1p
Megkaptuk a várva várt rajtjelet, most már minden rendben lesz? Az EU januárban még hajthatatlannak tűnt, a magyar kormány is keménykedett egy sort, de negyedév elteltével mégis mindenki engedett. Az még nagy kérdés, hogy a kötelezettségszegési eljárásokat előveszik-e, de Brüsszel egyelőre inkább a spanyolokra összpontosítana. Minket úgy is olcsóbb megmenteni.

Tegnap óta lehetett sejteni, hogy irányváltás következik - mondta Tóth Gergely a Buda-Cash elemzője az EU/IMF-tárgyalásokban bekövetkezett fordulatról, miután a Bizottság zöld jelzést adott Magyarországnak a tárgyalások megkezdéséről, két héten belül itt lehet az IMF küldöttsége.



"Se veled, se nélküled"

A folyó ügyekben hónapok óta tart a "se veled, se nélküled" az Európai Unióval, a felek nem nagyon tudtak előrelépni - mondja Tóth, aki nem tudja, mit ígérhetett tegnap az informális találkozón Orbán Viktor a Bizottság elnökének, de amit ígért, az "nagyon jól sikerült".

Az eredeti szerint Magyarországnak mind a három, januárban indult kötelezettségszegési eljárásnak meg kellett volna felelnie, hogy elkezdhesse a tárgyalásokat. Az EB hátralépett egyet és megelégedett az MNB-törvény módosításával illetve az azzal kapcsolatos magyar ígéretekkel (az EKB néhány aggályára még mindig nem adtunk választ).

Kötelezettségszegés: fékezhetik-e még a megállapodást?

Tóth Gergely szerint az nagy kérdés, hogy a másik két üggyel mi lesz, az biztos, hogy a bírák nyugdíjazása valamint az adatvédelmi ombudsman ügye az Európai Bíróság előtt folytatódik, gyorsított eljárásban - de kérdés, hogy azok képezhetik-e majd egy IMF-megállapodás aggályát a későbbiekben. Egyelőre valószínűbbnek tűnik, hogy az Európai Bizottság külön kezeli majd ezeket az ügyeket a magyar hitelkeret-megállapodástól, az Európai Bíróság végső szava ugyanis kötelező érvényű lesz majd Magyarországra nézve.

Senkinek sem érdeke, hogy Magyarország még nagyobb bajba kerüljön, a felek engedtek. Az EU sem olyan merev már ,mint volt pár hónappal ezelőtt és a magyar fél is tett engedményeket. Ebből a szempontból kulcsfontosságú volt a jegybank függetlenségének ügye - mondja a Buda-Cash elemzője.
"Ezt a huzavonát már az EU is kezdte unni egy kicsit" - mondja Tóth Gergely, aki szerint lesz elég gondja Spanyolországgal és például Olaszországgal az EU-nak. Egy gonddal kevesebb, hogy rövidre zárták a magyar ügyet.

Tóth szerint, ha az EU innentől parkoló pályára teszi a másik két kötelezettségszegési eljárást, a megállapodás már nyár elejére összejöhet, az elemző 15 milliárdos készenléti hitelkeretet tart reálisnak.

Brüsszel fél a dominótól, de az IMF tovább szoríthat minket

Sarkadi-Szabó Kornél, a Hungária Értékpapír Zrt. stratégiai igazgatója szerint kölcsönös gesztusokat tett egymásnak az EU és Magyarország. Az elemző szerint a magyar kormány nyilván engedett a jegybanktörvény ügyében, miközben Brüsszel is rugalmasabb lett. Sarkadi-Szabó szerint jól jött Magyarországnak, hogy az elmúlt hetekben fokozódott az aggodalom a perifériás országok csődjével kapcsolatban, az EU ugyanis egyre jobban fél a dominó-effektustól. Magyarországot sokkal olcsóbb megmenteni, vagy mentőövet dobni neki, mint például Spanyolországnak, így gyakorlatilag viszonylag kis ráfordítással ki lehet iktatni ezt a kockázatot. Az elemző ugyanakkor figyelmeztetett, hogy még nem dőlhetünk hátra, ugyanis a következő hetekben az IMF további gazdaságpolitikai engedményekre kényszerítheti Magyarországot, ez akár az adórendszert is érintheti. Sarkadi-Szabó szerint ezek változatlanul kemény tárgyalások lehetnek.

Olcsóbb lesz-e az államadósság finanszírozása?

Sarkadi-Szabó Kornél emlékeztetett rá, hogy egyelőre nem tudjuk, mekkora mértékű lesz a mentőöv és azt sem, hogy ahhoz hozzá kell nyúlnunk, vagy elég a megállapodás puszta ténye ahhoz, hogy megnyugtassuk a piaci szereplőket. Az elemző szerint ahhoz, hogy a következő időszakban tartósan csökkenjen a magyar államadósság finanszírozásának költsége, azaz az állampapírok hozama, az kell, hogy az európai válság is csituljon, a befektetők megnyugodjanak a perifériás országokkal kapcsolatban is. Ha viszont a nemzetközi aggodalmak is fokozódnak, akkor nagy valószínűséggel hozzá kell majd nyúlnunk a hitelkerethez, hogy abból fizessük a lejáró adósságot, az ugyanis még mindig sokkal alacsonyabb kamatozású, mint az állampapírhozamaink. (A mai bejelentés után a 10 éves magyar állampapírok hozama meredeken, 50 bázisponttal zuhant, 8,3 százalékra.)


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG