4p
Tavaly óriási kilengések után végül jó évük volt a nyersanyagoknak, több év szenvedés után a CRB Commodity Index kilenc százalékkal ment fel, de egyes termékek, mint a kőolaj, majdnem ötven százalékkal drágultak. Hogyan tudta ezt kihasználni a kis számú hazai árupiaci alap?

A 2016-os évben magára talált némileg a kőolaj, és bár az elején még új sok éves mélypontra jutott, végül majdnem 50 százalékos emelkedéssel fejezte be az évet. A palládium 35, a réz 21 százalékkal ment fel, néhány agrártermék drágulása is két számjegyű volt, mások veszítettek értékükből.

A CRB (Thomson-Reuters) Commodity Index, amely korábbi adatok szerint 39 százalékban energiahordozókat, 41 százalékban agrártermékeket tartalmaz, dollárban kilenc százalékkal emelkedett. (További részletek a nyersanyagpiac tavalyi évéről itt.) A dollárban az árupiacba fektetőket ráadásul a dollár erősödése is segítette tavaly.

Majdnem negyven százalék is volt

A hazai nyílt végű árupiaci alapok teljesítménye ezt a folyamatot viszonylag jól tükrözi, hét alap kilenc sorozata közül hat darab szintén két számjegyű hozamot ért el. A csúcstartó OTP Föld Kincsei évi 38-39 százalékos hozamával impozáns képet nyújt, még akkor is, ha tudjuk, hogy inkább félig árupiaci, félig abszolút hozamú alapról van szó. Amely shortolhat, bányarészvényeket is vehet, ha úgy adódik. (Az alap kezelőjével tavaly erről is beszélgettünk egy interjúban, az alap decemberi befektetéseiről pedig itt írtunk.)

Árupiaci alapok hozama (2016. december 30.)
Alap neve Deviza- 1 éves 3 éves 5 éves 10 éves Hozam Indulás
nem hozam hozam hozam hozam indulástól ideje
OTP Föld Kincsei Alapok Alapja B EUR 38,68% 10,69% 9,25% 5,55% 2009.02.04
OTP Föld Kincsei Alapok Alapja A HUF 37,84% 12,36% 9,25% 7,39% 2009.02.04
K&H Nyersanyag USD USD 16,92% -18,25% -11,64% -7,42% 2009.10.05
CIB Nyersanyag HUF 16,46% -11,64% -7,42% -3,01% -4,10% 2006.06.02
K&H Nyersanyag HUF HUF 13,40% -11,03% -9,25% -1,93% 2009.10.05
MKB Nyersanyag HUF 12,40% -5,08% -6,85% -2,03% 2009.07.06
Raiffeisen Nyersanyag Alapok Alapja HUF 8,87% -0,60% -0,32% 2,78% 3,03% 2005.08.11
Budapest Nyersanyag Alap A HUF 8,04% -15,98% -11,49% -6,41% 2006.02.23
Budapest Arany Alapok Alapja A HUF 4,58% -3,32% -6,22% -3,51% 2008.07.21
(Forrás: Bamosz.hu)

Amely alapok nem értek el két számjegyű hozamot, azoknál megvan ennek az oka. A Raiffeisen árupiaci alapja az év közepéig feltörekvő piaci részvényalapként működött, így eléggé kilóg a sorból. A Budapest Arany Alap az SPDR Gold Trust nevű ETF-ben tartotta tőkéje zömét év végén, amely egyszerűen fizikai aranyrudakat tart, és az arany tavaly csak 8,6 százalékkal ment fel dollárban. (Ellentétben az aranybányákkal, amelyek 66 százalékkal.)

Sok éves ciklusok vannak

A Budapest Nyersanyag Alapok Alapja pedig év végén legalábbis olyan komplex ETF-eket tartott, amelyek a cikk elején említett CRB Indexhez hasonlóan a nyersanyagok széles skáláját ölelték fel.

A árupiacok teljesítménye a szakemberek szerint ciklikus, több éves fellendülést általában több éves hanyatlás követ. A bányavállalatok ugyanis jó nyersanyagárak mellett bővítik kapacitásaikat, ami időigényes, majd rossz piaci környezetben leépítenek, vagy legalábbis nem fejlesztenek, kutatnak tovább. Ez azután akár több éves késéssel ugyan, de előbb-utóbb nyersanyag-hiányt okozhat a piacon.

Kockázatokról és mellékhatásokról

Ezek a ciklusok azonban a különböző termékeknél nem esnek teljesen egybe. Hogy tavaly elékezett-e a legtöbb nyersanyag a gödör aljára, mint látszólag az olaj vagy például az amerikai gáz, a réz, nem tudjuk. A világgazdasági környezettől is függ, egyes országoktól, mint Kína vagy az USA, pedig különösen.

A bonyolult nyersanyagpiaci összefüggéseket alighanem a kisbefektetők jobb, ha alapkezelőkre bízzák, és csak tőkéjük egy kis részét fektetik az árupiacba. A szektor kockázatos volta jól látszik abból, hogy a legtöbb alap három és öt éves hozama negatív volt.

A pénz a bányában dolgozik

A bányák sok esetben jobbak lehetnek, mint a nyersanyagok. A termékek vásárlása ugyanis általában – változatlan árak mellett is – hosszabb távon veszteséges a tárolási, finanszírozási költségek miatt. „Az arany nem fizet osztalékot vagy kamatot, holt tőke, sőt még költeni is kell az őrzésére” - hallhatjuk gyakran.

A bányavállalatok, vagy például az agrárcégek viszont stagnáló vagy kissé eső nyersanyag-árfolyamok mellett is képesek nyereségesen termelni, osztalékot fizetni. Nagy átlagban persze, mert egyes cégek természetesen tönkre is mehetnek. Bányavállalatokra szakosodott ETF-eket (tőzsdén kereskedett alapokat) bőven találunk külföldön, amelyeknél a kockázat sok társaság között oszlik meg.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40880 40250 41200 +1,82% 0 0 11 155 484 560 HUF 2026-06-11 17:05:32
MOL 3930 3900 3990 +3,42% 0 0 3 191 843 102 HUF 2026-06-11 17:07:49
MTELEKOM 2690 2672 2702 -0,66% 0 0 996 265 998 HUF 2026-06-11 17:05:21
RICHTER 11650 11600 11850 -1,44% 0 0 1 872 381 310 HUF 2026-06-11 17:12:05
OPUS 369 357 400 -7,29% 0 0 68 190 379 HUF 2026-06-11 17:05:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG