1p
Nem múltak el a kockázatok sem a piacokról, sem a reálgazdaságból, csupán az alacsony kamatok és a jegybanki pénznyomdák adtak rájuk felületi kezelést. A Privátbankár által megkérdezett elemző szerint idén komoly összeomlás is lehet, de az biztos, hogy erős árfolyamingadozások jönnek 2013-ban. A tavaly karámba terelt birkákon könnyen rajtaüthetnek az idei farkasok.

2013 - kockázatok újratöltve

Nem várható tartós javulás a világgazdasági folyamatokban idén sem. A válsággócok központi problémáit nem sikerült tartósan kezelni, bár a kormányzatok és a jegybankok elképesztő munkát öltek a lépésekbe. Az euróövezeti válságot az EKB akciói, a 0 százalék felé tartó irányadó kamatok, valamint a tagországok által biztosított mentőcsomagok igyekeznek visszabillenteni. A spanyolok esetében egyelőre sikerült megnyugtatni a befektetőket a bankrendszer konszolidálásának a tervével, ahogy ez jól látszott a kötvényhozamok nyári csökkenésében.

A görög csőd, illetve az ország kilépése az euróövezetből viszont csak nagyon magas áron volt elérhető. A görög kötvénytulajdonosok hatalmas leírásra kényszerültek, amivel kapcsolatban félő volt, hogy bizalmatlansági, betétkivonási hullámot indít el a bakrendszerben. Ez végül nem következett be, viszont a görög pénzügyi rendszernek kiszolgáltatott Ciprus padlóra került, az országot éppen múlt héten minősítette le brutális mértékben a Moody's.

Az előrejelzések szerint Kelet-Közép Európában egyre feszültebb lesz a hitelezési helyzet. Ennek oka, hogy a térségben aktív nagy nyugati pénzintézetek a mérlegük stabilizálása miatt, és egyéb óvatossági okokból főleg azokon a területeken szorítanak, ahonnan amúgy sem várnak jelentős hitelfelvételi aktivitást. Közben szinte minden európai ország megszorításokra kényszerül, ami az állami, az intézményi és lakossági költéseket egyaránt visszafogja. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor nem lesz vonzó a megtakarítás sem, éppen az alacsony kamatok miatt. Népszerűek maradhatnak ugyanakkor a magas szinteken ragadt perifériás és feltörekvő állampapírpiacok.

A Privátbankár korábban összegyűjtötte, hogy mit kell tudni a fiscal cliffről, azaz az amerikai pénzügyi szakadékról. Részletek>

Az amerikai fiscal cliffel kapcsolatban sem született megoldás. A 2012 utolsó napjaiban elhatározott lépés csupán elodázása volt a problémának. Egyelőre az sem egyértelmű, hogy milyen úton folytatódnak tovább a tárgyalások a következő hetekben. Obama ugyan látszólag nyert a megállapodással, viszont közelebbről nézve úgy tűnhet, éppen ő volt, aki többet engedett az adóterhekkel kapcsolatban. Az sem világos, hogy emelnek-e az adósságplafonon. Az elnök ezt kizárta, ugyanakkor pénzügyminisztere, Timothy Geithner korábban meglebegtette ennek lehetőségét. Az amerikai pénzügyi szakadék kérdése még minden bizonnyal visszatér a közeljövőben.

2012-ben nagy mértékadó tőzsdeindexek értek több éves csúcsra. Az amerikai részvénypiacok a 2008-as Lehman-csőd előtti időszak magasságaiban járnak. A jegybankok által az elmúlt 4 évben a rendszerbe öntött többletlikviditás a piacokon csapódott le, újabb buborékokat fújva főleg a részvények körében. A nyersanyagpiacokat ennél nagyobb mértékben mozgatják a válsághírek, illetve a világméretű kereslettel kapcsolatos várakozások. Idén is főszerepben maradhat az arany, a nemesfém rángatózása az elmúlt hónapokban jól mutatja azt a kétséget, aminek egyik oldalán a kereslet csökkenése, másik oldalán a jegybanki pénznyomdák okozta inflációs félelem áll.

Forrás: Privátbankár Dealbook

 

A jegybankok árnyékában

2013-ban fogva tarthatják a befektetői hangulatot a nagy jegybankok. Az amerikai Fed a legutóbbi közlések szerint még idén leállíthatja a kötvényvásárlási programját, ugyanakkor ez a várakozás elsősorban egy kamatdöntő ülés jegyzőkönyvének néhány sorához kötődik. Nagyon nehezen elképzelhető, hogy az amerikai jegybank teljesen visszavonulna a beavatkozásoktól, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos várakozás hűen tükrözi azt a megosztottságot, ami régóta felszínen van az amerikai jegybankárok között

Forrás: Privátbankár Dealbook

 

Az EKB elnöke, Mario Draghi a legutóbbi kamatdöntő ülés után arról beszélt, hogy a második félévben lendületet kaphat az eurózóna gazdasága. Az ülésen egyébként szinten tartották a 0,75 százalékos irányadó kamatot, és nem változtatott a 0 százalékos overnight kamaton, bár ezúttal először voltak olyan várakozások is a piacokon, amelyek szerint az EKB előbb - utóbb negatív tartományba is tolhatja ezt a rátát. Az euróövezeti válsággal kapcsolatos, nyáron csúcsosodott pánikhangulat egyelőre elcsitult, viszont a fundamentumokat egyik országban sem sikerült mélyrehatóan kezelni. A spanyol ingatlanpiac romokban van, a munkanélküliség gigantikus, a tartományok és a pénzügyi rendszer csődjét egyelőre jelentős mértékű mentőcsomaggal lehetett ugyan kezelni, de ez csak hűsítette a seb sajgását, az állampapírok hozamait csökkentette. A társadalmi elégedetlenség továbbra is nagy, a felszín alatti forrongást bármilyen esemény kiválthatja. A közelgő olasz és német választások szintén erős hatással lehetnek az európai kötvénypiacokra és általános befektetői hangulatra.

Nagy kérdés az is, hogy mi lesz az új japán kormány jelentős terveivel. Az Abe Shinzo vezette kabinet a múlt héten jelentett be egy gigantikus gazdaságösztönző csomagot, ezen kívül erős nyomást gyakorol a jegybankra is. Azt akarják elérni, hogy a Bank of Japan emelje meg a mostani 1-ről 2 százalékra az inflációs tűréshatárt, és pörgesse fel a már most is erősen dübörgő pénznyomdát. Ez a törekvés azonban (csakúgy mint Magyarországon) kiverte a biztosítékot a jegybanki függetlenség őrzőinél úgy Japánban, mint a külföldi megfigyelők körében. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a japán deviza több év mozdulatlanság után végre határozott gyengülésnek indult az elmúlt hetekben.

Forrás: Privátbankár Dealbook

 

"2012 a birkák éve volt, 2013 a farkasoké lesz"

Sarkadi-Szabó Kornéllal készült korábbi interjúnkat az elemzői ars poeticájáról itt olvashatják >>>>

Sarkadi-Szabó Kornél, a Hungária Értékpapír Zrt. stratégiai igazgatója szerint a kockázatok továbbra is nagyon magas szinten vannak, viszont a pénznyomdák és a zéró kamatok egyelőre kivonták azokat a befektetők fókuszából.

A stratéga szerint egyre nagyobb amplitúdóval fognak mozogni az árfolyamok, és valószínűleg lesz 2013 - ban egy "mini" Lehman-csőd, ennek kiváltója pedig több helyről is érkezhet. Sarkadi-Szabó szerint továbbra is megvan az esélye annak, hogy egy kínai intézményi, vagy önkormányzati csődhullám indul el idén. Ez tarolhat a piacokon, lévén amúgy is erős a bizonytalanság és nagyon kicsi az átláthatóság a hatalmas ázsiai gazdasággal kapcsolatban. A kínai veszély azért fenyegető, mert Kína a 2008-as válság kitörése után egyértelműen a "világgazdaság motorjaként" szerepelt. Akik addig kritizálták a növekedés mesterséges túlpörgetését, azok akkor összetették a kezüket azért a brutális gazdasági erőért, ami a jelentős keresleten keresztül mentette a hitelválságban fetrengő országokat.

A stratégiai igazgató emlékeztetett rá, hogy a befektetők egyre nagyobb része áll egy irányban, a piacok hangulatát jelző indexek több éves csúcson állnak, ez pedig könnyen tömeges pánikhoz vezethet egy újabb krízishelyzetben. Sarkadi-Szabó Kornél szerint ha nem is lesz nagyobb összeomlás 2013-ban, az biztos, hogy egyre nagyobb amplitúdóval mozognak majd az indexek és a devizák. A stratégiai igazgató úgy fogalmazott, hogy "2012 a birkák éve volt, 2013 a farkasoké lesz." Szerinte ugyanis tavaly a pénznyomdák és a kamatcsökkentések beterelték a karámba a befektetőket, idén viszont a karámra rátörhetnek a farkasok, jelentős kárt okozva a nyájban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG