2p
Az elmúlt két évben ráadásul tovább nőtt a számuk, jelenleg Ausztria lakosságának egy jelentős része bevándorló, és egyre többen lesznek.
(Fotó: ENSZ, UNHCR)

Sebastian Kurz külügyi és integrációs miniszter elmondása szerint az ország 8,5 millió lakosából mintegy másfél millióan másodgenerációs bevándorlók – ők, a szüleikkel ellentétben, már Ausztriában születtek. Az országban élő osztrák állampolgárok átlagéletkora 44, a külföldi állampolgároké 35 év.

Tavaly 210 ezer bevándorló érkezett az országba és 90 ezer menedékkérelmet nyújtottak be az osztrák hatóságokhoz, ugyanannyit, mint 2010 és 2014 között összesen. A bevándorlók többsége Afganisztánból, Szíriából és Irakból származik, de sokan jönnek Romániából és Németországból is. A nyelvtudás kapcsán Kurz elmondta: a bevándorlók jelentős része kész elsajátítani a nyelvet, mindössze 17 százalékuk nem beszél a befogadó ország nyelvén.

Túl sokan vannak

A külügyminiszter elmondta: az integráció sikere nagyban függ attól, hogy hányan várnak beilleszkedésre. Kurz szerint gondot jelent, ha valaki nem akar beilleszkedni, hiszen ez a magatartás szélsőségessé váláshoz vezethet, így minél hamarabb foglalkoztatni kell őket.  Az érkezők beilleszkedésére és segítésére egyébként idén nagyjából kétmilliárd eurót szán az osztrák vezetés.

Van, akinek bejött a menekülthullám

Európában továbbra is tanácstalanul állnak a főbb nagyhatalmak a menekültkérdéssel szemben: nehéz megegyezni, ki és hány menekültet fogadjon be, vagy lezárjuk-e a határokat vagy sem. Míg Angela Merkel befogadó politikáját egyre többen veszik sortűz alá, addig Svédország csendben gondolt egyet, és befogadta az odaérkező menekülteket. A gazdaság pedig meghálálta a döntést.>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG