Hirdetés
Hirdetés

A végső szót nem a közgazdászok mondják ki, hanem a politikusok (interjú)

Gáspár András, 2012. június 28., 06:20

Nem az eurózóna szenvedi meg igazán, ha Görögország elbukja a közös pénzt – a csődre már elég ideje volt felkészülnie a piacoknak. A válságból kivezető utat talán az írek találták meg elsőként, az ő megoldásuk viszont nem feltétlenül működne a spanyoloknál. Magyarországon sosem a tervekkel volt baj, inkább a megvalósítással vannak problémák. Barcza György a Privátbankárnak elmondta: talán 10-15 év elég lesz, hogy hozamszintekben utolérjük a cseheket, és 5-6, hogy a lengyeleket. Interjú a K&H Bank vezető elemzőjével.

Hirdetés

Magyarországon és egész Európában sem dőlt el a vita arról, melyik út vezet kifelé a válságból: vajon az államadósságot kell mindenáron lefaragni, vagy a növekedés beindításáért akár a költségvetési egyensúly is beáldozható? Melyik oldal áll jelenleg nyerésre?

Vannak országok, amelyek a régi, klasszikus recept szerint kizárólag az államadósság csökkentésével próbálkoznak: a költségvetési egyensúly javításával, egy átmeneti – vagy annak gondolt – recesszióval együtt igyekeznek kezelni a fennálló problémát, bízva abban, hogy a költségvetési konszolidáció elmúltával a növekedés is visszatér. Van emellett egy újfajta irányvonal, amelyet elsőként Írország választott: egy jelentős versenyképesség-javító programot vittek véghez, esetenként komoly áldozatok árán. Egyes cégeknél jelentős nominális bércsökkentések történtek – ebben közrejátszott az euró / font árfolyam kedvezőtlen alakulása is, hiszen Írország legnagyobb exportpiaca Nagy-Britannia. Hallottunk olyan vállalatról is, ahol 50 százalékos bércsökkentés volt: a vezetőség kiállt a dolgozók elé, és közölték: a bevételi számok tükrében vagy meg kell vágni a fizetéseket, vagy fel kell hagyni a tevékenységgel.

Írország hagyományosan egy összetartó nemzet, erős nemzeti öntudattal – nem véletlen, hogy viszonylag sűrűn tartanak EU-s ügyekben referendumokat. Hogy ez mennyire számít a gazdasági eredmények szempontjából, az kérdéses, de jelenleg úgy tűnik, hogy az ír megoldás sikerrel kecsegtet. Persze ők sem értek a folyamat végére: a válság újabb hullámát éli az eurózóna, ennek hatását Írországban is megérzik. Az export fellendülése azonban eddig erőteljes volt, a legfrissebb felmérések szerint Európa 5 legversenyképesebb gazdasága közé tartozik az ír. A kilátásaik jók, a hozamok nagyjából megfeleződtek, ami azt mutatja, hogy a piacok is bíznak az ír történetben.

 



Mennyire tudja ezt követni Európa többi része?

A többi ország esetében nem látszik hasonló optimizmus. Görögországban például a második mentőcsomag is változtatásra szorul; a kérdés itt az, hogy a politikai akarat megmarad-e a harmadik mentőcsomaghoz, ami az újabb korrekció feltétele, vagy pedig más forgatókönyv valósul meg, amelyek között az eurózóna elhagyása is szerepelhet.

A másik aktuális európai válsággóc Spanyolország – mennyire húzható rá a spanyol gazdaságra az említett ír forgatókönyv?

A spanyol gazdaság egészen más szerkezetű, egészen más problémákkal, ráadásul sokkal nagyobb, mint az ír. A fő problémát jelentő ingatlanpiaci buborékot Írországban tulajdonképpen államosították, komoly közadósságot felvállalva: egy meglehetősen alacsony, a GDP 40 százalékán álló államadósságról indultak, mostanra ez a szint 90 százalékosra emelkedett. Ezt a veszteséget viszonylag gyorsan bevállalták – ami kezdetben elég ijesztő stratégiának tűnt, most utólag azonban úgy néz ki, hogy jobban jártak, hogy hamar lenyelték a keserű pirulát, így ugyanis hamarabb indulhatott be a fejlődés.

Ez történik Spanyolországban is, csak nagyobb léptékben?

 

Névjegy: Barcza GyörgyBarcza György 1999-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságpolitikai szakán, ezt követően az Államadósság Kezelő Központban és a Pénzügyminisztériumban dolgozott. 6 éven át az ING Bank vezető közgazdásza volt, 2007 óta a K&H Bank vezető elemzője.

 

2006-ban elnyerte a Káldor Miklós díjat - ezt minden évben annak a gazdasági szakértőnek ítéli oda a Corvinus Egyetem, aki adott évben a legtöbbet tett a gazdaságpolitikai helyzet megoldásáért és annak megértetéséért.

A spanyol helyzet annyiban mindenképp bonyolultabb, hogy ők kaptak egy méretes mentőcsomagot, ami jelen állás szerint nem csak az EU, hanem az IMF részvételét is jelenti. Ennek következtében a kötvénytulajdonosok elé bekerül egy magasabb rendű adós: ha egy ország csődbe kerül, az EU és az IMF kielégítése az elsődleges, minden más kötvénytulajdonost megelőznek a sorban – ezt semmilyen bíróság előtt nem lehet megtámadni a felszámolási eljárás során. A spanyol kötvénytulajdonosoknak tehát azzal kell most szembesülniük, hogy hátrébb sorolódtak.

Az államadósságnak körülbelül a 9 százalékát kapta most meg Spanyolország, a keretösszegből eddig 19 milliárd eurót tettek bele a harmadik legnagyobb bankba – néhány héttel azután, hogy az új miniszterelnök kijelentette, hogy semmiféle közpénzt nem kíván bankmentésre fordítani. A helyzet azonban rosszabbra fordult, ami elbizonytalanítja a befektetőket – felvetődik ugyanis a kérdés, hogy hol lesz ennek a vége. Elég lesz a 100 milliárd eurós mentőcsomag, vagy kell egy következő?

Hogyan néz ki ez a piaci reakciók tükrében?

Első reakcióként a spanyol kötvényhozamok csökkentek, majd a bejelentés után néhány nappal újra emelkedni kezdtek, egészen 7 százalék fölé. Most újra viszonylag optimista a hangulat az euróválság kapcsán, ez véleményem szerint főleg a német kötvényhozamok emelkedésének köszönhető – mintha a piac elkezdte volna árazni annak a lehetőségét, hogy az év második felében kedvezőbbé válhat az európai gazdaság növekedése. Tényszámokat mindenesetre ezzel kapcsolatban nem látunk, nem emelkednek a bizalmi indexek – azonban 2009-ben sem emelkedtek. Úgy tűnik, a fordulatot nem lehet előre jelezni, a piac ennyivel gyorsabb mindenkinél. Ezek a folyamatok általában úgy zajlanak, hogy nagyon gyorsan nagyon nagy hozamemelkedések mennek végbe – ezt egyelőre Németországban látjuk, 1,25 százalékról 1,65 százalék környékére, 40 bázisponttal emelkedett a hozamszint egy hét alatt. Általánosságban azt lehet mondani, ha ez a növekmény eléri a 100-200 bázispontot, akkor a piac valóban egy második féléves kilábalásra számít. A fundamentumok mindenesetre ezt még nem támasztják alá – így kijöhet ebből az is, hogy a piac túl korán vált optimistává, és újra jön a visszaesés.

Az eurózóna keserű pirulája a görögök távozása – jóideje ott van már az asztalon egy pohár víz mellett, de csak nézegetik a tagállamok, le még nem nyelték. Milyen mellékhatásokkal járna, ha elveszítenék Görögországot?

Általában nézve az eurózónát, nem sok hatása lenne. Nyilván azok a nyugat-európai bankok, amelyek görög állampapírt tartanak, némi veszteséget felhalmoznának. Kétféle nyilvántartási módszer van: a piaci alapú könyvelésnél már a veszteségek leírása jórészt megtörtént, de minden bizonnyal vannak még olyan portfóliók, ahol úgynevezett lejáratig tartó könyvelés folyik – ezeknél még némi sokkot jelenthet a görög csőd. Ez azért nem olyan veszélyes, mint a Lehman-csőd volt: az egy váratlan esemény volt, míg a görög távozás már 2010 óta a levegőben van.

Az euró egyfajta átlaga a tagországoknak. Ha Görögország kilép, a maradó országok tulajdonképpen egy erősebb csoportot alkotnak, elvileg akár az euró erősödhet is. Az igazán kedvezőtlen hatást a görögök szenvedhetik el – így volt ez a Szovjetunió szétesésénél is: nem az orosz rubel járt rosszul, hanem a környező kisebb országok, ahol a nemzeti valuták mögött nem állt kellő hitelesség, így néhány esetben hiperinfláció következett be. A drachma bevezetése veszélyes dolog, ezt vélhetőleg a görögök is érzik. Ha a piacok túllőnek az egyensúlyi helyzeten, a költségvetési egyensúly helyreállása helyett a leértékelődés egy jókora vagyonvesztést eredményezhet. Kizárni mindenesetre nem lehet ennek a lehetőségét sem: a végső szót tudvalevőleg nem a közgazdászok mondják ki, hanem a politikusok, mögöttük pedig a választók állnak.

Milyen kimenetelt vár?

Nagyobb esélyt adok annak, hogy bent maradnak az eurózónában a görögök – de nem sokkal. 60-40, esetleg 70-30 arányban.

Mikorra mondhatjuk biztosan, hogy eldőlt: Görögország marad / távozik?

A 2010-es mentőcsomag után a piac háromnegyed évet várt. Amikor 2011 tavaszán kiderült, hogy nem tartják a tervezett hiánycél-csökkentést, akkor volt egy óriási zuhanás a kötvényárfolyamokban – egy negyedév alatt 80 százalékról 20-30 százalékra esett az árfolyam, magyarán egy 20 százalékos veszteségből 70-80 százalékos veszteség lett. A második mentőcsomagnak része volt a kötvénycsere-program is, ebben a névértékre vetítve 31,5 százalékos veszteséget vállaltak a befektetők, cserébe hosszú lejáratú kötvényeket kaptak 2 százalékos kuponnal – a másodpiacon ezek a kötvények a névérték 17 százalékán mozognak. Gyakorlatilag tehát az eredeti névérték 5-6 százalékát sem éri a görög állampapír.

 



Tehát a harmadik mentőcsomagon múlik, hogy mikor dől el a görög euró sorsa.

Így van. Azt egyébként lehet látni, hogy idén elég jelentősen javult a görög költségvetés pozíciója: a hiány majdnem fele a tavalyinak. A piac annyira erősen a görög államcsődre koncentrál, hogy a költségvetési konszolidáció már jóval kevesebb figyelmet kap. Persze egyelőre még mindig elsődleges hiányuk van, nincs növekedés, tehát a spirálban lefelé tart az ország. Egy durván 3 százalékos újabb megszorításra van szükség az elsődleges hiány megszüntetéséhez, majd egy finanszírozási csomagra relatíve alacsony kamattal.

Beszéltünk az ír útról, a görög útról és más utakról is. Magyarországon körvonalazódik a 2013-as költségvetés, ismerjük a Széll Kálmán terv 2.0-t – ezek alapján mi merre tartunk?

A számokat nézve az 1,6 százalékos növekedés optimistának tűnik, a 4,2 százalékos inflációs előrejelzés pedig alacsonynak. Ami a Széll Kálmán tervet illeti: a magyar költségvetési konszolidációnál az elmúlt 15 év során nem a tervekkel szokott gond lenni. Ennyi költségvetési program sehol máshol nem készült a régióban – és ilyen kevés eredményt sem értek el máshol. A megvalósítással van tehát inkább probléma. Ezt nyilván a befektetők is megtanulták, ezért most nagyon erősen figyelik az IMF-tárgyalásokat – jól látszik, hogy amennyiben ott előrelépés történik, arra nagyon gyorsan reagálnak. Ennek végére csak az tehet pontot, ha megérkezik a hivatalos válasz a Valutaalaptól.

A jegybanki függetlenség az egyetlen olyan kritérium, amelyet hivatalosan is a tárgyalások feltételeként neveztek meg a nemzetközi szervezetek. Ezen kívül mik merülhetnek még fel a tárgyaló felek, Magyarország illetve az EU, az IMF vagy az EKB részéről?

Ha a legutóbbi módosítót elfogadja az IMF, akkor az EKB-nak  nincs igazából további szerepe. Megindulnak a tényleges tárgyalások az IMF/EU-párossal. Kérdés, hogy mennyire egyezik az ő álláspontjuk. Korábban Brüsszel képviselte a szigorúbb fiskális célok teljesítését – elsősorban azért, mert amióta EU-tagok vagyunk, azóta nem sikerült még teljesítenünk a költségvetési hiánycélt. Amíg a görög példa nem derült ki, 2010-ig Magyarország volt a legkevésbé hiteles tagállam a költségvetési fegyelem terén – ezt az EU most láthatóan számon kéri. Ebben nem látok különösebb mozgásteret, a 2,5 százalékos hiánycél is ezt tükrözi. A helyzet azonban mintha fordult volna, a keményebb fél most az IMF lehet. Az EU megelégedhet a költségvetési hiánycél tartásával, főleg hogy nem sok olyan tagország van, ahol 3 százalék alatt tudják tartani a GDP-arányos deficitet. Akár még példaként is hivatkozhatnak Magyarországra. Az IMF-et azonban nagyon érdekli, hogy milyen eszközökkel érjük ezt el – ők inkább egy hosszútávon fenntartható megoldást támogatnának, ők a gazdaság élénkítést szeretnék biztosítva látni.

Mekkora növekedési áldozata van a deficitcél elérését szolgáló intézkedéseknek?

Hagyományosan úgy lehet számolni, hogy a megszorítások fele érinti a növekedést, fele pedig az importot. Tehát ha idén 3-4 százalék körüli kiigazítással számolunk, az azt jelenti, hogy 1,5-2 százalék jön le a növekedésből, és a maradék az importból, azaz ennyit javul a folyó fizetési mérleg és a külkereskedelmi egyenleg. Ezt tükrözik az eddigi számok is.

A kérdés az, hogy meddig maradnak meg az adóterhek, és milyen hatásai lesznek. Tavaly a nettó exportunk húzta a gazdaságot: amíg Európában volt gazdasági növekedés, addig a magyar export is együtt nőtt a szlovák vagy a cseh kivitellel együtt – ami azt mutatja, hogy az exportszegmensben nincs jelentős versenyképességi hátrányunk. Most azonban sokkal nehezebb időszak jön: egyszerre történik Európa lassulása és a magyar költségvetési kiigazítás. A kormányzat azt az utat választotta, hogy elsősorban nem a lakosságra terheli a kiigazítás terhét, hanem egyfajta közvetett adózás formájában valósítja meg. Ennek viszont nagyon nehéz felmérni a következményeit, ami bizonytalanságot szül.

A görög helyzet azonban arra is rávilágít, hogy a társadalom nem fogadja el ezeket az intézkedéseket – a politikusok legnehezebb feladata, hogy jól egyensúlyozzanak az adósságcsökkentés és a társadalmi elfogadottság között. Az európai országok felében már megbukott a válságkezelő kormány – a legutóbbi példa erre Franciaország.

Ebben a környezetben milyen kilátásai vannak a forintnak?

Úgy tűnik, a 280 körüli euróárfolyam egy viszonylag jó „kompromisszum” volt. Két dolog között egyensúlyozunk: egyrészt egy bizonyos exporttöbbletre van szükségünk, hogy a devizahitelekhez szükséges devizamennyiséget begyűjtsük – ennek eszköze a gyengébb árfolyam. A másik oldalon a devizahitelek törlesztőrészletét erősen befolyásolja az árfolyam, ezek megugrása a forint gyengülése esetén nagymértékben visszavetheti a fogyasztást. Valahol a kettő között kell óvatosan egyensúlyozni. Lényegében ebben a helyzetben a monetáris politikának nincs mozgástere – és ez még így is marad évekig.

Az alapkamat alakulása tehát csak a forint árfolyamán múlik? Az infláció nem tényező?

Az infláció mint cél sokadrangú kérdéssé vált – nem csak nálunk, hanem az egész világban. Amerikában, Európában negatív reálkamat alakult ki; ezzel az eszközzel ugyanis – a törlesztés mellett – nem csak az államadósságot, hanem a magánadósságot is lehet faragni. Nálunk ez nehezebb ügy, mivel az államadósság finanszírozása jelentős mértékben függ a külföldi befektetőktől, akik magas hozamot várnak el Magyarországtól. Az olyan alacsony kamatszint, amit Lengyelországban, Csehországban látunk, nálunk néhány éves időtávban sem realitás. 10-15 év kell a lényeges csökkenéshez; 5-6 év alatt elérhetjük a lengyel hozamszintet, onnan 5-10 év kell a csehek szintjének megközelítéséhez. A probléma az, hogy eközben választások lesznek: Magyarország alapvető problémája, hogy a választások a GDP 3-4 százalékába „kerülnek”. A gond az, hogy a választók számára nem túl vonzó, hogy 10-15 éves időtávon fejlődik az ország – őket az érdekli, hogy 1 év múlva mi fog történni.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Kilőtt az építőipar: mutatjuk, mekkorát ugrott

2014. április 16., 09:00
Kilőtt az építőipar: mutatjuk, mekkorát ugrott

Februárban az építőipar termelése 28,3 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Jó hír, hogy az épületek építése is jelentősen, 21,3 százalékkal nőtt és nem csupán az útépítések és infrastruktúra fejlesztések húzták az építőipart. Az építőipar egy éve tartó általános növekedése mellett a februári kedvező időjárás is hozzájárult a jó adathoz.

Utánajártunk

Hirdetés

Hirdetés

Facebook

Szavazás

Ön szerint lesznek fennakadások a gázellátásban az ukrajnai feszültség miatt?

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét: