3p
Három befektetési alapunk szakosodott az orosz részvénypiacra, az egyik megszűnőben van, de nem az orosz részvényeken elszenvedett veszteségek miatt. Az orosz tőzsde nemcsak az ukrajnai feszültségek miatt esik, előtte is évekig lefelé csorgott.

Egy év alatt 30 százalékkal esett az orosz RTS részvényindex, 1400 pont környékéről 900 pont közelébe, de decemberben volt 630 ponton is. A hazai kisbefektetők eddig három befektetési alapon keresztül is vásárolhatnak orosz részvényeket: Az Aegon Russia, az OTP Orosz Részvény és a Quantis Oroszország szakosodott erre a területre.

Ezek közül a Quantis Oroszország megszűnés alatt áll, de nyilvánvalóan nem az orosz piacon elszenvedett árfolyamveszteség miatt. A pénzügyi csoport megszünteti kínai, indiai, dél-amerikai, kelet-európai, sőt betétalapját is. A megszűnési eljárás február 16-án indult.

Röpködnek az orosz mínuszok

Az említett három alap forintban kibocsátott sorozatai különböző mértékű veszteséget értek el az utóbbi egy évben, február 18-ig: A Quantis majdnem az RTS indexével megegyező, 31 százalékos mínuszt, a másik két alap ennél kisebbet, 10-15 százalékosat. A három és öt éves hozamok is negatívak, mert az orosz index az orosz-ukrán feszültségek 2014 eleji kitörése előtt is lefelé tartott, trendjében lassan lefelé csorgott évek óta. A 2011-es évben például 2000 pont felett is járt a mutató.

 

A K&H Prémium Tőkevédett Orosz & Török Származtatott Alap 2011 végén indult és tavaly december 16-án járt le, befektetőinek bő három évre 12,28 százalékos hozamot fizetett ki. Ez azonban a hozam török komponensének lehetett köszönhető, a török tőzsde 100 elemű indexe (XU100) ugyanis 2011 végén még 50 ezer pont körül járt, most pedig 92 ezer pont közelében van.

 

Sok függ attól is, hogy milyen devizában jegyzik az adott alap befektetési jegyeit, és a devizakockázatokat fedezik-e, vagy sem, hiszen a rubel és ezzel a rubelben jegyzett eszközök nagyon erősen leértékelődtek tavaly.

Optimizmusra adhat okot

Az OTP Orosz Részvény januári hírlevelében azt írják, „optimizmusra ad viszont okot, hogy a hónap utolsó felében az olajárak hat hónapnyi esés után elkezdtek emelkedni, illetve hogy február közepén újra összeülnek a kelet-ukrajnai konfliktusban érintett felek és megpróbálják tárgyalásos úton megoldani a konfliktust. Az orosz piac továbbra is szinte a 2009-es mélypont körüli árazási szinteken tartózkodik, jelentős diszkontot kínálva a többi fejlődő piachoz képest. Az alapon belül a referenciaindexhez képest továbbra is azokat a cégeket preferáljuk, amelyek hosszú távon megerősödve jöhetnek ki a külföldi vetélytársak kieséséből (hazai retail láncok) és a gyenge rubelből (exportőrök).”

Árszabályozás tehet be a kiskereskedelemnek

Az Aegon Russia januári jelentésében pedig az áll, hogy „az olajár volatilis maradt januárban, az eladási hullám lendületét vesztette a fúrási aktivitás csökkenését mutató jelekre. Tovább eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus januárban. Az orosz részvénypiac negatív tartományban zárta a hónapot. Az exportőrök jól teljesítettek, azonban a kiskereskedelemi szektort jelentősen megütötték egyrészt a tovább dráguló import, másrészt annak a lehetősége miatt, hogy a kormány bizonyos termékek árát leszabályozhatja.”

Az OTP alapjában 90, az Aegonéban 93 százalék körül volt az orosz részvények aránya január végén.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 14275 14255 14435 -0,52% 14275 14285 2 569 782 455 HUF 2023-11-30 11:22:30
MOL 2774 2768 2780 -0,22% 2774 2776 336 224 864 HUF 2023-11-30 11:21:43
MTELEKOM 604 599 604 +0,17% 603 604 69 840 719 HUF 2023-11-30 11:22:18
RICHTER 8645 8585 8650 +0,64% 8635 8645 234 226 200 HUF 2023-11-30 11:23:05
OPUS 384 374 384 +1,86% 383 384 107 456 868 HUF 2023-11-30 11:23:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
Befektetési alapok Wealth Office az Equilor Alapkezelőnél: a privátbanki szolgáltatáshoz hasonló kényelem, csak még annál is magasabb szinten
Csabai Károly | 2023. július 26. 10:15
Wealth Office néven idehaza egyedülálló szolgáltatást indított el tavaly ősszel az Equilor Alapkezelő Zrt. a legalább 400 millió forintos megtakarítással rendelkezőknek. A szolgáltatás lényegéről, annak közel egyéves eddigi tapasztalatairól beszélgettünk Pillár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő elnök-vezérigazgatójával és Dobó Istvánnal, az Equilor Wealth Office igazgatójával.
Befektetési alapok Naponta közel 28 milliárd forintot tettek félre a magyarok
Privátbankár.hu | 2023. július 14. 12:55
Egyetlen hónap alatt 833 milliárd forintot raktak különböző befektetési alapokba a magyarok. 
Befektetési alapok Mit várhatunk most az ingatlanalapoktól?
Eidenpenz József | 2023. július 3. 18:04
Hogyan növeli az infláció egy ingatlanalap hozamát, lehet-e bérleti díjakat emelni, esnek-e az ingatlanárak, milyen mély nyomokat hagyott a Covid? Lehet-e kapni a korlátozott mennyiségű ingatlanbefektetési jegyekből, és mi az értelme a devizafedezésnek? Interjú Gyetvai Károllyal, a Raiffeisen Alapkezelő értékesítés-támogatási vezetőjével.
Befektetési alapok A magyar politikai kockázat ára – interjú
Eidenpenz József | 2023. június 26. 09:47
Az Év Feltörekvő Alapkezelője defenzív részvényeket vásárol, olcsó részvényeket keres, tavaly ősszel sok ilyen akadt, ma kevésbé. Ide tartoznak a magyar papírok is, de a kiszámíthatatlan gazdasági helyzet és adóztatás miatt a magyar részvények nagy diszkontot érdemelnek, kérdés, mekkorát. Interjú és videopodcast Szabó Balázzsal, a HOLD Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével, az Expedíció Alap portfóliókezelőjével.
Befektetési alapok Merre tovább, ingatlanalapok?
Eidenpenz József | 2023. június 23. 15:31
Tavaly a tőkepiaci turbulenciák ellenére is jó, többnyire két számjegyű hozamot értek el a hazai ingatlanalapok. Mi volt ennek az oka? Fennállnak-e még a kedvező körülmények, amelyek ezt előidézték? Mehet-e ez így tovább? – kérdeztünk alapkezelőket.
Befektetési alapok Ezek most a legnépszerűbb befektetési alapok
Eidenpenz József | 2023. június 21. 05:51
Milyen alapokat vesznek most a kisbefektetők, érdemes-e devizában takarékoskodni, keresik-e még az ESG-termékeket? Mitől maradt magas az ingatlanalapok hozama válság idején? Kiknek kedvez a magas kamat? Interjú Varga Zalánnal, az Erste Alapkezelő értékesítési igazgatójával.
Befektetési alapok Így védenek a reáleszközök az inflációtól - Klasszis podcast
Eidenpenz József | 2023. június 19. 15:33
Ha magas az infláció, akkor reáleszközökbe érdemes fektetni a nagykönyvek szerint, mint a részvények vagy az ingatlanok. De ez többnyire csak hosszabb távon működik, rövid távon gyakran nem. A rövid távú ingadozást, veszteséget láttuk tavaly, de a következő években jó hozamok jöhetnek - mondja Pekár Dávid, a Raiffeisen Alapkezelő befektetési igazgatója, akit videópodcastunkban Eidenpenz József főmunkatárs kérdezett. 
Befektetési alapok Milyen devizaalapot, kötvényt és részvényt érdemes ma venni? Interjú
Eidenpenz József | 2023. június 12. 19:07
Hogyan élték meg a kisbefektetők a tavalyi viharos esztendőt, mely alapfajtákat keresik ma, és mennyire jók az elképzeléseik? Miért lehet jobb a magyar részvény, mint a külföldi? Érdemes-e ma devizában megtakarítani? Hogyan látja a piacokat az alapkezelő? Interjú Oszlay Péterrel, az Erste Alapkezelő befektetési igazgatójával.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG