3p

Az ötven évvel ezelőttihez képest ötszörösére nőtt az az idő, ami alatt az utas feljuthat a repülőgépre.

Amikor valaki olyan útra indul, amelynek egy részét repülőgéppel teszi meg, számolnia kell az előkészületek hosszú sorával. Össze kell csomagolnia, ki kell utaznia a repülőtérre, végig kell csinálnia a biztonsági procedúrát, meg kell találnia a kaput, amin át eljuthat a repülőgépééig és csak ezt követően számíthat arra, hogy végre leülhet az ülésére, és elindulhat úti célja felé. 

A felszállás a legnehezebb és egyben a legbosszantóbb része a légi utazásnak a legtöbb utas számára – mondta Leslie Josephs, a CNBC légi közlekedési szakírója. A „régen minden jobb volt” jegyében készült összehasonlítás szerint az amerikai Southwest Airlinesnál az 1970-es évben mindössze tíz perc telt el aközött, hogy egy repülőgép megérkezett a beszállókapuhoz, felvette az utasokat és távozott onnan. Ma viszont 45-50 perc a "szintidő". 

A légi társaságok egyrészt azzal magyarázzák a különbséget, hogy akkoriban kevesebb utast szállítottak. Összesen 100-120 főt befogadó gépeket használnak. Manapság viszont sokkal több az utas. 

Több türelmet igényel a repülés. Fotó: Depositphotos
Több türelmet igényel a repülés. Fotó: Depositphotos

 A hivatalos amerikai adatok szerint a gépek késése a légitársaságoknak és utasaiknak évente 33 milliárd dollárjába kerül. (Ez Magyarország éves GDP-jének több mint egyhatoda.) Ugyanakkor szakértők úgy látják, hogy a beszállás felgyorsítása nem feltétlenül érdeke a vállalatoknak. Az a helyzet ugyanis, hogy az egész folyamatot pénzzé tették. 

A hűségprogramok mindent visznek

A nagy légitársaságok dollármilliárdokat keresnek hűségprogramjaikon, ezért elemi érdekük, hogy azok vonzóak maradjanak – mondta Josephs. A különböző beszállócsoportok azért alakultak ki, mert az utasok szívesen fizetnek azért, hogy előnyöket élvezzenek az utazásuk során – teszi hozzá ehhez Kerry Philipovitch, az American Airlines korábbi utasszolgáltatásokért felelős vezetője.

A kedvezményeket arra használják a légitársaságot, hogy a legtöbbet költő utasaik előnyben részesítésével több pénzt keressenek. A  becsekkolásnál az első osztályon utazókat és más kiemelt kategóriába sorolt utasokat azonban megelőzik a mozgássérültek, a kisbabával utazókés a személyzet tagjai is.

Egyes légitársaságok némi plusz fizetségéért lehetővé teszik, hogy az utas a sort megkerülve előbb jusson fel a gépre. A beszállási procedúra minden kivételét és előnyét értékesítve összességében évente több 100 millió dollárt keresnek a légitársaságok.  Ha ez lassítja a légi utazás procedúráját, akkor lassítja.  

Lehet azért gyorsabban

Az egyik amerikai légitársaság, a Southwest Airlines 2022-ben változtatott a módszertanán annak érdekében, hogy mindössze két percet lefaragjon a beszállási időből. Ez 800 repülőgép sok-sok járata esetén nagy megtakarításnak adódhat össze. A gyorsítás a beszállási tudnivalók jobb kommunikálásától kezdve az ültetési rend hatékonyabbá tételén keresztül a csomagok kezeléséig számos lépést foglal magában. 

Egy érdekesség a trükkök közül a „zenés beszállás”. Megfigyelték, hogy ha zene szól a repülőgépekhez vezető folyosókon, akkor az emberek annak ritmusára jobban szedik a lábukat, mintha csak a háttérzajt hallanák.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus A nap képe: begurult a francia járműcsoda a holland királyi flottába
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 17:29
Megérkezett Schipolra, az amszterdami repülőtérre a holland királyi légitársaság flottájába a KLM első, Airbus A350-es szélestörzsű repülőgépe.
Turizmus Vége a hagyományos nyári szezonnak? Egész éves modellre állna át a Balaton
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 10:26
A szeszélyes időjárás és a szúnyoginvázió ellenére a Balaton stabilan tartotta pozícióját az idei nyáron. A Turizmus.com PartCafé című podcastjának legfrissebb adásában Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője és Marsal Szilvia szakértő arra keresték a választ, hogy a hagyományos vendégéjszakák mellett milyen alternatív mutatókkal mérhető a térség valódi terheltsége, és miért van szükség a klasszikus nyári szezon helyett egy egész éves gazdasági modellre.
Turizmus Megdöbbentő tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:40
Villámcsapásban meghalt egy német turista Rodoszon.
Turizmus Tudtuk előre, hogy ilyen rossz lesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 17:28
Az erős forint külföldre vitte a magyar turistákat, de távolt tartotta hazánktól a külföldieket. Emellett az aszály, a népszerű üdülőhelyek melletti tavak rendkívül alacsony vízszintje is káros volt a turizmusra.
Turizmus Kettős csapdába került, mi lesz így a Balatonnal?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 27. 13:46
Nem lassul az az építkezési hullám a Balaton körül, ami az elmúlt tíz évben pörgött csúcsra: újabb, 99 lakásos lakópark-beruházás váltott ki felháborodást a tó jövőjéért aggódó szakmai szervezetek és a civilek oldaláról. Emellett a klímaváltozás következményei is valósággal berúgták az ajtót idén nyáron. A „Meddig bírja a Balaton?” című sajtótájékoztatóról laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu tudósított.
Turizmus Nemzeti parkok helyett Amerika titkos kincsei: ezért járják be a turisták az Egyesült Államokat
Elek Lenke | 2026. szeptember 20. 17:23
Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója alkalmából indított turisztikai kampányok idén nem a külföldieket, hanem magukat az amerikaiakat célozzák meg. Bár a belföldi turizmus gerincét eddig a nemzeti parkok és a kaszinóvárosok adták, az iparági trendek szerint a jövő utazói már a hiteles helyi közösségeket, a rejtett kulturális kincseket és a teljes digitális detoxot keresik. 
Turizmus Új menüsorral jelentkezik Budapest egyik kedvenc gasztroszíntere
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 14. 08:58
Az új kínálat a nemzetközi konyhák sokszínűségét hozza el az Andrássy útra, hűen tükrözve a W Budapestre jellemző vibráló energiát és laza eleganciát, amiért a Le Petit Beefbar az elmúlt években Budapest egyik kedvenc gasztroszínterévé vált.
Turizmus Jelentősen drágulhatnak a repjegyek, ha jövőre is a mostani szinten lesz az olajár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 14:24
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója arról beszélt: a vállalat előrelátó volt és a jelenleginél alacsonyabb szinten vásárolt olajat, de ez csak rövidtávon gátolja a jelentős áremelkedést.
Turizmus Az Adria egyik ikonikus szállodája 140 évesnél is több – de ma is pezseg benne az élet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 10:57
A horvát tengerpart egyik leghosszabb múltra visszatekintő szállodája, a több mint 140 éves Hotel Miramar új korszakát éli a Hunguest Hotels üzemeltetésében.
Turizmus Kapitány István a kisebb hazai turisztikai vállalkozások hóna alá nyúl
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 10:59
8 milliárd forintos támogatáshoz juthat mintegy 800 hazai turisztikai mikro- és kisvállalkozás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG