstolótúrákra.

Ez azon kevés üzem egyike, amelyek még ma is családi tulajdonban működnek. Sikerét egyebek között annak köszönheti az 1886 óta fennálló vállalkozás, hogy idejében, még a XX. század 50-es, 60-as éveiben felismerték a reptéri duty free üzletek fontosságát. Az évi 9 millió liternyi whiskytermelés jelentős része ma is ezekben a boltokban talál vevőre.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.