3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az észak-koreai diktátor elhalasztotta a döntést, hogy kilője-e Guamra a tervezett négy rakétát, miután ezt eredetileg augusztus közepére ígérte, és most itt az időpont. Most megvárja, mit lép amerikai ősellensége, Dél-Korea pedig aktivizálja magát, és megpróbál hatékonyabban közbenjárni a háború elkerülése érdekében.

Két hete először jelent meg nyilvánosan Kim Dzsong Un, látogatást tett a hadsereg vezetésénél, megvizsgálta a tervet, amely a négy rakéta Guamra történő kilövését tartalmazza. Minderről a Reuters szerint a hivatalos észak-koreai hírügynökség számolt be. Elmondta, hogy ha Amerika folytatja felforgató tevékenységét a közelben és ezzel teszteli Észak-Korea védelmi képességét, akkor meghozza a fontos döntést, utalva a rakéták Guamra indítására. A közzétett fotókon Kim egy térképen mutatja a rakéták útvonalát. Ilyen képek, ahol Kim látványosan mutatja magát a fenyegetést, a múltban is gyakran megjelentek, de nem követte őket tényleges lépés.

Dél megszólalt

Mindeközben Dél-Korea szokatlanul határozott hangot ütött meg, miszerint az ő beleegyezése nélkül nem lesz háború, a kormány mindenképpen megpróbálja azt elkerülni. A dél-koreai elnök az ország japán megszállás alóli felszabadításának 72. évfordulóján beszélt, és többször hangsúlyozta, hogy nélküle nincs háború. Kérdés persze, hogy erre milyen eszközei vannak, hisz eddig ő sem tudott tárgyalni a nemzete másik felét kormányzó Kimmel, még formálisan sem érintkeznek, mint egykor a két Németország.

Mit tehet Szöul?

Feltehetően nem tudja az északi diktátort megakadályozni abban, hogy kilője a rakétáit, és Amerikát sem foghatja vissza, ha az úgy véli, közvetlen nukleáris támadás fenyegeti Kim részéről, ezért muszáj odacsapnia. Persze Trump biztos állandóan konzultál Dél-Koreával, de mondjuk egy guami rakéta becsapódás után valószínűleg már nem kérne semmihez engedélyt semmilyen szövetségestől, legfeljebb biztosítaná őket, hogy megpróbálja megvédeni őket a lehető legnagyobb mértékben.

A héten Dél-Korea ás Amerika közös katonai hadgyakorlatot tervez, ez biztos idegesíteni fogja Északot, de önmagában ettől talán nem szánja el magát végzetes lépésre. A Global Times kínai állami kézben lévő lap azt írja, hogy ha Dél-Korea tényleg békét akar, nem kéne sort kerítenie a hadgyakorlatra. Ezt nyilván nem teheti meg Dél, hisz biztonságának záloga mégiscsak Amerika. Egy dél-koreai katonai szakértő szerint viszont nagyon is komolyan kell venni Észak-Koreát, mert eddig ugyan mindig blöffölt, most egyre inkább kényszerpályán van.

Osztott, szorzott

Ha úgy érzékeli, hogy amerikai megelőző csapás indul ellene, megpróbálhatja megelőzni a megelőzést és kétségbeesésében rakétákat kilőni. Jim Mattis amerikai védelmi miniszter azt mondta tegnap, hogy ha rakéta indul Észak-Koreából, másodperceken belül beméri a pályáját és megsemmisítik, ha úgy vélik, hogy amerikai területet célozna. Ugyanakkor egy ilyen eseményt automatikusan úgy értékelnének, hogy támadás érte az országot, tehát beállt a hadiállapot. Egyelőre úgy tűnik, Kim Dzsong Unnak nem lenne kifizetődő kilőni a rakétákat, ezt most láthatólag meg is fontolta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint a Kádár-korszak jutott eszünkbe az Orbán-kormányról – A hét videója
Dobos Zoltán - Gáspár András - Izsó Márton | 2024. május 10. 18:44
Ez volt az inflációs hullám alja? Vagy lehet még alacsonyabb? Az élelmiszerláncok és benzinkutak után kit akar majd megrendszabályozni Orbán Viktor kormánya? Ki tehet az elmúlt három év gigantikus mértékű pénzromlásáról? A hét videója sorozatban a legfrissebb KSH-adatokat elemzi Dobos Zoltán újságíró és Gáspár András lapigazgató.
Makro / Külgazdaság Bitang drága ez a hitel, mégis viszik, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 12:51
Dörzsölhetik a markukat a bankok: bár csak minimális mértékben csökkentették az elmúlt év során a személyi hitelek kamatait, tavaszra történelmi rekordra futott az ügyfelek által igényelt kölcsönösszeg. 
Makro / Külgazdaság Kilőtt a brit gazdaság: 0,6 százalékos növekedésnek örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 10:38
A friss GDP adat alapján Nagy-Britanniában véget ért a tavalyi év második felében kialakult technikai recesszió. A növekedés ráadásul a vártnál jóval gyorsabb volt az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Az infláció visszatért a növekedés útjára: 3,7 százalék áprilisban
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 08:30
Az infláció mértéke megegyezett az elemzők várakozásaival, de a csökkenő tendenciának vége. Értéke meghaladta a 3,6 százalékos márciusi értéket.
Makro / Külgazdaság Kína stratégiai partnerséget kötött Magyarországgal
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 20:42
Stratégiai partnerségről szóló közös nyilatkozatot írt alá Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mely befektetői megállapodást, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjáról szóló megállapodást és nukleáris együttműködésről szóló megállapodást is tartalmaz. A két vezető ezt közös sajtótájékoztatóján jelentette be.
Makro / Külgazdaság Nem okozott meglepetést a brit jegybank
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 13:58
Londonban döntöttek az alapkamatról.
Makro / Külgazdaság Délután nagy bejelentésre készül Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 11:12
Csütörtök délután minden kiderül.
Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG