Vásárló
Vásárló
Hat szúnyogirtó céget kapott összejátszáson a GVH
Privátbankár.hu | 2012. február 2. 16:00
Hat szúnyogirtó cég ellen indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal versenykorlátozó magatartás gyanúja miatt. A cégek vélhetően felosztották egymás között a szúnyogirtásra kiírt közbeszerzési eljárásokat, és a kivitelezési árakban is megállapodtak. Mindezek mellett a vizsgálat szerint a cégek közötti megállapodás az árszint emelésére is kiterjedt.
Vásárló
Dúl a fájlcserélés elleni világháború, a felhasználók ellentámadásba lendülnek
Eidenpenz József | 2012. február 2. 15:00
Nem csitul a fájlcserélés, a szerzői jogdíjas alkotások letöltése elleni háború, a Pirate Bay vezetőit immáron jogerősen is elítélték, Magyarországon a NAV razziázik. Amerikában a jogvédők visszavágással próbálkoznak és Európában még perelnék is az FBI-t a Megaupload letiltása miatt, mert sokan teljesen jogtiszta tartalmakat, saját adatbázisokat veszítettek el ennek következtében. De talán késő, a csütörtök ugyanis a kivégzés napja lehet.
Vásárló
Magáncsődöt hozhat az IMF-megállapodás
Privátbankár.hu | 2012. február 1. 15:07
Korábbi értesülések szerint az IMF a Magyarországnak nyújtandó hitelkeret egyik feltétele a Nyugat-Európában régóta ismert eljárás, a magáncsőd törvénybe iktatása. Írország az IMF ajánlására épp ezekben a napokban szélesíti a a magáncsőd igénybevételének lehetőségét. Ha Magyarország a magáncsőd bevezetésekor az ír tervezet venné alapul, akkor kifejezetten adósbarát szabályozásra számíthatnánk.
Vásárló
A szegénység miatt nálunk koporsó helyett urnát vesznek
Privátbankár.hu | 2012. február 1. 10:11
A gazdasági nehézségek és a kulturális változások miatt egyre inkább átalakul a kegyeleti termékek piaca Magyarországon, nincs ez másként az egyik legfontosabb temetkezési kellék, a koporsó esetében sem. A nyíregyházi Keletfa Kft. tulajdonos-igazgatója szerint bár az itthoni kereslet az olcsóbb koporsók és a hamvasztásos szertartások felé tolja a piacot, Európa nagyobbik részén továbbra is népszerű a koporsós búcsúztatás a gyászolók körében.
Vásárló
Áfaemelés miatt emel árat a BKV
Privátbankár.hu | 2012. február 1. 08:55
Az áfa emelés mértékével, átlagosan 1,6 százalékkal növelte a helyközi viteldíjakat a BKV. Az új, megemelt árak február elsejétől érvényesek, és azok érezhetik meg, akik 5 km-nél többet utaznak HÉV-en, vagy a környéki járatokon.
Vásárló
Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
Privátbankár.hu | 2012. február 1. 08:20
Mondd el mindenkinek, hogy melyik ma a kedvenc cikked a Privátbankáron, és nyerj egyet naponta a 3 három digitális magazin-előfizetés közül, és indulj a fődíjért: az Apple iPad2-ért!
Vásárló
Érdemes elolvasni mától a gyógyszertári blokkokat
Privátbankár.hu | 2012. február 1. 08:19
A gyógyszertárban kapott blokkra február elsejétől azt is ráírják, hogy a beteg által kért, kiváltott gyógyszer helyettesíthető-e olcsóbb készítménnyel, így a betegek szembesülhetnek azzal, mennyit spórolhattak volna.
Vásárló
Mától a benzinesek és a dízelesek is olcsóbban tankolhatnak
Privátbankár.hu | 2012. február 1. 07:37
Mától bruttó 5 forinttal csökken a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. A csökkentéssel a gázolaj átlagára 436 forintra mérséklődött, a benziné pedig 421-423 forint lett.
Vásárló
Átlag felett nőttek az élelmiszeripar termelői árai
Privátbankár.hu | 2012. január 31. 09:07
A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,5%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest. 2011-ben a termelőiár-index átlag felett nőtt az élelmiszeriparban, a kőolaj- és a fémfeldolgozásban, valamint a vegyianyag-gyártásban.
Vásárló
Egyre komolyabb a csirkeügy: vége az olcsó tojásnak
Privátbankár.hu | 2012. január 31. 08:07
Az újabb, Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárást hamarosan a vásárlók is megérezhetik a pénztárcájukon. Az európai csirkéknek normális ketrec jár, ezt pedig valakinek meg kell fizetnie. A 30-40 forintos darabonkénti ár 50 forint felé is emelkedhet.
Vásárló
Újabb áresés a kutakon, már a benzinesek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2012. január 30. 12:11
Szerdán a Mol bruttó 5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A jelenlegi csökkentéssel a gázolaj átlagára 436 forintra mérséklődik, a benziné pedig 421-423 forint lesz.
Vásárló
Nagyot ugrik a magyar borok ára
Privátbankár.hu | 2012. január 30. 09:12
Kétszámjegyű áremelésre kényszerültek az idei évben a bortermelők a szőlő felvásárlási árának és termelési költségének emelkedése miatt. Már tavaly is sokat kellett emelni az árakon, ennek ellenére a kereslet nem csökkent, bár pezsgőből kevesebbet tudtak eladni, mint egy évvel korábban.
Vásárló
Egyenletes vezetéssel a benzinen is spórolhatunk
Privátbankár.hu | 2012. január 29. 14:56
A benzin és a gázolaj árának drasztikus emelkedésére a legtöbb fogyasztó keresletének visszafogásával reagál. Ahhoz, hogy spóroljunk a benzinen azonban nem kell letenni autónkat, léteznek más alternatív megoldások is, többek között az egyenletes vezetés, vagy a gumiabroncsok megfelelő nyomása.
Vásárló
A forint erősödése miatt csökkenhetnek az üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2012. január 28. 18:24
A nemzetközi piaci folyamatok miatt jövő héten a benzin ára akár 8, míg a gázolaj ára 14 forinttal csökkenhet. A szakértők szerint a Mol nagykereskedelmi árainak hétfői változtatását azonban alapvetően a forint dollárral szembeni erősödése fogja meghatározni.
Vásárló
Két hónapot kaptunk az EU-tól: gondolkodhatunk a csirkéken is
Privátbankár.hu | 2012. január 27. 17:22
Két hónap áll rendelkezésére Magyarországnak és további több mint tíz tagállamnak arra, hogy válaszoljon az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárására, amit a tojótyúkok nem megfelelő tartási körülményei miatt indított a testület.
Vásárló
Kevesebb fogyott tavaly a 4 napos autópályamatricából
Privátbankár.hu | 2012. január 27. 13:45
Tavaly 2%-kal kevesebb éves e-matricát adott el az állami autópályakezelő, ezek január 31-én járnak le. A legkedveltebb és nemrég megszüntetett 4 napos matricából is kevesebb fogyott tavaly, de heti és havi matricából tavaly többet vásároltunk.
Vásárló
A nyugdíjasok egy része bukja a kedvezményes bérletet
Privátbankár.hu | 2012. január 27. 12:11
Törvényi változások miatt a BKV március 31-e után már nem állíthatja ki a nyugdíjas bérletigazolványt a nem öregségi nyugdíjasoknak. Az átlagnyugdíj Magyarországon 86 381 forint, a normál havibérlet 9800 forint. A BKV szerint az intézkedés igazságtalan, de nem tudnak mit csinálni.
Vásárló
Zuhanás a használtautó-piacon: évtizedes mélyponton a finanszírozás
Privátbankár.hu | 2012. január 27. 11:44
A legfrissebb lízingpiaci adatok alapján 2011-ben tovább romlottak, így 100 milliárd forint alá csúszva évtizedes negatív rekordot döntöttek a lakossági gépjármű-finanszírozási piac eredményei. Az áfa-törvény változásának köszönhetően a nyíltvégű pénzügyi lízing pörgetheti fel a vállalkozások autóvásárlási kedvét.
Vásárló
Magyarország is megnehezíti a filmletöltögetők dolgát?
Privátbankár.hu | 2012. január 26. 17:11
Január 26-án Magyarország – az Európai Unióval és húsz európai uniós tagállammal együtt – aláírja a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást. A kritikákkal ellentétben a megállapodás nem írja elő az államok számára, hogy kötelezzék az internetszolgáltatókat azon felhasználóik internetes kapcsolatának a letiltására, akik többszörös online szerzői jogi jogsértést követnek el.
Vásárló
Nem a trikolórtól lesz egy termék magyar
Privátbankár.hu | 2012. január 26. 14:44
Még mindig sok a valószínűleg megtévesztő eredetjelölés plakátokon, polccímkéken, akciós-kiadványokban és termékeken. Jó néhány üzletlánc él olyan jelölésekkel, melyek vélhetően nem magyar termékeket takarnak, elsősorban az alapanyagok külföldi származása miatt. Azt javasolják a fogyasztóknak, hogy ne a trikolórral párosuló, hangzatos reklámszlogenek, hanem a kötelező jelölések és a termékösszetétel alapján ítélkezzenek
Vásárló
Razzia: zöldséges-kartellre gyanakszik a Versenyhivatal
Privátbankár.hu | 2012. január 26. 12:04
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Andosa Market Kft. és a MORTAK FRUIT Kft. ellen, mivel fennáll a gyanú, hogy a vállalkozások a zöldség és gyümölcs beszerzésekre vonatkozó közbeszerzési eljárás során kartellt alakítottak. Az ügyindítás első lépéseként előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a hivatal munkatársai.
Vásárló
Őzcomb mellett okostelefonok és burgonyachipsek is lesznek a fogyasztói kosárban
Privátbankár.hu | 2012. január 26. 09:39
Több, a népegészségügyi termékadó által érintett élelmiszer is bekerült a KSH fogyasztói árszínvonal számításához használt idei kosarába, a hivatal bevette többek közt az ízesített söröket, a burgonyachipseket, és az alkoholos üdítők egy részét az őzcomb, a Big Mac és a szekrénysor mellé.
Vásárló
Legtöbbször borral csábítanak a reklámújságok a vásárlásra
Privátbankár.hu | 2012. január 25. 18:33
A GfK Hungáriának az akciós újságok piacát figyelemmel kísérő Leaflet Monitora szerint a kereskedők egyre több terméket hirdetnek egyre kevesebb, ám némiképp terjedelmesebb saját kiadványokban. A vásárlókat csalogató akciós élelmiszer-kategóriák sorát az italok vezetik, főképpen a bor.
Vásárló
Szennyes ügyeink: ráfizet, ha nincs csatornája
Privátbankár.hu | 2012. január 25. 13:40
Tízszeresére emelkedik a talajterhelési díj február 1-jétől, így legalább 1200 forintot kell fizetni minden egyes elfogyasztott köbméter ivóvíz után azoknak, akiknek az ingatlanja nincs rákötve a kiépített szennyvízcsatornára. A vízközmű-törvény ezen passzusának célja, hogy minél többen csatlakozzanak a szennyvíz csatorna-hálózatra. A Pannon-Víz kedvezményt ad azoknak, akik rövid időn belül döntenek az átállásról.
Vásárló
Nem jött be a lengyel trükk: nem ihatunk Viaguarát
Privátbankár.hu | 2012. január 25. 10:46
Egy lengyel cég megpróbálta bejegyeztetni a Viaguara nevet energiatal- és alkoholos termékei számára. A Pfizer gyógyszergyár nem találta viccesnek a kék tablettára hajazó elnevezést, így a védjegyet nem jegyezték be, az Európai Bíróság pedig helyben hagyta a döntést.
Vásárló
Sokan mondtak le az új ruháról, hogy a gyógyszert kiválthassák
Privátbankár.hu | 2012. január 25. 10:22
Egy friss kutatás szerint a gazdasági válság legkevésbé az egészségügyi kiadásokat mérsékli - elsősorban az új ruhákról, a szórakozásról kellett lemondania a magyar lakosságnak, főleg az idősebbeknek és az alacsony jövedelműeknek.
Vásárló
Nincs már sorbaállás a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2012. január 25. 09:28
Tavaly novemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Míg az üzlettípusok többségében az előző évinél nagyobb volumenű volt a forgalom, addig az üzemanyagtöltő állomások eladásai tovább csökkentek. A kutak forgalma már októberben is csökkent, az áremelkedésekre a fogyasztók jelentősen visszafogják a fogyasztásukat.
Vásárló
A mobilosok fizettek rá a legjobban az áfaemelésre
Privátbankár.hu | 2012. január 24. 14:58
A várakozásokkal ellentétben alig emeltek árat az internet- és kábeltévé szolgáltatók, a mobilszolgáltatók viszont érezhetően emelték díjaikat az áfa januári emelése után. A mobilosok esetenként 10 százalékkal is nagyobb tarifákkal találkoznak, máshol azonban úgy tűnik, az éles árverseny némi áldozatvállalásra kényszeríti a cégeket.
Vásárló
A hazai Audi rekordévet zárt tavaly
Privátbankár.hu | 2012. január 24. 14:16
Rekordévet zárt tavaly az Audi Hungária Motor Kft., majdnem 1,9 millió darab motort és közel 40 ezer személyautót állítottak elő a győri üzemben. A legnagyobb arányban az öthengeres típusok száma nőtt, de a 12 hengeresekből is több készült. A cég 1200 új dolgozót vett fel, összesen 7322 munkatársat foglalkoztatott.
Vásárló
Vígadhatnak a dízelesek, a benzinár viszont marad a csúcson
Privátbankár.hu | 2012. január 23. 13:02
Csökkenti bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Vásárló
Válás után: EB-győztes úszót igazolt az Arzenál
Privátbankár.hu | 2012. január 23. 07:44
A Reál hálózatából való kiválás után saját arculat megtervezéséhez és népszerűsítéséhez kezd az Arzenál. A hálózat korábbi boltjainak 75 százalékát képes volt megtartani, jelenleg 375 boltjuk van, ami a vezetés szerint már elégséges méret a rentábilis működéshez.
Vásárló
"Visszafoglalná" az agrárpiacokat a vidékfejlesztési miniszter
Privátbankár.hu | 2012. január 22. 07:34
Kezdeményező fellépéssel szerezné vissza a korábban elvesztett agrárpiacokat Magyarország számára a vidékfejlesztési miniszter, aki a berlini agrárminiszteri seregszemlén beszélt erről. Fazekas Sándor egyebek mellett Kínát, Indiát, Brazíliát és Oroszországot említette. A Grüne Woche elnevezésű nemzetközi agrártermék-bemutatóhoz és -vásárhoz kapcsolódó tanácskozáson csaknem 70 ország szakminisztere cserélt eszmét.
Vásárló
Idén 600 millió forint jut bormarketingre
Privátbankár.hu | 2012. január 20. 07:17
Simon Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója elmondta, hogy idén bormarketingre, a magyar borok népszerűsítését előmozdító rendezvényekre, pályázatokra mintegy 600 millió forint áll rendelkezésre, melyet az "általános adóbevételekből" fognak fedezni.
Vásárló
A rendszámok kötelező lecseréltetésével akar bevételekhez jutni a kormány?
Privátbankár.hu | 2012. január 19. 17:57
Az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ebből az idén 12 milliárd forint folyhat be a tervek szerint - írja a hvg.hu, amelynek információi szerint a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat.
Vásárló
Ünnepi mámor: jól fogytak a magyar borok adventkor
Privátbankár.hu | 2012. január 19. 12:22
Sikerrel zárult az Agrármarketing Centrum és a Közösségi Bormarketing Alap adventi borkampánya, melynek célja volt, hogy az akciósorozat keretén belül az élelmiszer-áruházak polcairól minél több minőségi magyar bort tegyenek kosarukba a vásárlók. A borkampány nagyot lendített a borágazat hazai sikerein.
Vásárló
Újra lecsapott a Versenyhivatal a fogyasztói csoportokra
Privátbankár.hu | 2012. január 18. 13:38
Az Optium Holding Pénzügyi Szolgáltató Kft., a Creditswiss Pénzügyi Szolgáltató Kft. valamint a Kalomuna Credit 2010 Pénzügyi Szolgáltató Kft. kereskedelmi kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH a vállalkozásokat - a kiszabható legmagasabb - összesen közel 6 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.
Vásárló
Akik irigykednek a magyar benzinárrekord láttán
Zsiborás Gergő | 2012. január 18. 06:20
Az adóteher nagyságát és az üzemanyagárakat tekintve is az európai középmezőnybe tartozik Magyarország. Egy év alatt 16%-kal drágult a tankolás, emiatt főleg a benzinesek vettek vissza a fogyasztásból. A hollandok még így is messze leelőznek minket az árban, de az olaszoknál is aranyárban mérik lassan az üzemanyagot.
Vásárló
A Design Terminál veszi át a Gödör Klub működtetését
Privátbankár.hu | 2012. január 17. 13:33
Az eddigi Gödör Klub működtetését február 1-jétől a Design Terminál veszi át, mivel az eddigi üzemeltető szerződése január végén lejár. A programszervezéssel Muraközy Pétert bízták meg - közölte Englert Róbert, a Design Terminál Nonprofit Kft. ügyvezetője keddi sajtótájékoztatóján. Beruházást indítanak, amelynek nyomán az alapterület 1000 négyzetméterrel bővül.
Vásárló
Hatalmas pénzeket mozgat meg a Samsung
Privátbankár.hu | 2012. január 17. 11:35
Történetének legnagyobb beruházási programjára készül a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Samsung csoport. Idén közel 33 milliárd eurót szánnak a termelés bővítésére, korszerűsítésre - egyelőre nem tudni, pontosan hol tervezi a cég a beruházásokat.
Vásárló
Akadozó motor és erős a benzinszag: jelentős visszahívás a Volkswagennél
Privátbankár.hu | 2012. január 16. 16:33
A Volkswagen világszerte 325 ezer, 2 literes dízel motorral szerelt autót hív vissza elővigyázatosságból javításra. A probléma az üzemanyag-befecskendezésnél van.
Vásárló
Rohanjon tankolni, újabb benzinárrekord!
Privátbankár.hu | 2012. január 16. 12:57
A történelmi rekordot követő történelmi rekord is megdől a héten: a literenként bruttó 4 illetve 6 forinttal drágul a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára szerdától. Tavaly ilyenkor a benzin átlagára még 360 forint volt, a gázolaj meg még ennél is olcsóbb.
Vásárló
Az ötezer forint értékű Erzsébet-utalvány a legkeresettebb
Privátbankár.hu | 2012. január 16. 12:31
A béren kívüli juttatások új elemeként megjelent, az állam által támogatott Erzsébet-utalvány gyártása december 21. óta folyik, és eddig mintegy 6 millió utalványt állítottak elő a Pénzjegynyomdában. Eddig közel 700 ezer munkavállaló igényelte a támogatott utalványt, akik átlagosan 5000 forint értékű tömböt kértek.
Vásárló
Húsvétig többször is drágulnak a baromfitermékek
Privátbankár.hu | 2012. január 16. 07:47
Húsvétig várhatóan kisebb mértékben, de több ütemben emelkedik a baromfitermékek ára - mondta a Napi Gazdaságnak Bárány László, a Baromfi Termék Tanács elnöke.
Vásárló
10 forintos sokk után: van okuk aggódni a dízeleseknek
Privátbankár.hu | 2012. január 14. 12:30
A benzin és a gázolaj ára a nemzetközi piacokon a héten csak kis mértékben emelkedett, a forint viszont a dollárral szemben erősödött, így a két hatás nagyjából kiegyenlítette egymást, akár meg is úszhatják az autósok a következő szerdát újabb áremelés nélkül. Félő azonban, hogy maradt még valami a Mol tarsolyában a legutóbbi durva emelés után.
Vásárló
Fordulat: megugrott a kisebb boltok népszerűsége
Privátbankár.hu | 2012. január 14. 11:00
Az élelmiszerek kiskereskedelmi eladása értékben 4 százalékkal emelkedett 2010. december és 2011. november között az előző év azonos időszakhoz képest. A forgalom elsősorban a kisebb üzletekben nőtt, az északnyugati és északkeleti megyékben az átlag fölött volt az emelkedés.
Vásárló
Big Mac-index alapján 37 százalékkal alulértékelt a forint
Privátbankár.hu | 2012. január 13. 13:13
A The Economist legújabb Big Mac-indexe szerint a forint meglehetősen, 37 százalékkal alulértékelt, míg a svájci frank a vizsgált 44 ország valutája közül a leginkább túlértékelt. Dollárárfolyam alapján a legolcsóbb burgert Indában lehet kapni, az azonban nem marhahúsból, hanem csirkéből készül.
Vásárló
Problémás hitelek: 849 ezer adós a feketelistán
Privátbankár.hu | 2012. január 12. 16:30
Tovább emelkedett a Központi Hitelinformációs Rendszerben a hitelek késedelmes fizetése miatt nyilvántartott magánszemélyek és a mulasztások száma is a tavalyi negyedik negyedévben - derül ki a KHR-t (korábbi nevén BAR-listát) működtető BISZ Zrt. honlapján közzétett adatokból.
Vásárló
Az állati termékek termelői ára drasztikusan drágult
Privátbankár.hu | 2012. január 12. 09:23
Az agrártermékek termelőiár-szintje novemberben 11,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A növényi termékekért 8,7, az élő állatokért és állati termékekért 17,3%-kal kaptak többet a termelők - ismerteti a KSH.
Friss
Vállalat
Ilyen még nem volt: az M1-es bővítés kulisszatitkai – Klasszis Podcast
Évekig tart, de remélhetőleg megéri az autósok türelmét az M1-es projekt.
3 perce
Makro / Külgazdaság
Börtönbe küldené Soros Györgyöt Donald Trump
A Foxnak és az NBC-nek is Sorosról beszélt.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Csak bottal ütheti a világ a kínai autógyárak nyomát?
14:06
-
Mire elég most a kormány évekkel ezelőtt bevetett csodafegyvere?
12:01
-
Meghatározó ügyben perelik a Google-t, ez sokakat érinthet
11:28
-
Otthon Start: csak kapkodhatjuk a fejünket a lakáspiacon
10:47
-
Kiadták a figyelmeztetést: leállások jönnek az OTP-nél
10:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Pogátsa Zoltán: Tévhit, hogy a Fidesz az osztogatással meg tudja nyerni a választásokat
2025. szeptember 14. 06:04
-
„Nem volt rá szükségem, hogy ezzel mérgezzem a hétvégémet” – az utca embere a kötcsei beszédekről
2025. szeptember 13. 17:07
-
A franciáknak elege van, Macronnak mennie kell
2025. szeptember 14. 10:52
-
Ekkora távolságra képesek a Lengyelországban talált orosz drónok
2025. szeptember 14. 10:24
-
„Tárgyak zuhanhatnak le a levegőből” – riasztást kaptak egy romániai megye lakói
2025. szeptember 14. 09:09
