Éppen készültem Gradóba, amikor egy blogon azt olvastam, hogy „amikor az embernek van egy szívszerelme, arról mindig jó mesélni. Főleg, ha ez kölcsönös”. Akkor még nem tudtam, hogy a szerelem nem túlzás, ha Itália egyik legbájosabb, élhető városáról beszélünk.

Kis-Velencének is emlegetik az Észak-Olaszország keleti csücskében, a Trieszti-öbölben, az Adriai-tenger partján fekvő települést, amely a térség leghíresebb fürdőhelyeinek egyike. Már kétezer éve lakják, anno még Aquileia kikötője volt, majd annak vetélytársává is emelkedett. A történelmi belvárost (Grado Vecchia) az V. században építették ki, miután 452-ben Attila hun király seregei elől, Velencéhez hasonlóan, a környék lakossága a Gradót körülvevő kis szigetekre menekült.

Ahol Sisi szeretett sétálni

A mai városkának a tenger és a csöndes, folyószerű kis lagúnák adják meg az alaphangulatát. A promenád, ahol Sisi szeretett sétálni, a kellemes, nyáron is elviselhető klíma, a tisztaság, a virágözön és szokásosnál is rafináltabb vendéglátás arra ösztökélnek, hogy látogassunk el ide. Nem hiányoznak persze a templomok, a butikok, a szálláshelyek sem, különféle minőségben, no meg, a gelato, minden mennyiségben.

Budapesttől repülővel Velence egy ugrás, Trieszt is az, autóval hat óra, ráadásul a magyar vendégek itt érezhetően fontosak.

Errefelé jut idő mindenkire, akad üres pad a sétányon, és talán a vendéglős mosolya is őszintébbnek tűnik, mint az elkényeztetett nagyvárosokban.

Nem csoda, hogy újabban sztárok találtak itt menedékre, hiszen kevésbé vannak szem előtt, mint mondjuk a méregdrága Comói-tó környékén.

Egy magyar vendéglátós küldöttség tagjaként látogattam ide legutóbb. Az olasz kulinária verhetetlenül népszerű, titkait pedig már bárki ellesheti: magyar szakoktatók, séfek és szakemberek ismerkedhetnek a fenntartható, bio és nulla kilométeres elvet valló konyhaművészettel.

Az Al Doge étteremben, amely a törzshelyünk volt, magyar fiatalember fogadott, ami itt nem meglepő. Az együttműködés keretében már évek óta tanulnak-dolgoznak kint magyar fiatalok, hogy hazajőve hasznosítani tudják külhoni tapasztalataikat. De az is megesik, hogy Olaszországban építik tovább vendéglátós karrierjüket.

Fellini mondása ma is érvényes

A főzés-sütés Olaszországban inkább életforma és szenvedély, mint munka.

Ez a szlogen emlékeztet Fellini híres mondására, miszerint Olaszország nem más, mint mágia – vagy ha úgy tetszik, varázslat – és pasta…

Ma már az sem mindegy, főleg az olaszoknak, hogy milyen lisztből készül az a pasta. A szakmai prezentáción a séf által bemutatott spagetti képviselte az újfajta minőség, az Eataly – a név a to eat angol és az Itália olasz szó összevonásából született – eszméjét, amely már húsz éve hódít Olaszországban és az egész világon. Ez esetben a paradicsom és a spagetti alapjául szolgáló speciális liszt volt a főszereplő, nem pedig az oregano, a bazsalikom, a sajt, de még csak nem is valamely húsféle.

A kellemes, leanderes teraszokra kiülve, a komótosan elfogyasztott ebéd alkalmából egészséges, házilag készült, tájjellegű fogások kerülnek itt az asztalra. Közben rápillanthatunk a tengerre, a kék lagúnákra és hallgathatjuk a hangoskodó kabócákat. Mintha csak a Szólíts a neveden című Oscar-díjas olasz-amerikai film szereplőivel együtt ülnénk az asztalnál.

Ne feledjük, Friuli Venezia Giulia tartományban vagyunk, amelyet Olaszország éléskamrájának is neveznek. Élelmiszerbolt-arzenál fogad itt mindenkit lépten-nyomon.

Jól főznek – és tudományosan

Érdemes ellátogatni az ínyenceknek a közeli Trieszt híres csemegepalotájába is, amely ugyancsak az Eataly nevet viseli.

Itt helyben sütött, kovászos kenyérfélék, sajtok, sonkák, olajbogyók, olívaolajok, tészták, konzervek és pestók arzenálja fogad a friss húsok, halak, zöldségek és gyümölcsök mellett.

Külön szinten várják a vevőket az italok, ahol az olasz borok, likőrök, grappák mellett már a világ több országa is képviselteti magát; sajnos magyar termékre ottjártunkkor nem bukkantam.

Itt újabban nemcsak jól főznek, hanem szinte tudományosan is. Az egyik ételbemutatón a focaccia mellé Slow Food oltalom alatt álló, La Granda féle nyershúsból készített tatár érkezett. (A Slow Food egy nemzetközi mozgalom, amely az egyes országok és régiók étkezési hagyományait védi – a szerk.)

Lehet persze, hogy egy átlagos magyar vagy olasz vendég nem szeretne mindenféle fűszerezés nélküli nyers darált húst kenni a kenyerére, de itt most nem erre helyeződött a hangsúly, hanem az alapanyagra.

Találkoztam boldog tehenekkel

A bio tej, amelyet boldog bocik szolgáltatnak, Olaszországban is ritkaság. Elmentünk az egyik modern gazdaságba, ahol bemutatták a nyers tejből készített sajt feldolgozásának és készítésének profi módját, és elmesélték, hogyan lehet A2-es fehérjét tartalmazó tejet előállítani, hogy megkapják a biominősítést.

Például úgy, hogy kényeztetik a teheneket, akik hallgatnak a nevükre, és élvezik, hogy a gépi fejés után automata kefe és zuhany tisztítja-masszírozza-kényezteti bőrüket. Cow wellness – és ez nem túlzás.

Minden állat itt született és nőtt fel, fontos a tágas tér, a csökkentett stressz-szint. A takarmány saját földjükről származik, nem használnak sem szintetikus, sem pedig vegyi műtrágyát.

Mindezt nem árt tudni, ha betérünk valamelyik étterembe. Például a már említett Al Doge-ba, ahová másodszor már úgy lép be az ember, mintha otthon lenne. Erről Tiziano, a tulaj gondoskodott, aki nemcsak tapasztalt vendéglátós és szigorú főnök, de kitűnő showman is.

A másik érdekes étterem a La Colombara, amelynek neve – igen, nem tévednek – a galambokhoz kötődik. Olyan nagy házakat hívtak így a középkorban, amelyek legfelső része ideális lakóhelyet nyújtott számukra.

Borkóstoló édes focacciával a kastélyban

Nem is Olaszországban lennénk, ha nem magasodna a környéken néhány kastély. Itáliában több száz, felújított és ma is használt, működő villa, kúria, palota található – a háború utáni sorsuk nem lett olyan szomorú, mint a hasonló jellegű magyar épületeké.

A Castello di Spessa mindenképpen az első tízben foglal helyet: elegánsan emelkedik egy szép domb tetején, a goriziai Collio szívében, egy hatalmas kiterjedésű park és golfpálya ölelésében. Bort kóstoltunk itt, néhányat a több ezer olasz termék közül – érdekesség, hogy a kísérő étek ezúttal gyógynövényes rizottó és édes focaccia volt. Természetesen a borok is a helyi szőlőhegyekről és kastélyok pincéiből származtak. Az egyik legfinomabbnak a Collio Pinot biancója bizonyult.

Az olaszok nem szeretnek korán kelni, és visszafogottan reggeliznek – a szállodákban inkább a külföldi vendégek kedvéért roskad a svédasztal.

Érdekes, hogy bár a zöldségek hazájában vagyunk, mégsem jellemző, hogy reggel friss paradicsomot, uborkát, paprikát raknának ki az asztalokra. Legalábbis errefelé nem divat.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.