8p

Több hónapnyi lassú áremelkedés után végre havi szinten is csökkentek az élelmiszerárak a hipermarketekben a Privátbankár Árkosár-felmérés legfrissebb eredményei szerint. A tavalyi bődületes csúcsokhoz képest pedig akkorát csökkentek az árak, amekkorát utoljára 2014-ben láttunk. Bónusz: képgaléria a zsugorodó termékekről és a vadiúj jelzőtáblákról.

A 17 éve tartó Privátbankár Árkosár-felméréssorozat legutóbbi részeiben éves szinten csökkenő, de lassacskán és folyamatosan felfelé araszoló élelmiszerárakról adtunk jelentést. A februári cikkben pedig azt írtuk: 8 hónap után újra 35 ezer forint fölé emelkedett egy átlagos családi nagybevásárlás ára a magyar hipermarketekben. Márciusban azonban ismét fordulatról számolhatunk be: végre nem csak a tavalyi rekordszintekhez képest, hanem az előző hónaphoz képest is újra csökkentek az árak.

Március 4-én vettük nyakunkba az Auchan, az Interspar és a Tesco egy-egy üzletét, hogy ezúttal is megvizsgáljuk, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára. Bár az ember igyekszik kitörölni az emlékezetéből, de egy évvel ezelőtt még őrületes tempóban hasított az áremelkedés, 2023 márciusában 40 százalék fölötti drágulást mutattunk ki a hipermarketekben. Ahogy borítékolható volt, a bázishatásnak köszönhetően mostanában már sokkal barátságosabb számokat látunk - még ha a tavalyi gigantikus inflációs hullám finoman szólva sem múlt el nyomtalanul. A régi árak már sosem térnek vissza, a kisebb-nagyobb havi vagy éves csökkenések ellenére is nagyjából 10 ezer forinttal többet kell adnunk ugyanazért a nagybevásárlásért most, mint 2022 márciusában.

10 éve nem látott mértékű éves árcsökkenés

Ha viszont jó híreket akarunk, inkább csak egy évre tekintsünk vissza. A Privátbankár Árkosár éves árindexe ugyanis egészen nagyot esett a tavalyi csúcsokhoz képest:

4,5 százalékkal kevesebbet kell adni a családi nagybevásárlásért most, mint egy évvel ezelőtt.

Nagyon sokat kell visszatekerni 17 évre visszanyúló adatbázisunkban, hogy ilyen nagy éves csökkenést találjunk: utoljára közel 10 évvel ezelőtt, 2014 júliusában láthattunk ekkora éves áresést.

Mindhárom vizsgált áruházban olcsóbb lett a nagybevásárlás végösszege; a legtöbbet a Tesco engedett tavalyi áraiból (bő 8 százalékot), az Auchan 3,1, az Interspar pedig 2,1 százalékkal lett olcsóbb tavalyhoz képest.

Az átlagos kosárérték visszaesett 35 ezer forint alá: 34 491 forintot kellett adni a minta-élelmiszerkosarunkba tartozó 30 termékért márciusban. Ez 1 643 forinttal kevesebb, mint 2023 márciusában. Ami viszont igazán jó hír: 3 hónapnyi emelkedést követően végre havi szinten is csökkent az átlagár a hipermarketekben. Az Interspar fél százalék alatti, az Auchan és a Tesco pedig 3 százalék fölötti mértékben csökkentette a nagybevásárlás árát februárhoz képest. Összességében

a Privátbankár Árkosár átlagos ára 2,5 százalékkal került lejjebb egyetlen hónap alatt.

Van lehetőség arra is, hogy a hipermarketekben az ember ne 35, hanem 32 ezer forint alatt vásároljon be - ehhez azonban az kell, hogy mindent ott vegyünk meg, ahol épp a legolcsóbban adják. A 31 957 forintos minimális kosárértékhez tehát 3 áruházat is végig kellene látogatni. A legolcsóbb és a legdrágább áruház között egyébként összességében továbbra sincs óriási különbség, 1514 forint, mintegy 4,5 százalék az eltérés közöttük.

Ha ennél is jobb híreket akar, akkor vásároljon úgy, mint a nyugdíjasok. Laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor cikkünk megjelenésével párhuzamosan ezúttal is elkészítette a Nyugdíjas Árkosarat. A részleteket itt találja >>>>

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A havi szinten jelentősebbnek mondható árcsökkenés hátterében az áll, hogy a vizsgált 30 közül 16 termék átlagos ára csökkent, 5 termék ára pedig nem változott februárhoz képest - emelkedést a maradék 9 termék esetében mértünk. Jelentősebb, 10 százalékot meghaladó árcsökkenést az alma (-35 százalék), a kávé (-26 százalék), a cukor és a sajt (-16 százalék) valamint a tea (-12 százalék) esetében mértünk. Ezzel szemben nagyobb áremelkedést az előző hónaphoz képest csak a banán (+17 százalék) és az 1,5 százalékos UHT tej (+13 százalék) találtunk.

A szezonális hatások kevésbé zavarnak be a képbe, ha az előző évhez képest nézzük az árváltozásokat. Itt is többségben voltak azok a termékek, amelyeknek csökkent az ára. Éves árcsökkenésben a sajt volt a rekorder, 46 százalékkal kevesebbe került most, mint egy évvel ezelőtt. Nem sokkal maradt le tőle a tojás (-44 százalék), de a dobogóra felfért még a tészta is 26 százalékot meghaladó árcsökkenéssel. A leginkább dráguló termékek toplistáján az első helyet átvette a cukortól (+36 százalék) a narancslé (+43 százalék). Ennek hátterében - ahogy azt múlt havi videónkban is bemutattuk - világpiaci folyamatok állnak, a gyenge termés miatt már tavaly ősszel történelmi csúcsra emelkedett a narancslé ára az árupiacokon is. A drágulási dobogóra a chips jutott még fel 25 százalékot közelítő éves áremelkedéssel.

Nem kell többé nagyító a bevásárláshoz: vigyázat, a termék kisebb lett!

"Legrammozás", "zsugorfláció", "zsugorinfláció", "lopakodó áremelés" - ez az a jelenség, amikor a boltokban kapható termékek kiszerelése kisebb lesz, ám az áruk nem, vagy legalábbis nem olyan mértékben csökken. Ezt a fajta bújtatott áremelést azért alkalmazzák előszeretettel, mert sokszor nehezebb észrevenni, mintha az árcímkén látható legnagyobb számot, a termék vételárát javítanák. A csomagolás sokszor ugyanakkora marad, csak a beletöltött termék mennyisége változik - fél kiló helyett 400 grammot töltenek ugyanakkora margarinos dobozba, 90 helyett 80 gramm chipset ugyanakkora zacskóba, sokáig sorolhatnánk még a példákat.

A legtudatosabb vásárlókat persze nem lehet ezzel a trükkel megvezetni: aki az árcímkén a jóval kisebb méretben feltüntetett egységárat is követi, az tudja igazából összehasonlítani két különböző kiszerelésű termék árát.

Természetesen a Privátbankár Árkosár felmérést sem lehet ilyen módon megzavarni: ha olyan termék kiszerelése változik, ami a mi kosarunknak is része, akkor azonnal korrigáljuk adatbázisunkat, és áremelésként jelenik meg nálunk a zsugorodás.

Mostantól az átlagos vásárlóknak sem kell nagyító, hogy észre vegyék, hogy a gyártók zsugorítottak. Március 1-jétől lépett életbe az a szabály, amely az 1 milliárd forintnál nagyobb bevételű boltokra vonatkozik: külön kis táblával kell jelezniük, ha egy előre csomagolt termék kiszerelése a korábban megszokotthoz képest változik. A kormány ezt inflációellenes intézkedésnek nevezi, de az árak alakulásához ennek vajmi kevés köze lehet - az viszont biztos, hogy rendkívül hasznos fogyasztóvédelmi intézkedés, ami segítheti a vásárlókat a döntésben.

Mostani felmérésünk során már egész szép kis táblaerdő fogadott minket a hipermarketekben. A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal honlapján található gyűjtemény szerint az 500-at közelíti az érintett termékek száma - mi is jónéhánnyal találkoztunk az üzletekben ezek közül. Persze nem csak az élelmiszerek között: mosószerekről, folttisztítókról, öblítőkről vagy épp lefolyótisztító folyadékokról is kiderült, hogy összementek az elmúlt hónapok, évek során. Az élelmiszerek között is igen változatos az érintett termékek palettája: az üdítőktől a fűszereken át a csokoládékig, kakaóporig, felvágottakig sok helyen kerültek ki a polcokra a kis táblák a kiszerelés megváltozásáról. A jelenség a speciális (laktózmentes, gluténmentes) élelmiszereket is érinti - néhányat összegyűjtöttünk képgalériánkban:

 Képgaléria

Havi legolcsóbbak: közeleg a húsvét

Az üzletekben még inkább a nőnapi előkészületek voltak előtérben felmérésünk idején, de már mindenhol megjelentek a húsvéti kellékek is - nem csak a dekorációk, hanem az élelmiszerek terén is. Idén ugyanis a szokásosnál valamivel korábban jönnek a húsvéti ünnepek - nagypéntek március végére, húsvét hétfő pedig április elsejére esik 2024-ben. Havi legolcsóbbak rovatunkban mindig három terméket veszünk alaposabban górcső alá - az Árkosár általános módszertanától eltérően viszont itt márkára és minőségre való tekintet nélkül csak azt nézzük, hol lehet a legolcsóbban beszerezni őket. Márciusi körképünket már a közelgő húsvéthoz kapcsolódóan állítottuk össze.

A csokinyulak közül a legolcsóbbat az Auchanban találtuk, a Nicole márkájú termékek kilónként 5060 forintért voltak elérhetőek. Ugyanezt a márkát kilónként 7475 forintért találtuk meg a Tescóban, míg az Intersparban a legolcsóbb fellelt csokinyúl a Kinder terméke volt 8172 forintos kilónkénti áron.

Egy csomag hónapos retket az Auchan 259 forintért kínált ottjártunkkor, a zöldség Olaszországból került a magyar polcokra. Az Interspar az olasz retket 299 forintért adta, a Tesco pedig ugyanennyiért holland zöldséget kínált.

Üveges reszelt tormából a legolcsóbbat az Intersparban találtuk, a sajátmárkás torma kilónként 2145 forintért volt elérhető. Ennél csak 2 forinttal volt drágább a Tesco sajátmárkás terméke, az Auchan Nívó torma pedig 2195 forintba került kilónként.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG