Philippe Bresson, a Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója közleményében azt írta: Magyarországon a közeljövőben sem várható komoly és tartós fogyasztói fellendülés, ezért a tulajdonosok a 2013-as év elejétől arra kényszerülnek, hogy beszüntessék itteni tevékenységüket.
Hangsúlyozza: a Bricostore mindent megtesz annak érdekében, hogy a tevékenysége beszüntetése előtt minden kötelezettségvállalását maradéktalanul teljesítse.
Csütörtökön a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, Sáling József tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a Bricostore barkácslánc december 31-ével kivonul Magyarországról.
A vállalat 1997-ben telepedett meg Magyarországon, jelenleg kilenc barkácsáruházat működtet Törökbálinton, Győrben, Budakalászon, Fóton, Soroksáron, Székesfehérváron, Csömörön, Szekszárdon, valamint Miskolcon. A cég miskolci áruháza 2007 decemberében nyílt, azóta nem nyitott új áruházat Magyarországon a Bricostore.
A Bricostore honlapján elérhető információk szerint a magyarországi Bricostore cégcsoport tulajdonosa a francia Bricostore Holding S.A.S.
A céginformációs adatok szerint a Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. vesztesége 2009 óta folyamatosan nőtt: 2009-ben több mint 740 millió, a következő évben 1,6 milliárd, majd 2011-ben már csaknem 2,2 milliárd forintos mínuszt könyvelt el. A kft. a céginfó adatai szerint 670 munkavállalót foglalkoztat.
A Bricostore a honlapja szerint további két céggel, a Bricostore Hungária Beszerzési Kft.-vel. és a Bricostore Hungária Ingatlan Kft.-vel van jelen Magyarországon.
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
2024. május 16. Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Áll a bál Oroszországban: letartóztattak egy korrupt vezetőt
körülbelül 1 órája
-
Megint Brüsszel agyára megy a magyar kormány
2 órája
-
Kormányzati támadások indulhatnak a Google és az Apple ellen?
2 órája
-
Váratlan beismerést tett az izraeli kormányfő
2 órája
-
Bombaformában a forint és jól megy a sora az OTP Banknak is
3 órája
-
Megújult Bécs egyik különleges látványossága - érdemes megnézni
3 órája
-
Németország kontra infláció: megjött a legújabb eredmény
4 órája
-
Budapest-Belgrád vasútvonal: a kínai sajtó előbb megírta, mint a magyar
-
Végre egy jó hír a kórházakról
-
Nem gondolná, mire kell még kötelező biztosítást kötni
-
Az állampapír-alternatívák és a játszva tanulás
-
Mit mond a gázszámla? Mi vele a baj? Mire kötelezték a hatóságot?
-
Deutsch Tamás évi 18 milliót keres a "másodállásából"
-
Bajban lehet az orosz sereg a friss műholdfelvételek szerint
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió 2024. május 8. 05:39
- Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. május 8. 07:29
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 15. 07:59
- Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe 2024. április 20. 17:13
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
- Sokat nem fognak érni az ukrán F-16-osok - trükkök nélkül még rálőni se tudnak majd az orosz gépekre 2024. április 11. 05:44
Megint Brüsszel agyára megy a magyar kormány
A magyar kormány már megint szembe megy az árral.
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
-
Idén tényleg ellephetik a magyarok Horvátországot
12:12
-
Hamarabban juthatunk elektromos autóhoz?
12:12
-
A magyar cégek mindössze 5 százaléka tud annyi bért adni, ami ellensúlyozza az inflációt
11:11
-
Ki nem találja, hova utaznak a magyarok pünkösdkor
11:11
-
Kitört az optimizmus a magántőke szektorban
10:10
-
Külföldi kutyák lepik el Magyarországot a hétvégén
13:01
-
Különleges helyszín nyílik a Duna part egyik legszebb szakaszán
13:01
-
Jön az ország egyik legmenőbb éjszakai futása
13:01
-
Átlépték a 130 milliárd forintot a repülőtéri fejlesztések
13:01
-
Mutatjuk, mennyit és hogyan grilleznek nyáron a magyarok
13:01
-
Azt hitte, hogy hűvös volt a reggel? -11 fok volt hajnalban a Bükk-fennsíkon!
14:24
-
Ungár Péter: Amelyik vitára meghívnak, arra elmegyek
11:43
-
Lomtalanítana? Itt vannak az egri időpontok és helyszínek!
11:22
-
Egerben sem lesz ebből polgármesteri vita a Fidesz és Mirkóczki miatt
07:55
-
Legyen Egerben okoszebra! - SZAVAZÁS
14:37
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 15. 07:59
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal
2024. április 18. 05:41
-
EP-választás: meglepő, mit hozott ki az új közvélemény-kutatás
2024. május 13. 15:21
-
Váratlant húzott Putyin a háborús sakktáblán – mi állhat a háttérben?
2024. május 13. 15:04
-
Állampapír helyett ETF-et is lehet vásárolni
2024. május 13. 17:05
-
Összeomlás szélén a fél évszázados békemegállapodás Izraellel
2024. május 14. 09:31
-
Ahogy az EU vizsgálódni kezdett, a kínai napelem-beruházók el is álltak tervüktől
2024. május 13. 18:01