A hét, amikor elfogyott a piac türelme

Egyre keményebben osztottuk magunknak a sallert és a tockost

Tavasz elején hetekig alig mozdult a forint az euróval szembeni 290-es szint környékéről. Akkor az elemzők inkább további erősödést vártak, bár a legtöbben akkor is arra figyelmeztettek, hogy az IMF/EU-megállapodás alapvető feltétele a Magyarországgal kapcsolatos bizalomnak. Mindez hónapokig meg is volt. Az év végi leminősítések után gyökeresen megváltozott ugyanis a kormány kommunikációja és kétségtelennek mutatta, hogy elkerülhetetlen a megállapodás és nem is akarja elkerülni. Már ekkor is voltak olyan piaci hangok – elsősorban a pozícióból, érdekből beszélő londoni közösségből – amelyek a tárgyalások elhúzódását jósolták, többen pedig a „török kártyát” emlegették, amellyel arra utaltak, hogy Törökország a tárgyalások lebegtetésével 2008-2010 között gyakorlatilag elsumákolta a megállapodást, azonban annak folyamatos lebegtetésével valamennyire fenntartotta a piaci bizalmat, nem engedte elszállni a líra árfolyamát. A török utat a kormány mindvégig tagadta, ahogy azt is, hogy komoly fennakadások lennének a tárgyalásokban. A nemzetközi piacokon azonban látszólag eddig a hétig lehetett fenntartani a látszatot.

Az elmúlt hetekben egyre több hír jött Fellegi Tamás tárcanélküli miniszter (IMF-főtárgyaló) „nem hivatalos” washingtoni tárgyalásairól, anélkül, hogy a hivatalos időpontról hír érkezett volna. Közben piaci körökben terjedni kezdett az az azóta sem megerősített hír, hogy a magyar tárgyalók súlyos – elsősorban politikai jellegű – követelésekkel szembesültek, amelyek teljesítése a kormány számára vállalhatatlan lenne, illetve egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal. A jegybankelnök fizetése, a bírák kinevezési rendje valóban nem kapcsolódnak a szigorúan vett fiskális kiigazításhoz, az ország makrohelyzetére hozott intézkedésekhez. Ebből a szempontból valóban jogosnak tűnnek azok a kifogások, amelyek szerint az EU és az IMF „belekötött” Magyarországba. Csakhogy ehhez azt is látni kell, amit ezek a nemzetközi szervezetek egyértelművé tettek hónapokkal ezelőtt, hogy az országgal szembeni bizalomvesztést elsősorban az európai értelemben vett demokráciaminimum hiánya okozta.

Akármi is a valós indok a háttérben, ezen a héten biztos lett, hogy elfogyott a piacok türelme. Főleg miután olyan kommunikációs hibát követett el a kormány, hogy egy napon belül jelent meg két egymásnak nagyon ellentmondó nyilatkozat a tárgyalásokról. Andor László EU-biztos kedden délelőtt azt nyilatkozta, hogy hónapok óta tisztázta a feltételeket a magyar kormány és az EU, aztán este Martonyi János külügyminiszter egy tévéinterjúban meglehetősen drámai hangon azt jelentette, hogy még nem tudjuk a feltételeket. Ezután már nem lehetett menteni az ügyet, csütörtökön Fellegi Tamás sajtóirodája megerősítette, hogy nincsenek tisztázva a hivatalos tárgyalások elkezdéséhez szükséges feltételek. Közben kipakolt az EU is, Olivier Bailly szóvivő egyenes azt mondta, hogy a tárgyalások feltétele a bizalom helyreállása Magyarországgal kapcsolatban, ez azonban nincsen meg. A zavaros bejelentésekre és a nemzetközi hangulat romlására a forint éles negatív korrekcióval reagált, a befektetők a 296-300 forintos euróra „árazták át” Magyarországot.

Ráadásul közben recsegnek-ropognak a nemzetközi piacok

Pár héttel ezelőttig klasszikus szófordulat volt a gazdasági sajtóban, hogy „a forintot a nemzetközi hangulat mozgatja”. Ezt ezen a héten már nem lehetett elmondani. A nemzetközi hangulat ugyan valóban beborult, de a hazai deviza gyengülésében nagy szerepet játszott az a spekuláció, hogy az egyre ritkuló levegőben valóban vákuumba kerülhet a forint, ami miatt a jegybanknak esetleg kamatot kell emelnie, vagy akár az ország csődjére is el lehet kezdeni spekulálni. Ennek a háttere nagyon egyszerű. Magyarország ugyanis egy ilyen fezsült piaci környezetben csak rendkívül drágán (magas állampapír-piaci hozamokkal) tudja magát finanszírozni a piacról. Ez az ország egyre durvább hosszú távú eladósodását, végső soron a fizetésképtelenségét okozná. Az IMF/EU mentőcsomagra éppen emiatt lenne szükség, hiszen ennek kamatai lényegesen alacsonyabbak a piaci kamatoknál, így ennek segítségével egy időre meg lehetne oldani a lejáró követelések visszafizetését.

Mariano Rajoy

Az egyik legnagyobb gondot ugyanakkor az éppen a héten kiújult aggodalom okozta az európai adósságválsággal kapcsolatban. Görögország után a célkeresztbe Spanyolország került, amelynek halmozott makroproblémái vannak. Spanyolország gyakorlatilag a 2008-ban kirobban világgazdasági válság „állatorvosi lova”, egyben hordozva a magas államadósságot, a rendkívül durva szinten álló munkanélküliséget, az amerikaihoz hasonló ingatlanpiaci összeomlást és az önkormányzatok eladósodottságát. Ez utóbbi lehet a veszte a viszonylag frissnek számító Rajoy-kormánynak. Spanyolországban ugyanis erősen decentralizált a közigazgatás, így önkormányzati – tartományi fennhatóság alatt vannak olyan kulcsterületek, mint az oktatás és az egészségügy. A kormány szándéka a megszorításokra így nem is a polgári tiltakozáson, hanem az önkormányzati rendszeren is elbukat. Az ezzel kapcsolatos félelem ismét felverte az állampapírok hozamait, nemcsak Spanyolországban, hanem a másik két kritikus helyzetű perifériás eurózónás országban is, Olaszországban és Portugáliában is.

A héten egyre sűrűsödtek az Európán kívüli rossz hírek is. Megint borzolta az idegeket Kína, ahonnan két rossz hír is jött a héten. Egyrészt kiderült, hogy a külkereskedelmi mérleg többlet növekedésének oka nem az export növekedése, hanem a belföldi fogyasztás miatt csökkenő import. Ráadásul péntek hajnalban napvilágot látott az első negyedévi GDP adat, amely ugyan a 8,1 százalékos éves bővüléssel még mindig robusztus, mégis elmarad a 8,3 százalékos várakozástól és növeli az aggodalmat a kínai gazdaság lassulásának sebességével és mértékével kapcsolatban. Az amerikai makroadatok vegyesek lettek, a hét eleji nagy esést gyakorlatilag az állította meg, hogy elindult a gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban és a vállalati számok egyelőre elfedik az igazi gondokat. A hangulat ugyanakkor nagyon borulékony, az erős volatilitás egyértelműen az idegesség jele. Erős kapaszkodó továbbra sincs a piacokon és egyre többen jeleznek előre egy drasztikusabb piaci kiigazítást. Ebben a helyzetben pedig a forintot nem óvja meg a puszta kommunikáció, hacsak végre nem társulnak hozzá komoly és hiteles kiigazító tervek. Még akkor is, ha azok „fájnak” a lakosságnak.