Hírek
Cikkek
Lázár: gesztusértékű módosító az Ab-nak?
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 09:04
Az Alkotmánybíróság hatáskörével kapcsolatos módosító indítvány készül az alkotmánytervezethez - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában.
A módosító indítvány tartalma délután kiderül - mondta Lázár János, aki konkrétumokat nem árult el. Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy "létezhet olyan gazdasági szituáció, amikor (...) az ország gazdasági helyzete összefüggésbe hozható a költségvetéssel kapcsolatos alkotmánybírósági felülbírálatokkal, ennek a helyzetnek az elmúlása esetén semmi akadálya annak, hogy az Alkotmánybíróság ezeket a jogköröket újra gyakorolja".
MTI
Cikkek
Már nem kell az osztrákoknak a magyar ingatlan?
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 08:38
Egyre több ház válik elhagyatott rommá azon ingatlanok közül, amelyeket a rendszerváltás éveiben vásároltak meg külföldiek Győr-Moson-Sopron megyében; Nemeskéren egy elhanyagolt ház falára ki is írták, hogy az osztrákoké - írta hétfői számában a Kisalföld.
Osztrák tulajdon - hirdeti egy levert vakolatú, elhanyagolt nemeskéri ház falán a molinó, amelyet a polgármester közlése szerint "végső elkeseredésükben" függesztettek ki. Joóné Nagy Csilla polgármester a megyei napilapnak elmondta: 1993-ban vásárolta meg a házat egy Ausztriában élő vevő, de a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott, az ingatlanra pedig jelentős összegű jelzálogot jegyzett be egy pénzintézet.
Nemrég a ház a bank tulajdonába került, amelyet megkerestek ugyan hogy minimális összegért megvennék a település képét csúfító épületet, de a pénzintézet nem mutatkozott együttműködőnek; ezért döntöttek a kiplakátolás mellett - közölte a polgármester.
MTI
Cikkek
Áprilisban kezdi az elbocsátásokat a zalai GE-üzem
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 08:03
Április második felében kezdődnek az elbocsátások a General Electric két zalai gyárában - erősítette meg a Napi Gazdaságnak a helyi érdekképviselet egyik meg nem nevezett vezetője.
A lap hétfői számában felidézi, hogy az elbocsátásokról már a múlt év végén döntés született: a nagykanizsai fényforrásgyárból 707, a zalaegerszegi alkatrészgyártó üzemből 45 dolgozót küldenek el.
A szakszervezeti vezető a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy sikerült megállapodni abban, hogy az elbocsátott dolgozók átlagosan 3-5 hónapos felmondási idővel távozhassanak a cégtől, így a folyamat várhatóan szeptember végére fejeződik be.MTI, Napi Gazdaság
Deviza / Áru
Megállíthatatlan a forint?
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 08:02
Kissé tovább erősödött a forint árfolyama a hétvége folyamán, majd hétfőn kora reggel is folytatódott a trend: az eurót röviddel hét óra előtt 266,03 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a vasárnap éjszakai 266,50 forintos és a péntek délutáni 266,30 forintos jegyzéssel.
Az euró/dollár hétfőn reggel 1,4052-es jegyzésen áll a vasárnap éjszakai 1,4038 és a péntek délutáni 1,4147 után. Az euró gyengült hétfőre virradóra a német kormánykoalíció párjainak tartományi választásokon elszenvedett kudarca miatt, esését azonban korlátozza az EKB által beharangozott kamatemelés. Az euró negatív korrekciója már esedékessé is vált az 1,4250 dolláros technikai ellenállási küszöb áttörésére a múlt héten tett sikertelen kísérlet után.
Az euróval ellentétben a dollár megőrizte pénteken szerzett árfolyamnyereségét, köszönhetően a Fed egyik illetékese által tett "héja" nyilatkozatnak, amely szerint a Fed "a nem túl távoli jövőben" véget vet laza monetáris politikájának, hogy még csírájában fojtsa el az inflációs folyamatokat.
A dollárt 189,60 forinton, a svájci frankot 205,66 forinton, száz japán jent 231,75 forinton jegyeztek a bankközi kereskedelemben hétfőn kora reggel. Pénteken a dollár jegyzése 188,32 forinton, a svájci franké 205,83 forinton, száz japán jené 232,13 forinton állt.
Piaci vélemények szerint a hét elején fennmaradhat a forint elmúlt héten több kedvező körülménynek - a magyar szuverén adósbesorolás megerősítése a S&P hitelminősítő által, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki kötvényaukciója, illetve a magyar dollárkötvény csütörtök esti nemzetközi tőkepiaci kibocsátása - köszönhetően szerzett erősödő lendülete, bár az euróval szemben egy hét alatt elért nyolc forintos árfolyam nyereség már bőven okot adhat egy átmeneti korrekcióra is.
Az euró jegyzése a múlt pénteken még 274 forint felett járt, a dollárt akkor 195 forinton, a svájci frankot 216 forinton, a japán jent 240 forint közelében jegyezték. A forint az elmúlt hét eleje óta folyamatosan erősödött és szerdán átlépte az erőteljes ellenállási küszöbnek tekintett 270 forintos euró árfolyam határt, majd csütörtökön tavaly május eleji árfolyamszintre tért vissza, pénteken pedig már 265,50 forintos euró jegyzésre is volt példa.
Kereskedők szerint a hét első napjaiban - amennyiben az euróövezeti befektetői hangulat nem romlik és ez nem ad okot egy forint árfolyam korrekcióra - az euró jegyzése 265 és 268 forint között alakulhat.
A lengyel zloty árfolyama hétfő reggelre alig változott, 4,0159-es euró árfolyamon jegyzik a vasárnap éjszakai 4,0170 után. A cseh korona kissé erősödött, hétfő reggelre 24,4630-as euró jegyzésre a vasárnap éjszakai 24,4760-ről. A zlotytól a kamatemelési várakozások tükrében erősödést, a 3,96-os euró árfolyam küszöb megközelítését várják a piacon. A cseh koronától hétfőn némi gyengülést várnak a várakozásoktól elmaradó legutóbbi makrogazdasági mutatók és a védelmi minisztert érintő belpolitikai botrány miatt.
Real-time devizaárfolyamok a Privátbankáron >>>
MTI
Cikkek
Magyar beszállítói esélyek: Japán nem ziccer helyzet
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 07:53
Arra van reális esély, hogy néhány magyar autóalkatrész beszállító megrendeléshez jusson azért, mert a japán földrengés és szökőár következtében számos járműalkatrész-gyár leállt - nyilatkozta a Világgazdaság hétfői számában Kerekes György, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnökhelyettese. Véleménye szerint arra nem lehet számítani, hogy a magyar beszállítók tömegesen kapnak feladatot.
Rappensberger Csaba, a Magyar Gépjárműipari Szövetség főtitkára viszont arra hívja fel a figyelmet a cikkben, hogy a "beugráshoz" a beszállítóknak egy-két éves minősítésen kell átesniük, és ráadásul minden gyártónak minden alkatrészcsoportra 2-3 minősített beszállítója van.
A több mint 200 céget tömörítő Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetségének mintegy 50 tagját érinti a japán vállalatok termelés kiesése. Az üzemek általában egyhavi alkatrészkészletet tartanak és egy másik havi készlet hajón van - mondta el a Világgazdaságnak a szövetség főtitkára, Bogdanovits László.MTI, Világgazdaság
Cikkek
Áthárító hadművelet: az ír kormány stresszelné bankjait
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 07:53
Az ír kormány az adófizetők terheinek enyhítése érdekében az elsőbbségi kötvénytulajdonosokra hárítaná a banki veszteségek egy részét - közölte Simon Coveney ír agrárminiszter
Cikkek
Aki rendes fizetést akar, annak irány Budapest?
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 07:39
Egy friss felmérés szerint az összes megye minden korcsoportját figyelembe véve a legmagasabb átlagjövedelmet, 338 ezer forintot a Budapesten dolgozó 35-44 év közötti munkavállalók érik el
Cikkek
Áprilistól felszökhet a vérnyomásunk
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 07:24
A vérnyomáscsökkentők ára viheti fel majd egyesek vérnyomását áprilistól, hiszen azok jelentősen drágulhatnak. Az állam a támogatásmegvonással 4 milliárdot spórol
Cikkek
Újra lesz Charta-tüntetés, tiltakoznának a rendőrök is
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 07:17
Utcára vonul április 16-án, az alkotmány zárószavazását megelőző szombaton a Magyar Demokratikus Charta, a rendvédelmi szervek is elégedetlenek
Cikkek
Dinnyetermesztés: összeomlás szélén az ágazat?
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 07:04
Ha idén is rossz évük lesz a dinnyetermelőknek, akkor visszavonhatatlanul piacvesztést szenved el a dinnyeágazat - mondta el a Napi Gazdaságnak Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Dinnye Szövetség elnöke. A lap a hétfői számában azt írja, hogy a tavalyi katasztrofális év után óriási a termelők tőkehiánya.
Simonka a szervezet becslésére hivatkozva azt mondta, hogy a megmaradt termelők 70 százaléka hitelből kezdi az idei évet. Szavai szerint tárgyalnak a Vidékfejlesztési Minisztériummal azért, hogy mielőbb elkészüljenek a piac stabilizálásához szükséges jogszabályok. Elsősorban a kereskedelmet szabályoznák. Az elnök reményei szerint a telephely engedélyezésére és a felvásárlási minőségellenőrzésről, osztályba sorolásról készülő miniszteri rendeletek a szezon kezdetére hatályba léphetnek.
A Napi Gazdaság azt írja, hogy várhatóan az idén lesz az elmúlt 10 év legkisebb dinnye termőterülete, de görögdinnyéből várhatóan meglesz a belföldi fogyasztáshoz szükséges mennyiség. Félő azonban, ha idén is komolyabb terméskiesés lesz, akkor közel kerül az ágazat ahhoz, hogy 4300 hektár alá csökkenjen a termőterület, ami már veszélyezteti a júliusi exportpiaci elsőséget.MTI, Napi Gazdaság
Cikkek
Átvilágítókat keres a jegybank
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 06:59
Bankjegyvizsgáló eszközöket forgalmazók jelentkezését várja a Magyar Nemzeti Bank, és ezután - várhatóan májusban - pályázatot ír ki kiskereskedők számára, akik a jegybank támogatásával vásárolhatják meg ezeket az eszközöket.
A Népszabadság a hétfői számában azt írja, hogy az MNB a készülékek nettó árának hatvan százalékával, eszközönként legfeljebb 20 ezer forinttal járul hozzá a berendezések megvásárlásához. A jegybank 50 millió forintot különített el erre a célra azért, hogy szélesebb körű legyen a bankjegyellenőrzés.
A lap idézi az MNB legutóbbi jelentését, ami szerint 2010 utolsó három hónapjában a rendőrséggel közös akciónak köszönhetően jelentősen csökkent a hamis bankjegyek száma, de továbbra is figyelmet kell fordítani a kisebb számban előforduló húszezer forintos hamisítványokra.MTI, Népszabadság
Cikkek
Párizsi minta: a főváros vinné tovább a vízműveket
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 06:58
A Fővárosi Vízművek kivásárlásáról tárgyal a főváros a külföldi tulajdonosokkal. Párizsnak bejött ez a húzás
Cikkek
Totális kontroll alatt lesznek a közbeszerzések?
Privátbankár.hu | 2011. március 28. 06:47
Április elsejétől a nemzeti fejlesztési miniszter ellenőrzi a költségvetési szervezetek, a többségi állami tulajdonú vállalatok és a kormány közalapítványainak közbeszerzéseit
Cikkek
Liszt Ferenc Égi Udvara vár minket
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 17:59
Vasárnap hajnalban megkezdte működését a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasforgalmi csarnoka, a SkyCourt: "otthonosabb lett az ország"?
Makro / Külgazdaság
A líbiai olajkivitel egy hét múlva újraindulhat
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 17:27
A líbiai felkelők által ellenőrzött területeken napi 100-130 ezer hordó olajat termelnek ki és az olajkivitel "egy héten belül" újraindulhat - közölte Ali Tarhúni, a felkelők gazdaságért, pénzügyekért és olajért felelős képviselője egy vasárnapi sajtótájékoztatón Bengáziban.
Tarhúni szerint az olajkitermelést "könnyen" napi 300 ezer hordós szintre növelhetik. A képviselő arról is tájékoztatott, hogy a felkelők kormánya szerződést kötött Katarral, amelynek értelmében az arab ország gondoskodna az olaj értékesítéséről. Az első szállítmány "egy héten belül" indulhat el - tette hozzá.MTI
Cikkek
Tízezrek búcsúztak Arnóth Sándortól
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 17:17
Gyászolók tízezres tömege vett végső búcsút az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor polgármestertől vasárnap, Püspökladányban, a városi köztemetőben.
Az emlékezők reggel óta folyamatosan érkeztek a temetőbe, a tömeg a városhatártól kezdve rendőrök és polgárőrök irányítása mellett juthatott el a fideszes politikus ravatalához.
A búcsúzók ezrei között lerótta kegyeletét Orbán Viktor kormányfő, Kövér László házelnök, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Lázár János Fidesz-frakcióvezető, Kósa Lajos debreceni polgármester és Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
MTI
Cikkek
Még most kellene segítséget kérnie Portugáliának?
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 17:00
A közgazdasági ésszerűséget felülírja a kormányválság utáni belpolitikai helyzet Portugáliában. Lisszabon erősnek akar látszani, pedig segítségre szorul
Cikkek
Új alkotmány: hétfőn eldőlhet minden?
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 16:21
Lezárult az alkotmányozás első hete. Két ellenzéki párt nem vett részt a vitában, ma is úgy gondolják, jól döntöttek. A Jobbik biztosan nem szavazza meg az új alaptörvényt, és noha a kormány mutat némi rugalmasságot, valószínűleg kudarcként éri őket, hogy vélhetően csak a Fidesz és a KDNP politikusai szavazzák majd meg az új alkotmányt. Lázár János mindent megpróbált, az MSZP szerint a törvény csalódás lesz, az LMP-nek elvi gondjai vannak. Jövő héten folytatják
Makro / Külgazdaság
Szülinapi ajándék a Századvégnek a Fidesztől
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 15:40
Egy éve alakult a Stumpf Istvánhoz köthető Századvég égisze alatt az új gazdaságkutató intézet, mely 24,3 milliós megrendelést kapott most a Fidesztől. Hatszor 30 oldalt kell elkészíteniük
Cikkek
Szakad-e a Monetáris Tanács?
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 15:05
Először ül össze az új összetételű Monetáris Tanács hétfőn a kamatdöntő ülésre - az elemzők nem számítanak kamatvágásra, az infláció megköti a tagok kezét
Cikkek
IMF: Latin-Amerika túlhevülhet!
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 14:50
A túlhevülés veszélyére figyelmeztette a hétvégén Latin-Amerikát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója
Makro / Külgazdaság
Sugárzó anyagok Budapesten: nyomoz az NNI
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 14:39
Sugárzó anyagot találtak egy budapesti lakásban lomtalanítás közben, öt embert kórházba szállítottak. Az NNI már nyomoz az ügyben
KKV
Mi lesz a japán autógyárakkal?
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 14:19
Érzékenyen érinti a japán autógyárakat a földrengés és cunami miatti termeléskiesés - úgy számolnak 5 hétig lesznek ellátási zavarok, ami szinte hihetetlen azok után, ami történt
Cikkek
Kétarcú háború Kadhafi ellen - amerikai kenőpénzek Líbiának
Privátbankár.hu | 2011. március 27. 13:43
A Nyugat kenőpénzei nélkül Kadhafi nem erősíthette volna meg hatalmát. Akik egykor behódoltak neki és titokban támogatták, ma légicsapásokat vezényelnek a líbiai ezredes ellen
Cikkek
Záhonynál 7 órát várnak a kamionosok
Privátbankár.hu | 2011. március 26. 12:46
Hét órás várakozás alakult ki a kilépő teherforgalomban szombaton délelőtt a záhony-csapi határátkelőhelyen - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A torlódás növekvő tendenciát mutat, melynek oka a hétvégeken már menetrendszerű forgalomnövekedés.
A magyar-ukrán határszakasz többi határállomásán egyelőre sem a kilépő, sem a belépő személyforgalomban nincs fennakadás, sehol sem kell várakozni.MTI
Cikkek
Egészségügy: a háttérben kezdik az összevonásokat
Privátbankár.hu | 2011. március 26. 12:42
Összevonná a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága a hozzá tartozó háttérintézményeket - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
A lap azt írta, hogy ezzel egy "megaszervezetté" olvadna össze többek között az Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet, az Országos Gyógyszerészeti Intézet, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet, az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal, valamint az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a háttérintézmények összevonására hamarosan sort kerítene az államtitkárság. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy ki vezetné az új szervezetet, s a változás esetleg együtt jár-e létszámleépítéssel - olvasható a lapban.MTI, Magyar Nemzet
Makro / Külgazdaság
Schmitt bizonyítani tudja, nincs alapja a támadásoknak
Privátbankár.hu | 2011. március 26. 12:32
Schmitt Pál szerint a személyét ért támadások teljesen alaptalanok. Az 1964-es autóbalesetéért azért kapott felfüggesztetett mert pénzbírságot nem kaphatott - mondta
Makro / Külgazdaság
Életfogytiglan - Orbán szerint ez is mehet az alkotmányba
Privátbankár.hu | 2011. március 26. 12:20
"Az embereknek fontos, hogy mi lesz Magyarország jövője" - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint az életfogytiglan is bekerülhet az új alkotmány szövegébe
Cikkek
Szorgalmasabbak az adózók, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2011. március 26. 12:01
Eddig 1 038 549 darab 1053-as szja bevallás érkezett az adóhatósághoz, ami az idei évre várt mintegy 4,5 millió bevallás 23 százaléka. Az egyszerűsített bevallás elkészítését a tavalyi 244 319 adózó után 281 216 magánszemély kérte. A 40 milliárdnyi adóvisszaigénylésből a NAV már 19 milliárd forintot utalt is
Cikkek
Adósok megsegítése: majd áprilisban?
Privátbankár.hu | 2011. március 26. 10:07
Április végére tető alá hozhatja a kormány és a bankszövetség a bajba jutott adósokat megsegítő programot - írta szombati számában a Magyar Nemzet Gyuris Dánielre, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagjára hivatkozva.
Cikkek
Marad a gáz alapára
Privátbankár.hu | 2011. március 26. 09:13
Áprilisban nem lesz gázalapár-emelés, a kormány korábbi bejelentése alapján viszont a szociális támogatás megszűnik, ez az érintett mintegy egymillió család számára mégiscsak áremelkedést hoz
Karrier
Egyéni kérdésnek tartjuk az abortuszt
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 19:01
Minden második magyar egyetért azzal, hogy a magzatnak a fogantatástól joga van az élethez, ugyanakkor a többség mégis megfelelőnek tarja a jelenleg hatályos szabályozást
Karrier
Semmi értelme sincs tömni magunkba a jódot!
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 18:35
A Japánban történt tragédia hatására világszerte megkezdődött a jódkészítmények pánikszerű felvásárlása. Milyen esetekben indokolt a jód szedése, és ártalmas lehet-e a túlzott jód fogyasztás?
Cikkek
Három részvényt "lefokoztak" a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 18:27
A Budapesti Értéktőzsde az "A" kategóriás részvények szokásos felülvizsgálata során három papírt, az AAA Auto Group, a Linamar és a Phylaxia részvényeit május 2-i hatállyal átsorolt a "B" kategóriába - közölte a tőzsde pénteken a honlapján.
A tőzsde a 2010. szeptember 1-jétől 2011. február 28-ig terjedő időszak forgalmi és átlagos kapitalizáció adatai alapján végezte el a vizsgálatot. A három részvény két egymást követő vizsgálati időszakban nem felelt meg a szabályzatban meghatározott feltételeknek, ezért sorolták át őket.MTI
Cikkek
Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,50 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 23.030,38 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A magyar piac egész nap szépen teljesített, szemben az európai tőzsdékkel, amelyek csak délután kezdtek fölfelé indulni - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette, hogy Magyarország iránt jelenleg optimista a befektetői hangulat uralkodik, amit a csütörtökön kibocsátott dollárkötvény sikere, illetve a forint erősödése is jelez.
A kereskedő szerint az OTP árfolyamának emelkedésében is szerepet játszott a forint erősödése, mivel a forint a svájci frankkal szemben is erősödött, 205 forint közelébe csökkent a frank jegyzése. A frank árfolyama az egyik legnagyobb kockázati tényező az OTP számára, a banknak ugyanis óriási mennyiségű frankban kihelyezett hitelállománya van, és az árfolyam emelkedése növelheti a nem teljesítő hitelek arányát - fejtette ki.
Varjú Péter szerint a Mol gyengülése a szíriai lázongásokkal lehet összefüggésben. A Mol horvát leányvállalatán, az INA-n keresztül szénhidrogén kitermelésben érdekelt Szíriában.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei! >>MTI
Cikkek
Lemondott a Mol vezére
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 17:47
Távozik Mosonyi György 2011. április 30-án a Mol Nyrt. vezérigazgatói pozíciójáról, lemond igazgatósági tisztségéről, és a vállalat operatív irányításában nem vesz részt a jövőben - közölte az olajvállalat pénteken a tőzsde honlapján. A Mol új vezérigazgatója május 1-jétől Molnár József jelenlegi pénzügyi vezérigazgató-helyettes lesz.
A Mol felügyelőbizottságának elnöke, Kupa Mihály szintén lemondott tagságáról április 30-i hatállyal. Új felügyelőbizottsági tagnak Mosonyi Györgyöt javasolja az igazgatóság.MTI
Cikkek
Nyakunkon maradt a forint: beleírják az alkotmányba is
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 17:17
Varga Mihály szerint a forint mint hivatalos fizetőeszköz rögzítése az új alaptörvényben magától értetődik - ha bevezetjük az eurót, módosítani kell az alkotmányt
Deviza / Áru
Nagyot hajrázott a héten a forint
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 16:59
Pénteken tovább erősödött a forint; egy hét alatt 8 forinttal lett olcsóbb az euró, a magyar deviza a tavaly május elején jellemző árfolyamszintre állt vissza.
Cikkek
Ki hitte volna? Jól megy nekünk az elnökösködés
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 15:58
Kompetensebbnek bizonyulhat a magyar EU-elnökség, mint azt sokan várták - írta a Financial Times brüsszeli tudósítói irodájának vezetője publicisztikájában
Cikkek
Mégsem lehet megúszni a történelem-érettségit
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 15:46
Továbbra is kötelező lesz történelemből érettségi vizsgát tenni a szakközépiskolákban - mondta a közoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken az MTI megkeresésére.
Gloviczki Zoltán közlése szerint a közoktatási törvénykoncepció vitaanyagában alternatívaként valóban megjelent a történelem fakultatív érettségi tárggyá tételének lehetősége a szakközépiskolákban, ám az "nagy ellenállásba ütközött", ezért az kötelező marad. A helyettes államtitkár utalt arra, hogy a történelem érettségi fakultatívvá tétele esetén a tantárgyat egy szakmai tárggyal lehetett volna kiváltani.
Gloviczki Zoltán elmondta, hogy a szakközépiskolákban a következő öt tantárgyból kell továbbra is érettségi vizsgát tenni: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, egy idegen nyelv, illetve komplex szakmai érettségi vizsga.
A kormányzati döntés alapján minden marad a régiben, tehát a szakközépiskolába járó diákoknak ezután is érettségizniük kell történelemből - összegezte a helyettes államtitkár.
MTI
Cikkek
A látszat csal? Portugália azt ígéri, hogy fizet
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 15:41
Portugália a továbbiakban is képes lesz finanszírozni hiteligényét a tőkepiacokról, és eleget fog tenni minden fizetési kötelezettségének - mondta a távozó miniszterelnök
Cikkek
Nagy lépés Európának: meglesz a szerződésmódosítás
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 15:34
Megállapodtak tagállamok vezetői pénteken az EU alapszerződésének korlátozott módosításában, amelynek célja az euróövezet és az euró stabilitásának fokozása
Cikkek
Tovább borul a reptéri taxis bili: a főváros felmondta a szerződést
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 15:17
Felmondta a főváros a Budapest Airporttal 2006-ban taxiállomások üzemeltetésére kötött szerződést, mert nem tudtak megegyezni a drosztok fenntartásáról.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szerződés automatikusan öt évre meghosszabbodott volna, ha március 25-ig nem bontják fel. A BKK és a taxiállomásokat üzemeltető kft. több alkalommal tárgyalt a repteret üzemeltető Budapest Airporttal, de a szerződés felmondásának határidejére nem sikerült megegyezni.
Ha május végéig nem születik megállapodás a szerződés új feltételekkel történő megkötéséről, a repülőtéren a speciális, egy taxiszolgáltatónak kizárólagosságot biztosító taxiállomás a továbbiakban nem maradhat meg. A közlemény hangsúlyozza, hogy Budapest és a BKK célja nem a 2006 előtti repülőtéri taxiállapotok újbóli előidézése, hanem a rendezett repülőtéri taxiszolgáltatás biztosítása, ezért májusig folyamatosan tovább tárgyalnak a Budapest Airport vezetésével.
MTI
Cikkek
Béke a BKV-nál: megvan a bérmegállapodás
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 14:38
A BKV két fő szakszervezeti szövetsége elfogadhatónak és vállalhatónak tartja azt a bérmegállapodást, amelyről az érdekképviseletek csütörtökön állapodtak meg a közlekedési társasággal.
A bérmegállapodás szerint a bruttó 250 ezer forint alatt keresők 5,5 százalékos bérfejlesztéssel számolhatnak, ezen összeg fölött – tízezer forintos lépcsőnként – 1-1 százalékkal csökken a növelés mértéke, a bruttó 300 ezer forintnál többet keresők pedig már egyáltalán nem kapnak emelést.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy az adott körülmények ismeretében ez a bérmegállapodás mindenki számára vállalható. Hozzátette: a munkavállalók jelentős részének növekedni fog a bére.
Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke közölte, hogy számukra is elfogadható az egyezség, ez volt a maximális mérték, amelyet ebben a helyzetben a szakszervezetek elérhettek. Nem ez minden idők legjobb bérmegállapodása, de elfogadható - tette hozzá. A bérfejlesztés márciustól érvényes, így az április elején átutalandó bérekben már jelentkezni fog az emelés.
MTI
Deviza / Áru
Tripla rekord: kapós volt a magyar államadósság
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 14:09
Az ÁKK vezetője szerint három szempontból is rekord teljesítményt eredményezett a dollárban jegyzett magyar világkötvény-kibocsátás csütörtökön, nemcsak magyarországi, hanem közép- és kelet-európai regionális szinten is. 3,75 milliárd dolláros volt a kibocsátás, de 13 milliárdot is lejegyeztek volna a befektetők
Makro / Külgazdaság
A tavasz kivesz egy nap szabadságot
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 13:34
Vasárnapra egy hidegfront mögött egy napra hidegebb levegő érkezik, helyenként csak 6-8 fok lesz, a hegyekben havaseső eshet - aztán viszont visszatér a tavasz
Cikkek
Meggyűlik a svájciak baja az erős frankkal - van remény?
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 12:57
Svájc számos új ajánlattal várja a turistákat, a legnagyobb kihívást az ország számára most az erős frank jelenti - mondta a Schweiz Tourismus Ausztriáért és Magyarországért felelős vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Tavaly 4 százalékkal, több mint 8,628 millióra nőtt a beutazások száma Svájcban, a vendégéjszakáké pedig 1,4 százalékkal, közel 20,443 millióra, ezen belül a magyar beutazások száma 35.030, a vendégéjszakáké 83.597 volt, ami 2, illetve 1,4 százalékos növekedés 2009-hez képest - ismertette Urs Weber.
A turisztikai vezető az MTI kérdésére azt mondta: a legnagyobb kihívást az erős frank jelenti. Ha azonban az eurozónában és Magyarországon emelkedik az infláció, emelkedhetnek a kamatok, Svájcban ugyanakkor alacsony az infláció, ezért a kamatot is alacsonyan tartják, ami némileg csökkenti a CHF értékét. A magyar relációból Urs Weber az idén kismértékű növekedéssel számol. "Azt reméljük, hogy a következő 5 évben elérjük a 100 ezer vendégéjszakát" - mondta az MTI-nek.
Mennyire erős most a svájci frank? Kövesse a Privátbankáron! >>
MTI
Cikkek
Mobilnet: februárban tarolt a T-Mobile
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 12:38
Februárban közel 1 millió 350 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív – a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő – ügyfelek száma az előző havi 1 millió 17 ezerről februárban 1 millió 36 ezerre emelkedett, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
A három mobilszolgáltató együttműködésén alapuló gyorsjelentés szerint az előfizetők a januári 1 millió 377 ezer után februárban 1 millió 283 ezer GB adatot töltöttek le és -fel, az egy aktív ügyfélre jutó átlagos forgalom pedig az előző hónaphoz képest 1,24 GB-ra csökkent.
A forgalmazásban részt vevő aktív előfizetések alapján a T-Mobile részesedése 48,87 százalékról 49,20 százalékra emelkedett, a Vodafone részesedése 27,56 százalékról 27,35 százalékra, míg a Telenoré 23,57 százalékról 23,45 százalékra csökkent.
A gyorsjelentés alapján az összes előfizetőt tekintve a Vodafone piaci részesedése a januári 25,45 százalékról 25,22 százalékra, míg a Telenoré 26,48 százalékról 26,34 százalékra csökkent, a T-Mobilé pedig 48,07 százalékról 48,44 százalékra emelkedett.
Februárban az adatforgalom alapján a Telenor piaci részesedése az egy hónappal korábbi 30,52 százalékról 30,54 százalékra, a T-Mobilé 42,16 százalékról 42,90 százalékra nőtt, eközben a Vodafoné pedig 27,32 százalékról 26,56 százalékra csökkent - derül ki az NMHH közleményéből.
Privátbankár
Friss
Személyes pénzügyek
Éremes tudni: összehangolják a különböző lakástámogatásokat
Az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása.
18 perce
Nemzetközi
Láthatatlan, de kemény választ adott Trump a volt orosz elnök szavaira
„Rendkívül provokatív” volt Dmitrij Medvegyev megjegyzése.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Trump az egyiket kirúgta, a másik lemondott
Elbocsátott egy munkaügyi tisztviselőt a rossz foglalkoztatási adatok közzététele után.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
A Ryanair, az EasyJet és a Wizz Air bújtatott áremelése
10:10
-
Trump kőkeményen megtámadta a jegybank elnökét
09:09
-
Lélektani határt tört át a magyar tőzsde
08:08
-
Átrendeződött az unikornisok világa, vagyis az 1 milliárd dollárnál értékesebb magáncégek birodalma
05:05
-
A cégek növelték beszerzéseiket, ami nagyon lassú gazdasági fellendülést jelez
16:04
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Mozgalmas augusztus vár a Dobó István Vármúzeumban – irodalom, történelem és családi élmények a középpontban
09:52
-
Sior: rajzok haza 15.
09:35
-
Orbán Viktor interjút ad Dopeman műsorában, a rapper már a Digitális Polgári Kör tagja, Magyar Péter a morális fölényről kérdez
08:26
-
Tizes listán hanyas a "tahóságmérő" ebben az esetben? És mennyi a büntetés?
12:20
-
A gyanús szaga buktatta le a füvest
12:02
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Szlovénia sem várt tovább Brüsszelre, egyedül lépett Izrael ellen
2025. augusztus 1. 11:26
-
Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
2025. augusztus 1. 15:16
-
Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
2025. augusztus 1. 12:51
-
Döntött az EU bírósága: gyorsított eljárásban kosarazhatják ki a menedékkérőket
2025. augusztus 1. 16:16
-
Másodfokon is börtönbüntetésre ítélték Orbán Viktor szövetségesét
2025. augusztus 1. 13:31
