Hírek
Vállalat
5 dolog, ami ronthatja ügyfeleink első benyomását a cégünkről
Márkázott tartalom | 2024. október 3. 10:16
Amikor egy céget vezetünk, és szeretnénk azt sikeresen tenni, minden apróság számít. Nem mindegy, hogy milyen az első kapcsolatfelvétel a potenciális ügyfelekkel, sokat nyom a latba az első személyes találkozó, de még az irodánk állapota is. Ha nem szeretnénk már az első lépéseknél rossz irányba indulni, az alábbi hat pontra oda kell figyelnünk.
Nemzetközi
Itt az új felmérés: négyből három magyar szerint jól jártunk az EU-tagsággal
Wéber Balázs | 2024. október 3. 10:04
A most nyilvánosságra hozott Eurobarometer felmérés szerint a magyarok főleg az emelkedő árak és a megélhetési költségek miatt mentek el szavazni, háromnegyedük szerint pedig az uniós tagság előnyös Magyarországnak.
Nemzetközi
Tabutörésből normalitás, avagy erre Orbán Viktor is csettintene – mit üzen az osztrák Fidesz győzelme?
Wéber Balázs | 2024. október 3. 09:25
Ami húsz évvel ezelőtt még tabutörés volt, mára normalitás lett: a jobboldali populisták Európa-szerte megérkeztek a hatalomba, állítja Heidi Glück, Wolfgang Schüssel volt néppárti kancellár egykori szóvivője. Szerinte az osztrák Néppártnak a Szabadságpárt helyett a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal kellene összefognia. A néppárti-Zöld kormány kedden hivatalosan lemondott, az új kormány megalakulásáig rögös út vezet.
Vállalat
A PwC megvette a GKID-et
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 09:13
Hat új szakember csatlakozik a céghez.
Nemzetközi
Vérfagyasztó képek: siklóbomba robbant Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 08:52
Egy 3 éves gyerek is megsérült.
Nemzetközi
Kivégzéseket vizsgál Ukrajna
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 08:12
Magukat megadó ukrán katonákat végezhettek ki az oroszok.
Részvény / Deviza / Áru
Kivérzik a forint, botrányosan indította a napot
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 07:26
Elképesztő számok.
Nemzetközi
Brutális izraeli támadás: Bejrútot bombázták
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 06:54
Az izraeli hadsereg felszólította a lakosságot, hogy hagyják el Libanon déli részét.
Közérdekű
Pár gombnyomással lehet pénzt keresni Szoboszlai Dominik góljánál - Klasszis podcast
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 05:39
Mi segít abban, hogy közelítő pontossággal megjósolhassuk, hogy melyik sztár mikor fog gólt lőni a Bajnokok Ligájában? Miért lett kevésbé keresett a fogadók között a francia focibajnokság? Miért lett népszerű az online sportfogadás már a 40-50-es korosztályban is? Mivel segíti a mesterséges intelligencia a fogadásszervező cégeket? Bejön-e fogadásoknál a sportágak közé a vitorlázás vagy a falmászás? A Klasszis podcast mostani adásában Hannus Gábor, a Vegas.hu sportfogadási termékének üzletágigazgató-helyettese válaszolt ezekre a kérdésekre.
Nemzetközi
Joe Biden figyelmeztette Izraelt - Irán már magyarázkodik?
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 20:11
Szerdán is fontos események történtek a közel-keleti konfliktusban. Hírösszefoglaló.
Nemzetközi
Putyin egyik kulcsembere új feladatot kapott
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 19:54
A korábbi miniszterelnök és elnök egy állami cég élére ül be.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Őrült árak vannak Szigetszentmiklóson és nem tudnak csökkenni
Mester Nándor | 2024. október 2. 19:31
Budapest déli agglomerációjának egyes településein már a főváros külső körzeteiben jellemző házárakkal találkozunk. A fővárosból való kiáramlás és a távolabbi megyékből jövő beáramlás továbbra is erős ebbe a térségbe, ami felerősíti a keresletet, tovább emelve az árakat. Ugyanakkor a közlekedési infrastruktúra erős lemaradásban van, Érden és Szigetszentmiklóson a túlépítettség jelei láthatók, az önkormányzatok már adminisztratív eszközökkel korlátozzák a betelepülést.
Részvény / Deviza / Áru
Pocsék volt a hangulat Budapesten is
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 19:09
Valószínűleg a közel-keleti konfliktus erősödése tette tönkre a kedvet a hazai parketten.
Részvény / Deviza / Áru
Földhöz vágták a forintot, ebben nem volt köszönet
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 18:34
Nehéz szerdát élt meg a forint.
Nemzetközi
Libanon elhagyására szólít a magyar külügy is
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 17:16
A háborús helyzetre tekintettel.
Nemzetközi
Donald Trump végre elárulta, mire készül egy kulcsterületen
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 16:55
A volt elnök egyértelműen beszélt az abortuszkérdésről.
Nemzetközi
Iráni támadás: jókora bajban van az izraeli légvédelem, a nukleáris válaszcsapás lenne Izrael egyetlen útja?
Litván Dániel | 2024. október 2. 16:27
Nagyon sok rakéta jutott át a légvédelmi ernyőn, és nagyon úgy néz ki, hogy fontos dolgokat is találat ért Izraelben. De ha nem tudja kivédeni ezeket a támadásokat Izrael, akkor valami nagyon drasztikus dolog kellhet ahhoz, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő.
Részvény / Deviza / Áru
A Wing Csoport megvenné az Akko Investet
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 16:06
A Magyar Nemzeti Bank jóváhagyta a vételi ajánlatot a tőzsdén jegyzett vagyonkezelőre.
Részvény / Deviza / Áru
Kitörte a nyakát a forint
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 15:40
Döbbenetes szint fölé gyengült a magyar fizetőeszköz.
Nemzetközi
Súlyosabb lehetett az iráni rakétacsapás, mint eredetileg elismerték
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 15:15
Irán legalábbis részben eltalálta azt, amire célzott.
Szubjektív
„Eláztam az esőben és megfürödtem a patakban” – az El Caminóról jelentjük
Bózsó Péter | 2024. október 2. 14:49
Az El Camino több mint egyszerű gyalogtúra: spirituális kaland, utazás önmagunk felé. Az út erdőkön-mezőkön, csendes falvakon, kis- és nagyvárosokon keresztül vezet, Madridtól Santiago de Composteláig. Ezekben a hetekben ezt az utat járjuk be és meséljük el. Tartsanak velünk egy újabb szakaszon a Világjáró Extrában!
Befektetési alapok
Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Nemzetközi
Csúnyán keresztbe tehetnek Orbán Viktoréknak Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:05
Csütörtökön jelenthetik be hivatalosan is a bírósági szakaszt.
Nemzetközi
Izrael megdöbbentő lépésre szánta el magát
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 13:43
Az ország az ENSZ-nek is beintett.
Vásárló
Valami megmoccan a benzinkutakon, de mit szólnak majd az autósok?
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 13:23
A közlekedők egyik fele kap egy kisebb rossz hírt.
Vásárló
Megéri-e a régi ablakokat cserélni?
Márkázott tartalom | 2024. október 2. 13:18
Az őszi-téli időszakban sok lakásban megjelennek a párás ablakok és ezzel együtt a penész, ami amellett, hogy nem túl esztétikus látvány, egészségügyi problémát is okozhat. Sokan tapasztalják, hogy a régi, 15-20 évvel ezelőtt beépített ablakok nem zárnak megfelelően, tehát réseken adott a természetes szellőzés.
Személyes pénzügyek
Üzenetet kapott minden bankkártyás: mi a teendő átverés esetén? Megszólalt a szakértő
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 12:55
Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.
Részvény / Deviza / Áru
Már 399 felett van az euró, minden csepp földgázt meg kell becsülni
Eidenpenz József | 2024. október 2. 12:52
Hideg tél várható, a földgáztárolók többsége tele van ugyan, de vannak kivételek is és emelkedik a gázár, de a közel-keleti háború nagyobb eszkalációja nem valószínű. Az euró/forint már megnézte a 399-et is, főleg a nemzetközi bizonytalanság miatt. Szinte lehetetlen új bányákat nyitni, amiből valamikor nagy nyersanyaghiány várható.
Makro / Külgazdaság
Az év végi bevásárlási szezon árait befolyásolhatja a sztrájk
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 12:48
Sztrájkba léptek a legnagyobb amerikai kikötők dolgozói, ami komoly fennakadásokat okoz az év vége előtti áruszállításokban. A történet vége a karácsonyi árak növekedése lehet.
Makro / Külgazdaság
Donald Trump alig várja, hogy rendet csinálhasson a világon
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 12:07
Donald Trump nem éppen fiatal kora ellenére egy fiatal kobra reflexével csap le minden lehetőségre, amiről úgy gondolja, hogy javítja elnökké választását novemberben. Ilyen az iráni légi csapás is.
Makro / Külgazdaság
Csúcstalálkozó lesz az utolsó pillanatban: újabb fejezet kezdődhet az autópiaci csetepatéban
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 11:33
A BMW a német kancellárhoz fordult.
Makro / Külgazdaság
Összecsaptak a másodhegedűsök, kár, hogy senkit sem érdekelt
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 10:55
A politikai megmondóemberek azt emelik ki az amerikai elnökválasztás alelnökjelöltjeinek vitájából, hogy kulturált, konstruktív stílusban folyt. Donald Trump korszakában ez is eredmény.
Részvény / Deviza / Áru
Elkeserítő jóslat érkezett, ami a magyar benzinkutakat is érintheti
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 10:12
Számos szakértő szerint Izrael kemény válaszcsapással reagál az október eleji iráni rakétatámadásra, ami
kiütheti a világpiacról a perzsa ország olajszállításait. Ez durva következménnyel járna.
Nemzetközi
Netanjahu most Irán ellen készül
Káncz Csaba | 2024. október 2. 09:38
Izrael határozott háborús koncepciója a Hamász és most a Hezbollah elleni harcban a két entitás végleges hatástalanítása. Naszrallah meggyilkolása nem pusztán egy befolyásos politikus kiiktatása volt, hanem egy izraeli–amerikai nyilatkozat az „iráni polip” megfojtására irányuló folyamat kezdetéről. Káncz Csaba jegyzete.
Személyes pénzügyek
Megkergült az Apple Pay és ez sokaknak duplaannyiba került
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 09:03
A hibás tranzakciók rendezése még várat magára.
Vásárló
Árcsökkentést és akciócunamit hoz az Auchan riválisainak házassága
Buksza blog | 2024. október 2. 08:36
Franciaországban nagy változást hoz az ősz az áruházak körében, eltűnik a Cora, amely a Carrefour tulajdonába került, és az új tulaj jó ajánlatokkal akarja emlékezetessé tenni a változást.
Makro / Külgazdaság
Elérheti a lélektani határt a benzin ára Magyarországon, ha bejön ez a jóslat
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 07:55
A mostani kilátások szerint elképzelhető egy olyan forgatókönyv, amelynek örülhet majd minden autós. Azért akadnak kockázatok is.
Makro / Külgazdaság
Teljesen felborult Putyin képlete
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 07:19
Az oroszok embervesztesége becslések szerint valamivel több mint kétszerese lehet az ukránokénak a felőrlő háborúban, aminek finanszírozására Moszkva még több pénzt szán jövőre, mint idén.
Makro / Külgazdaság
Rendkívüli ülést hívtak össze az iráni támadás miatt
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 07:17
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa összeül az Izrael elleni iráni támadás miatt.
Részvény / Deviza / Áru
Nekieshetnek a forintnak is
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 06:51
Ha elharapózik a kockázatkerülés a piacokon, az a forintárfolyamban is hamar megjelenhet.
Nemzetközi
80 bomba és két évtizednyi munka - mindenkit meglepett, milyen mélyre jutott az izraeli hírszerzés
Litván Dániel | 2024. október 2. 05:39
Nem ez volt az első kísérlet Haszan Naszrallah kiiktatására, de a Hezbollah korábban meg tudta védeni vezetőjét. Most miért nem sikerült? Úgy tűnik, korábban elképzelhetetlennek számító mélységig tudta feltérképezni Izrael a terrorszervezet működését.
Nemzetközi
Véget ért az iráni rakétatámadás, elhagyhatták az óvóhelyeket az izraeliek
Privátbankár.hu | 2024. október 1. 20:03
Egyre feszültebb a helyzet a Közel-Keleten, küszöbön a robbanás.
Nemzetközi
Iráni rakétatámadás indult Izrael ellen
Privátbankár.hu | 2024. október 1. 19:25
Eszkalálódik a közel-keleti konfliktus.
Részvény / Deviza / Áru
Most a dollár árfolyamától fog égnek állni a haja
Privátbankár.hu | 2024. október 1. 19:24
Kedd estére gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
Nemzetközi
Ezen az új vezetőn is múlhat a világ sorsa
Wéber Balázs | 2024. október 1. 19:09
Enyhén szólva is veszélyes időszakban veszi át Mark Rutte a világ legerősebb katonai szövetségének, a NATO-nak a főtitkári posztját. Sokat dicsért kompromisszum-teremtő képességére most minden korábbinál nagyobb szükség lesz. Ki ő, mit csinált eddig és mit várhatunk tőle? Ezt nézzük meg az e heti Nagyítóban.
Részvény / Deviza / Áru
„Bebikázták” a pesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2024. október 1. 18:45
A nap nyertese a Richter.
Tudomány-technika
Így védték meg a kiberbiztonságot – beszámoltak a parlamenti bizottság előtt
Privátbankár.hu | 2024. október 1. 18:16
A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját.
Makro / Külgazdaság
A cascót is ellehetetleníti az extraprofitadó
Privátbankár.hu | 2024. október 1. 17:08
Esztergomban tartották a XX. Biztosításszakmai Konferenciát, melyet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szervezett. Az elmúlt évek értékelése mellett a közeljövő is szóba került, kiemelten az extraprofitadónak a szektorra gyakorolt káros hatása.
Friss
Makro / Külgazdaság
A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Lejtmenettel zárta a napot a forint.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
A Magyar Telekom viszont emelkedett.
4 órája
Részvény / Deviza / Áru
Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
A Nasdaq gyengült a leginkább.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09 -
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25 -
Tizenegy évesen vette első részvényét, 96 évesen is 140 milliárd dollár sorsáról dönt2026. augusztus 31. 16:22 -
Lakásból indult, ma 15–18 milliárd forintot érhet Gerendai Károlyék magyar sikercége2026. augusztus 31. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre több 40–50-es vállal szezonmunkát – ennyit lehetett keresni idén nyáron
16:53
-
Nyitott pult, zárt higiéniai rendszer: hogyan kínálhatja termékeit egy pékség vagy cukrászda úgy, hogy azok közben védve maradjanak?
15:56
-
Egyre több a részmunkaidős, egyre kevesebb a teljes állás Németországban
15:33
-
Megjött a NAV engedélye: egyszerűbbé válhat a nyugtaadás több tízezer vállalkozónak
15:04
-
Így teszi rá Amerika a kezét Venezuela olajára
13:49
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
2026. szeptember 1. 05:46
-
Hivatalos: a vagyonvisszaszerzési hivatal több milliárd forintban részesül
2026. szeptember 1. 06:44
-
Komoly tartalékot talált a költségvetésben a GKI
2026. szeptember 1. 08:11
-
Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
2026. szeptember 1. 11:39
-
Megvan, miért járt Moszkvában a CIA főnöke
2026. szeptember 1. 18:49




