4p

Folyamatos a digitalizáció a kiskereskedelemben is. Az viszont új jelenség, hogy egy online mogul beveti magát a fizikai térbe és szinte már automata szupermarketeket nyit. Az Amazon pont ezt tette, halkan kérdezzük: mikor lép be a magyar piacra ezzel?

Pár napja megnyitotta első európai szupermarketjét az Amazon. London egyik nyugati kerületében – egyelőre nem óriási területen – szinte érintés nélkül lehet megvásárolni az alapvető élelmiszereket és háztartási kellékeket. 

Eladó csak egy-kettő lézeng, rengeteg a kamera, pénztár nincs, mert amint belépünk, „beazonosítja” mobilunkat a rendszer és az előre letöltött applikáció segítségével bármit betehetünk rögtön a saját szatyrunkba – merthogy bevásárlókocsi és kosár sincs. Kilépéskor szépen „becsipog” az adott termékeket összesítő hang és már le is vonták a számlánkról az összeget. A számlát röviddel ezután email-en el is küldik nekünk, az applikáció letöltésekor eleve meg kell adni ezt.

Az Amazon-üzlet bejárata Londonban (fotó: businessinsider.com)
Az Amazon-üzlet bejárata Londonban (fotó: businessinsider.com)

Minderről a businessinsider.com egyik munkatársa számolt be, aki gyorsan kipróbálta ezt a brit lehetőséget. És csak áradozott róla, ami – ismerve a részleteket, nem is csoda. Nagyon erős üzenet ez a sok újítás a versenytársaknak – főleg a hard diszkont hálózatoknak (Aldi, Lidl, Penny Market), de a hipermarketeknek és még a CBA-nak is.

Az Amazon egyelőre csak 250 négyzetméteres boltokat nyit a szigetországban, tehát mintegy negyed akkorát, mint a kiskereskedelemben főszereplőnek számító versenytársak. Az expanzió vélhetően egy-két év alatt annyira erős lesz, hogy elférnek majd kétszer ekkorák is, főleg a nagyvárosokban és persze nem csupán a brit piacon, hanem Európa fejlettebb országaiban is.

Gyorsítanak a versenytársak is

Az alapvető élelmiszereket, iparcikkeket és háztartási kellékeket árusító kiskereskedelmi láncok természetesen nem  akarnak lemaradni a digitalizációban és a járvány miatt is felpörgették a fejlesztéseiket. A hipermarketek már nálunk is több egységükben bevezették az önkiszolgáló pénztárakat, de ez még nem érintésmentes vásárlás. A járvány tovább tolja őket az online értékesítés növelése felé, a kiszállításra komoly logisztikai eszközrendszert alkalmaznak. A közösségi média felületein erős kampányokat indítottak és a márkaépítést ezeken a frontokon is egyre komolyabban végzik. A hard diszkontoknál a teljesen online értékesítés azonban még nem jellemző Magyarországon és külföldön sem széleskörűen elterjedt. Legfeljebb azt lehet megtenni, hogy a neten megrendeljük a terméket és az áruházban átvesszük.

Az Amazon új típusú üzletében a kamerák egyébként nem csupán a lopást akadályozzák meg, hanem azt is nyomon követik, hogy mi kerül le a polcokról, így gyorsan pótolni lehet a népszerű árukat. A polcokon súlyérzékelőt is elhelyeztek, ez is segíti a folyamatot. Egyébként hiába adnánk át mondjuk egy másik vásárlónak az árut, mivel a kamerák mindent látnak, a végén tőlünk fogják levonni az árát.

Az Amazon kizárólag brit beszállítókkal dolgozik és a kínálat harmada saját márkás termék. A businessinsider.com munkatársa szerint az árak a diszkontoknál megszokott sávban mozognak, de – nyilván a bevezető időszak miatt is – több terméknél kicsit az átlag alá vannak belőve. Külön vegán, laktózmentes sarkok is vannak – ez nem újdonság, de színesíti a kínálatot. Természetesen az előzőleg online megrendelt termékeket az üzleten belüli átvételi pontokon is berakhatjuk a kosarunkba. Abban is különbözik az itthon is ismert hard diszkontoktól, hogy kávé- és italautomatákat is elhelyeztek és gyógyszert is vásárolhatunk ott.

A Bloomberg szerint az Amazon hamarosan 28 ilyen típusú üzletet fog nyitni az Egyesült Államokban. Ott egyelőre olyan szupermarketeket működtet, ahol vegyes rendszert alkalmaznak. Hagyományos és digitális bevásárlókocsikat is lehet használni. Utóbbi fogantyújához egy kisebb digitális táblát rögzítettek, amelyen azonnal megjelenik a kiválasztott termék, annak jellemzői és ára, továbbá a kuponokat is érvényesíthetjük. Az ilyen kocsikkal vásárlóknak külön gyorsítósávjuk van az üzleten belül, az üzlet elhagyásakor itt is azonnal levonják az összeget. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG